Főmenü
Misszió
Rólunk
Ki olvas minket?
Oldalainkat 489 vendég és 0 tag böngészi
A kolumbiai püspökök szerint a korrupció tönkreteszi országukat
Múlt héten tartotta a kolumbiai püspöki konferencia 102. közgyűlését. A megbeszélések során négy kiemelkedő témával foglalkoztak: a korrupció, az egészség, a béke és az oktatás kérdésével – hangzott el a február 10-i sajtótájékoztatón.
A főpásztorok a korrupciót elburjánzó rákos betegséghez hasonlították, mely a társadalmat támadja meg. Arra figyelmeztettek, „a korrupció ragályos betegség”. „Ha nem lépünk fel hatékonyan az egyre nagyobb mértéket öltő korrupcióval szemben – írják a főpásztorok –, akkor az a kolumbiai társadalom végét jelenti.”
A püspökök aggodalmukat fejezték ki az ország egészségügyi helyzete kapcsán is, mert nem látnak felelősségteljes megoldásokat, sem pedig megfelelő válaszokat a kolumbiai egészségügyi rendszer hiányosságaira. Nem szabad megvárni a egészségügy összeomlását, szükséges és egyre inkább sürgető feladat, hogy az intézmények végleges megoldásokat találjanak rövid és hosszú távon egyaránt – jelentették ki.
A társadalmi béke megteremtése terén reménységgel kell előretekinteni – vélik a főpásztorok, akik ugyanakkor aggodalmuknak adtak hangot az erőszak további növekedése és az országban uralkodó bizonytalanság miatt. Arra szólították fel az ország lakosságát, hogy legyenek éberek és józanok, továbbá tanúsítsanak felelős magatartást.
Végül a közneveléssel kapcsolatban a kolumbiai főpásztorok azt kérték, hogy legyen nemzeti célkitűzés a gyerekek, a serdülők és a fiatalok nevelése és oktatása. A társadalmat sújtó csapások kivédése olyan igazi és teljes nevelést követel meg, amely az emberi személyt a méltóságával és jogaival együtt helyezi a középpontba.
A közel ötvenmillió lakosú Kolumbia lakosainak 80 százaléka katolikus, az ország 78 püspökségre oszlik.
Forrás: Vatikáni Rádió; Cec.org.co
Fotó: News.va; Cec.org.co
Magyar Kurír