Ferenc pápa: A társadalmat is segítjük, ha megtanulunk megbocsátani a családban!
November 4-én az általános kihallgatás keretében a Szentatya folytatta családról szóló katekézissorozatát. Ezúttal az egymásnak való megbocsátás elsajátításának és gyakorlásának fontosságáról beszélt, megbocsátás nélkül ugyanis mind a családi, mind a társadalmi élet könnyen ellehetetlenülhet.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
A nemrégen véget ért püspöki szinódus alaposan átgondolta, mi a hivatása és küldetése a családnak az egyház életében és a mai társadalomban. A szinódus kegyelmi esemény volt. A végén a szinódusi atyák átadták nekem végkövetkeztetéseik szövegét. Azt akartam, hogy közzé tegyük ezt a szöveget, hogy mindenki részesülhessen ebben a munkában, amelyet közösen két éven át végeztünk. Nem ez a megfelelő alkalom e végkövetkeztetések megvizsgálására, ezekről nekem kell majd elmélkednem.
Közben azonban az élet nem áll meg, főként nem a családokban! Ti, kedves családok, mindig úton vagytok. Folytonosan írjátok a konkrét élet oldalaira a család evangéliumának szépségét. Egy olyan világban, amely gyakran élet- és szeretethiánytól szenved, ti mindennap a házasság és a család nagy ajándékáról beszéltek.
Ma ezt a szempontot szeretném hangsúlyozni: a család egy nagy edzőterem az odaadás és a kölcsönös megbocsátás gyakorlására, ami nélkül semmilyen szeretet nem tud tartósan megmaradni. Önátadás és megbocsátás nélkül a szeretet nem marad meg, nem lesz tartós. Abban az imádságban, amelyet Jézus maga tanított nekünk, vagyis a miatyánkban, Jézus a következő kérést fogalmaztatja meg velünk az Atyához: „Engedd el tartozásunkat, miképpen mi is elengedjük a nekünk tartozókét.” Jézus végül megmagyarázza: „Ha megbocsátjátok az embereknek, amit vétettek ellenetek, mennyei Atyátok is megbocsát nektek. De ha nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti bűneiteket” (Mt 6,12.14–15).
Nem lehet anélkül élni, hogy meg ne bocsátanánk egymásnak, legalábbis jól nem, főként a családban nem. Mindennap megsértjük egymást. Számot kell vetnünk ezekkel a hibákkal, melyek gyengeségünkből és önzésünkből fakadnak. Viszont az a feladatunk, hogy azonnal gyógyítsuk be az egymásnak okozott sebeket, rögtön állítsuk helyre a családban tönkretett kötelékeket. Ha túl sokat várunk, minden sokkal nehezebb lesz. Van egy egyszerű titka annak, hogyan gyógyítsuk be a sebeket és simítsuk el a nézeteltéréseket. Mégpedig ez: ne engedjük, hogy véget érjen a nap bocsánatkérés nélkül, anélkül, hogy békét teremtett volna egymás közt férj és feleség, szülő és gyermek, testvér és testvér, anyós és meny. Ha megtanuljuk, hogy azonnal bocsánatot kérjünk egymástól és azonnal megbocsássunk egymásnak, akkor sebeink begyógyulnak, a házasság megerősödik, családunk egyre szilárdabb ház lesz, amely ellenáll kisebb-nagyobb rosszaságaink lökéseinek. Ehhez pedig nem kell nagy szónoklatot tartani, hanem elég egy kis cirógatás: egy kis kedveskedés, és már vége is mindennek, újrakezdhetünk. De sose zárjuk le úgy a napot, hogy háborúban állunk egymással!
Ha megtanulunk így élni a családban, így teszünk majd kívül is, bárhol legyünk is. Persze, könnyű kételkedni ebben. Sokan gondolják, még keresztények is, hogy ez túlzás. Azt mondják: igen, ezek szép szavak, de nem lehet megvalósítani a mindennapi életben. De Istennek hála, nem így van. Ugyanis épp azáltal, hogy elfogadjuk Isten megbocsátását, mi is képesek leszünk megbocsátani másoknak. Ezért ismételteti meg velünk Jézus ezeket a szavakat, valahányszor elmondjuk a miatyánkot, vagyis mindennap. A mai, sokszor kegyetlen világban nélkülözhetetlen, hogy legyenek olyan helyek, mint a család, ahol megtanulunk megbocsátani egymásnak.
A szinódus e téren is felélesztette reménységünket: a család hivatásának és küldetésének része az a képesség, hogy megbocsássunk és megbocsássunk egymásnak. A megbocsátás gyakorlása nemcsak megmenti a családokat a megoszlásoktól, de képessé teszi őket segíteni a társadalmat, hogy az kevésbé rossz és kevésbé kíméletlen legyen. Igen, a megbocsátás minden gesztusa betömi a ház falain támadt repedéseket és megerősíti a falakat. Kedves családok, az egyház mindig mellettetek áll, hogy segítsen benneteket abban, hogy házatokat arra a sziklára építsétek, amelyről Jézus beszélt.
És ne felejtsük el ezeket a szavakat, amelyek közvetlenül a házról szóló példabeszéd előtt hangzanak el: „Nem mindenki fog bemenni a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: «Uram, Uram», hanem csak az, aki megteszi mennyei Atyám akaratát.” És hozzáteszi: „Sokan mondják majd nekem azon a napon: «Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk, nem a te nevedben űztünk ki ördögöket, és nem a te nevedben tettünk sok csodát?» De akkor kijelentem nekik: «Sosem ismertelek titeket»” (Mt 7,21–23). Erős szavak ezek, kétségtelenül, amelyeknek az a célja, hogy felrázzanak és megtérésre szólítsanak minket.
Kedves családok, biztosítalak titeket: ha képesek lesztek mind eltökéltebben járni a boldogmondások útján, ha megtanuljátok és megtanítjátok az egymásnak való megbocsátást, akkor az egyház egész nagy családjában növekszik majd a képesség, hogy tanúságot tegyünk Isten megbocsátásnak megújító erejéről. Ellenkező esetben mondhatunk ragyogó prédikációkat, s talán még néhány ördögöt is kiűzhetünk, de végül az Úr nem fog tanítványainak elismerni minket, mert nem volt meg a képességünk, hogy megbocsássunk és engedjük, hogy mások megbocsássanak nekünk!
A keresztény családok valóban sokat tehetnek a mai társdalomért, és az egyházért is. Ezért szeretném, ha az irgalmasság jubileumi évében a családok újra felfedeznék a kölcsönös megbocsátás kincsét. Imádkozzunk, hogy a családok egyre jobban képesek legyenek arra, hogy a kiengesztelődés konkrét útjain járjanak, és ilyen konkrét utakat építsenek, és senki se érezze úgy, hogy magára maradt tartozásainak súlya alatt!
Ezzel a szándékkal mondjuk most közösen: Mi Atyánk, bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Forrás: Vatikáni Sajtóközpont
Magyar Kurír
