A teremtőképesség titka
Hétfőn (06.26-án) kezdődik a Szeretet Földje Alkotótábor. Ehhez kapcsolódik az írás:
Amikor teremtőképességről beszélünk, meg kell azt különböztetnünk az alkotóképességtől és kreativitástól. Ezért először ezekről kell beszélnünk, hogy a megkülönböztetés világos legyen.
A teremtmények jó része képes alkotó módon viszonyulni környezetéhez. Értékel és kiértékel, „reflektál” környezetére. Nem csak létezik benne, hanem alakítja is azt. Amikor az ausztráliai lugasmadár hímje megtisztít egy területet és azt feldíszíti, a génjeibe kódolt ösztöneinek engedelmeskedik. Mégis, látva a különbözőképpen feldíszített lugasokat, amelyeknek „esztétikája” döntő a nőstény madár számára, nehéz lenne azt állítani, hogy ez csupán automatizmus. Itt a tapasztalatnak, az „érettségnek” és egy sajátos látásmódnak is szerepe van, amely jelzi az alkotóképesség kifejlődését és kifejeződését, még ha töredékes formában is.
Jane Goodall írja le híres, csimpánzokról szóló könyvében, ahogy egyes hímek felfedezik, hogy az olajoskannák zajosabbak és ezért hatékonyabbak a vetélytársak elijesztésében, mint az addig használt faágak. Alkotó módon viszonyulnak környezetükhöz, az ott talált tárgyakat „újraértelmezik” és a céljaiknak megfelelő módon használják fel.
A tanulás és kreativitás összefonódására tehát számtalan példát találhatunk már az állatvilágban is. Az emberek között pedig természetesnek vesszük az alkotóképesség létét és kifejlődését. Képesek vagyunk arra, hogy ismereteinket és a körülöttünk lévő anyagi valóságot egyaránt felhasználva, valamilyen új anyagi és szellemi minőséget hozzunk létre. Ez az alapja a tudományoknak és művészeteknek egyaránt. Azt mondhatjuk tehát, hogy az alkotóképesség a teremtmények közül egészében az embereknek adott ajándék.
Hogy az angyalok és az ördögök mennyiben rendelkeznek alkotóképességgel és teremtőképességgel, arra legfeljebb csak utalások találhatók a Kinyilatkoztatásban és sejtések a népek mítoszaiban. E szerint volt idő, amikor „óriások éltek a földön (és később is), amikor az Isten fiai az emberek lányaival összeházasodtak, és ezek gyermekeket szültek nekik; ezek a régi idők híres hősei.” (Ter 6.4) Ez a szűkszavú leírás a bukott angyalok földi tevékenységének leírása is lehet. E szerint képesek voltak úgy manipulálni az anyagot, hogy az nagyobb, erősebb, félelmetesebb formát öltsön. Az Írás rögtön hozzáteszi: „az Úr látta, hogy nagy az emberek gonoszsága a földön és szívük állandóan a rosszra irányul” (Ter 6.5). A különféle mítoszok pedig beszámolnak arról, hogy az istenek különböző emberi, állati vagy egyéb természeti jelenség formájában lejöttek a földre, és földi asszonyokkal utódokat nemzettek. Ezek hol emberek, hol különféle félemberek, szörnyek lettek. (Pl.: Minotaurusz.) Okoskodhatunk úgy, hogy a bukott szellemek igyekeztek teljesen uralmuk alá hajtani az anyagi világ minden területét. Létrehozták a nagy elnyomó királyi rendszereket, kasztokat, de az élő rendszereket is befolyásuk alá vonták és formálták. Ezt tükrözik a mítoszok az isteni eredetű királyságokról a félisten uralkodókkal, és az istenek, félistenek és szörnyek életéről és tevékenységéről szóló leírások.
(Természetesen van ennél egyszerűbb és természetesebb megoldás is. E szerint a mítoszok az ember belső világának és a szellemvilágról alkotott tudásának kivetülései és általában nem valóságosan megtörtént események lenyomatai. Az viszont valóságos, hogy mára „természetes módon” a legrosszabb rémálmainkat és mítoszainkat is túlszárnyaló módon vagyunk képesek manipulálni az az élő és élettelen anyagot is.)
Bármi legyen is az igazság, annak a kornak Isten véget vetett. Ítélete alapján a bukott angyalokat „láncra verte” a végső ítéletig, a Földet özönvízzel pusztította – amelyről minden kultúra tud és beszámol! – csupán néhány embert és kevés élőlényt megmenekítve. Hogy mit jelent a bibliai „láncra verve” a gonosz szellemek esetében, nem tudhatjuk pontosan. Az biztos, hogy a bukott angyalok ma nem működhetnek teljes szabadsággal az anyagi világban. Korlátozva vannak, de az embereken keresztül – mint tapasztaljuk - ma is lehetőségük van az anyagi és szellemi világ formálására. (Ezt egyértelműen mutatják kultúránk életet romboló vonásai.)
Isten nem önkényesen ítélte el őket, hanem mindenki előtt nyilvánvalóvá tette, hogy gonoszak a tetteik. Az utolsó ítéletet pedig részítéletek előzik meg. Így Jézus Krisztus eljöveteléig a sátán - a vádoló – még szabadon mozoghatott a szellemi világban. Jób könyve szerint Isten elé is állhatott, vádolva az embert. Amikor azonban Jézus eljött, életével és kereszthalálával világossá tette a sátán gonoszságát. Ekkor vetették ki a gonoszt a mennyből, ott már nem cselekedhet szabadon. Ahogy Jézus mondta: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből” (Luk. 10, 18). De a Földön még tevékenykedhet. Péter apostol ezért figyelmeztet: „Józanok legyetek és vigyázzatok. Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el.” (1Pét 5.8). Ehhez pedig a gonosz szellem igénybe veszi minden erejét, szellemi hatalmát és kreativitását azokon a területeken, amelyek megmaradtak neki.
A gonosz lelkület még a jó dolgokat is rosszra fordítja. Ezt mutatja az Istentől jövő törvény eltorzulása is. Az alkotóképesség mindig az Istentől kapott törvény keretei között működik (a teremtőképesség átlépheti azt). A Szentírás tanítása alapján a törvények az ember életét védő, személyiségének kibontakozását segítő szabályok. Hasonlattal élve, olyanok, mint a kresz-szabályok, amelyek a biztonságos közlekedést segítik. De mint minden törvény, ez is akadállyá és „átokká” lehet. Aki éjjeli két órakor a néptelen utcán a zebráig gyalogol, áll a piros lámpa előtt és nem mer átmenni az üres úttesten a másik oldalra, az olyan önálló létet tulajdonít e „törvénynek” amely nincs annak. Így a kresz-szabály az adott szituációban akadállyá, korláttá válik. Még rosszabb, ha ebben a helyzetben ott bújik a sötétben egy „rendőr” arra várva, hogy megbüntethessen minket szabálysértésért. Ez a visszaélés a törvény hatalmával - neki „bevételi forrás”, nekünk „átok”, értékeinktől való megfosztás.
Hasonlóképpen, bár egyesek „természetüknél fogva” erős késztetést éreznek valamely alkotó tevékenység kibontakoztatására életükben, a hamis törvénykezés visszatartja, sújtja, sőt egészen eltorzíthatja őket.
János apostol azt írja: „mivel minden, ami a világban van: a test kívánsága, a szem kívánsága és az élet kevélysége, nem az Atyától van, hanem a világból.” (1Jn 2.16) Ez azt jelzi, hogy a gonosz lélek befolyása, inspirációja (ihlete) ma is átjárja a világot, sokakat befolyása alá vonva. Mindez tükröződik abban, ami az emberi alkotásként megjelenik, a tudományokban és művészetekben egyaránt. Ezért az alkotóképesség ihletettsége három forrásból is eredhet: az emberi tapasztalatból, Isten ihletéséből vagy a gonosz lélek ihletéséből. Ez sokszor nem könnyen szétválasztható, még egy-egy műben is keveredő forrás. Ki tudná megmondani, hogy Dosztojevszkij nagy szenvedő hőseinek leírásában mennyi az emberi tapasztalat, a lélek mélységeinek leírása és mennyi az Istentől jövő ihlet, amelyik fel akarta tárni ezt az olvasók okulására?
Amikor azt tapasztaljuk, hogy a pogány istenek különböző típusai megelevenednek képernyőinken, tudjuk, hogy emberi érzéseinket használják fel, mégsem lehet sok kétségünk az inspiráció egyik forrásáról. A hamis istenek bálványkultusza virágzik. Mars isten mai „reinkarnációi” a hősök az erőszakos filmekben, Vénusz istennő követői uralják a „romantikus” alkotásokat éppúgy mint a szexipart, míg a patás Pán körme nyoma ott van a szabadon terjesztett és minden eltorzult vágyat is kielégítő „szórakoztatóipar” minden területén.
A Szentírás az eredmény alapján is képes megkülönböztetni az inspiráció forrásait. A „jó fa jó gyümölcsöt terem, míg a rossz fa rossz gyümölcsöt”. A lélek gyümölcsei alapján a szeretet, öröm, békesség, türelem, jóság, kedvesség, tisztaság, stb. Istenből fakadnak, míg a gonosz gondolatok, paráznaság, gyűlölet, stb. a gonosztól. Az alkotóképességet pedig úgy is értelmezi, mint ajándékot, „talentumot”, amelyet az ember – a bibliai hasonlattal élve -, eláshat (azaz nem fejleszti ki, nem használja), disznók elé vethet (azaz rossz célok szolgálatára fordítja), illetve megsokszorozhat, százszoros jó termést hozva.
Az Özönvíz idején kimondott ítélet az alkotóképesség szabad kibontakozását meghagyta, de a teremtőképességét nem. Lényeges különbségtétel, mert az alkotóképesség csak „valamiből” tud „valamit” létrehozni, azaz mindig szükséges valamilyen anyagi vagy szellemi „tárgy”, amit az alkotó manipulál. A teremtőképesség működéséhez ez nem szükséges hiszen a Teremtő a semmiből hozta létre a világot! (A természettudomány azt mondja, hogy a Nagy Bumm előtt csak egy „végtelenül kis kiterjedésű”, egy pontban összesűrűsödött anyag létezett. A mértan azt állítja, hogy a pontnak nincs kiterjedése, szemben például a vonallal, amelynek van kiterjedése, de nincs vastagsága. Az a valami pedig, amelyiknek nincs kiterjedése, azt úgy hívjuk, hogy – semmi.)
Az ember önmagában képtelen a semmiből valamit alkotni. Istennel együtt azonban a lehetetlen is lehetségessé válik! Elizeusról így ír a Biblia: „Nem volt neki semmi lehetetlen, a holttestében is prófétaerő volt.” (Sir 48.13) Jézus pedig így beszél: „Mert gyenge a hitetek. Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! - odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen.” (Mt 17.20)
Isten eredeti terve az volt, hogy maga mellé munkatársként állítja az embert. „Az Úristen megteremtette még a földből a mező minden állatát, s az ég minden madarát. Az emberhez vezette őket, hogy lássa, milyen nevet ad nekik. Az lett a nevük, amit az ember adott nekik.” (Ter 2.19) Ezt a névadást realizálja újra Jézus, amikor Simont Péternek nevezi, Jánost és Jakabot pedig a Boanergész fiainak. A névadásban egyszerre nyilvánul meg a Messiás tökéletes istensége és tökéletes embersége. Önmagában egyesíti azt, ami Isten eredeti szándéka volt: hogy munkájában az emberek is részt vegyenek. Hiszen ezért adott nekik részt a saját életéből! „Isten újra szólt: ’Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá.’ (…) Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinek és nőnek teremtette őket.” (Ter 1.26-27) Ez természetesen nem azt jelenti, hogy mi is „olyanok lettünk mint az Isten” - ezek éppen az őskígyó kísértő szavai az Édenkertből. Hanem azt jelenti, hogy Isten megajándékozta az embert a teremtés munkájában való részvétellel. Ez a bűnnel elveszett, de Jézus Krisztussal Isten országában, Isten királyságával újra visszatért az emberek közé. Isten teremtőképességének megnyilvánulása Jézus Krisztus nyilvános működésében a kenyerek megsokasítása éppúgy, mint a vakon született meggyógyítása. Ez folytatódik az Apostolok cselekedeteiben a születésétől fogva béna ember meggyógyításában – és ez jelenik meg az Egyház életében mindmáig.
Az „Új Szövetség” részeként az ember lehetőséget kapott arra, hogy Isten munkatársaként részt vegyen az élet újjáalkotásában. Ennek legnyilvánvalóbb esete az, amikor valaki visszafordul, megtér Istenhez. Ilyenkor valóban a halálból élet lesz, a lélek megelevenedik és az egész személyiség elindul(hat) a gyógyulás útján. Sőt, ez az újjászületés nélkülözhetetlen eleme a Szövetségnek. „Jézus azt felelte neki: Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát.” (Jn 3.3) Péter apostol pedig így ír a hívőkről: „Nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, az Isten élő és örök szava által.” (1Pét. 1, 13) Ezt az „örök szót” pedig emberek közvetítették, emberek mondták ki Isten munkatársaként. A Jelenések könyve az újjáteremtő munkát az emberek között lakozó Istennek tulajdonítja: „Akkor hallottam, hogy a trón felől megszólal egy hangos szózat, ezt mondva: „Íme, Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni és ők az Ő népe lesznek, és maga az Isten lesz velük. Letöröl szemükről minden könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradtság, mert az elsők elmúltak.” Akkor a trónon ülő megszólalt: „Íme, újjáteremtek mindent!” Majd hozzám fordult: „Írd fel: ezek a szavak hitelesek és igazak.” (Jel 21.3-5)
A teremtőerő és teremtőképesség az élet minden területére kiterjed. Ábrahámnak azt mondja az Úr: „Van, ami az Úrnak lehetetlen? A jövő évben ez idő tájt újra eljövök hozzád és Sárának már fia lesz.” (Ter 18.14) Ahol Isten teremtő ereje által az ember teremtőképessége megjelenik, ott élet fakad a halálban, s az ott élőknek lehetőségük nyílik arra, hogy az életet válasszák. A teremtőképesség van jelen az egyház szentségeiben. A bűnbánat szentsége és az Eucharisztia az Élet közepébe emel minket. De a teremtőképeség Istennek az emberekbe alkotott képességein és tehetségein keresztül éppúgy megjelenhet, mint természetfeletti ajándékain és adományain (karizmáin) keresztül. Beszélhetünk olyan művészi alkotásokról, amelyek képesek katarzist előidézni az emberi szívekben, mert mélyen megvilágítják Isten igazságait. Lehetséges, hogy már nem pusztán esztétikai értékeikkel vagy erkölcsi mondanivalójukkal ragadják meg az embert, hanem Isten újjáteremtő erejét közvetítik az emberek felé? Így hitték a régi ikonfestők: művük kapu Isten felé amely nem szavakba foglalhatóan közvetíti a kimondhatatlant. Nem bálvány, nem istenség, hanem – ahogy Pál apostol mondja az evangéliumról – közvetítő. „Nem szégyellem ugyanis az evangéliumot, hiszen Isten üdvösséget hozó ereje minden hívőnek: először is a zsidónak, azután a görögnek.” (Róm 1.16) És később: „A keresztről szóló tanítás azoknak, akik elvesznek, balgaság ugyan, de nekünk, akik üdvözülünk, Isten ereje.” (1Kor 1.18) Ez a keresztről szóló tanítás szavakban, képekben vagy más módokon egyaránt megjelenhet, de formától függetlenül „Isten üdvösséget hozó ereje”.
Egy példa a film világából: a „Babette lakomája” című film egy szigorú vallási közösség életét mutatja be, pásztoruk halála után. A magukra maradt emberek zúgolódnak, egymást ítélgetik. Bezárkóznak egy-egy tanítás mögé és onnan ülnek törvényt a másik felett. Ebbe a gyanakvó légkörbe érkezik Babette, aki a francia forradalom elől menekül a szigetre. Itt él közöttük szolgálóként, míg szép lassan befogadják. Aztán a francia terror végével hazatérhet ahol szép örökség várja. Ekkor derül ki, hogy a forradalom előtt mesterszakácsként dolgozott. Egész örökségét arra használja fel, hogy egy nagy lakomát készítsen a szigeten élő zárt közösségnek. Azok gyanakodva figyelik a csónakokon érkező gyanús alapanyagokat. El is határozzák, hogy udvariasságból ugyan elmennek, de nem esznek az ördögi ételekből. Hanem aztán nem tudnak ellenállni a gyönyörűen feltálalt rengeteg fogás látványának és illatának. És étkezés közben megtörténik a csoda – feloldódnak, beszélgetni kezdenek egymással, tisztázzák régi félreértéseiket, kiengesztelődnek egymással és rendezik a közösség életét. „Mintha Jézus lenne köztünk!” Íme, egy szakácsnő szívén és munkáján, mesterségbeli tudásán keresztül Isten újjáteremtő munkája nyilvánul meg!
Meg tudjuk-e különböztetni mi az, ami az Istentől jövő teremtőképességből fakadt, és mi az, ami „pusztán” emberi alkotóképesség eredménye? Néha igen, gyakrabban nem – főleg, ha a megszokott emberi tevékenységekről van szó. Itt is igaz a Biblia tanítása: „gyümölcséről ismerni meg a fát”. Minden alkotást pedig „tűz emészt meg”, és ami értékes, az megmarad, a többi elhamvad, semmivé válik, elfelejtődik az idők folyamán. Az is igaz, hogy aki „sziklára építi házát” annak háza megmarad, míg a homokra, múló divatokra, emberi véleményekre épített művek bármily dicsőségesen kezdik is pályájukat, végül önmagukba omlanak. Ez a szétválasztás „lélekben és igazságban” történik. Elsősorban lelkünkben ég a „tűz”, ami megemészt mindent, ami nem Istentől jövő. (De lesznek még nagy selejtezések könyvtárakban, múzeumokban, mint ahogy volt a kommunista rendszer évtizedei után is…) Óvakodnunk kell azonban az elhamarkodott ítéletektől, törvénykezéstől, nehogy saját kútfőnkből mondjunk elhamarkodott ítéletet.
Könnyű törvényt ülni bizonyos alkotások felett, de nehéz kideríteni az igazságot. A szokásainkban és szívünkben élő kettősségre szemléletes példa Michelangelo két monumentális freskója a sixtusi kápolna falain. Mielőtt bemennek az emberek a kápolnába, felvetetik velük a felöltőt, mondván, csupasz vállal erkölcstelen dolog oda belépni. Aztán odabent végignézhetik a freskókon megfestett rengeteg meztelen férfit és nőt… Hát nem ellentmondás ez? Ha valóban erkölcstelen, mi helye Isten egyházában? Ha meg nem – miért kell a látogatóknak képmutató módon öltözni, vetkőzni? Vagy talán az alkotó (a művészet?) felmentést kapott bizonyos erkölcsi normák alól – de a nézői már nem? És mit mondjunk a képekről: csodáljuk a lenyűgöző emberi teljesítményt? Vagy lehetséges, hogy Michelangelo a maga zseniális módján olyan isteni igazságokat volt képes megfesteni a Teremtés és az Utolsó ítélet freskóin, amely több, mint csupán egy művészi irányzat, több, mint bibliai illusztráció, több, mint erkölcsi katekézis – Isten örök gondolatainak a korokon átnyúló katartikus erejű megfogalmazása? Az Egyház sem tudott vagy mert erre egyértelmű választ adni. Hol ünnepelték, hol átkozták művét. Hol lepleket festettek a meztelen testekre, hol eltávolították. Úgy tűnik van, amire nem az idő hozza meg a választ…
Lehetséges-e belépnünk a teremtőerő világába? Nem csak lehetséges, de szükséges is az Egyház életében, minden ember javára. Szükséges a szentmisében, hogy a kenyérből és borból Jézus teste és vére legyen. Szükséges hogy Isten újjáteremtő műve megmutatkozzék, hogy a halálból élet legyen. Mert csak így képes az ember betölteni küldetését, amelyet teremtésekor, Isten munkatársaként az Édenben kapott. Hatalmas ajándék volt ez, amit bukásunkban eltékozoltunk, magunkkal rántva a sötétségbe az egész Földet. De az Atya Jézus Krisztusban kiengesztelődött velünk és lehetővé tette, hogy részt kaphassunk az „újjáteremtés művében”. Mindez Tőle van, ingyen és megjelenhet az élet minden területén: a kultúrában, tudományban, művészetekben, közösségi kapcsolatokban egyaránt. Ki akadályozhat meg minket abban, hogy elfogadjuk Istentől ezt az ajándékot, minden teremtmény javára?
Mennyei Atyánk! Hálát adunk neked azért, hogy meghívást adtál nekünk a Te munkádban való részvételre. Kérünk, járj át minket a Szentlélek erejével, hogy egész lényünkkel megdicsőítsünk Téged! Jézus Krisztus Örömhíre legyen valósággá minden ember szívében! Ámen."
Réstzlet Sípos (S) Gyula: A Szeretet titkai című könyvéből. Megrendelhető az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. levélcímen. Ára 900 Ft
