Nagy magyar vallási körkép
A magyarok fele nem gondolkodik az élet értelmén... - a menny népszerűbb, mint a pokol, többen hisznek a sorsban, mint a csodákban: a magyarok többsége hisz Istenben, de nem gyakorolja a vallást. Cölibátus, boszorkányság és a vallás átpolitizálása: minden a magyarok hitéről az Index nagy körképében:
A magyarok fele nem igazán szokott gondolkodni az élet értelmén, tízből hatan hisznek Istenben, többen a mennyben, mint a pokolban, többen a sorsban, mint a csodákban. Vallásosságról és a magyar társadalom értékei egy nagy nemzetközi kutatás friss adataiból: a nagy többségnek ugyan van egyháza, de sokan csak névlegesen tartoznak oda, a vallási aktivitás alacsony. Cölibátus, ezotéria és a vallás átpolitizálódása Kelet-Európában: Isten egy szekuláris társadalomban.
Minden harmadik magyar hord a nyakában keresztet vagy más vallási szimbólumot, nagyjából ugyanennyien szoktak böjtölni és áldozni, heti rendszerességgel azonban a katolikusoknak is csak a 12 százaléka jár templomba – pedig négy emberből három valamely keresztény felekezet tagja.
Sok ez vagy kevés, mennyire vallásos a magyar társadalom, és főleg hogyan? Erre adnak válaszokat egy nagy nemzetközi kérdőíves kutatás Magyarországra vonatkozó adatai. Az amerikai Pew Research ugyanezt a felmérést Kelet- és Közép-Európa 17 másik országában is elvégezte, így azt is látható, milyen tágabb folyamatokba illeszkednek a magyar sajátosságok.
A vallásosság és a hit nem olyan kérdés, amire feltétlenül és egyértelmű igennel vagy nemmel lehetne válaszolni. Sokkal többen vannak megkeresztelve, és jóval többen mondják magukat egy felekezetnek tartozónak, mint ahányan akár alkalmilag gyakorolják a hitüket. A felekezetiség sokaknál neveltetés eredménye, anélkül hogy aktív vallásosság kapcsolódna hozzá. Így fordulhat elő, hogy Magyarországon a magukat katolikusnak vallók negyede saját bevallása szerint nem hisz Istenben.
Egész Magyarország 59 százaléka hisz Istenben, közük fele-fele arányban vannak azok, akik teljes meggyőződéssel, és azok, akik kétségek között; ez azonban sokaknál nem jár együtt például templomjárással. Utóbbi számai (korábbi kutatások is hasonló arányokat mutattak) azt jelzik, hogy a hagyományos egyházias vallásosság jelentősen visszaesett: a teljes népesség 9, de a magukat katolikusnak mondóknak is csak 12 százaléka megy templomba legalább heti rendszerességgel, további 8/10 százalék pedig legalább havonta egyszer).
A vallásgyakorlat más formáit nézve is az látszik, hogy a katolikus egyházhoz tartozóknak csak a harmada-ötöde tekinthető többé-kevésbé aktívnak. Nagyjából ennyien, 24-30 százaléknyian szoktak állításuk szerint áldozni, böjtölni és egyházi adót fizetni. Naponta imádkozni már csak minden ötödik a legalábbis formálisan katolikusok közül – a teljes népességet nézve 16 százaléknyi a napi szinten imát mondó.
Hogy mi van a többiekkel? Ezt leginkább annál a kérdésnél látni, mely azt tudakolta, hogy a válaszolónak mit jelent elsősorban a vallás. Itt a magyar katolikusoknak csak a 22 százaléka válaszolta azt, hogy az számára legalább részben személyes hit – a nagy többség, 71 százalék ellenben egyedül a „családi hagyományt” választotta ki a válaszlehetőségek közül. Sokan vannak tehát, akikről feltételezhető, hogy pusztán névlegesen tartoznak az egyházukhoz. Önjellemzése szerint minden hetedik ember életében tölt be a vallás nagyon fontos szerepet, 31 százaléknak a vallás „valamennyire fontos”, az enyhe többségnek nem az.
Bár a felvilágosodás szellemében sokan sokáig azt várták, hogy a vallásosság fokozatosan teljesen el fog tűnni, a nyugati világban már jó ideje inkább az a fő trend, hogy miközben a hagyományos egyházias vallásosság mértéke valóban csökken (bár vannak ellentendenciák is, például a városi képzettebb fiatalok között, tévedés volt azt hinni, hogy a vallás visszaszorul a falusi asszonyok rezervátumaiba), maga a vallási-spirituális érdeklődés még növekedhet is. A keresztény gyökerű képzetek továbbra is általános lehet – akkor is, ha azokat már nem mindenki érzi szorosan a kereszténységhez tartozónak.
A teljes magyar népességnek ma nagyjából a kétharmada hisz a lélek létezésében, de szintén többsége van azoknak, akik a „sorsban” hisznek, abban, hogy az élet folyása előre meghatározott. Ennél kevesebben, de még így is 42 százaléknyian hisznek a csodákban. A túlvilági entitások közül a mennyország népszerűbb a pokolnál.
A hit gyakran könnyen vallási fundamentalistának tekintett képzetei nem túl népszerűek, bár ahhoz képest, hogy a vallási aktivitás is mérsékelt, nem is olyan alacsonyak ezek a számok. Minden hetedik magyar katolikus hiszi, hogy a saját hite az egyetlen igaz, üdvösséghez vezető hit. 53 százalék szerint nincs ilyen kizárólagosság, sok vallás is az igaz utat jelentheti az üdvözülés felé. A Biblia szó szerinti értelmezése mellett van 21 százalék (többen tehát, mint akik a katolikus egyház előírásait betartják a vallásgyakorlatban), közel ennyien gondolják, hogy a Biblia Isten szava, de azért nem kell mindent szó szerint venni belőle, 34 százalék szerint pedig a Bibliát ember írta – feltehetően úgy értve, hogy isteni sugallat nélkül.
Az élet értelmén a magyar emberek negyede gyakran, nem egész harmada néhanapján gondolkodik – mondja a magyar ember. A többiekre ilyesmi kevéssé jellemző. Így vagy úgy, 21 százalék arra jut, hogy vannak emberek, akik képesek átkot mondani vagy rontást hozni. 14 százalék hisz abban, hogy létezik sorsot befolyásoló mágia, varázslat, boszorkányság. A horoszkópban, kártyában, jövendőmondóknak már 19 százalék hisz, de a nem keresztény eredetű hitek közül a reinkarnáció a legnépszerűbb, ebben 27 százalék hisz mifelénk. Érdekes, és az Index ezotériatárgyú kutatásának eredményeit is megerősíti, hogy a lélekvándorlásban jóval több katolikus hisz, mint felekezeten kívüli (31 százalék a 17-tel szemben).
Miközben az ezotériával érintkező áltudományok minden korábbi vizsgálatunk és kísérletünk szerint ijesztően népszerűek, a tudományellenesség elsőszámú amerikai verziója, az evolúció-ellenesség népszerűsége viszonylag alacsonyabb – legalábbis a tengerentúli számokhoz képest. Magyarország bő kétharmada elfogadja az evolúciót, 21 százalék ezt tagadja, szerintük az ember és a többi élőlény az idők kezdete óta jelenlegi formájában létezik – Amerikában 30 százaléknál is többen hisznek a kreacionista tanokban, a rendszeres templomjárók között már ők vannak többségben. Tudomány és vallás viszonyát ugyanakkor a többség konfliktusosnak képzeli, és tízből hat ember szerint a tudomány soha nem lesz képes mindent megmagyarázni – elég messze vagyunk az inkább a XIX. századi tudományos optimizmustól.
Családi és szexuális erkölcs tekintetében a jelentős többség megengedő, nem követi a keresztény tanításokat. A fogamzásgátlók használatát 8, a házasság előtti szexet 12, a válást 16, az abortuszt 26 százalék tartja bűnnek – meglepő módon valamivel kevesebben, mint az alkoholfogyasztást. A homoszexualitást azonban a többség, 53 százalék morálisan rossznak tartja, az azonos neműek házasságát pedig csak az emberek negyede támogatja. Ebben kiugróan nagy különbségek vannak a térség országai között: a szinte minden más kérdésben is legliberálisabbnak mutatkozó csehek kétharmados támogatásával szemben Oroszországban például 90 százalékos a melegházasságok elutasítottsága.
Egyébként is nagyon nagyok a különbségek volt szocialista országok vallási viszonyaiban. A közös pont, hogy az egyházak 1990 után mindenhol fellélegezhettek a szocialista időszak repressziója után, és ez a legtöbb helyen – legalábbis eleinte – együtt járt a vallási aktivitás némi növekedésével, a folyamatok azonban ellentétes irányúak. Már a korabeli rezsimek egyházellenessége is radikálisan eltért az országot hivatalosan ateistának nyilvánító Albániától az egyházakat aljas, de általában kevésbé direkt eszközökkel megtörő Kádár-rendszeren át Lengyelországig, ahol a katolicizmus a szocializmusban is a nemzeti identitás és ellenállás alapja tudott lenni – a rendszerrel szemben is. De már 1945 előtt is nagy különbségek voltak a hitéletben: az erőszakkal katolizálni próbált Csehország „hagyományosan” vallástalanabb.
A fő törésvonal azonban az ortodox és a többségében katolikus országok között van. Nem csak liturgikusan vagy teológiailag, de az egyházak politikai szerepében is: a pravoszlávoknál jóval szorosabb az állam-egyház viszony; az orosz pátriárka például a putyini rendszer fontos és tökéletesen lojális támogatója és népi legitimizálója – bármit is gondoljunk a keresztény felekezetek itthoni politikai szerepeiről, egészen más szinten van ez a kapcsolat, mint amit nálunk ápol a katolikus egyház a világi hatalommal.
Már csak emiatt is van szélesebb politikai jelentősége annak, ahogy mostanában a keleti és a nyugati kereszténység birodalmaiban a vallásosság változik. A Pew Research mostani adataiból jól látszik egy fontos különbség: míg az ortodox országok, legalábbis az alapmutatókat nézve, határozottan vallásosabbak lettek a rendszerváltás óta, a dominánsan katolikus országokban ez nem következett be. A valláshoz felé fordulás azonban az ortodox országokban szintén nem a valódi hitélet megerősödéséről szól elsősorban; sőt, ott az jóval inkább a nemzeti identitáshoz kapcsolódik: a közfelfogás szerint egy igazi orosznak, szerbnek, örménynek a nemzeti egyházhoz kell tartoznia. Eközben Oroszországra úgy néznek az egész térségben, mint minden ortodox ember védelmezőjére, ami így Moszkva külpolitikai érdekeit is szolgálja.
A Pew Research kutatói szerint világviszonylatban is ez a mi térségünk egyik fő sajátossága: Kelet- és Közép-Európában a vallás egyik fő funkciója, hogy a nemzeti identitást fejezi ki, annak a része. Miközben a modern nemzeteszme sokak szerint maga is egyfajta valláspótlék, a nacionalizmus a maga képére formálta igénye szerint használja a vallást, amire persze a politika is könnyen rárepülhet.
Nálunk, Magyarországon az egyértelmű többség, a válaszolók kétharmada állam és az egyház elválasztását pártolja; annak egyharmadnál kevesebb támogatója van, hogy a kormánynak vallási értékek terjedését, az ország „keresztényiesítését” kellene támogatnia. A többség azt is ellenzi, hogy az egyházak pénzügyi támogatást kapjanak az állami költségvetésből – pedig most ez az egyházfinanszírozási modell a gyakorlat. A magyar társadalom megosztott abban, hogy túlságosan jelen vannak-e az egyházak ma a politikában, ezt 38 százalék érzi így; az egyházi tevékenységek közül leginkább a szociális segítést szeretik az emberek. A többség kevésbé konzervatív egyházakat szeretne: 47 százalék 32 ellenében gondolja úgy, hogy az jelenleg az egyházi intézmények túl nagy hangsúlyt helyeznek a szabályokra.
Az egyház liberalizálása (Ferenc pápát egyébként a döntő többség pozitívan látja) a magukat katolikusnak mondók között is egyértelmű támogatást élvez: az ő 59 százalékuk szerint a katolikus egyháznak el kellene törölnie a kötelező cölibátust, a katolikusok háromnegyede azt is szeretné, hogy az egyház engedje meg a fogamzásgátlók használatát és a válást a katolikus híveknek. A női papságot valamivel többen utasítják el, de a katolikusok közötti támogatása így is 43 százalék. Ezekhez a számokhoz persze szintén hozzátartozik, hogy a magukat katolikusnak mondóknak tekintélyes hányada vallásilag egyébként teljesen passzív; hiszen Magyarországon mostanra a társadalom annál is kevésbé vallásos, mint amennyire a szocialista időszak végén volt.
(Kolozsi Ádám, index.hu)
