Mária háza
A lorettói litániát minden Mária-tisztelő keresztény ismeri és imádkozza. Azt valószínűleg már kevesebben tudják, hogy a Loretó arról nevezetes, hogy itt áll a Szűzanya názáreti háza, amit a legenda szerint az angyalok menekítettek ide a muzulmán hódítás elől. Mindenben kételkedő korunkban pedig valószínűleg még jóval kevesebb azok száma, akik ma is hiszik, hogy valóban Mária eredeti názáreti otthona állna Loretóban. Pedig bármilyen hihetetlennek tűnik, ez mégis igaz! Michael Hesemann „A názáreti Mária” (Szent István Társulat, 2012.) című könyvében komoly történeti és régészeti bizonyítékokat sorakoztat fel ennek igazolására.
Kezdjük a legenda legismertebb változatával: „A Szent Házat – mondja Loreto legendája – angyalok hozták Názáretbôl Marchiába. 1291-ben, amikor a keresztesek utolsó erôdje is elesett a Szentföldön, és a hitetlenek elözönlötték a keresztény szentélyeket, az angyalok kiemelték a föléje épített, félig lerombolt Angyali Üdvözlet-bazilika romjai alól, és elhozták elôször Tersatóba (ma Trsat), a horvátországi Rijekától északra. De a horvátok nem voltak méltók erre az isteni ajándékra – mondja a legenda. Amikor kérkedni kezdtek vele, ez annyira nem tetszett az angyaloknak, hogy három és fél év múlva, 1294. december 9-én továbbvitték, át az Adria másik partjára, Recanati közelébe. (…) Még azon az éjszakán, röviddel éjfél után 1294. december 10-én a recanatiakkal valami hihetetlen dolog történt: „Amikor minden mélységesen hallgatott, és az éjszaka a közepén járt, sokak szemét égi fény ragyogta be, akik az Adriai-tenger partján a közelben voltak, és édes ének harmóniája ébresztette a fáradtakat és alvókat csodát látni – fordítja Gottfried Melzer a legenda egy régi változatát –, és néztek és láttak egy ragyogással körülvett házat, melyet angyalok vittek a levegôben.” Miután a fél város összefutott, tanúi lettek, hogyan helyezik le az angyalok a Szent Házat a közeli Laureta-erdôben. Mivel azonban az erdô nem volt biztonságos, az angyalok ismét, majd negyedszer is áthelyezték, mert a föld urai összevesztek a fölajánlott adományokon. Végleges helyét végül a tenger felé vezetô út közepén találta meg.” (Ez és a további idézetek Hesemann könyvéből valók.)
Valljuk be őszintén, a tanácstalan angyalok története eddig nem túl bizalomgerjesztő – és a legenda legkorábbi változataiban nem is találhatók meg! Azokban a „Szent Ház” még „a tenger hullámain, mint egy hajó” érkezett Jeruzsálemből Európába. (A legkorábbi ábrázolások is ezt mutatják.) Tegyük fel azonban a kérdést: elképzelhető-e, hogy Jeruzsálemben több, mint ezer éven keresztül megőrzik Mária házát, majd azt kövenként valóban átszállítják Európába, ahol újjáépítik egy pusztaság közepén, egy úton?
Hesemann válasza ezekre a kérdésekre határozott, és bizonyítékokkal alátámasztott: igen!
Először is, a korabeli feljegyzések a 6. századtól zarándok-célpontként említik Mária házát Názáretben, ahová a főangyal is belépett és köszöntötte a Szűzanyát. Egészen a keresztes háborúk idejéig járnak oda, illetve a köré épült Angyali üdvözlet bazilikához. „Az utolsó szemtanú-beszámoló Ricoldo di Montecruce domonkos misszionáriustól származik, aki 1288-ban, mielôtt Belsô-Ázsia felé indult, fölkereste a Szentföldet. A keresztesek Angyali Üdvözletbazilikáját siralmas állapotban találta, mert 1263-ban Bibars szultán parancsára a katonái lerombolták. A muszlimok csak a Szent Házat kímélték meg, mert az angyali üdvözletet a Korán is említi. Ricoldo atya arról tudósít, hogy „a korábbi templomépületbôl szinte semmi nem maradt, csak egy cella, ahol Mária fogadta az üdvözletet; az Úr ezt még megtartotta, hogy az alázatra és a szegénységre emlékeztessen”.”
A következő feljegyzés viszont már arról tudósít, hogy Mária háza nyomtalanul eltűnt: „Egy német nemesembertôl, Wilhelm von Baldenseltôl, aki 1332-ben járt zarándokként Názáretben, tudjuk, hogy romokban találta a templomot, de a Szűzanya háza vagy szobája helyett már csak egyetlen oszlop állt az angyali üdvözlet helyén: „Ott egy márványoszlopnál – biztosítanak róla [a szaracénok] – történtek a megtestesülés tiszteletreméltó titkai”.
Azaz 1288 és 1332 között történt valami – de mi? A kérdést egyelőre hagyjuk válasz nélkül és térjünk vissza Loretóba, Mária házához, amelyet a történeti feljegyzések nem sokkal ezután kezdenek említeni és hamarosan a legnagyobb nemzetközi kegyhellyé válik.
Ha igazuk lenne a Ház eredetét kritikával illetőknek, azaz a loretói Mária-ház egy egyszerű kis vidéki kápolna lenne, akkor a korban szokásos építési technikákkal alapozták volna meg és építették volna – ennek azonban épp az ellenkezője az igaz!
„A kôművesek már 1531-ben megállapították, amikor eltávolították a ház eredeti falait körülvevô tégla támfalat. Ez a támfal már önmagában bizonyítja, milyen nagy tisztelettel vették körül a Szent Ház eredeti falait már a 14. század elején, s hogy Recanati lakói semmi költséget nem kíméltek, hogy megtartsák és biztonságba helyezzék. Egy hagyományos kegytemplomot minden további nélkül lebontottak volna, és ékesebben újjáépítik. Amikor a kôművesek megbontották a padozatot, hogy alapot készítsenek a Bramante-féle nehéz márványburkolathoz, ámulva állapították meg, hogy a Casa Santának semmiféle alapozása sincs: egy ôsi országút közepén áll, falainak egy része maga alá hajtotta azokat a cserjéket és bokrokat, melyek egykor az út szélén nôttek. Egy csipkebokor a ránehezedô fal alól oldalt kinôtt az útra.
Ez bizonyosodott meg újra 1751-ben, amikor XIV. Benedek, az egyháztörténelem egyik legműveltebb és legokosabb pápája, aki nagy Mária-tisztelô is volt, újabb kutatásokat rendelt el. Amikor Loreto akkori püspöke benyúlt a falak alá, makk- és mogyoróhéjat, illetve egy összeszáradt diót emelt ki. 1921-ben tűz pusztított a Szent Ház bensejében és megsemmisítette drága Fekete Madonnáját – a vatikáni kertekbôl való cédrusfából faragott másolattal pótolták. Amikor a tűzvész után Frederico Manucchi építész megbízást kapott arra, hogy vizsgálja át az épületet és restaurálja a márványburkolatot, jelentésében csodálkozva állapította meg: „Az a tény, hogy a Szent Ház, jóllehet nincsenek alapfalai és a puha talajon megerôsítés nélkül áll, melyre ha csak részben is a korábbi tetôzet helyére emelt boltozat súlya nehezedik, ennek ellenére a falakon a megsüllyedés vagy egyéb károsodás legkisebb jele sem látható – ez a tény meglepô és rendkívüli.” Végül 1962–65 között a ferencesek hozzáfogtak a Szent Ház átfogó régészeti kutatásához, melynek során aknát ástak a falai alá. De újra bizonyítást nyert az 1531-i lelet: a Santa Casa valóban alapozás nélkül áll egy középkori úttesten.”
Amit eddig olvastunk, azt sugallja, hogy amit a legenda állít, igaz: angyalokkal vagy nélkülük, de ide helyeztek egy épületet a pusztaság közepére, s az a mai napig áll, ellent mondva a statikai törvényeknek is. Ezen túl: Marchiában és Loretó egész környékén nincs építkezéshez megfelelő kő, mindenhol agyagból építettek. A ház alsó része pedig szinte megmunkálatlan nyers kőből áll, mégpedig olyan kövekből, amilyenek a Szentföldön találhatók! „E körülmény IX. Pius pápának is feltűnt, aki a marchiai Senigalliából származott, s különösen szerette Loretót. Fiatal korában buzgó imádság után a Szent Házban gyógyult ki az epilepsziából, amelyben gyermekkorától szenvedett. 1857-ben megbízta a tudós D. Bartolini prelátust, hogy vizsgálja meg a Szent Ház építôanyagát. Ez a római tudós e célból követ és maltert hozatott Názáretbôl és Loretóból, s átadta F. Ratti vegyész professzornak a kéréssel, hogy elemezze összetevôiket és tulajdonságaikat. A professzor anélkül, hogy tudta volna, honnan származnak a minták, megállapította, hogy azonosak – mindkét minta vas-zárványos kálcium-karbonát. 2006 márciusában tette közzé Giorgio Nicoloni professzor egy új régészeti-geológai kutatás eredményét, melyet Nanni Monelli építész a Szent Ház Kongregációjának megbízásából Loretóban végzett. Megállapította, hogy a Szent Ház „Apostol-oltára” ugyanabból a kôzetbôl való, mint Názáretben az Angyali Üdvözlet barlangja, építôanyaga kémiailag azonos.”
Kell-e ennél több bizonyíték? Mert ha igen, akkor van! „A kutatók a Santa Casa kövei közötti mélyedésben öt vörös textilkeresztet találtak, s ez nagyon jelentôs leletnek bizonyult. Ilyen textilkereszteket ugyanis csak a hadjáratba menô keresztes lovagok ruhájára varrtak. Ôk pedig fogadalmat tettek: ha sikeresen elérik céljukat, ezt a keresztet Jeruzsálem vagy Názáret valamelyik szent helyén hálából ott hagyják. Tehát ezek a textil keresztek önmagukban egyértelműen mutatják, hogy a Szent Ház Palesztinából való (a keresztes háborúk kora a 8. hadjárattal 1270–72-ben zárult, amikor Loretóban még semmiféle kegyhely nem volt).”
Ennél is jelentősebb felfedezést is tettek a régészek. „A három fôfal kövein olyan faragási nyomok láthatók, amelyek a nabateusok kôfaragására jellemzôek. Nabateus kôfaragók Heródes korában egy idôben Izraelben is dolgoztak, mert a király szívesen foglalkoztatott építômunkásokat anyja hazájából. Még világosabb jelek azonban azok a betűk és jelek (graffiti), melyeket nyilvánvalóan zarándokok karcoltak a kövekbe. Keresztekrôl, Krisztus-monogramról, alfa és ómega, s más görög betűkrôl van szó, egészen a „Ó Jézus Krisztus, Isten Fia” feliratig. Még két héber írásjelet is azonosítottak, de egy árva szó nem fordul elô latinul vagy olaszul, tehát azokon a nyelveken, melyeket Marchiában beszéltek. Giuseppe Santarelli kapucinus atya, aki egész életét a Szent Ház kutatásának szentelte, nagyszerű La Santa Casa di Loreto című könyvében bizonyítja, hogy ezek a feliratok azonosak azokkal a zarándok-graffitikkel, melyeket Jeruzsálemben és Názáretben találtak – egyeseket épp az Angyali Üdvözlet Bazilika területén!”
Annyit tehát már megállapíthatunk, hogy a loretói Mária Háza valóban a Szentföldről származik és onnan került át valamilyen módon Európába. Megválaszolásra vár azonban még az a kérdés, hogy az épület vajon illeszkedik-e a názáreti helyszínekhez? Ugyanis ha onnan származik, akkor a názáreti Angyali Üdvözlet bazilika alaprajzába valamiképp bele kell, hogy legyen illeszthető.
Hely hiányában nem tudom részletesen ismertetni a régészeti-történeti nyomozást, de Hesemann a könyvében részletesen bizonyítja, hogy a bazilika helyén Jézus Krisztus idejében egy kis ház állt, mögötte barlangszerű hátsó résszel. A régészeti leletek tanúsága szerint a hely Názáret faluhoz tartozott és már a második-harmadik században is zsidó-keresztény szentélyként működött! Végül pedig, „a Loretói Santa Casa úgy ráillik a názáreti alapokra, mint egy tojás a tojástartóba.”
Végül egy szó az angyali szállításról: a Vatikáni leváltárból előkerült dokumentumok szerint „nem angyalok, hanem az Angeloi bizánci császári család tagjai mentették meg a törökök elôl a Szent Ház maradványait, s hozták Itáliába.” Az pedig, hogy a népi emlékezetben az Angeloi-ból angelos, azaz angyal, angyalok lettek, könnyen érthető.
Sipos Gyula (Készült az Élő Láng című újság számára.)
