A Szűzanya iskolájában: négylépéses misztika

1929. július elején kezdődik a „Szép Hölgy” – azaz a Szűzanya - rendszeres látogatása Galgóczy Erzsébetnél. Ezt megelőzi rzsébet nagyböjti álma, amelyben végigjárja a keresztutat és ami nagy boldogsággal tölti el – felébredve azonban nagyon megijed, mert kezén és lábán vérző sebek jelennek meg. Hívatja a lelkiatyját, aki kifaggatja, majd azt tanácsolja neki, hogy egyelőre erről senkinek ne beszéljen. Beszélgetésük közben eltűnnek a stigmák.

Ezután viszont álmodni kezd Jézusról, a Szűzanyáról és a szentekről:

„Én, aki azelőtt soha nem álmodtam a Jézuskáról, vagy a Szűzanyáról, a Szentekről, az időtől kezdve mindig gyakrabban álmodtam olyan dolgokat. A Jézuska, néha a Szűzanya, vagy valamelyik Szent, akinek neve napja volt, megjelent álmomban és sok szépre tanított, amit mindig leírtunk lelkiatyámmal. Néha láttam egy-egy szentnek a vértanúságát, vagy az egész életét, mintha én is akkor éltem volna. Nagyon buzdítottak a szen­vedés szeretetére. Beszéltek nagy boldogságukról és nem egyszer mondták, hogy majd én is boldog leszek - nagyon! Néha maga a Jézuska mondta, - még álmomban, - hogy nagyobb szenvedést kíván tőlem, melyet ajánljak fel Neki. Vagy valamelyik Szenttől üzente meg, azt kívánja, hogy ennyi és ennyi napig fokozottan szenvedjek. Azt is megüzente, hogy kiért vagy miért szeretné, ha felajánlanám. Mint már írtam is, ez mind gyakrabban ismétlődött, hogy ilyent álmodtam.”

Mindezek után a legkülönösebb dolog történik, ami egyedülálló a misztika történetében: a Szűzanya testben (!) és napi rendszerességgel (!) megjelenik Galgóczy Erzsébetnél, tanítja őt, rendet rak a szobájában, segíti, elhozza neki „Jézuskát” - azaz az Oltáriszentséget – minderről később még bővebben fogunk írni.

(Ha valaki esetleg kételkedne a katolikus egyház biztos kijelentésében, miszerint a Szűzanyát Isten testben felvitte magához a mennybe, hát annak itt a meggyőző bizonyíték! A Szentírás pedig tanúskodik arról, hogy ilyen rendkívül kegyelem lehetséges, hiszen ennek részese lett Énok - a Vízözön előtti világ tanúja -, valamint Mózes – a törvény tanúja -, és Illés a próféták tanúja – is. Utóbbi kettő testben megjelent Jézus Krisztusnak az átváltozás hegyén.)

Erzsébet gyermeki, alázatos és romlatlan lelkületét jól jelzi, hogy a „Szép Hölgyről” nem is feltételezi, hogy az a Szűzanya lenne. Napi látogatásait természetesnek veszi. Nagyon várja a találkozásokat, s ha valamely nap mégsem jön a „Szép Hölgy”, el van keseredve. Lelkiatyja felismeri, hogy itt természetfeletti eseményről van szó, de Erzsébet mit sem sejt, még akkor sem, amikor a látogató elárulja nevét: Máriácska.

A Szűzanya látogatása első időszakában négy tanítást ad Erzsébetnek. Ez a négy lépés csodálatos bevezetés a misztikába, az Istennel való egyesülés titkába! Nagyon érdekes megfigyelni a párhuzamot: ahogy Erzsébet egyre jobban megérti és magáévá teszi Mária tanítását, úgy tárul fel előtte a Szép Hölgy valódi kiléte is!

Így olvassuk önéletrajzában:

„1929. év július elején, egy szombati napon a kora délutáni órákban nagyon kedves, kimondhatatlan bájos, szép és finom fiatal úrnő látogatott meg. Az első alkalommal is már oly nagyon kedves és közvetlen volt, mintha mindig ismert volna és a legnagyobb kapcsolat kötne össze bennünket. Fehér ruhában volt, fejét érdekes fátyol takarta, de úgy, hogy nagyon jól láthattam aranyos barna haját, amely néha aranyszőkének tetszett. Különösen szemének a szépsége volt rám nagy hatással, amely olyan csodálatos módon csillogott, szinte aszerint változott ragyogása és színe, amiről beszélgettünk, ilyenkor elfátyolozódott és olyan mély kék lett, mint egy kút, amelyben mégis valami ragyogás tündöklik. Nem egyszer könnyet láttam csillogni a szemében, annyi érzéssel tele, hogy szerettem volna elé borulni és nagyon jói esett volna sírni. Még kezének szépsége tett rám nagy hatást. Már az első látogatása alkalmával olyan közvetlen, kedves volt hozzám, hogy rajongásig megszerettem. Az ágyam szélére ült, közel hajolt hozzám és végtelen gyöngédséggel, részvéttel kérdezte, hogy sokat szenvedek-e? Mondtam, bizonyára elég sokat! Közvetlen bizalommal mondtam el azokat a dolgokat, amikről nem beszéltem soha senkivel: - hogy szerettem volna meggyógyulni, de úgy látszik, ezt a Jézuska nem akarja! Nagyon gyöngéden megsimogatott és kedveskedve kérdezte: ”Szereted-e a Jézuskát?" ... Hát Máriát? Mikor azt kérdezte: „Hát Máriát?" - egy kicsit meglepődtem, hogy így beszél a Szűzanyáról, amikor a Jézuska nevét meg úgy ejtette ki előbb, mintha közvetlen ott éreztem volna közöttünk. Nem lehet ezt szóval megmagyarázni, csak a szívem telt meg érzéssel. én már akkor is nagyon szerettem a Szűzanyát és talán azért esett olyan rosszul, hogy csak úgy mondta: „Máriát?" - Én, mintha jóvá akartam volna tenni mindent, nagy hévvel mondtam:

„Ó a Szűzanyát?” – Nagyon szeretem Őt is!

Kedvesen mosolygott és úgy mondta: ennek örülök nagyon. Érdeklődött még, hogy mit szoktam imádkozni, és a szenvedéseimet milyen szándékra ajánlom fel? ... Gondolok-e néha arra, hogy szenvedéseimmel örömet szerzek a Jézuskának? ... Amíg itt volt, mint egy pillanat múlt el az idő! Egyszer csak azt mondta, eljön holnap is, és még igen sokszor. Majd beszél nekem szépeket a Jézuskáról, de most mennie kell. Én nagyon szomorú lettem... Kedvesen megsimogatott és mondta, szeretné, ha nagyon szeretném a Jézuskát. Sok örömet kell szereznem a Jézuskának, mert a Jézuska tőlem többet vár.

Amilyen jó érzése volt a szívemnek, míg itt volt a látogatóm, olyan szomorúnak, üresnek éreztem mindent, mikor elment. Csak az adott jó érzést, hogy megígérte, eljön holnap is. Más látogatók, ha megígérték, hogy ekkor vagy akkor eljövök, mindig számon tartottam és csalódást okozott, ha valaki nem váltotta be az ígéretét. Most is nagyon vártam a holnapot. - Nem tudom, miért, de erről a látogatómról most nem szóltam az édesanyámnak sem.”

A Szűzanya sokat beszélget az ágyban fekvő beteggel és közben el kezdi felkészíteni őt engesztelő hivatására. Így tanítja: „A Jézuska volt az első engesztelő, és most is mindig kellenek engesztelő lelkek. Vannak olyan lelkek, akikre a Jézuska azért küld szenvedést, hogy beállítsa őket az engesztelésbe. Azt szeretné, ha ezután én is ilyen szándékkal viselném szenvedéseimet. Akkor nem nagyon értettem ezeket. Nem is tudtam ezt elgondolni, hogy én is lehetek engesztelő, mikor a Jézuska is az volt. Látogatóm mondta, hogy az engesztelés szeretetből fakad. Aztán gyönyörű dolgokat mondott még a szenvedés szeretetéről, szerepéről és jutalmáról. (Amiről látogatóm beszélt, vagy oktatott, azt naponta felírtam én is, és lelkiatyám is. Ezek a többi iratokkal együtt vannak.)”

A Szűzanya bensőséges, bizalmas kapcsolatot teremt Erzsébettel – valóban ő az Úr Szolgálóleánya, aki most is szolgál! – s közben tanítani kezdi az ágyban fekvő, beteg lányt. Láthatjuk, hogy bár Erzsébet buzgó szívű, vallásos életet él, a szenvedés értékéről és az engesztelésről még vajmi keveset tud. Ezért Mária négy rövid tanítást ad neki, amit most sorra veszünk mi is, megmutatva tanításának bölcsességét.

Az első tanítás

Erzsébet így ír önéletrajzában: „A „Szép Hölgy" látogatásai alkalmával apróbb szívességeket is tett. Megigazgatta az ágyamat, inni kínált, gyógyszert adott, sokszor megsimogatott, különösen olyankor, mikor jobban szenvedtem. Ilyenkor gyengéd volt és jóságos. Már egy hete jött naponta, mikor azt mondta, szeretné, ha szívembe vésné örökre, amiket mond. EIső tanítása: „Aki igazán szereti a Jézuskát, mindig azt akarja, amit a Jézuska akar." - Arra is oktatott: „Sohasem szabad a magunk akaratát keresni, hanem azét, akit szeretünk. Ha igaz a szeretetünk, akkor az „én" szinte már nem is számít. A szenvedés is sokkal könnyebb, ha a Jézuska akaratából szenvedünk.”

Az első lépés tehát az önakaratunk átadása Jézus Krisztusnak. Nem olyan egyszerű ez - vajon mi Jézus akarata a mi életünkben? Olyan sokfélét akarhat! Lám, az Egyházban lévő sokféle lelki irányzat is mind Isten akaratát tükrözi vissza – és ezek közül melyik az enyém? Mire helyezzem a hangsúlyt? Tanító legyek vagy betegápoló? Elrejtett életet élő vagy világban szolgáló?

Nem könnyű ezekre választ találni, arról nem is beszélve, milyen könnyen összetévesztjük a saját akaratunkat Isten akaratával. Hiszen ha én erre vágyom, akkor biztos Jézus is ezt akarja!

Ezért a Szűzanya első lépésként arra biztat, hogy Jézus akaratát keressük mégpedig úgy és azért, mert Őt akarjuk szeretni a legjobban. „Keressétek először Isten országát és az Ő igazságát” (Mt 6, 33). Ez a vágyódás, keresés – ahogy a zsoltárokban vagy az Énekek énekében olvassuk – egyre jobban szítja bennünk a szeretetet és egyre közelebb visz minket Isten akaratának valódi megértéséhez és a főparancs betöltéséhez: szeretni Istent teljes szívünkből, erőnkből, lelkünkből, és minden embert, mint önmagunkat (vö: Mk 12, 33). Ez az Isten iránti szeretet feledteti el velünk az „én”-t, önakaratunkat és ez a szeretet teszi elfogadhatóvá, könnyebbé, sőt kívánttá a szenvedést! Minden más csak önkínzás és magamutogatás.

Szűz Mária felkészíti tanítványát a szenvedésben Jézussal való egyesülésre. Minél inkább szereti Erzsébet Jézust, minél inkább keresi az Ő akaratát, annál inkább kész és képes elfogadni ezt az engesztelő szenvedést, minden ember iránti szeretetből. Ebben gyökerezik Erzsébet missziós lelkülete is, ami hatalmasan kibontakozott életében. Imájában így tesz hitet erről:

„Nem kételkedem: Uram, számit-e valamit szeretetem mécsese a bűn vaksötét éjszakájában, sem hogy kioltja-e a pokol tüzét, hogy imám eljut-e Hozzád a gonoszság orkánján keresztül, s áldozatom megtöri-e a bűn rettenetes erejét?!

Hanem rendületlenül hiszem, hogy mindez irgalomra nyitja isteni Szívedet. Hiszen Te mondtad: „Kérjetek és adatik, keressetek és zörgessetek!” Bízom, hogy égre emelt kezem elhárítja a kísértő Sátánt. Könnyem esőként hull a bűnben kiszáradt szívekre. Áldó, esdeklő fohászaim fénylő napsugárként jutnak el a börtönökbe, fogolytáborokba, kórházakba, a szenvedők, küzdők milliói közé; imáim az otthonok, utcák, műhelyek, irodák, mulatók bűnözőibe. Jézusom Vére által megvilágosodást, a bűntudatra - ébredést és az üdvösséget munkálják.

Mindezt hiszem és utolsó leheletemig cselekszem, Amen.”

Ő a magyar Kis Szent Teréz, aki bátran vallja: „Majd ha a Jézuskánál leszek:  Szeretetem nem Ismer határt!

 A második tanítás

Erzsébet így írja le önéletrajzában a Szűzanya második oktatását: „Aki igazán szereti a Jézuskát, annál szívesebben hozza meg érte az áldozatot, minél nagyobb az. Mintha ennek a második leckének a nehézségét már nem éreztem volna, amióta az első oktatást gyakoroltam. Dolgok, amelyek azelőtt nagyon nehezek voltak, most ennek a terhét alig éreztem.”

Látjuk, hogyan fejlődik Erzsébet és hogyan nyílik meg egyre jobban a Szeretetre. A szeretet mindig adni akar – ez Isten létmódja. A szeretet mindig áldozattal jár, mert a másik felé fordul, megtagadja önmagát a másik kedvéért. Szeretetre vagyunk teremtve és úgy alkotta meg Isten az életünket, hogy mindig a nagyobb szolgáljon a kisebbnek, ahogy az édesanya a gyermekének. A bűnbeesés óta azonban ez a szeretetben való élet és szolgálat együtt jár a szenvedéssel. Ha azonban a szeretet növekszik, az megkönnyíti és értékessé teszi a szenvedést. Erzsébet ágyban fekvő beteg. Sajnáltathatná, kiszolgáltathatná magát másokkal, de ennek pont az ellenkezőjét teszi. Már ő akar áldozatot hozni, hogy ezzel mutassa meg szeretetét Jézus iránt!

Lelki életében előre halad, de még mindig nem tudja, ki az, aki őt látogatja: „Már július vége felé járt az idő és még mindig nem tudtam, ki lehetne ez a mindennapi vendégem. Mióta először jött, talán kétszer maradt el úgy, hogy ezt nem mondta meg előre. Én meg már annyira megszoktam látogatását, hogy amikor nem jött, még sírtam is. Szomorú, lehangolt voltam, nehezebb volt minden, mint máskor. Mikor másnap jött, sírva mondtam neki, milyen rossz volt, hogy nem volt itt tegnap. Komolyan nézett rám és azt mondta: „Pedig veled voltam akkor is!" Azután megrótt, hogy nem szabad sírnom, ha nem is jön el. Olyankor gondoljak a Jézuskára, hátha az Ő akarata ez, és lélekben e lemondással meg kell hozni az áldozatot!

Néha érdeklődtem lelkiatyámtól, tudja-e már, ki lehet a látogatóm? Egyszer azt felelte, hogy sejti. Kérdezte tőlem: „Te nem sejted?... Mégis mit gondolsz?”  - Nem tudok gondolni semmit, mert fogalmam sincs róla, ki lehet. Az is csodálatos volt, hogy abban az időben elég sok látogatóm jött ugyancsak mindennap, főként délután, mégis ez a látogatóm soha nem találkozott össze senkivel. Vagy éppen akkor ment el valaki és utána nyomban ő jött, vagy ő volt ott és amint kilépett, már jött a másik látogatóm, de abban a pillanatban mégsem találkozott össze vele senki. Édesanyám is kezdte figyelni. Többször be is nézett a szobámba: „Itt volt-e már?” De vagy még nem volt, vagy azután jött. Ha az ő látogatása után közvetlenül jött be valaki a szobába, mindenki mindig azzal lépett be: „De finom illat van itt! Milyen virágtól?” - Azokon a napokon, amikor kétszer nem volt nálam, nagyon rosszul voltam, úgy hogy édesanyám mindig mellettem ült, mert nem akart egyedül hagyni. Ő biztosan tudta, hogy nem vagyok egyedül, azért nem jött el. - Amikor másodszor nem jött, azon a napon is nagyon rosszul voltam és édesanyám egész nap velem foglalatoskodott. Magamban sokszor gondoltam, hogyan tudja, hogy most nincs itt senki? Mindig olyan biztonsággal jött, mintha csak tudta volna, hogy nincs látogatóm. Amikor lelkiatyám mondta, sejti, hogy ki lehet a látogató, attól kezdve engem is jobban foglalkoztatott. Nagyon megszerettem és el sem tudtam volna gondolni, hogy egyszer majd elmarad.

A harmadik tanítás

Elérkezik az idő, amikor a Szűzanya felfedi kilétét Erzsébetnek. Ekkor mondja el harmadik tanítását, amely tulajdonképp a Szűzanya önvallomása is.

„Egyik nap azt mondta a lelkiatyám, ha ma is eljön a látogatóm, kérdezzem meg tőle, hogy kicsoda? ... Erre nagyon felkészültem. Eddig mindig ő kérdezett, tanított, vezette a beszélgetés fonalát. Volt már úgy, hogy elhatároztam, valamit megkérdezek. De úgy beszélgetett velem, hogy eszembe sem jutott az, amire készültem. Most már nagyon szerettem volna tudni, ki ő?

Ezen a délutánon még egyszerűbb, még közvetlenebb volt, mint eddig bármikor is. Ekkor mondta el a harmadik tanítását is: „Aki igazán szereti a Jézuskát, az határt nem ismer a szenvedésekben, sem az áldozatokban.” - Nehezen értettem meg, de ő elmagyarázta, hogy aki szereti a Jézuskát, az le tud mondani mindenről és mindenkiről a Jézuskáért. Semmit sem tarthat meg magának ... Azt is mondta, szeretné, ha az életemmel én is engesztelném a Jézuskát. - Én is akartam már mindent, csak hogy a Jézuskának örömet szerezzek. Egyszerre csak megkérdeztem: „Mondd, ki vagy Te: - Azt sem tudom, hogyan szólítsalak, mert még a nevedet sem tudom?!" -

Kimondhatatlan kedvességgel hajolt hozzám és azt felelte: „Szeretném, ha te csak úgy szólítanál: MÁRIÁCSKA, mert neked mindig csak Máriácska akarok lenni.”

Mielőtt tovább olvasnánk, gondoljuk ezt végig. A Szűzanya először azt kéri, hogy Erzsébet akarja azt, amit Jézus akar. Második lépésként megérteti vele, hogy ha igazán szereti Jézust, akkor nem kényszerből, hanem szívből kell megajándékozni Jézust a szeretet áldozataival, mert ezt akarja az Üdvözítő. Most pedig felfedi magát, nevét és személyiségét, Fia iránti szeretetét Erzsébet előtt, hiszen önmagáról is beszél, amikor azt mondja, hogy ez a szeretet nem ismer határt, hanem mindent odaad, odaajándékoz az Őt szeretőnek. Ahogy Pál apostol írja: „Ám amit akkor előnynek tartottam, azt Krisztusért hátránynak tekintem. Sőt Uramnak, Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent szemétnek tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintettem, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam.” (Fil 3, 7-8)

Máriácska! Milyen csodálatos, ahogy a Szűzanya alkalmazkodik Erzsébethez! Elfogadja Erzsébet szóhasználatát és azt kéri, hogy így, ezzel a kedveskedő, becéző alakkal szólítsa meg őt. Nincs itt semmi méltatlankodás, tekintély-várás, kioktatás arról, hogy illik szólítani a nálunk nagyobbakat! (Mindezt abban a korban, amikor társadalmi elvárás volt, hogy mindenki tudja, hogyan kell szólítani a különböző rendű-rangú embereket, a nagyságos úrtól kezdve a kegyelmes úron át az őfőméltóságáig – és vissza, a kend-ig.) Talán épp ezért, Erzsébetnek még mindig eszébe sem jut, hogy a Szép Hölgy, Máriácska a Szűzanya lenne:

„Ezt annyi kedvességgel és meggyőződéssel mondta, hogy eszembe sem jutott volna tovább kérdezősködni. Alig vártam lelkiatyámat. Érdeklődött, megkérdeztem-e a „Szép Hölgyet"-et, hogy kicsoda? ... „Igen!” - Elmondtam neki a fentieket. Azt vártam, lelkiatyám továbbra is fog érdeklődni: „De mi a vezetékneve?” - vagy: Kiféle? - De nem így tett. Ő is nagyon természetesnek tartotta ezt a feleletet, sőt úgy látszott, mintha nagyon is meg lenne elégedve. Magyarázgattam még, ezt úgy mondotta Máriácska, hogy kizártnak tartottam minden további érdeklődést, mert olyan volt a magatartása. De lelkiatyám azt mondta, hogy neki ez tökéletesen elég. Most már ha magunk között beszélünk Róla, mindig csak így emlegetjük: „Máriácska”!"

A negyedik tanítás

„Még egy leckét (4) adott nekem: Aki igazán szereti a Jézuskát, az mindig és mindenben a Iegtöbbet akarja Érette.

Természetesen nagyon sok mindenről beszélt még nekem: a mennyországról, a pokolról, a tisztítótűzről. De ezekről olyan hatásosan tudott beszélni, mintha valósággal látta volna is. Mikor a mennyországról beszélt, olyan nagyon szép volt, hogy szinte a szívem is erősen dobogott, amikor Reá néztem. Mikor a pokolról beszélt, nagyon szomorú volt, nem egyszer könnyezett is. - Azért kell engesztelnünk az Istent, hogy irgalmazzon azoknak, akik a kárhozat szélén állnak. És ezt azoknak kell megtenniök, akik szeretik Őt, mert azok kedvéért az Isten nagy dolgokat cselekszik.”

A Szűzanya negyedik tanítása a személyes vágyakon túli célt és értelmet ad a szenvedésnek. Ez a tulajdonképpeni kinyílás a végtelenre: mindig és mindenben a legtöbbet! Mindig előre haladni, mindig többet akarni, mindig többet adni, egész szívünkkel, lelkünkkel, bensőnkkel Istenre figyelni - és Isten válaszol! Isten válaszol az imákra, a szeretet cselekedeteire, az engesztelésre, és irgalmaz, megmenti a bűnösöket, a Hozzá közeledőt pedig még közelebb vonja magához és bepillantást enged neki terveibe és az örök életbe.

Így érkezik el az augusztus. A Szűzanya már majd egy hónapja jön és tanítja Erzsébetet. Közeledik Nagyboldogasszony nyolcada, amire Erzsébet nagy gondossággal és izgalommal készül. Máriácskát is kéri – akiről még mindig nem tudja, hogy kicsoda -, segítsen neki a Szűzanya megkérlelésében is.

„Mondottam Máriácskának, én annyi szépet tanultam Tőle és úgy érzem, most kezdem még csak megismerni a szenvedés szeretetét is. Most látom, milyen nagyon messze is állok a tökéletességtől! Ezért különös gonddal szeretnék készülni a Szűzanya ünnepére, hogy megkérjem Őt, segítsen nekem, mindazon jófeltételek megvalósításában, amiket mostanában tettem. Segítsen nekem, hogy valóban szeretni tudjam a Jézuskát és fogadjon el engem engesztelő áldozatul. Áldozat szeretnék lenni szeretetből.”

Máriácskával együtt készülnek a nagy ünnepre és így érkezik el az előre megígért pillanat: a Szűzanya magával ragadja, mennyei kinyilatkoztatásban részesül, ennek során Máriácskában felismeri Jézus Anyját, az Úr pedig elfogadja felajánlását és kitüntető szeretete jeléül megkapja Tőle a vele együttszenvedés nagy ajándékát és ennek jeléül a stigmákat. Eddigi élete, betegségei, szenvedései és a Szűzanya tanítása erre készítették fel. Később imájában így vall erről:

„Nem kételkedem abban, hogy sóhajomnak, aggódásomnak, könnyemnek és véremnek értéke lesz és nem marad gyümölcstelen. Erősen hiszem, hogy a magam és engesztelő testvéreim áldozatai, jótettei egyesülnek Mária Szeplőtelen Szívének érdemeivel, Aki viszont Jézusáéval egyesítve mutatja be az Atyának mindazt, amit Betlehemtől a Golgotáig szenvedett értünk.”

Pál apostol ugyanezt vallja meg közösségének: „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára.” (Kol 1, 24)

Ezután következik még 33 év, telve fájdalmakkal, nélkülözésekkel, megszólással, rágalmazással, kereszthordozással – és Erzsébet kitartott, mindvégig kitartott értünk és Istenért. Ahogy a Milyen vagyok? című versében írta:

„Olyan vagyok, mint az útszéli kavics,

Mely sír és csikorog, mikor az emberek lába rátapos.

Rajtam is sok szenvedés vonul át: rengeteg,

Míg a kavicsból apró homokszem nem leszek.

De ha a kegyelem napja rám ragyog,

Akkor? ... Kicsi homokszem: - majd én is csillogok."

 Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

Részlet egy Galgóczy Erzsébet életéről és misztikájáról készülő könyvből. A mű megjelentetéséhez adományokat gyűjtünk. Támogatni lehet a Szeretet Földje Közhasznú Alapítványon keresztül, számlaszám: 10700268-04975106-51100005 Mindenn adományt hálásan köszönünk, jótevőinkért imádkozunk! (A közlemény rovatba írják be: Galgóczy Erzsébet)