Ferenc pápa: Mi sokszor egy kereszt nélküli Krisztust akarunk követni
Szeptember 3-án a Szentatya a vasárnapi evangéliumról elmélkedett a déli Mária-imádságot megelőzően, utána pedig megemlékezett a természeti csapások által sújtott térségek lakosairól. Beszédét teljes terjedelmében közöljük.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
A mai evangéliumi szakasz (vö. Mt 16,21–27) a múlt vasárnapi evangéliumot folytatja, amelyből kiemelkedett Péter hitvallása, a „kőszikláé”, akire Jézus Egyházát akarja építeni. Máté ma – azzal szöges ellentétben – azt mutatja be, hogyan reagál szintén Péter, amikor Jézus feltárja tanítványai előtt, hogy Jeruzsálemben szenvednie kell, meg fogják ölni és fel fog támadni (vö. Mt 16,21). Péter félrevonja a Mestert, és megfeddi, mert – mondja neki – ez nem történhet meg vele, a Krisztussal. De aztán Jézus is megfeddi Pétert, mégpedig kemény szavakkal: „Takarodj mögém, sátán! Kísértesz engem, mert nem úgy gondolkodsz, mint Isten, hanem ahogy az emberek!” (Mt 16,23). Egy perccel korábban az apostolt még megáldotta az Atya, hiszen tőle kapta azt a kinyilatkoztatást [hogy ti. Jézus a Krisztus, az Isten Fia], szilárd „szikla” volt, amelyre Jézus ráépítheti közösségét, de rögtön utána akadállyá válik: kő ő, de nem olyan, amelyre építeni lehet, hanem buktató kő a Messiás útján. Jézus jól tudja, hogy Péternek és a többieknek még hosszú utat kell megtenniük ahhoz, hogy apostolaivá váljanak!
Ezen a ponton a Mester mindazokhoz fordul, akik követik, és világosan feltárja előttük, milyen úton kell járniuk: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen!” (Mt 16,24). Mindig – ma is – az a kísértés ér minket, hogy egy kereszt nélküli Krisztust akarunk követni, sőt mi akarjuk megtanítani Istent a helyes útra, mint Péter: „Nem, nem, Uram, ez nem, ez soha nem történhet meg!” Jézus azonban emlékeztet minket, hogy az ő útja a szeretet útja, és nincs igazi szeretet önfeláldozás nélkül. Nem szabad engednünk, hogy ennek a világnak a látásmódja teljesen meghatározzon minket, hanem egyre jobban tudatára kell ébrednünk, hogy nekünk, keresztényeknek vállalnunk kell annak fáradságát, hogy az árral szemben és meredeken felfelé haladjunk.
Jézus örökre érvényes, nagy bölcsességet hordozó szavakkal egészíti ki javaslatát, mert e szavak kihívást jelentenek az önző gondolkodás- és magatartásmód számára. Így buzdít: „Aki meg akarja menteni életét, az elveszíti, aki viszont elveszíti életét értem, az megtalálja” (Mt 16,25). Ebben a paradoxonban ott van az aranyszabály, amelyet Isten beleírt a Krisztusban teremtett emberi természetbe: az a szabály, hogy egyedül a szeretet ad értelmet és boldogságot az életnek. Ha tehetségünket, erőnket és időnket csak arra használjuk, hogy megmentsük, megőrizzük és megvalósítsuk önmagunkat, az valójában önmagunk elvesztéséhez, egy szomorú és meddő élethez vezet. Ha viszont az Úrért élünk, ha életünket a szeretetre alapozzuk, mint Jézus, akkor megízlelhetjük az igazi örömet, és életünk nem meddő, hanem termékeny lesz.
A szentmise bemutatásakor újra átéljük a kereszt misztériumát; nemcsak felidézzük, hanem meg is valósítjuk a megváltó áldozat emlékezetét, amelyben Isten Fia teljesen elveszíti, hogy aztán újból visszakapja önmagát az Atyától, és így ismét ránk találjon – akik elvesztünk –, együtt az összes teremtménnyel. Valahányszor részt veszünk a szentmisén, a megfeszített és feltámadt Krisztus szeretete közli magát velünk ételként és italként, hogy követni tudjuk őt mindennapi utunkon, testvéreink kézzelfogható szolgálatában.
A Boldogságos Szűz Mária, aki a Kálváriáig követte Jézust, kísérjen minket is, és segítsen, hogy ne rettenjünk meg a kereszttől – hiszen a kereszten ott van felfeszítve Jézus, nem egy Jézus nélküli keresztről van szó, hanem arról a keresztről, amelyen Jézus is ott van –, vagyis ne féljünk attól a kereszttől, hogy szenvedjünk Isten és testvéreink iránti szeretetből, mert ez a szenvedés – Krisztus kegyelméből – feltámadást terem.
A Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:
Kedves testvéreim!
Míg ismételten kifejezem lelki közelségemet a dél-ázsiai népességhez, amely még most is az áradások következményeitől szenved, szeretném azt is elmondani, hogy mélységesem osztozom Texas és Louisiana lakosainak szenvedéseiben, akiket hurrikán és rendkívül erős esőzések sújtottak, melyek következtében sokan meghaltak, sok ezren otthon nélkül maradtak, és mérhetetlen anyagi kár keletkezett. Kérem a Boldogságos Szűz Máriát, a szomorúak vigasztalóját, hogy nyerje el az Úrtól a vigasz kegyelmét e súlyos megpróbáltatást szenvedett testvéreinknek.
Köszöntelek mindannyiatokat, kedves zarándokok, akik Olaszországból és más országokból érkeztetek. Külön is köszöntöm a Vittorio Veneto egyházmegyéből a sarmedei, az anzanói és a Cappella Maggiore-i plébániákról jött zarándokokat, a Kanári-szigetekről jött híveket, a pontevicói fúvós zenekart, a Mariano al Brembóból, Padriából és Prevalléből érkezett bérmálkozókat, valamint a chizzolai, cagliari és bellagiói fiatalokat. Szeretnék köszönetet mondani nektek, akik jó utat kívántok nekem [egy csoport „Jó utat!” feliratú, hatalmas transzparenst tart; Ferenc pápa szerdán ötnapos apostoli látogatásra Kolumbiába utazik]. Köszönöm, köszönöm!
Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! A viszontlátásra!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: L’Osservatore Romano
Magyar Kurír
