Szexrabszolgaság hazánkban
„Bezártak, a boltba se mehettem egyedül, és megállás nélkül dolgoztattak. A testemet árulták. Akkor is mennem kellett, ha büdös, ha mocskos emberhez küldtek, mert féltettem a gyerekeimet. Ha nem engedelmeskedtem, a kisfiamat és a kislányomat a szerelőaknába zárták” – meséli Anna, aki harmincéves, idén fog érettségizni, és pár éve egy hideg januári napon menekült el attól a családtól, amelyik két éven át szexrabszolgaként fogva tartotta és prostitúcióra kényszerítette.
Anna eszes nő, úgy tudott végül megmenekülni, hogy az egyik rá vigyázó nőt hónapokon keresztül magához édesgette, beszélgetett vele, meghallgatta, cigarettát adott neki, így amikor két év után alkalom kínálkozott, mert az őt fogva tartó férfiak autója a szomszéd településen sárba ragadt, és nem értek időben haza, az őr félrenézett, és Anna egyszerűen elszaladt a gyerekeivel együtt egy ismerőséhez.
Egy átlagos, rendezett családi házban, Kelet-Magyarországon meséli a filmbe illő rettenetes történetét, a nappaliban egyéves cuki kisfiú gagyog, éppen megtanult felállni. A ház csak az utcáról tűnik átlagosnak, a bejárati ajtón ugyanis csak titkos kóddal lehet bejutni, és mindenhol kamerák vannak. Ha bárki illetéktelen érkezne, két perc alatt itt lenne a rendőrség. Ezt a védett házat a Baptista Szeretetszolgálat üzemelteti három éve, ezalatt körülbelül harminc lakója volt, átlagosan egy-másfél évre maradtak.
Most éppen három áldozatot és gyerekeiket bújtatják, Anna az egyikük. (A cikkben szereplő neveket természetesen megváltoztattuk.)
A házba nem léphet be férfi (fotós kollégánkkal kivételt tettek), a lakók titoktartási szerződés fejében maradhatnak, nem fogadhatnak látogatókat, és még a családtagjaiknak sem árulhatják el, hogy hol vannak. Aki ebben a házban lakik, annak be kell tartania a ház szabályait, cserébe védett környezetben maradhat, lelki, jogi és szociális segítséget kap, illetve beiskolázzák. A mostani lakók egyike eladónak tanul, a másik műkörmösnek, a harmadik pedig Anna, aki hamarosan az érettségit teszi le.
A házban Toszeczky Renáta szociális munkás dolgozik, és azt meséli, a Baptista Szeretetszolgálat tíz éve küzd az emberkereskedelem ellen, jelenleg három ilyen védett házuk van az ország különböző pontjain, amelyekben összesen körülbelül harminc főt tudnak elszállásolni. A magyar állam is működtet hasonló védett házat, a baptisták ezért nem kapnak rendszeres állami támogatást, pedig a probléma nagyobbnak tűnik, mint amit a rendszer elbír. Ebben a házban például nyáron tizenketten zsúfolódtak össze.
A testét árulják, nem a testét árulja
„Gyakorlatilag kizárólag olyan nőkről van szó, akik a prostitúció és a stricik elől menekülnek, és a legtöbbjüket külföldről menekítettük haza.
Az emberkereskedelmet ugyanis nemcsak úgy kell elképzelni, ahogy a legtöbben gondolnak rá, hogy maga az ember cserél gazdát, hanem hogy akarata ellenére a testével kereskednek,
és bezárással, veréssel, megfélemlítéssel, szoros érzelmi függőség kialakításával tartják fogva” – mondja Toszeczky. Persze az előbbi esetre is akad példa, egy korábbi lakót a barátnője apja adott el 150 ezer forintért valakinek, aki kurválkodásra használta a nőt, majd továbbadta, és a nő még kétszer cserélt gazdát. Esetenként mindig 150 ezer forintot ért az élete.
„Ha valaki elolvassa majd azt a cikket, amit írsz, akkor jó volna, ha megértené, hogy a legtöbben, akik ilyen helyzetbe keveredünk, legtöbbször csak szeretetre vágyunk. Azt használják ki. És ha innen el kellene mennünk, akkor nem lenne hová. És amikor elmesélünk egy darabot az életünkből, a legrosszabb darabot, akkor értsék meg, hogy nem volt jobb választás” – ezt már a huszonhárom éves Piroska mondja, miközben a kisfiát, Artúrt pelenkázza, akit viszont ennél a műveletnél sokkal jobban érdekel egy pézsmapocoknak kinéző plüssnyúl, amit teljes testfordulatokkal igyekszik szétrágcsálni, láthatóan igen boldogan.
Piroska állami gondoskodásban nőtt fel, aztán az egész világot bejárta prostituáltként, dolgozott Svájcban, Angliában, Hollandiában, Németországban is. Most Artúr édesapja elől menekül, és bár őt nem kényszerítették a prostitúcióra, nem is engedték, hogy abbahagyja, amikor szerette volna. Őt is a gyerekével zsarolták.
Leggyakrabban hányattatott sorú családok lányai lesznek a ház lakói, mondja Toszeczky, és az áldozatokkal beszélgetve is többségben vannak a szomorú gyerekkorok történetei. Egyikükről már születésekor lemondott az anyja, másikuk szerény és abuzív családi környezetben nőtt fel, a falubeliek csoportosan megerőszakolták tizennégy évesen, és amikor ezt elmondta az anyjának, ő csak annyit mondott neki, „ne áruljuk el apádnak, mert megint megver minket”. Az apja ugyanis folyamatosan ivott és rendszeresen ütötte őket, olyan is előfordult, hogy kikötözte a családi ház gerendájához, és ököllel csapta azért, mert nem cipelt haza elegendő tűzifát.
A Baptista Szeretetszolgálat együttműködik az Országos Rendőr-főkapitánysággal, és az elmúlt tíz évben széles körű nemzetközi partneri hálózatot is kialakítottak olyan szervezetekkel, amik szintén az emberkereskedelem ellen küzdenek. Tehát ha valakit megtalál a rendőrség külföldön, akkor a szervezeteken keresztül hazaszállítják, és először a baptisták budapesti központjába kerül. Onnan utazik valamelyik védett házba, lehetőleg a lakhelyétől legtávolabb esőbe. Akarata ellenére senkit nem tartanak itt, és gyakran előfordul az is, hogy a bújtatott áldozat nem bírja a bezártságot a védett házban, és megszökik. Szerencsére eddig senki nem fedte fel a ház címét.
Nem takarítás, hanem szexrabszolgaság
Máriához hasonlóan a legtöbb nő külföldről kerül haza a baptista védett házakba, sokan úgy mennek ki, hogy azt hiszik, takarítani fognak vagy egyéb szexmentes munkát vállalnak, aztán bezárják őket, és elveszik papírjaikat.
„Nagyon gyakori az is, hogy az áldozat nem is tudja, hogy ő áldozat, mert kicsi gyerekkora óta a verésre és akár a szexuális kizsákmányolásra szocializálódott. És általában az emberek legyintenek a prostituáltakra, hogy persze, mert ők választották ezt az életet. Biztos van olyan, aki ezt szívvel-lélekkel csinálja, de a legtöbb esetben el lehet felejteni, hogy ezt maguk választották. Senki nem akarja, hogy kihasználják és verjék. De mégis nagyon sokan maradnak benne egy veszélyes helyzetben, mert még mindig biztonságosabbnak érzik a rosszat, a verést, a szexuális kiszolgáltatottságot, mint a bizonytalanságot, ami azzal jár, ha kilép” – mondja Toszeczky Renáta, aki mindig nehéz területeken dolgozott, menekülttáborban, börtönben, és pszichiátriai betegekkel is foglalkozott már, idén a segítő foglalkozásúaknak járó Richter Aranyanyu díjjal is jutalmazták a munkáját.
A szeretetszolgálat munkatársai gyerekotthonokba, lakásotthonokba és javítóintézetekbe is járnak, különféle programokon keresztül tájékoztatják az emberkereskedelem szempontjából legveszélyeztetettebb és védelmező szülői háttérrel nem rendelkező lányokat. A prevenció mellett követik a védett ház lakóinak életét is, akkor is beszélnek velük rendszeresen, amikor már nem szorulnak védelemre. Nincs könnyű dolguk a menekülő nők társadalomba való visszaillesztésében, Annának és gyerekeinek például képtelenek lakást találni, mert az egyedülálló anya az öt gyerekével nem tudja finanszírozni a legolcsóbb albérletet sem.
A harmadik lakó, Mária huszonegy éves, és soha nem volt mintagyerek, egyszer a haverjaival például felgyújtottak egy épületet. Tinédzserként pedig rendszeresen együtt lógott későbbi elrablóival, akik idén nyáron kábították el és elhurcolták a francia Riviérára. Ott bezárták egy házba, és választás elé állították: vagy kimegy az utcára kurvának, vagy megverik. „Az ütleget választottam. Kényszerítettek, hogy vagy kiállok, vagy kapok, és mindennap a verést választottam és kaptam. Egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy én kiálljak” – meséli Mária, akinek a verések nyomot hagytak az arcán, és sosem mosolyog: több foga is hiányzik, mivel a fejét is rúgták, rendszeresen. Két hónap után azt hazudta az elrablóinak, hogy mégis strichelni megy, és az első útja a rendőrségre vezetett. Azóta el is kapta a francia rendőrség a csoportot, ami kivitte, és tagjai öt évet kaptak emberkereskedelem miatt.
Anna fogvatartóit is elkapták, jelenleg emberkereskedelem, kényszerítés, személyi szabadság megsértése és kiskorú veszélyeztetése miatt is folyik ellenük eljárás. De ez a ritkább eset, a legtöbb hasonló bűncselekmény felderítetlen marad, mert az áldozatok nem mernek vagy nem tudnak feljelentést tenni. 2014-ben a rabszolgasághoz köthető, Magyarországon bejelentett esetek száma mindössze 1200 volt, miközben a globális rabszolgaságindex tavaly őszi becslése szerint hazánkban 36 ezer áldozat él.
Ha áldozat él az ön környezetében
Ha gyanús önnek, hogy a környezetében áldozat, bántalmazott, kényszerített ember él, akkor juttassa el neki az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat számát. A szolgálat célja, hogy segítséget nyújtson a kapcsolati erőszak, a gyermekbántalmazás, a prostitúció- és emberkereskedelem áldozatainak, és szükség esetén gondoskodjon az elhelyezésükről. A telefonszolgálat állandó elérhetőséget kíván biztosítani minden bajba jutott és azonnali segítséget kérő embernek a nap minden órájában, az ország egész területén és külföldön, rendelkezésre kíván állni mindenki számára, akinek szüksége van rá. Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a nap 24 órájában, Magyarországról ingyenesen elérhető a 06-80-20-55-20-as telefonszámon.
(Munk Veronika, index.hu)
