Ferenc pápa megrendítő beszéde - ez hazánkban is elhangozhatott volna!
Szeptember 8-án a Las Malocas Parkban (Villavicencióban) a Szentatya vezetésével tartották meg a kolumbiai nemzet megbékélésért rendezett nagy imatalálkozót. A pápa beszédét teljes terjedelmében közöljük az alábbiakban.
Kedves testvéreim!
Az első naptól vártam, hogy elérkezzen találkozásunk eme pillanata. Ti szíveteken és testetekben hordozzátok a nyomokat, népetek élő és közelmúltbeli történelmének nyomait. Tragikus eseményekkel van tele ez a történelem, de hősies tettekkel, igaz emberséggel, a hit és a remény kiváló értékeivel is. Hallhattuk ezt. Tisztelettel jövök ide, és világosan látom, hogy Mózeshez hasonlóan szent földre teszem lábamat (vö. Kiv 3,5). Ártatlan áldozatok ezreinek vére, családtagjaik és ismerőseik szívtépő fájdalmának könnye áztatta. Nehezen begyógyítható sebek, melyek mindenkinek fájnak, mert minden erőszak, melyet egyetlen ember ellen elkövetnek, az egész emberiség testén okoz sebet; minden erőszakos halál „csökkent” minket mint személyeket.
Nem annyira azért vagyok itt, hogy beszéljek, hanem hogy közel legyek hozzátok, és a szemetekbe nézzek, hogy meghallgassalak benneteket és megnyissam szívemet tanúságtételetek előtt, amelyet életetekről és hitetekről tesztek. És ha megengeditek, szeretnélek meg is ölelni titeket, és ha Isten megadja a kegyelmet hozzá – mert kegyelemről van szó –, szeretnék együtt sírni veletek, szeretném, ha együtt imádkoznánk, és ha megbocsátanánk egymásnak – nekem is bocsánatot kell kérnem –, és ha így mindnyájan együtt, hittel és reménnyel tudnánk előrenézni és előrehaladni.
Bojayá feszületének lábánál gyűltünk egybe, amely 2002. május 2-án jelen volt és maga is megsérült, amikor több tucatnyi embert mészároltak le, akik a templomban kerestek menedéket. Ennek a képnek erős szimbolikus és spirituális értéke van. Amikor rá tekintünk, nemcsak azt szemléljük, ami azon a napon történt, hanem a sok fájdalmat, a sok halált, a Kolumbiában az utóbbi évtizedekben kerékbe tört sok életet és a sok kiontott vért. Az, hogy most így, megcsonkítva és sérülten látjuk Krisztust, kérdőre von minket. Nincs többé karja, a teste csonka, de megőrizte arcát, s azzal néz és szeret minket. Ez a széttört és amputált Krisztus számunkra még „több Krisztus”, mert újból megmutatja, hogy azért jött, hogy népéért és népével együtt szenvedjen; és annak megtanítására is, hogy nem a gyűlöleté az utolsó szó, hogy a szeretet erősebb a halálnál és az erőszaknál. Megtanítja, hogy átalakítsuk a fájdalmat az élet és a feltámadás forrásává, hogy vele együtt megismerjük a megbocsátás erejét és a szeretet nagyágát.
Köszönjük négyeteknek, testvéreinknek, akik tanúságot tettetek sok más testvéretek nevében. Milyen jót tesz nekünk – önzőnek tűnik, de milyen jót tesz nekünk hallani történeteiteket! Meg vagyok hatódva. Ezek a történetek szenvedésről és keserűségről szólnak, de – és legfőképpen – szeretetről, megbocsátásról, életről, reményről, arról, hogy nem szabad engednünk, hogy a gyűlölet, a bosszúvágy vagy a fájdalom hatalmába kerítse szívünket.
A 85. zsoltár befejező jóslata – „Szeretet és igazság találkozik, igazságosság és béke csókolózik” (Zsolt 85,11) – a hálaadás után és azon könyörgés után következik, amelyben kérjük Istent: Újíts meg minket! Köszönjük, Urunk, mindazok tanúságtételét, akik fájdalmat okoztak, és bocsánatot kérnek, akik igazságtalanul szenvedtek, és megbocsátanak! Ez csak a te segítségeddel és jelenléteddel lehetséges, és ez már hatalmas jele annak, hogy te újjá akarod építeni a békét és az egyetértést ezen a kolumbiai földön.
Pastora Mira, nagyon jól mondtad: egész fájdalmadat és sok ezer áldozat fájdalmát a megfeszített Jézus lábához akarod tenni, hogy hozzákapcsold az ő szenvedéséhez, és így áldássá, megbocsátó képességgé váljon, hogy megtörje a Kolumbiában uralomra jutott erőszak körét. Igazad van: az erőszak erőszakot szül, a gyűlölet gyűlöletet szül, és a halál újabb halált. Meg kell törnünk ezt az elkerülhetetlennek látszó láncolatot, és ez csak megbocsátással, konkrét kiengesztelődéssel lehetséges. Te, kedves Pastora, és sok más hozzád hasonló ember, megmutattátok, hogy ez lehetséges. Krisztus segítségével, az élő Krisztussal közösségünkben, le lehet győzni a gyűlöletet, le lehet győzni a halált, lehetséges az újrakezdés, és életet lehet adni egy új Kolumbiának. Köszönöm, Pastora, mekkora jót teszel ma velünk életed tanúságtételével! A bojayái feszület erőt adott neked a megbocsátáshoz és a szeretethez, segített, hogy az ingben, amelyet lányod, Sandra Paola ajándékozott fiadnak, Jorge Aníbalnak, ne csak a halál emlékét, hanem azt a reményt is lásd, hogy a béke végérvényesen győzni fog Kolumbiában. Köszönjük, köszönjük!
Az is megrázó számunkra, amit Luz Dary mondott tanúságtételében: hogy a szív sebei mélyebbek és nehezebben gyógyíthatók, mint a testi sebek. Így van. És ami még fontosabb, rájöttél, hogy nem lehet haragban élni, hogy csak a szeretet szabadít meg, egyedül az épít. Ily módon elkezdted gyógyítani a többi áldozat sebeit is, elkezdted újraépíteni méltóságukat. Az, hogy kiléptél önmagadból, gazdagított téged, segített, hogy előre tudj tekinteni, hogy békét és nyugalmat találj, okot a továbbhaladáshoz. Köszönöm a mankót, amelyet felajánlasz! Jóllehet maradnak sebeid, sérülésednek maradnak testi következményei, lelki előrehaladásod mégis gyors és magabiztos. Lelki előrehaladásodnak nincs szüksége mankókra; gyors és magabiztos, mert másokra gondolsz – köszönöm! –, és segíteni akarod őket. A mankód jelképe azoknak a fontosabb mankóknak, amelyekre mindannyiunknak szüksége van, ez pedig a szeretet és a megbocsátás. Szereteteddel és megbocsátásoddal sok embert segítesz előrehaladni az életben, és olyan gyorsan haladni, mint te. Köszönjük!
Szeretnék köszönetet mondani Deisy és Juan Carlos erőteljes tanúságtételéért is. Megérttették velünk, hogy végeredményben, így vagy úgy, áldozatok vagyunk, akár ártatlanok, akár bűnösök, de valamennyien áldozatok, egyik vagy másik oldalon: valamennyien áldozatok. Együtt vagyunk az emberség eme elvesztésében, amelyet az erőszak és a halál magával hoz. Deisy világosan elmondta: hogy te magad áldozat voltál, hogy szükséged volt arra, hogy kapj egy esélyt. Amikor ezt mondtad, szavaid visszhangra találtak a szívemben. És elkezdtél tanulni, most pedig az áldozatok megsegítésén fáradozol, és azon munkálkodsz, hogy a fiatalok ne kerüljenek az erőszak és a kábítószer hálójába, ez utóbbi is az erőszak egyik formája. Van remény annak is, aki rosszat tett; nincs veszve minden! Jézus ezért jött: Van remény annak, aki rosszat tett! Nyilvánvaló, hogy az elkövetők eme erkölcsi és lelki újjászületésében az igazságosságnak érvényesülnie kell. Amint Deisy mondta, tevőlegesen hozzá kell járulni ennek az erőszak által megtépázott társadalomnak a meggyógyításához.
Nehéz elfogadni azoknak a megváltozását, akik kegyetlen erőszakhoz folyamodtak céljaik eléréséhez, hogy védelmezzék tiltott üzleteiket, vagy hogy meggazdagodjanak, vagy mert ábrándozva azt hitték, hogy saját testvéreik életét védelmezik. Biztosan kihívást jelent valamennyiünknek bízni abban, hogy előre tudnak egyet lépni azok, akik szenvedést okoztak egész közösségeknek és az egész országnak. Világos, hogy ezen a hatalmas termőföldön, amely Kolumbia, van hely a konkolynak is. Ne csapjuk be magunkat! A termésre figyeljetek: legyen gondotok a búzára, és ne veszítsétek el türelmeteket a konkoly miatt! A megvető, amikor látja, hogy a konkoly felüti fejét a búza között, nem kezd el jajveszékelni. Megtalálja a módját, hogy Isten szava testet öltsön egy konkrét helyzetben, és új élet gyümölcsét teremje, jóllehet ezek a gyümölcsök tökéletlennek és befejezetlennek látszanak (vö. Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 24). Még ha továbbra is jelen van az összetűzés, az erőszak vagy a bosszúvágy, ne akadályozzuk meg, hogy az igazságosság és az irgalmasság találkozzanak egy olyan ölelésben, mely átfogja Kolumbia szenvedéstörténetét! Gyógyítsuk be a fájdalmakat, és fogadjunk el minden embert, aki bűncselekményt követett el, de elismerte, megbánta és igyekszik jóvátenni azt, aki igyekszik hozzájárulni annak az új rendnek az építéséhez, melyben az igazságosság és a béke tündöklik!
Ahogyan Juan Carlos rámutatott tanúságtételében: ebben a hosszú, nehéz, de a megbékélés reményében gazdag folyamatban az is elengedhetetlen, hogy elfogadjuk az igazságot. Nagy, de szükséges feladat. Az igazság elszakíthatatlan társa az igazságosságnak és az irgalmasságnak. Mindhárom lényegileg fontos a béke építéséhez, továbbá ezek közül mindegyik megakadályozza, hogy a másik kettő megváltozzon és a bosszú eszközévé váljon a gyengébbel szemben. Az igazságnak ugyanis nem bosszúhoz kell vezetnie, hanem inkább a megbékéléshez és a megbocsátásához. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy elmeséljük a fájdalomtól sújtott családoknak, hogy mi történt eltűnt szeretteikkel. Az igazsághoz hozzátartozik annak bevallása, hogy mi történt az erőszakot elkövetők által toborzott kiskorúakkal. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy elismerjük az erőszak és visszaélés áldozatává vált nők fájdalmát.
Végezetül mint testvér és mint atya szeretném azt mondani: Kolumbia mint Isten népe, nyisd ki szívedet és engesztelődj ki! Ne félj se az igazságtól, se az igazságosságtól! Kedves kolumbiaiak, nem féljetek bocsánatot kérni és megbocsátani! Ne álljatok ellen a megbékélésnek, amely közel hoz titeket egymáshoz, segít, hogy újból rátaláljatok egymásra mint testvérre, és felülemelkedjetek az ellenségeskedésen! Itt az idő, hogy begyógyítsátok a sebeket, hidakat építsetek, elhárítsátok a különbözőségből fakadó akadályokat! Itt az idő, hogy eloltsátok a gyűlölet tüzét, hogy lemondjatok a bosszúállásról, hogy megnyíljatok az igazságosságon, az igazságon és a testvéri találkozás igazi kultúrájának megteremtésén alapuló együttélésre! Hogy összhangban és testvériesen tudjunk együtt lakni, ahogyan az Úr akarja! Kérjük tőle, hogy a béke eszközei lehessünk, hogy ahol gyűlölet és neheztelés honol, oda mi szeretetet és irgalmat tudjunk vinni (vö. Assisi Szent Ferencnek tulajdonított ima).
Mindezeket a szándékokat, a tanúságtételeket, melyeket hallottunk, azokat a dolgokat, amelyeket ki-ki ismer a maga szívében, a fájdalomban és szenvedésben töltött évtizedek történeteit szeretném mind a feszület, a bojayái fekete Krisztus elé tenni:
Ó, bojayái fekete Krisztus,
emlékeztetsz minket szenvedésedre és halálodra;
karjaiddal és lábaiddal együtt
gyermekeidet is leszakították,
akik menedéket kerestek nálad.
Ó, bojayái fekete Krisztus,
gyengéd szeretettel
és békés arccal tekintesz ránk;
szíved is dobog,
hogy szeretetedbe fogadj minket.
Ó, bojayái fekete Krisztus,
segíts, hogy belefogjunk
tested újjáépítésébe!
Hogy lábaid legyünk,
hogy rászoruló testvéreinkhez siessünk;
hogy karjaid legyünk,
hogy átöleljük azt,
aki elveszítette méltóságát;
hogy kezeid legyünk,
hogy megáldjuk és megvigasztaljuk azt,
aki magányosan könnyezik.
Segíts, hogy szeretetednek
és végtelen irgalmadnak legyünk a tanúi!
Ámen.
[Az imádság után:]
Most kértük Jézust, a megcsonkított Krisztust. Mielőtt megáldalak titeket, kérjük a mi édesanyánkat is, akinek fájdalom járta át a szívét: „Üdvöz légy, Mária…”
[Áldás.]
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: News.va
Magyar Kurír
