Orsós Zsuzsa a Heteknek elmondta: nincs univerzális modell a felzárkóztatásra, és az integrációs programok mellett elsősorban a tanárok, mentorok személyes áldozatvállalásán, bizalmán múlik, hogy kinek sikerül kiemelkedni, mások számára is példává válni.
Kezdetektől támogatta Önt mindenki?
– Az általános iskolában voltak olyanok, akik kezdettől biztattak, egyenrangúként kezeltek. De nem mindenki: emlékszem, az osztályfőnököm nyolcadik osztályban le akart beszélni az érettségiről, ő szakmunkásképzőbe küldött volna, annak ellenére, hogy végig színjeles tanuló voltam. Szerencsére a kémiatanárnőm ajánlott Pécsett egy erős szakközépiskolát, ahol aztán vegyésztechnikus végzettséget szereztem.
Sok múlik a tanárokon?
– Igen, hiszen gyakran maguk a szülők sincsenek tisztában a továbbtanulási lehetőségekkel, meg féltik is a gyerekeiket kollégiumba elengedni, ezért őket is meg kell győzni. Jó példa erre, hogy még a saját nővérem sem engedte el a fiát a 100 kilométerre lévő Gandhi Gimnáziumba, inkább egy közelebb lévő szakmunkásképzőt végzett el, pedig többre lett volna képes. Sajnos nagyon meghatározó az életút szempontjából az iskolai közeg, ahova a gyerek kerül, különösen Magyarországon. A tanároknak óriási szerepe van abban, hogy ki tud kiemelkedni, megfelelő végzettséghez jutni, munkát találni.
Családjában volt más diplomás?
– Nem, még a testvéreimnek sincs érettségijük. Egy kis faluból, Németkérről származom, a szüleim pedig egyszerű munkásemberek, gyakorlatilag írástudatlanok. Én vagyok a legkisebb, hetedik gyermekük. Kezdettől fogva szerettem tanulni, már az első osztály végén könyvjutalmat kaptam, amitől meglepődtek, mert addig egy gyerek sem kapott nálunk könyvet. A szüleim innentől kezdve nagyon büszkék voltak rám, és elhitték, elfogadták, hogy nekem más az utam.
Ha hazamegy, nem lóg ki nagyon közülük?
– Nem, ugyanúgy szót értünk egymással, mint régen, ők a családom. A képzettség ezen nem változtatott.
Én ugyanúgy vállalom, hogy cigány vagyok, és nem szégyellem őket. Nagyon büszkék rám, ahogy az egész falu is. Időközben az utánam jövők is kedvet kaptak a tanuláshoz: több unokahúgom leérettségizett, többen diplomát is szereztek.
Mennyire éltek szegénységben?
– Egyszerűen éltünk, de nem nélkülözésben. Könyvespolc, nyaralás, kirándulás, sportolás – mindezt azonban csak most, szülőként pótolom be a hétéves kislányommal. Férjemet a PTE Népegészségügyi Intézetében, a munkatársamként ismertem meg.
Érettségi után rögtön az egyetemen tanult tovább?
– Nem, először öt éven át laboránsként dolgoztam a Pécsi Tudományegyetemen. Középiskolás barátnőm kitartó biztatására volt szükségem, hogy ennyi év után újra tanulásra adjam a fejem. Nappali tagozatra, biológus szakra jelentkeztem. Szüleim nem tudtak volna támogatni, ezért óriási segítséget jelentett Ember István professzor úr nagyvonalú felajánlása, hogy félállásban dolgozhatok az egyetem mellett.
A munka és a diákhitel segítségével végeztem el az egyetemet.
Önön kívül voltak ott más roma hallgatók?
– Nem tudok róla. Ahogy az ember halad felfelé az oktatási rendszerben, úgy csökken a cigány származásúak aránya, és talán a természettudományi karokon vannak a legkevesebben. A Romaversitas ösztöndíjasaként viszont találkoztam más cigány hallgatókkal, akikkel nagyon sokat beszélgettünk a hátterünkről és a jövőnkről.
Az egyetemen nem érte semmilyen hátrány amiatt, hogy cigány származású, pláne nő?
– Nem, inkább támogatást tapasztaltam, a középiskolában és az egyetemen is első pillanattól befogadtak. A tudományos életben pedig még mindig a teljesítmény számít.
Már Phd-hallgatóként is kiemelt kutatási területe volt a daganatok genetikai meghatározottságának vizsgálata az észak-magyarországi oláhcigány közösségekben. Miért ezt kutatta?
– Magyarország élen jár a tüdőrákos megbetegedések és halálozások arányát tekintve, de a cigányoknál még ennél is rosszabbak a mutatók. Megjegyzem, nemcsak a daganatos megbetegedéseket tekintve, hanem gyakorlatilag minden vezető halálok terén rosszabbak a cigányok statisztikái, mint a nem romáké, nem beszélve arról, hogy átlagosan 15 évvel rövidebb a születéskor várható élettartamuk, mint a teljes népességé. Mi azt vizsgáltuk, vajon van-e ennek valamilyen genetikai meghatározottsága.
És mire jutottak?
– Arra, hogy a romák körében tapasztalható magasabb megbetegedési és halálozási arány nem magyarázható az indiai származással. A korai karcinogenezis kialakulásában fontos szabályozó szereppel bíró genetikai tényezők lényegesen nem különböztek a romák és a nem romák között. És ha nem a genetika felelős, akkor a környezet. Többek között az életmód: táplálkozás, dohányzás, alkoholfogyasztás, szexuális aktivitás, stressz, továbbá az, hogy részt vesznek-e a különböző szűréseken. A Nemzeti Kiválóság program révén kaptam lehetőséget arra, hogy a pécsi Gandhi Gimnázium diákjai számára egy egészségfejlesztő programot dolgozzak ki, és azt elvégezzem velük.
A Gandhiban válogatott, tehetséges cigány diákok tanulnak. Milyen tapasztalatokat szerzett velük kapcsolatban?
– Az biztos, hogy ők nem az átlagos és valószínűleg nem is a leghátrányosabb helyzetű cigányság képviselői, de még nekik is sokkal rosszabbak az életmódbeli jellemzőik, mint a nem cigány fiataloké. Gondolok itt a korán kezdett, védekezés nélküli szexuális életre éppúgy, mint a dohányzásra. A Gandhi-projekt előtt találkoztam olyan általános iskolás gyerekekkel is, akik már első osztályos korukra kipróbálták a cigarettát, de olyan harmadik osztályossal is, aki azt mondta, hogy már leszokott róla. Az életmódbeli sajátságok rendkívül mintakövető szokások, a gyerekek főként a szüleiket utánozzák.
A felvilágosítás, a puszta információ megvédi őket ettől?
– Az élettani ismeretek, például az, hogy a dohányfüst rákkeltő hatású, valóban nem nagyon érdekli őket. Inkább kiszámoltuk, hogy egy évben mennyit költenek cigire, és hogy abból a pénzből mi mindent vehetnének: okostelefont, márkás ruhákat. Én azt láttam, hogy hiteles történetek megosztásával segíthetünk leginkább a szemléletformálásban.
Először kicsit tartottam tőle, hogy nem tudok hatni a gimnazistákra, de meglepően sokan eljöttek, és néma csendben követték az előadásaimat – pedig délután öt óra után, a kollégiumban tartottam azokat. Eleve érdekelte őket az életpályám, tetszett nekik, hogy én is közülük való vagyok. Nagyon jól éreztük magunkat együtt, az egyik diák közölte, hogy ő is egyetemista akar lenni, a másiknak a szülei üzentek, hogy gratulálnak nekem. Folyamatosan biztattam őket, hogy a gimnázium után tanuljanak tovább.
Miért fontos a tudás ön szerint?
– Mert a kitörés valódi esélyét ma már nem az érettségi vagy a szakmunkás végzettség, hanem egyértelműen a diploma jelenti. Véleményem szerint a rossz egészségi mutatók hátterében az alacsony iskolázottságnak óriási a szerepe. Rengeteg kutatás bizonyítja, hogy a felsőfokú végzettségűek életkilátásai sokkal jobbak: körükben magasabb a születéskor várható átlagos élettartam, alacsonyabb a megbetegedési arány.
A társadalmi beilleszkedésük is könnyebb…
– Igen, de ennél is fontosabbnak érzem azt, hogy a tudás révén kitárul a világ az ember előtt, új utak, lehetőségek nyílnak meg előtte, csökken a kiszolgáltatottsága. Az egészségfejlesztési programot annyira élveztem én is, a gyerekek is, hogy ösztöndíj nélkül, önkéntesként is folytatni szeretném azt a kutatómunka mellett. A gyerekeknek tudniuk kell, hogy az egészség alapvetően fontos a jövőjük szempontjából. Ha száz gyerekből csak tizet sikerült meggyőznöm arról, hogy az egészségéért mindenki saját maga felelős, akkor már megérte velük lenni.
Dél-Dunántúlon sok beás cigány él. Igaz, hogy ők iskolázottabbak a többi roma populációhoz, az oláhokhoz vagy a muzsikusokhoz képest?
– A Ghandhiban sok a beás fiatal, de nincs pontos információnk arról, hogy más oktatási intézményekben milyen arányban tanulnak tovább romák. Arról meg főleg nincs, hogy melyik roma közösséghez tartoznak.
A Gandhit sok kritika érte amiatt, hogy voltaképp ez a gimnázium is szegregál, nem segíti elő a fiatalok társadalmi beilleszkedését…
– Igen, erről én is hallottam, de szerintem nincs ezzel semmi gond, mert ebben a hagyományőrző közegben megerősödik a gyerekek identitása, személyisége. Ez elengedhetetlen a sikeres beilleszkedéshez is. Kérdőíves kutatásunk szerint a cigány diákok kétharmada küzd önértékelési problémákkal. A Gandhiban a szoros napirend mellett rendkívül színes közösségi élet is zajlik, amiben mások mellett nagy szerepe van a kollégiumi vezetőnek is, aki a gyerekeknek amolyan pótszülője. Itt a tévénézési idő is jóval kisebb az országos átlagnál.
Mindez óriási pluszt jelent ezeknek a fiataloknak, ami nélkül nem biztos, hogy el tudnának jutni az érettségiig vagy akár a diplomáig.
A gandhisok hétvégenként utaznak haza. Mi a véleménye a bentlakásos iskolarendszer elterjesztéséről, a gyerekek családból való kiemeléséről? Lehet-e így a szociális és kulturális hátrányokat ellensúlyozni?
– Igen, ez is egy működő modell lehet a sok közül, de nem jelent univerzális megoldást. Járok olyan településeken, városrészekben, ahol száz évvel ezelőtti viszonyok között élnek a cigányok, nincs közmű, aszfaltozott úttest. Ez egy összetett helyzet: a családok támogatására, felvilágosítására éppúgy szükség lenne, mint az infrastruktúra fejlesztésére, az integrációs támogatásoknak az eddiginél sokkal hatékonyabb felhasználására.
(vigyazo blog, Hetek, Írta: Makki Marie-Rose, közreműködött: Jankovics Tímea)
