Az engesztelésről

"...A következőkben bemutatjuk, mit jelent kiengesztelődni Istennel, és hogyan tölthetjük be Krisztus nagy vágyát – az engesztelésen keresztül. Ő az ugyanis, aki így kiált fel Szofóniás prófétán keresztül: „Szállj magadba, térj magadba, ó, szeretetre méltatlan nemzet! Mielőtt elűznének benneteket, s eltűnnétek, mint a pelyva; mielőtt rátok zúdulna az Úr izzó haragja, [mielőtt elérkezne hozzátok az Úr haragjának napja]: keressétek az Urat ti, szegényei a földnek, akik teljesítitek parancsait. Keressétek az igazságot, keressétek az alázatot, talán menedéket találtok az Úr haragjának napján.” (Szof 2.1-3) ..."

Mottó:

„Emberfia, mondd meg neki: Olyan ország vagy, amely sem esőt, sem záport nem fogad be a harag napján. Főemberei olyanok benne, mint az ordító oroszlán, amely széttépi zsákmányát. Felfalják az embereket, elrabolják az értékeket és kincseket, és megsokasítják az özvegyek számát. Papjai megsértették törvényemet, megszentségtelenítették szentélyemet, nem tettek különbséget a szent és a nem szent között, nem magyarázták meg, mi a különbség a tiszta és tisztátalan között, elfordították szemüket szombatjaimról, és csak gyalázat ért köztük. A főemberek olyanok benne, mint a farkas, amely széttépi zsákmányát, vért ontanak, romlásba döntik az embereket, csak hogy elrabolhassák javaikat. Prófétái hamis látomásokkal és hazug jövendölésekkel takargatták a vétkeket. Így beszéltek: Ezt mondja az Úr, az Isten, noha az Úr nem szólt. Az ország népe megsokszorozta az erőszakot és a rablást, elnyomta a szegényt és a szűkölködőt, jogtalanul erőszakoskodott az idegennel. Kerestem köztük olyan embert, aki falat építene, és odaállna a résbe elém az országért, nehogy elpusztítsam, de nem találtam. Akkor rájuk zúdítottam haragomat, megemésztettem őket haragom tüzével. Tetteik visszaszálltak fejükre - mondja az Úr, az Isten.”

 (Ez 22. 24-31) 

I.

Rettenetes mondatok ezek, és a próféta tudja, hogy a kijelentés minden szava igaz. Igen, pont ilyen az ország. Ahogy ma mondanánk: a gazdagok gazdagodnak, a szegények szegényednek. A hamis vallások terjednek, a bűnök sokasodnak, az egyház fiai pedig hallgatnak. Ezekielnek hallania kell az ebből következő ítélet szavait: „Akkor rájuk zúdítottam haragomat, megemésztettem őket haragom tüzével. Tetteik visszaszálltak fejükre.” De nem csak az ítélet szavait hallja, hanem Isten irgalmas szívének vágyódását is: „Kerestem köztük olyan embert, aki falat építene, és odaállna a résbe elém az országért, nehogy elpusztítsam…” A próféta ismeri Ninive történetét, ahol Jónás végül vállalja, hogy meghirdeti Isten ítéletét a város fölött. Az uralkodó válasza erre a böjt és az ima – és az Úr megkönyörül rajtuk. Ezért Ezekielt sem rettentik vissza az elhatározott ítélet mondatai, hanem bátran „odaáll a résbe” Isten elé, a népéért.

Milyen csodálatos ígéret ez: egy emberért, aki odaáll elé a népért, egy emberért, aki Isten munkáját végezné, egy emberért, aki jó gyümölcsöket terem, Isten hajlandó megkönyörülni egy egész népen! (Végül Jézus Krisztusban teljesedett be tökéletesen az ígéret – Őérte minden nemzeten és minden emberen hajlandó könyörülni az Isten…)

„Odaállni a résbe” annyit jelent, mint előbújni a fal védelméből az egyetlen olyan helyre, ahol elér a támadók nyila és minden hadereje. De vajon ma van-e ember, aki „odaáll a résbe”? Vagy most is a falak mögött kuksolunk, és mindig van egy találó érvünk arra, miért ne álljunk oda Isten elé, kérve, könyörögve, engesztelve népünkért? Hiszen hol politikailag nem alkalmas a helyzet, hol gazdaságilag, sőt, talán nem is igazán hiszünk abban, hogy ki kellene állnia a résbe: azaz világ elé Krisztus igazságát felemelve, és Isten elé, az ország bűnei miatt bánkódva, engesztelve.

És akiknek bátorítani kellene a küzdőket? Jobb esetben megtűrik, rosszabb esetben bolondnak tartják a küzdőket, de akár a hitünk ellenségeinek is kikiáltják. Nem is olyan régen jelent meg az egyik katolikus hetilapban egy írás, amely arról akarta meggyőzni az olvasót, hogy az „engesztelés” mint olyan, ellenkezik a hittel, értelmetlen és terméketlen. Nem tudom, a cikk szerzője mikor vett részt utoljára szentmisén, ahol Jézus Krisztus örök érvényű engesztelő áldozatának felmutatása történik napról napra, időről időre? És ha részt vett, figyelt-e a felajánló imádságok szövegére? Lapozgatta-e mostanában a Szentírást, elmélkedett-e annak szavain? Mert ha megtette volna, biztos nem írja meg írását…

Mi azonban hiszünk a Pál apostolnak, aki ezt írta: „De ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki minket a kiengesztelődés szolgálatával megbízott. Isten ugyanis Krisztusban kiengesztelődött a világgal, nem tartja számon vétkeinket, sőt ránk bízta a kiengesztelődés igéjét. Tehát Krisztus követségében járunk, maga az Isten int benneteket általunk. Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel!” (2Kor 5.18-20)

A következőkben bemutatjuk, mit jelent kiengesztelődni Istennel, és hogyan tölthetjük be Krisztus nagy vágyát – az engesztelésen keresztül. Ő az ugyanis, aki így kiált fel Szofóniás prófétán keresztül: „Szállj magadba, térj magadba, ó, szeretetre méltatlan nemzet! Mielőtt elűznének benneteket, s eltűnnétek, mint a pelyva; mielőtt rátok zúdulna az Úr izzó haragja, [mielőtt elérkezne hozzátok az Úr haragjának napja]: keressétek az Urat ti, szegényei a földnek, akik teljesítitek parancsait. Keressétek az igazságot, keressétek az alázatot, talán menedéket találtok az Úr haragjának napján.” (Szof 2.1-3)

Jézus az, aki így imádkozott az Örök Atyához irgalomért a keresztfán: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek.” (Lk 23.34) Ez minden engesztelés szíve és központja. Ezt visszhangozza István, az Egyház első vértanúja, amikor így kiált fel megkövezésekor:  „Uram, ne ródd fel nekik bűnül.” (ApCsel 7.59-60) Így imádkozunk ma is e sötétségbe merült nemzedékért, bízva abban, amit Pál apostol mond: „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára.” (Kol 1.24)

Ismerve nemzetünk állapotát, elmondhatjuk, ma legalább olyan nagy szükség van az ilyen odaadó imádságra, mint az ősegyház korában. Sok mindent le lehetne írni az ország és az egyház állapotáról, megtettem már más helyeken (pl.: Nemzeti önvizsgálat, Jövő tényei, stb.). Itt elég, ha Isten igéjének a fényében megkérdezzük: igazak-e ránk a Szentírás állításai? „Az ország népe megsokszorozta az erőszakot és a rablást, elnyomta a szegényt és a szűkölködőt, jogtalanul erőszakoskodott az idegennel. Kerestem köztük olyan embert, aki falat építene, és odaállna a résbe elém az országért, nehogy elpusztítsam, de nem találtam. Akkor rájuk zúdítottam haragomat, megemésztettem őket haragom tüzével. Tetteik visszaszálltak fejükre - mondja az Úr, az Isten.” (Ez 22. 29-31)

És egy másik helyen: „A magad gonoszsága fenyít meg, és a saját hűtlenséged lesz a büntetésed. Tudd meg hát és lásd. Milyen gonosz és keserves dolog, hogy elhagytad az Urat, a te Istenedet, s hogy nincs meg benned a tőlem való félelem - mondja az Úr, a Seregek Istene.”( Jer 2.19)

Mit gondolunk, meddig élhetünk még úgy, mint ha Isten szavai csak szálló por lennének, amit elfúj a szél? Hiszen még Pál apostol buzdítása is vádként mered ránk: „Mint Isten kedves gyermekei, legyetek az ő követői és éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket, és odaadta magát értünk jó illatú áldozati adományként az Istennek. Kicsapongásról és egyéb tisztátalanságról vagy kapzsiságról szó se essék köztetek, ahogy a szentekhez illik. Ocsmány, léha vagy kétértelmű szót ne ejtsetek ki. Ez sem illik hozzátok, annál inkább a hálaadás. Legyetek meggyőződve, hogy semmiféle erkölcstelennek, tisztátalannak, kapzsinak, más szóval bálványimádónak nincs öröksége Krisztus és az Isten országában. Senki ne vezessen félre benneteket üres beszéddel, mert ezek miatt éri Isten haragja a hitetlenség fiait. Tehát ne vállaljatok velük közösséget. Valaha sötétség voltatok, most azonban világosság az Úrban. Éljetek úgy, mint a világosság fiai. A világosság gyümölcse csupa jóság, igazságosság és egyenesség. Azt keressétek, ami kedves az Úr szemében.” (Ef 5. 1-10)

II.

Abban a reményben élünk, hogy véget ért az elnyomatás és száműzetés ideje a Kárpát-medencében. (Lásd a Fordulat c. ingyenes füzetsorozatot.) A Biblia pedig világosan mutatja, hogy a száműzetésből való visszatérés mindig imádsággal, és az Isten ígéreteibe való belekapaszkodással kezdődik. Dániel könyve leírja, mit tett a próféta, amikor rájött, hogy közel van az Izrael számára megígért szabadulás ideje. „Istenhez, az Úrhoz fordultam, s böjtölve, szőrzsákban és hamuban buzgón imádkoztam és esdekeltem hozzá. Könyörögtem az Úrhoz, az én Istenemhez és bűnvallomást tettem ezekkel a szavakkal…” (Dán 9.3-4) Imáját Isten meghallgatta, és megkezdődhetett a zsidó nép visszatérése az Ígéret földjére. Mélységesen hiszem, hogy számunkra is itt a visszatérés ideje Ezért mi is ugyanúgy imádkozhatunk, mint a próféta. Kérlek ezért, imádkozd most te is Dániel imáját – csak a helységneveket írtam át - nemzetünkért:

„Ó Uram, nagy és félelmetes Isten, hozzád könyörgök. Te megtartod szövetségedet, és irgalmat tanúsítasz azok iránt, akik szeretnek és megtartják parancsaidat.

Vétkeztünk és gonoszságot műveltünk, gonoszok és lázadók lettünk, megszegtük parancsaidat és törvényeidet.

Nem hallgattunk szolgáidra, a prófétákra, akik a te nevedben szóltak királyainkhoz, fejedelmeinkhez, atyáinkhoz és az ország egész népéhez.

Te igazságos voltál, Uram, nekünk pedig mind a mai napig szégyen borítja arcunkat, nekünk, nemzetünk férfiainak, Budapest lakóinak, Magyarország egész népének, akik közel vagy távol laknak azokban az országokban, ahová száműzted őket, amiért elpártoltak tőled.

Uram, pirul az arcunk, a királyainké, fejedelmeinké és atyáinké, mert vétkeztünk ellened.

De te, Urunk és Istenünk, irgalmas vagy és megbocsátasz, bár lázadoztunk ellened.

Nem hallgattunk az Úrnak, a mi Istenünknek a szavára, s nem éltünk törvénye szerint, amelyet szolgái, a próféták által adott nekünk.

Egész Magyarország megszegte törvényedet, és elfordult tőled, hogy ne is hallja figyelmeztetésedet. Ezért zúdult ránk az átok és a fenyegetés, amely meg van írva Mózesnek, Isten szolgájának könyvében, mert továbbra is vétkeztünk ellene.

Erre teljesítette szavát, amelyet kimondott ránk és vezetőinkre, akik kormányoztak minket, hogy olyan csapást zúdít ránk, amilyen még nem fordult elő az egész ég alatt, csak Jeruzsálemmel.

Amint meg van írva Mózes törvényében, mind ránk zúdultak ezek a csapások. Nem tettünk semmit, hogy arcod, Urunk és Istenünk, kiengesztelődjön: nem tértünk meg gonoszságainkból és nem ismertük el igaz voltodat.

Az Úr szemmel tartotta és ránk hozta a bajt. Igazságos az Úr, a mi Istenünk, minden tettében, amelyet véghezvitt, mert nem hallgattunk a szavára.

Urunk és Istenünk, aki erős kézzel kihoztad népedet Kelet földjéről és így nevet szereztél magadnak mind a mai napig, vétkeztünk ellened és gonoszat műveltünk.

Most azonban, Uram, végtelen igazságosságodra kérlek, forduljon el bosszúd és haragod városodtól, Budapesttől és szent hegyeidtől. Hiszen a mi vétkeink és atyáink gonoszsága miatt lett Budapest és a te néped gyalázat tárgyává minden szomszédunk előtt.

Hallgasd meg végre, Istenünk, szolgád könyörgését és esdeklését, és feldúlt Egyházad fölött ragyogjon fel arcod, ó Urunk, tenmagadért.

Istenünk, fordítsd felénk füled és hallgass meg minket. Nyisd ki a szemed, és lásd meg elhagyatottságunkat és a szent egyházat, amely a te nevedet viseli. Hiszen nem a mi igaz voltunkban, hanem a te végtelen irgalmadban bízva terjesztjük színed elé könyörgésünket.

Hallgass meg, Uram! Bocsáss meg, Uram! Figyelj rám, Uram! Városod és néped a te nevedet viseli, azért cselekedj tenmagadért és ne késlekedj!”

Mindenki száműzött, aki még nem tért vissza Istenhez. De itt a visszatérés ideje! Vége a hetven éves elvetettségnek! Itt a Kárpát-medence népeinek nagy lehetősége a kiengesztelődésre és az életközösség újraegyesítésére! Kapaszkodjunk bele Isten ígéreteibe és hittel járuljunk az Úr elé!

III.

Az engesztelés angyali, sőt szeráfi szolgálat. Ezt mutatja az, ahogyan Izrael népének el kellett készítenie a frigyládát az Úr utasításai szerint. „Csináld meg továbbá az engesztelés tábláját tiszta aranyból. Két és fél könyök legyen a hossza, másfél könyök a szélessége. Készíts vert aranyból két kerubot az engesztelés táblájának két végére. Állítsd az egyik kerubot az egyik végére, a másikat a másik végére. Az engesztelés táblájának két végére állítsd a kerubokat. A kerubok szárnya fölfelé legyen széttárva, hogy szárnyukkal befödjék az engesztelés tábláját, az arcuk pedig forduljon egymás felé. A kerubok arca tekintsen az engesztelés táblájára. Az engesztelés tábláját helyezd a láda tetejére. A ládába pedig tedd be a bizonyságot, amelyet adni fogok neked. Ott fogok veled találkozni, s a törvény ládáján álló két kerub között, az engesztelés táblájáról közlöm veled mindazt, amit általad Izrael fiainak mondani akarok.” (Kiv 25.17-22)

Az arany a tiszta szeretetet jelenti. Aranyból készül az engesztelés táblája éppúgy, mint a kerubok. Ez a tiszta szeretet, mint élő szeretetláng köti össze a szeráfokat Isten munkájával. Ez köti össze a szeráfi lelkületű engesztelőket is az Úrral. Ez a tiszta szeretet fedi a ládába helyezett bizonyságot. A láda pedig a mi életünk, amibe Jézus beleírja, belehelyezi a maga bizonyosságát: tanúságtételét felőlünk, hogy az Ő gyermekei vagyunk. Ezért hordozzuk, mint élő szentségtartó, az Ő nevét az emberek között. Krisztusiak, keresztények vagyunk, arcunkat egymás felé fordítjuk – mint a kerubok - a szolgáló szeretetben, és szárnyainkkal, Istenhez emelő tiszta szeretetünkkel és azok gyümölcseivel – az erényes élettel – fedjük be, védjük és óvjuk engesztelő munkánkat. Imádjuk Istent, amiként írva van: „A kerubok fölfelé kiterjesztették a szárnyukat, és szárnyukkal befödték az engesztelés tábláját. Arcuk egymás felé fordult, s tekintetük egyszersmind az engesztelés táblájára szegeződött.” (Kiv 37.9) Istent nézzük és Istenben egymást. És Jézus szól hozzánk, miként szól Mózeshez is. „S amikor Mózes bement a megnyilatkozás sátorába, hogy beszéljen Vele, hallotta a hangot, amint beszélt hozzá a kiengesztelődés táblájáról, amely a tanúság ládáján volt elhelyezve, a két kerub között, s beszélt vele.” (Szám 7.89) A népéért közbenjáró Mózes az előképe minden Istent imádó, engesztelő közösségnek. Nem véletlen, hogy ahol élő, szeretettől izzó engesztelő közösségek jönnek össze, hamarosan „hallatszik az Úr szava”, látnokok, próféták támadnak, csodálatos imameghallgatások történnek és Isten munkája nyilvánvalóvá válik a népe között. Mindez nem azért történik, hogy amit kaptunk, azt csupán magunknak őrizgessük. Az engesztelő lelkület sajátja, hogy mindenét megosztja a másikkal. És ahogy Isten elé állt a népért, úgy a nép elé is áll Isten ügyéért. Mindazt, amit Istentől kapott, megosztja nemzetével, legyen az intés vagy buzdítás, lelki vagy anyagi javak – függetlenül attól, hogy emberileg van-e reménye feladata biztonságos elvégzésére. „Emberfia, azokat a szavakat, amelyeket hozzád intézek, őrizd meg szívedben, hallgasd meg füleddel, és menj el a száműzöttekhez, a népedből valókhoz, szólj hozzájuk és mondd meg nekik: Ezt mondja az Úr, az Isten, akár meghallgatják, akár nem hallgatják.” (Ez 3.10-11)

Ki akar ma élni Istenért – ami azt is jelenti – ki akar ma meghalni önmagának, és élni Istenért? Hol vannak, akik hiszik, hogy „mindaz, aki elveszíti életét érettem és az evangéliumért, megnyeri azt”? Pedig Jézus igazsága ma is ragyogó igazság, amely győzelmet arat a földön. És ez a győzelem a mi hitünkbe van elrejtve. Ha tehát hiszünk Jézusnak, úgy kell tennünk, ahogy Ő javasolta. Ahogy Ő megélte.

Jézus magára vette a mi bűneinket – mit jelent ez? Nem védte magát, amikor mások bűnei miatt vádolták, hanem hagyta, hogy azok őt terheljék, mert csak így volt lehetséges, hogy a bűnösökre továbbra is, mint ártatlanokra tekintsenek. A gonosz lélek neve épp azért Vádoló, mert - többek között - a vádoláson keresztül lép be az emberek életébe. Ahol harag, vádolás, megszólás van az emberek között, ott rögtön jön a sátán, és jogot formál arra, hogy a maga megromlott természetét „egyesítse” a vádaskodóéval és a megvádoltéval egyaránt. Jézusban azonban „nem volt része”. Semmilyen módon nem tudott hatalmat venni rajta, mert Jézus „magára vette” a bűnöket, nem vádolt, nem hárított – bárány maradt a farkasok között… Jézus Krisztus legyőzte a vádolót, végső győzelmet aratott a keresztfán! Ezért aki Jézusban van, az bátran elviselheti a megszólásokat, mert benne sem lesz semmije a gonosznak, sőt győzelmet arat rajta, és közelebb viszi vádaskodó testvérét is Isten országához! Az engesztelés – bocsáss meg nekik Atyám, mert nem tudják, mit cselekszenek! – elhozza rájuk Isten bocsánatát és a gonosz lélek megszégyenülten távozik. „Mit mondjunk tehát mindezek után? Ha Isten velünk, ki ellenünk? Ő, aki tulajdon Fiát sem kímélte, hanem odaadta értünk, mindnyájunkért, ne ajándékozna vele együtt mindent nekünk? Ki lenne vádlója Isten választottjainak? Isten az, aki a megigazulást adja; ki lenne hát az, aki kárhoztat? Talán Krisztus Jézus, aki meghalt, mi több, fel is támadt, Isten jobbján van és közbenjár értünk?” (Róma 8, 31-34)

Nem mindegy azonban, hogy hogyan lépünk Isten elé az engesztelésben. „Az Úr ezt közölte Mózessel: „Mondd meg testvérednek, Áronnak, hogy ne akármikor lépjen be a szentélybe a függöny mögé, a kiengesztelődés táblája elé, amely a szentség ládáján van, mert meghal, amikor megjelenek a felhőben a kiengesztelődés táblája fölött. A szentélybe így kell belépnie: a bűnért való áldozatra szánt bikával és az égőáldozatra szánt kossal. Öltse magára a megszentelt vászonköntöst, a testét födje vászonnadrág, kösse magára a lenből készült övet, s fejét takarja be a vászonkendővel. Ezeket a megszentelt ruhákat öltse magára, azután hogy vízzel lemosta magát.” (Lev 16.2-4)

Látjuk, hogy még a főpapnak is tetőtől talpig megszentelt öltözékben kellett az Úr elé járulnia. A ruha azonban csak előkép, hiszen Jézus Krisztus, az örök főpap, amikor az engesztelő áldozatot bevégezte, meztelen testtel volt a keresztfára fölszegezve. Ő maga volt a megszentelt ruha, Ő a szentség teljessége, tehát Krisztus hitébe, Krisztus szeretetébe, Krisztus áldozatába kell öltöznie mindannak, aki Isten elé járul. (És ugyanígy fordítva is. „Jó gyümölcsöket termő”, megszentelt élettel hordozzuk szívünkben Krisztust. Így „kívül-belül Krisztusba öltözve” megyünk Isten elé.)

Világosan mutatja ennek igazságát Jézus példabeszéde a királyi menyegzőről. Ebben a király várja a meghívottakat, de azok nem jönnek el (mint ahogy sokszor ma sem). Erre „így szólt szolgáihoz: A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek ezért ki az útkereszteződésekre, s akit csak találtok, hívjátok meg a menyegzőre! A szolgák ki is mentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, jókat, gonoszokat egyaránt. A menyegzős terem megtelt vendégekkel. Amikor a király bejött, hogy lássa a vendégeket, észrevett egy embert, aki nem volt menyegzőre öltözve. Megszólította: Barátom, hogy kerültél ide, amikor nem vagy menyegzőre öltözve? Az elnémult, a király pedig megparancsolta a szolgáknak: Kötözzétek meg kezét-lábát, s dobjátok ki a külső sötétségre. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.” (Mt 22.8-13) Látjuk, hogy jók és gonoszak egyaránt ott ülnek az asztalnál. Csak a király látta, hogy egy valaki különbözik a többiektől. Az az egy nem a király öröméért, hanem önmaga hasáért volt jelen. Az az egy még lélekben sem hajtott fejet, nem ismerte el a király nagyságát, sem saját vétkes voltát. Annak az egynek nem rendült meg a szíve a király nagylelkűsége és szeretete felett. Az az egy tulajdonképpen nem is a király menyegzőjén ült ott, hanem – hite szerint – saját, jól megérdemelt felmagasztalásán. Amikor kidobták a külső sötétségre, oda tették, ahol a szíve addig is tartózkodott.

Mi azonban nem így, hanem a keresztség és a bűnbánat fürdőjében megmosva, Krisztus hitébe felöltözve járulunk az örök Atya elé, kiáltva irgalomért az egész világnak. Odaszánt életünk az izzó parázs, imánk a felszálló tömjén. „Tegyen a füstölőbe parazsat, amelyet az Úr előtt álló oltárról vett, és vegyen illatos tömjént két tele marékkal. Az egészet vigye a függöny mögé, és tegye a tömjént az Úr előtt a parázsra. Így a tömjén felhőjével beborítja a kiengesztelődés tábláját, amely a bizonyság ládáján van, s akkor nem hal meg.” (Lev 16.12-13) És amikor az imádás felhője beborítja kiengesztelődésre vágyó szívünket, maga az Isten jelent ki igaznak minket, és megőrzi életünket – és mindazokét, akiket elé viszünk -, az örök életre.

IV.

Amikor Dávid Saul király elől menekülni kényszerült, Nábáltól kért segítséget. E gazdag és gonosz szívű férfi azonban – abban a hitben, hogy Dávid csak egy bukott ember -, elutasította őt. Felesége, Abigail azonban tudta, hogy Dávid „felkent ember”, ezért megalázta magát és megsegítette őt. „Amikor Abigail Dávidot meglátta, sietve leszállt a szamárról, arcra esett Dávid előtt, földig hajtotta magát, lába elé borult és azt mondta: ’Rajtam legyen, uram, az a vétek, de kérlek, hadd szólhasson szolgálód füled előtt, s hallgasd meg szolgálód szavait. Ne törődjön, kérlek, uram királyom szíve azzal a gonosz emberrel, Nábállal, hiszen ő nevének megfelelően bolond, s bolondság van benne. Én pedig, szolgálód, nem láttam, uram, legényeidet, akiket küldtél. Nos tehát, uram, az Úr életére és a te életedre mondom: Ő tartott vissza téged attól, hogy vérbűnbe ne essél, s ő mentette meg a kezedet! Váljanak hát most olyanná, mint Nábál, azok, akik ellenségeid és akik rosszat akarnak uramnak. Fogadd el tehát ezt az áldomást, amelyet szolgálód neked, uramnak hozott, s add a legényeknek, akik követnek téged, uramat. Bocsásd meg szolgálód vétkét, hiszen neked, uramnak maradandó házat épít majd az Úr, hiszen te, uram, az Úr harcát harcolod: ne akadjon tehát benned gonoszság soha életedben.” (1 Sám. 25, 23-28)

Íme az engesztelő munka! Abigél ráismer Isten emberére Dávidban és megsegíti őt saját javaiból. De mindez nem elég! Közbenjár Nábál érdekében, engeszteli Dávidot - tulajdonképpen Dávid jó hírét is védi! Mi pedig Isten követei vagyunk, akik az Ő jó hírét védjük! Az Ő valódi, szeretettel teli természetére hivatkozunk, az Ő irgalmas és atyai szívére, amikor bocsánatot kérünk nemzetünk bűneiért. Hiszen mi is hibásak vagyunk abban, hogy még nem ismerték fel a jó és rossz, igaz és hamis közötti különbséget! Mi vagyunk a lusta és lanyha szolgák, „arcunk pirulása a miénk”. De Istené a kegyelem, övé az irgalom.

A történet folytatásában Nábál ugyan a saját gonoszsága és félelme miatt meghal, viszont Abigail Dávid felesége lesz. Hasonlóképpen, ahogy Jézus a vőlegény, az Egyház (és benne mi) vagyunk a menyasszony. S ha a világ végül el is pusztul bűneiben, mi örök életet nyerünk Jézus oldalán – és velünk mindazok, akikért Isten elé járultunk.

Isten mindig készen áll, hogy könyörüljön a bűnösön. „Ő meg végezze el rajta az engesztelés szertartását az Úr előtt, hogy bocsánatot nyerjen, bármilyen tettel vétkezett is.” (Lev. 5.26) És ez nem csak egy emberre igaz, hanem az egész közösségre is. „Azt tegye a bikával, amit a bűn engesztelésére feláldozott bikával kell tenni. Tehát azt tegyék vele, és miután a pap a közösség tagjain elvégezte az engesztelés szertartását, vétkük bocsánatot nyer.” (Lev. 4.20) És ez történik minden szentmisében! És ez történik minden engesztelő imaközösségben is! És ez történik minden egyes megszentelt életű ember által, ha magáévá teszi Isten ígéreteit Jézus Krisztusban! Csak vigyük oda, hitben járva, szívünkben mindenkit! Istennél a bocsánat, aki készségesen megadja mindazoknak, akik kérik Tőle!

„Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg. De ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki minket a kiengesztelődés szolgálatával megbízott. Isten ugyanis Krisztusban kiengesztelődött a világgal, nem tartja számon vétkeinket, sőt ránk bízta a kiengesztelődés igéjét. Tehát Krisztus követségében járunk, maga az Isten int benneteket általunk. Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel! Ő azt, aki bűnt nem ismert, „bűnné” tette értünk, hogy benne „Isten igazságossága” legyünk.” (2Kor 5.17-21)

V.

A világ számára az összeomlás ideje jött el. Megrendültek a természetet összetartó erők. Megromlottak az emberi közösségeket összetartó erők. Bűn és viszály borítja fel a közösségek életét. Olyan a világ ma, mint a Római Birodalom idején – a hamis istenek nagy erővel gyűjtik követőiket zászlajuk alá, és őket szolgálják a Föld nagyjai is. Fontos hát, hogy szívünkre vegyük Isten üzenetét az Apostolok cselekedeteiből: „Tartsatok hát bűnbánatot, és térjetek meg bűneitek bocsánatára, hogy eljöjjön az Úr színétől a megenyhülés ideje, és elküldje az elsősorban nektek rendelt Megváltót, Jézust,” (ApCsel 3.19-20)

Jézus az, aki példát adott nekünk arra, mit cselekedjünk. „Azért szeret az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd újra visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam az Atyától.” (Jn 10.17-18)

Isten mindmáig keresi az „önkéntes áldozatokat”. Azokat, akik nem féltik az életüket, hanem bemutatják azt „egészen elégő áldozatul”, bízva benne, minden jó Urában. Azokat, akik bátran beállnak a kiengesztelődés szolgálatába most, amikor hihetetlenül nagy szükség van erre.

Bár a világ egyfolytában a békéről beszél, nekünk nem lehetnek illúzióink, mintha minden jó irányba haladna. Most van itt az idő! „Ami az időt és az órát illeti, testvérek, arról nem szükséges írnom. Magatok is pontosan tudjátok, hogy az Úr napja úgy érkezik el, mint éjjel a tolvaj. Amikor azt mondogatják: „Béke és biztonság”, akkor éri őket hirtelen a pusztulás, akárcsak a várandós asszonyt a fájdalom, és nem lesz menekvés számukra.

De ti, testvérek, nem jártok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módjára lepjen meg benneteket. Hiszen mindnyájan a világosság és a nappal fiai vagytok. Nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé. Ne aludjunk hát, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok. Az alvók éjjel alszanak, a mulatozók éjjel részegeskednek.

Mi azonban, akik a nappaléi vagyunk, legyünk józanok s öltsük fel a hitnek és a szeretetnek páncélját, sisak gyanánt meg az üdvösség reményét. Hiszen Isten nem a haragra szánt minket, hanem az üdvösség elnyerésére Urunk, Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk, hogy akár élünk, akár meghalunk, vele együtt elnyerjük az életet. Ezért vigasztaljátok és bátorítsátok egymást, mint ahogy meg is teszitek.

Kérünk titeket, testvérek, becsüljétek meg azokat, akik körötökben fáradnak, vezetnek és intenek benneteket az Úrban. Munkájukért legyetek irántuk minél nagyobb szeretettel, egymással meg éljetek békében. Kérünk továbbá benneteket, testvérek, feddjétek meg a nyughatatlanokat, bátorítsátok a kislelkűeket, gondozzátok a betegeket, tanúsítsatok mindenki iránt türelmet. Ügyeljetek, hogy senki ne fizessen rosszal a rosszért, hanem törekedjetek mindig jót tenni egymással és mindenkivel. Legyetek derűsek. Imádkozzatok szüntelenül. Adjatok hálát mindenért, mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban. Ne oltsátok ki a Lelket, s a prófétai beszédet ne vessétek meg. Vizsgáljatok felül mindent, a jót tartsátok meg. Mindenféle rossztól óvakodjatok.

A békesség Istene szenteljen meg benneteket, hogy tökéletesek legyetek. Őrizze meg szellemeteket, lelketeket és testeteket feddhetetlenül Urunk, Jézus Krisztus eljöveteléig. Aki meghívott benneteket, az hűséges, és végbe is viszi. Testvérek, imádkozzatok értünk is! Köszöntsetek minden testvért szent csókkal! Az Úr nevében felszólítalak benneteket, hogy ezt a levelet minden testvér előtt olvassátok fel. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek! (1Tessz. 5. fejezet)

Pál apostol szíve lángolt az Egyházért. Amit írt, biztatásul írta, és harci riadóul. Prófétai szavai - „A békesség Istene hamarosan összetiporja lábatok alatt a sátánt.” (Róm 16.20) – beteljesedtek, a Római Birodalom, hamis vallásaival, gonoszságaival, tékozló kapzsiságával, emberáldozataival, rabszolgaságával, minden bűn szeretetével együtt összeomlott. És bár a Birodalom összeomlott, a keresztény közösségek megmaradtak, és lettek az új kovász, a jó föld, a sokszoros termést hozó mag, az összetartó erő, amelyen az új élet megindulhatott. Ezért ami másoknak csak összeomlás, nekünk a megújulás ideje.

A nagy harc Krisztus győzelme óta szakadatlan erővel folytatódik. „Levetették a nagy sárkányt, az ősi kígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki tévútra vezeti az egész világot. A földre vetették, s vele együtt letaszították angyalait is. Ekkor harsány hangot hallottam az égben: „Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa, és az ő Fölkentjének uralma, mert letaszították testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádolta őket Istenünk színe előtt. De legyőzték a Bárány vérével és tanúságuk szavával, s nem kímélték életüket mindhalálig. Ezért örüljetek, egek, és ti, akik benne laktok! Jaj a földnek és a tengernek, mert oda szállt le a sátán nagy haragjában. Tudja, hogy kevés ideje van hátra.” Amikor a sárkány látta, hogy a földre taszították, üldözőbe vette az asszonyt, aki fiúgyermeket szült. Az asszony azonban kapott két nagy sasszárnyat, hogy a pusztába repüljön, a rejtekhelyére, ahol majd a kígyótól távol egy évig, két évig és félévig táplálják. Erre a kígyó annyi vizet lövellt a szájából az asszony után, mint egy folyó, hogy elsodorja az ár. De a föld segített az asszonyon: megnyílt a mélye, és elnyelte a sárkány szájából kiáradó folyót. A sárkány haragra lobbant az asszony ellen, és harcba szállt többi gyermekével, aki megtartja Isten parancsait és kitart Jézus tanúsága mellett.” (Jel 12.9-17)

Az asszony Mária, először Jézus anyja, majd János apostol anyja és az egész Egyházé. De az Egyház is az asszony, és mi a gyermekei, akik ellen a sárkány mindmáig harcol. Csodálatos kor ez, amelyben „kettéhasad a függöny”, s amit a nemzedékek látni akartak, most nyilvánvalóvá válik. Íme, kendőzetlenül itt áll előttünk a nagy küzdelem Isten seregei és a sátán és démonai között. Nem kétséges, hogy melyik a győztes oldal, hisz győzött már a Bárány, s vele az övéi. De azt még nem tudhatjuk, hogy mekkora lesz győzelmünk „nagysága”. Hány lélek menekülhet meg munkánk által? Hány nemzedék idejére hat el a kegyelem? Mi marad meg a természet erejéből és szépségéből az újjászületés idejére?

Nem tudhatjuk. De milyen szép lenne, ha halálunk óráján ugyanazt mondhatnánk, amit Pál apostol! „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam. Készen vár az igazság győzelmi koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki örömmel várja eljövetelét.” (2Tim 4;6,7)

Ebben bízva harcoljunk, és kiáltsunk az Úrhoz, kegyelemért.

VI.

Mária Natália nővér Istentől kapott erővel képviselte majd száz évig tartó élete során az engesztelés művét. Neki adja Jézus az engesztelés alábbi meghatározását, amikor az áldozatos lelkekről beszélt: „Örülj velem leányom, megleltem az áldozatos lelkeket. Az elöljárók ne támadják őket, ha böjtölnek, imádkoznak, virrasztanak és engesztelnek. Én a világot böjttel, virrasztással és szenvedéssel váltottam meg. Engesztelésen elsősorban az életmód megjobbítását értem. Vagyis: aki eddig káromkodott, az dicsérjen, aki lopott, adjon; aki eddig gyűlölt, ezután csak szeressen. Aki testének szolgált, lelkét szolgálja; s aki valamilyen parancsot eddig nem tartott be, ezután tartsa be, mert enélkül nincs bűnbánat. Szeretném látni, hogy minden kolostor, minden város, sőt minden hívő család házának kapuján ott világít a fölirat: ’Engesztelés, az élet megjobbítása, áldozat!’ Gyermekem! Mondd meg mindenkinek: ha az engesztelés szelleme virágzik a lelkekben, irgalmasságot gyakorlok Magyarországgal és az egész világgal.”

Jézussal, a tökéletes áldozattal cseng össze az is, amit Erzsébet asszonynak, a Szeretetláng Lelkinapló leírójának mondott a Szűzanya: „Fokozd áldozatvállalásodat, ne kérdezd hogyan, légy találékony!” Ugyancsak a Lelkinaplóban ad megerősítést a Magyarországról kiinduló engesztelő – Istenhez visszatérő, megújuló, felvilágosító – munkával kapcsolatban: „Mivel Szívemnek Szeretetlángja itt gyúlt ki Magyarországon, ezért többféle óhajomat is innen kívánom elindítani.”

Ezekből az üzenetekből az is kitűnik, hogy itt nem valamiféle bosszúálló istenség lekenyerezéséről van szó. Az irgalmasság maga kínálja fel a megmenekülés útját mindannyiunknak, hogy el ne vesszünk. Hiszen Isten megtett mindent értünk, amit csak tehetett. Kiüresítete magát, emberi alakot öltött és köztünk élt. Tanított minket, szenvedett értünk, legyőzte a gonosz minden erejét, s végül a keresztfán győzedelmeskedett a halálon is. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3.16) Mit tehetne még? Készen áll a megmenekülés útja mindenkinek, aki ki akar szakadni evilág gonoszságai alól. És akik nem? Azokért harcol Isten, népével együtt az engesztelés művén keresztül. Ma is ezt kéri Egyházától: „Tanítsák meg népemet a szent és a nem szent közötti különbségre, valamint a tiszta és a tisztátalan közötti különbségre.” (Ez 44.23) Ez a tanítás pedig nem csupán szavakkal történik - nehogy hiábavaló legyen a munkálkodásunk -, hanem egész életünkkel. „Hiszen Isten nem a haragra szánt minket, hanem az üdvösség elnyerésére Urunk, Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk, hogy akár élünk, akár meghalunk, vele együtt elnyerjük az életet. Ezért vigasztaljátok és bátorítsátok egymást, mint ahogy meg is teszitek.”

Azt is meg kell értenünk azonban, hogy Isten nem Mikulás bácsi, aki csendesen mosolyog minden rossz felett, és „puttonyában minden jó”. Isten élő személy, aki érez, szeret, és szenved. És képes haragudni is. Amikor megelégelte a Mózessel való meddő vitát, „az Úr erre haragosan mondta Mózesnek: „Áron, a levita, nem a testvéred? Tudom, hogy jól beszél. Nézd, már úton van, hogy találkozzék veled. Ha meglát, nagyon megörül neked.” (Kiv 4.14) Jézus példája azonban azt is megmutatja, hogy hogy az Úr haragja jobb, mint az emberek dédelgetése. Jézus „erre keményszívűségükön elszomorodva haragosan végignézett rajtuk, majd az emberhez fordult: „Nyújtsd ki a kezed!” Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze.” (Mk 3.5) Ahogy a zsoltáros mondja: Jobb nekem az Isten kezébe kerülnöm, mint emberek kezébe!

Az Úr „szeretetből büntet”, mint mi a kisgyermeket, hogy nagyobb rosszba ne keveredjen. Hiszen ki ne tartaná viszont gyermekét a forró kályhától - akár fenekelés árán is - hogy meg ne égesse magát! Így int és tart vissza minket is az Isten, nehogy a pokol tüzére kerüljünk. Mert a pokol, a „gyehenna”, a „külső sötétség” - azaz Isten jelenlétének, fényének, szeretetének teljes hiánya - valóság. Jézus nem „kisdedriogató mesének” szánta többszöri tanítását az ítéletről és a végső halálról. „De aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék. Jaj a világnak a botrányok miatt! Elkerülhetetlen ugyan, hogy botrányok ne forduljanak elő, mégis jaj annak, aki botrányt okoz! Ha kezed vagy lábad botrányt okoz, vágd le és dobd el! Jobb  csonkán  vagy  sántán  bemenned  az életre, mint két kézzel, két lábbal az örök tűzre kerülnöd. Ha szemed okoz botrányt, vájd ki és dobd el, mert jobb, ha egy szemmel mész be az életre, mint ha két szemmel a pokol tüzére vetnek.” (Mt 18.6-9)

Micsoda súlya van tehát Jézus szavainak: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek.”  És micsoda súlya van a mi szavainknak, amikor bocsánatot kérünk egymástól, és egymásért! Íme az oldás és kötés hatalma mindannyiunk életében! Amikor megbocsátunk, eloldozzuk a sátán kötelékeit, és amikor bocsánatot kérünk az emberekért, Istenhez kötjük őket!

De ez nem csak hatalom, hanem feltétel is: „bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” Ezért amikor megbocsátunk, amikor engesztelünk, Jézus örök áldozatába állunk bele, Isten dicsőségére és az emberek megmenekülésére. Ezt kívánjuk, ezt akarjuk, és ezen épül az „új Jeruzsálem”, élő reménységünk, a megújult Egyház és megújult ország.

Vágyom rá, hogy lássam, ahogy a Kárpát-medence népei kiemelkednek a mindent beborító sötétségből. Vágyom rá, hogy saját szemeimmel lássam Isten munkáját közöttünk. Vágyom nemzetünk megújulására és felemelkedésére. Ezért imádkozom újra az egyszer már megfogalmazott - és a Nemzeti önvizsgálat című kis könyvben megjelent - imádságot:

Mennyei Atyánk! Elismerjük most, hogy elfordultunk Tőled, és megpróbáltunk egy olyan életmódot élni, ahol Te nem vagy jelen. Megrettenve látjuk, hogy ez milyen rettenetes következményekkel járt. Elismerjük, hogy hazánk a széthullás állapotában van. A gonoszság erői átcsaptak fejünk fölött és szinte labdaként játszanak nemzetünkkel. Immár képtelenek vagyunk magunktól helyrehozni mindazt, amit elrontottunk.

Kérünk Téged most Jézus Krisztus nevében, segíts rajtunk! Küldd el nekünk a Szentlelket, a bűnbánat és megújulás Lelkét, hogy újra életre kelhessünk. Adj nekünk jó és hasznos gondolatokat, járd át újra éltető erőddel emberi viszonyainkat! Add, hogy gazdasági és kulturális, politikai és művészeti életünk a Te inspirációd hatása alá kerüljön és a jó felé forduljon! Támassz embereket az élet minden területén és erősítsd meg őket, hogy a Te követedként járva országunk és nemzetünk életét megújíthassák, és helyes irányba tereljék.

Tebenned bízunk, Uram, és a Te irgalmadban, amellyel felénk fordulsz. Köszönjük, hogy meghallgattad imáinkat. Ámen.

Sípos (S) Gyula, 2003. M.I.N.D.