Komoly, hogy árthat a jóga?
A jóga történelmileg a hinduizmushoz kötődő spirituális gyakorlat. A hinduizmus szent iratai harminchárom istenség háromszázharminc millió megnyilvánulási formájáról beszélnek, vagyis istenségekkel népesítik be az univerzumot. A különféle jógapózok e szellemi lények megjelenítésére és imádására szolgálnak. Mivel a hinduizmus felfogása számos ponton ellenkezik a keresztény világszemlélettel, a jógával kapcsolatos alapvető kérdés így hangzik: Ha a jóga egy másik vallás spirituális hagyományához tartozik, átvehetjük-e úgy, hogy a lelki tartalommal nem foglalkozunk, csupán a fizikai gyakorlatokat tartjuk meg?
A kérdéssel Michael atyát kerestem fel, aki ideje nagy részében szabadító imaszolgálatot végez, és időnként exorcizmusban is részt vállal. Először azt kérdeztem tőle, mond-e valamit a jógáról a Katolikus Egyház.
A Kultúra Pápai Tanácsa és a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa által kiadott Jézus Krisztus, az élő víz hordozója című dokumentumot ajánlotta. A 2.1 pontban ez áll: „A New Age-ben összefolyó hagyományok között megtalálhatók az ősi egyiptomi okkult praktikák, a kabbala, a korai keresztény gnoszticizmus, a szufizmus, a druidák tudománya, a kelta kereszténység, a középkori alkímia, a reneszánsz hermetizmus, a zen buddhizmus, a jóga stb.”
Vagyis úgy tűnik, az Egyház a New Age spiritualitásához sorolja a jógát.
Igen, de mi van azzal a jógával, amit nálunk az iskolában tartanak, és teljesen ártalmatlan?
Michael atya visszakérdezett, hogy szerintem megszüntetheti-e az én szándékom egy dolog tényleges tartalmát. Például ha egy ateista elmegy misére, keresztet vet, letérdel – akár gúnyból –, változtat-e ez azon, ami az oltárnál történik? Nem jelenik meg ott egy lelki valóság attól függetlenül, hogy az ateista mit gondol róla?
Jó, elismerem, ebben van valami. A jóga spirituális oldala talán vitatható. Viszont sok barátom jár olyan jógára, amiben egyáltalán nincs spirituális tartalom. Jól leizzadnak, és a világon semmi köze az egésznek a hinduizmushoz sem a résztvevők, sem az oktató részéről. Kizárólag nyújtózkodásról, relaxálásról, stresszoldásról, tudattisztításról szól a dolog. Ez pedig a következő kérdést veti fel:
Mi a helyzet a tisztán fizikai jógázással, ahol mindenkinek tényleg kizárólag a testedzés a célja?
Michael atya határozott maradt: nem változtathatjuk meg valaminek a belső tartalmát pusztán azzal, hogy meg akarjuk változtatni. A testünk lelki valóságokat fejez ki, ez a lényege Szent II. János Pál test teológiájáról szóló üzenetének. Nem lehet valakit szeretetből ököllel orrba vágni, bármilyen őszintén gondoljuk, hogy a mozdulatunk csupa jóságból fakad.
Sejtettem, hogy ezen sokan fennakadnak, ezért pontosítottam a kérdést:
Ha valakiben abszolút nulla szándék van arra, hogy hamis istenséget imádjon vagy bármilyen nem keresztény spiritualitásba gabalyodjék, akkor is lehet rá negatív hatása a jógázásnak?
Az atya egyértelmű igennel felelt. Saját tapasztalatból tudtam, hogy így van, de szerettem volna hallani, hogy másoknak is voltak rossz élményei, amikor jóhiszeműen részt vettek nem spirituális jógázásban. Emlékezetett, hogy véleménye szerint nem spirituális jóga nem létezik. Erre megkérdeztem:
Miért más a jóga, mint bármely kulturális vagy művészi hagyomány, amit az Egyház befogadott és „megkeresztelt”, mint például egyes ünnepi szokásokat vagy zenei formákat?
Azért más, mert a jóga hinduizmus. Nem karácsonyfa. Nem egy szép kulturális hagyomány vagy művészeti forma, ami beépíthető a keresztény istentiszteletbe. A jóga istentisztelet. Más istenségeké. Isten pedig egy van, Ábrahám és Izsák Istene, akinek egyszülött Fia Jézus Krisztus. Aki más istentiszteleti formát gyakorol, megszegi az első parancsolatot.
Kemény beszéd… S ha igaz, a plébánosomtól miért nem hallottam még soha? Michael atyának is feltettem ezt a kérdést. Azt felelte, ha öt évvel ezelőtt kérdeztem volna a jógáról, valószínűleg semmilyen véleménye nem lett volna róla. Csak a szabadító szolgálat megkezdése után eszmélt rá, milyen hatással van a jóga a lelkekre és milyen veszélyt jelent az életükben. „Papi szolgálatomban öt évvel ezelőtt még a radaron sem jelent meg a jóga. És biztos vagyok benne, hogy a legtöbb pap radarján ma sem jelenik meg, ha nem látott még ilyen esetet.”
A szabadító szolgálat során lelki megkötözöttségektől, démoni zaklatástól szenvedő emberek szabadulásáért imádkoznak. Kevesen tudják, hogy ezek olyanokat is sújthatnak, akik a múltban kerültek kapcsolatba okkult dolgokkal, vagy akiket megátkoztak. Tudom, hihetetlenül hangzik. De azt is tudom, mégpedig saját tapasztalatból, hogy a jóga olyanoknak is árthat, akik a legnagyobb jóhiszeműséggel gyakorolják.
Ezért szeretném röviden elmondani a saját történetemet.
Korábban is ismerkedtem már a jógával, de másodévesként az egyetemi rekreációs központban egy olyan alkalmon vettem részt, ami nem hasonlított a korábbiakhoz. A teremben szinte fogható volt valami szellemi jelenlét. Tizenkilenc éves koromra eléggé eltávolodtam a katolikus hittől, mégis pontosan érzékeltem, hogy az oktató, miközben különféle testhelyzetekre szólít és meditációt kántál, imád valamit, és az a valami nem Isten. Valami rossznak a jelenlétét éreztem. Többé nem is mentem oda jógázni. Aztán éveken át nem is gondoltam a történtekre.
Tizenöt évvel később egy imaösszejövetel során, ahol a szabadító imádságokba vezettek be minket, a pap egyszer csak rám nézett, és megkérdezte, jógáztam-e életemben. Kicsit meglepődtem, de gondoltam, jól eltalálta, és mondtam, hogy igen. „Egy szellemi jelenlét nehezedik rád, ami a keleti spiritualitással, valamiféle jógához kötődő átokkal kapcsolatos. Fel tudsz idézni valamit a múltból, amikor jógáztál?”
Elmondtam az atyának azt a különös alkalmat. „Ez az – bólintott. – Oldjuk fel ezt a megkötözöttséget.” Jézus nevében megtettük. Ellene mondtunk minden megkötözöttségnek és megtörtünk minden átkot, ami abból a találkozásból fakadhatott. Abban a pillanatban érzékelhető világosság támadt a templomtérben, ahol imádkoztunk. A férjem is érzékelte, aki mellettem ült, és a többiek is. Az atya elmosolyodott: „Valami nagy volt.”
„Valami nagy” – pedig alig emlékeztem rá, eszembe sem jutott azóta, és soha nem egyeztem bele. Hogyan lehetséges ez? Megkérdeztem utólag az atyát:
Hogyan árthatott nekem olyasmi, amibe nem egyeztem bele, amiben egyáltalán nem akartam részt venni?
Azt felelte, hogy spirituálisan ingoványos területek mindig veszélyesek, mert a gonosz mint ordító oroszlán körbejár és lesi, kit nyelhet el. Majd megkérdezte, hogy a kegyelem állapotában voltam-e aznap, vagy volt-e valamilyen rés, ahová betehette a lábát az ellenség. Elpirultam, mert hát – egyetemi évek… Elég az hozzá, hogy nem voltam a kegyelem állapotában. S az én esetemben ez veszélyesnek bizonyult.
Néhány hónap telt el azóta. Könnyebb a szívem, érzékenyebb vagyok a Szentlélek indításaira, és sokkal több kedvvel imádkozom és olvasok lelki olvasmányt. Mintha azelőtt enyhén, de makacsul allergiás lettem volna az imádságra, a szentírásolvasásra, a szentmisére. Kényszeríteni kellett rá magamat. Nem hallottam az Urat, és haragudtam rá.
Most hallom. Ég és föld a különbség. Mindenkinek ezt kívánom. S ha mindez csak egyetlen embernek segít, megérte, hogy leírtam. Akkor is, ha bolondnak tartanak.
párKatt.hu
(Forrás: Jenny Uebbing írása, catholicnewsagency.com) https://christianae.wordpress.com/2017/05/22/komoly-hogy-arthat-a-joga/
