Családszinódus előtt – Interjú Erdő Péter bíborossal, a XIV. püspöki szinódus főrelátorával
Ferenc pápa október 4-én a Szent Péter-bazilikában szentmisével nyitja meg a XIV. rendes püspöki szinódust. A főpásztorok közelgő, október 25-éig tartó gyűléséről, melynek témája „A család hivatása és missziója az egyházban és a mai világban”, Erdő Péter bíborost, a szinódus főrelátorát kérdeztük.
– Bíboros úr ismertetné az olvasókkal, mi is tulajdonképpen a püspöki szinódus, mi a feladata?
– A püspöki szinódus egy tanácsadó szerv, amely arra szolgál, hogy a pápát segítse péteri küldetése teljesítésében. Tehát tanácskozásra és a pápának való tanácsadásra hivatott, nem döntéshozatali szerv. Ferenc pápa is említette többször, hogy nem a katolikus egyház parlamentjéről van szó.
– Mi a lényegi különbség a tavalyi, rendkívüli szinódus és a most következő rendes szinódus között?
– A rendes szinóduson többen vesznek részt. Ez azt is jelenti, hogy a püspöki karok választanak tagokat, mégpedig a püspöki konferenciák taglétszámának arányában. A rendkívüli szinóduson minden püspöki konferenciát automatikusan az elnöke képviselte. Itt tehát most a világ püspökeinek egy létszámarányosabb képviselete jelenik meg. Ez talán a véleményekben vagy a vélemények gyakoriságában valamilyen változást eredményezhet. Bár a püspökkari elnököket is a tagok választják legtöbb helyen, így az is kifejezi valamelyest a véleményeket.
– Hogyan alakul pontosan a munka folyamata a mostani rendes szinóduson?
– A szinódusi munka módszere tekintetében változás állt be, mert a munkaokmány, az Instrumentum laboris három nagy tartalmi egysége szerint – a családdal kapcsolatos kihívások meghallgatása, a családi hivatás meghatározása és a család mai küldetése – három hétre tagozódik a munka, és hetenként lesz összefoglalás. Hetenként tanácskoznak a nyelvi csoportok is, az ő megjegyzéseik alapján heti összesítés készül, majd a három hét lezárásaként egy általános összefoglalás. Azt hiszem, hogy ez újdonság, miként az is, hogyan kerül nyilvánosságra a hozzászólások tartalma. A korábbi hagyomány az volt, hogy minden hivatalos hozzászólást teljes egészében közöltek. Tavaly ezeket nem közölték, hanem helyette briefinget (szóbeli ismertetést – a szerk.) tartottak, melyen Federico Lombardi szentszéki szóvivő és néhányan mások a nemzetközi sajtó képviselői előtt elmondták, nagyjából miről volt szó aznap, illetve a nyelvi bizottságok jelentését publikálták. Briefingek most is lesznek, a hozzászólások rövidített közlése esetleg anonim módon nem kizárt, a nyelvi csoportok összefoglaló jelentéseinek közlése általános igény volt, így valószínűleg sor fog rá kerülni. És természetesen minden résztvevő, minden szinódusi atya adhat interjút. Tehát ha egy szinódusi atya úgy érzi, hogy az ő fölszólalása vagy véleménye nem kapott kellő nyilvánosságot, akkor lehetősége van rá, hogy ezt kifejtse.
– Mi indokolta a munkadokumentum említett témák szerinti felépítését?
– Úgy gondolom, hogy ez a három dolog a szerkezeti alapja az egész tárgyalásnak, mégpedig a klasszikus jezsuita módszer szerint: láss, ítélj, cselekedj. Az első tartalmi egység arra szólít bennünket, hogy lássunk, hogy nézzünk körül a világban, vizsgáljuk meg, milyen a házasság és a család helyzete, milyen kihívásokkal nézünk szembe; a második a krisztusi üzenettel szembesíti ezt a valóságot, a harmadik pedig igyekszik irányvonalakat meghatározni a cselekvés számára. Ilyen értelemben kell ezt a struktúrát tekinteni.
– Hogyan alakult a szinódus előkészítése, a meghallgatás – voltak-e, akik hozzá akartak szólni, figyelembe vették-e az ő észrevételeiket?
– A hozzászólásnak több fajtája van, ezt a Szentszék is mindig hangsúlyozta: egyrészt a szinódusi tagok felé, tehát a püspöki konferenciák képviselői és a dikasztériumok vagy egyéb egyházi intézmények képviselői felé elküldték a kérdéseket, elküldték az előzetes Lineamenta nevű dokumentumot. Ehhez kellett, lehetett hozzászólni. Ezen túlmenően főleg a megyéspüspökök, a püspöki konferenciák a saját válaszuk kialakításához jól tették, ha megszólították a papságot és a világiaknak különösen azon közösségeit, csoportjait, szervezeteit, melyek a családdal foglalkoznak. Ez meg is történt. Például a mi egyházmegyénkben ismét összehívtuk a pasztorális tanácsot, a családdal foglalkozó szervezeteket, és azt hiszem, változatos kép bontakozott ki. Az egyházmegyei válaszokat püspökkari szinten összesítették, ezeket beküldték a szinódus titkárságára. Ezekből alakult ki az anyag egyik kategóriája, ezt nevezik Válaszoknak. Ezen túlmenően, mivel az anyag nem volt titkos, hozzászólhatott más is – akár világiak, akár papi csoportok, akár kívülállók is megírhatták a véleményüket. Ez a második csoport a Hozzászólások kategóriája. Mennyiségileg nem érkezett annyi válasz és hozzászólás, mint az előző rendkívüli szinódusra.
A munkaokmány (Instrumentum laboris) első részét az előző szinódus záróokmánya alkotja. Tehát van egyfajta átfedés a két szinódus között. Ugyanakkor lényeges fölvetések érkeztek, és azt látjuk, hogy akár a munkaokmányból – amely a válaszok nyomán született, és amely a mostani szinódus szövegszerű alapját alkotja –, akár pedig a mostanában elhangzó nyilatkozatokból kitűnik az, hogy nagy igény van a hűségre, tehát a család és az emberi élet tisztelete és értéke egyre jobban kidomborodik. Éppen a mai valósággal szembesítve rajzolódik ki, mennyire nélkülözhetetlen a család például a társadalmi beilleszkedés és - ha tetszik - a pszichológiai fejlődés szempontjából minden egyes ember számára, hogy milyen fontos megtanulni azt, hogy odafigyelünk a másikra, hogy megosztjuk a dolgainkat, hogy közösen cselekszünk. A családnak mint az emberi élet nélkülözhetetlen, nagyon értékes formájának, intézményének, közösségének értéke egyre inkább fölmagasodik.
Az is egyre világosabb, ugyancsak a helyzet tanulmányozása alapján, hogy most már nem a részletproblémák a legjelentősebbek – van természetesen elvált és újraházasodott ember bőven a világon –, de ennél erősebb jelenség, hogy a házasságot mint intézményt nagyon sokan nem veszik igénybe, nem kötnek polgári házasságot sem, vagy ha egyszer elváltak, utána már nem kötnek újra házasságot, hanem azt mondják, hogy ők csupán együttélést akarnak folytatni, és ezt semmilyen hivatalos fórumon nem akarják rögzíteni. Van tehát az emberek körében egy fokozódó intézményellenesség. Ugyanakkor az emberi élet; az, amely az embert igazán emberi módon jeleníti meg és fejezi ki, közösségben zajlik. Az ember a Teremtő akaratánál fogva közösségi lény. Éppen ezért a házasság és a család nem tetszőleges lehetőség, ami helyett kitalálhatunk valami egészen mást. Nem élhetünk úgy, hogy nem veszünk tudomást senki másról.
– Milyen irányba hat ez a folyamat?
– Az intézmények általában véve mély válságban vannak, és egyszerre rádöbbenünk, hogy mennyire nélkülözhetetlen a házasság és a család. Ez a helyzet. Ennek különböző megjelenési formái vannak a különböző földrészeken, van, ahol a családokat szörnyű nagy megpróbáltatásoknak teszi ki az a körülmény, hogy a család egyik tagja több száz kilométerre, külföldre megy dolgozni vagy szerencsét próbálni, a bizonytalanba, a többiek pedig otthon maradnak. Van olyan ország itt, Európában is, ahol ennek a mozgásnak a negatív demográfiai hatása már nyilvánvaló, és nem is csak azért, mert a fiatal nemzedék elvándorol, és nem alapít családot abban az országban, ahonnan származik, hanem azért is, mert a fiatal felnőtt nemzedék jelentős része egyénileg vándorol el és keres munkát, és a házastársat és a gyerekeket otthon hagyja. Esetleg mind a két szülő elmegy, és a gyerekeket a nagyszülőkre bízzák. Ennek az adott országban a születési statisztikában is megjelenik a negatív következménye, sőt még az egyházi, a keresztelési statisztikában is.
Hasonlóképpen nagyon fontos dolog az, hogy az egyes ember nem akarja magát elkötelezni. Nehezen hoz életre szóló döntéseket, nehezen vállal akár hivatás- vagy foglalkozásbeli elkötelezettséget is. 
– A szentségi házasság felbonthatatlansága és érvénytelenítése újra és újra felmerül. Ferenc pápa a napokban kiadott ezzel kapcsolatban egy rendelkezést...
– Pontosabban két rendelkezést adott ki a Szentatya, hiszen a keleti és a latin kánonjogi kódexet egyaránt módosította. Miről is van szó? Az újraházasodott elváltak problémájának egyik fontos tényezője az, hogy amit mi a hitünk szerint érvényes házasságnak tartunk, azt nagyon sok házasság nem valósítja meg, tehát eleve nem volt érvényes, de ezt sokan nem is tudják a saját házasságukról. Akkor kezdenek el gondolkodni, mikor már polgárilag elváltak, mikor már a kapcsolat felbomlott, akkor merül föl, hogy lehet-e ezt rendezni. Az ilyen helyzetben lévő embereknek tájékoztatásra van szükségük. Arra, hogy valaki lelkipásztori szeretettel és hozzáértéssel elbeszélgessen velük, áttekintse az előző házasság, a krízis történetét. Hátha van benne olyan elem, amely arra utal, hogy ez a házasság létre sem jött. És ez nem ritkaság. Ezért fontos, hogy legyen egy ilyen lehetőség. Ezt követheti maga az eljárás.
Ha látszik, hogy valamilyen jogcímen érvénytelen a házasság, vagy valószínűsége van ennek, akkor el kell kezdeni egy házassági pert. Felmerült, hogy ne csak bírói, hanem közigazgatási úton is ki lehessen mondani az érvénytelenséget. A mostani pápai levelek nem ebbe az irányba mutatnak, hanem azt mondják, hogy igenis maradunk a bírói út mellett, és úgy tűnik, hogy a közigazgatási út, bár teológiailag nem lehetetlen, nehezen alakítható ki úgy, hogy a gyakorlatban jól működjön. Ezért magában a bírói eljárásban történtek egyszerűsítések, sőt, van egy úgynevezett gyorsabb eljárás is, amely ebben a formában újdonság. 
– Milyen egyszerűsítéseket tartalmaznak az említett motu propriók?
– Az egyszerűsítések közül az első az, hogy maga a püspök döntheti el, hogy a házassági ügyeket az eddigi eljárás szerint három bíróból álló társas bíróságra vagy egy bíróra bízza-e, akinek klerikusnak, papnak kell lennie. Ha három tagból áll a bírói tanács, akkor a megyéspüspök döntése szerint akár két világi bíró is lehet egy turnusban. Ez eddig nem így volt, mert egy tanácsban csak egy lehetett a világi tag, kettőnek klerikusnak kellett lennie. Az elnöknek továbbra is klerikusnak kell lennie, viszont két világi bíró működhet vele együtt.
E döntések meghozatala után a jelenlegi kritériumok szerint folyik az ügy, bizonyos gyorsítással, azonban teljes mértékben ugyanaz marad a kérdés: bebizonyosodott-e a házasság érvénytelensége azokon a jogcímeken, amelyeket ma az egyház elismer. Tehát nem szubjektív érzés alapján, nem bizonyítatlan állítások alapján. Ha a kérdésre a bíróság igennel válaszol, akkor viszont van egy nagy újdonság. Eddig a házasság érvénytelenségét kimondó ítéletet nem lehetett végrehajtani, csak akkor, ha még egy bíróság egy fellebbviteli fokon ugyanezt megerősítette. Ez 1741 óta így volt, amikor XIV. Benedek pápa bizonyos lengyelországi visszaélések miatt ezt a szigorítást elrendelte. Ez azonban nem tartozik az ügy lényegéhez, ez inkább formai garancia volt. Természetesen a fellebbezés lehetősége ezután is megmarad mind a felek, mind a kötelékvédő számára. A kötelékvédőnek az a küldetése, hogy azt vizsgálja, tényleg kellően bebizonyították-e az érvénytelenséget. Mert ha úgy látja, hogy nem, akkor úgyis köteles fellebbezni. Tehát ez a része a folyamatnak rendkívüli gyorsítást jelent, mert valljuk be, nagyon sokszor a fellebbviteli fokon sem voltak jobban hozzáértők a bírók, nem emelkedett sokat az ítélet tartalmi minősége azzal, hogy még egy fokot megjárt, de évek telhettek el. Tehát ez mindenképpen gyorsítás. De maga a pápa is felhívja a figyelmet, hogy a felületességet és a puszta formalizmust el kell kerülni, tehát komolyan és tisztességgel végig kell folytatni az ügyet.
Ha pedig a bírósági helynök úgy látja a per kezdetén, hogy esetleg annyira evidens az érvénytelenség, hogy gyorsított eljárást lehet folytatni, akkor megszervezheti azt. Ennek feltétele, hogy mindkét fél kérje, vagy az egyik kérje, a másik pedig egyetértőleg támogassa az érvénytelenség kimondását. Régi álmunk, sokan javasolták korábban is, hogy egyetlen bírósági ülés keretében vonultassák föl az összes bizonyítékokat, rendeljék oda a tanúkat, ott rögtön hallgassák meg őket, az okiratokat tárják elő, és ezek alapján készüljön egy összefoglalás. Ezután a püspöknek mint bírónak kell döntenie. Ez lehetővé teszi, hogy akár másfél hónap alatt egy teljes pert le lehessen bonyolítani. Ámde az egészen nyilvánvaló érvénytelenség esetei nem biztos, hogy számosak, és ha a püspök az akták alapján úgy látja, hogy ez még nem teljesen biztos, akkor rendes eljárásra utalhatja az ügyet. De a püspöki döntés ellen az evidens helyzetekben is föllebbezésnek van helye. Ha a kötelékvédő vagy valamelyik fél úgy látja, akkor a per fellebbezés útján felkerülhet az érseki bírósághoz.
Még egy érdekes dolog: az illetékességi jogcím. Három illetékességi jogcím létezik: valamelyik fél lakóhelye (mindegy, hogy az alperesé vagy a felperesé), a házasságkötés helye, illetve a bizonyítékok többségének lelőhelye. Ezek teljesen egyenrangúak, és nem kell hozzá hónapokig tartó adminisztratív huzavona, hogy még valaki engedélyezze, hogy azon az adott helyen lehessen elkezdeni a pert. Azt hiszem, hogy ez is reálisan segíti az ügyet. 
– Az újraházasodottakat tekintve van-e valamilyen változás a szentségekhez való járulás kérdésében?
– Erre a motu propriók nem térnek ki. Aki érvénytelen házasságban él, az nem járulhat az Eucharisztiához. És úgy tűnik, hogy ebben egyre világosabb az egyház többségének is az álláspontja és a meggyőződése. Viszont a lelkipásztori nyitottság és a fogadókészség minden sebzett vagy problémás helyzetben élő vagy objektív erkölcsi szabályok szerint nem teljesen megfelelő helyzetben élő ember felé – az a nyitottság, ahogyan őket fogadjuk, ez fokozódik, erre, úgy tűnik, őszinte szándék van, és erre vannak lehetőségek.
Eddig is volt az egyház életének számos tevékenysége, amiben részt vehetett az ilyen helyzetben lévő hívő ember is. Nem áldozhatott, de bekapcsolódhatott más egyházi programokba, bizonyos feladatokat is elláthatott akár az egyházi közösségen belül. Azonban ezekben a kérdésekben elmélyültebb és érzékenyebb lelkipásztori hozzáállásra van esély.
– A szinódus egy korábbi munkadokumentuma kitér a nők szerepére az egyházban…
– A nők szerepének elismerése, akár az erősítése is szóba kerül a megbeszéléseken, de természetesen nem az egyházi rend szentségének alapvető megváltoztatásával összefüggésben, hanem inkább az egyéb funkciók terén. És ebben látunk is jelentős változásokat. Vannak olyan egyházi hivatali funkciók, amelyeket hölgyek tölthetnek be egészen az Apostoli Szentszék képviseletéig bizonyos nemzetközi szervezetekben. A tapasztalat azt mutatja, hogy a plébánia életében a legtöbb aktív önkéntes a hölgyek közül kerül ki, és ha a plébánia valóban jól működik, akkor az ő szerepük társadalmilag is jelentős. Megkapják a tiszteletet és a lehetőséget is, hogy a maguk körében felelősen járjanak el. Fontos szerepük lehet és nem ritkán már van is az egyházmegyei és az országos intézményekben. Hazánkban – tudomásom szerint – az egyházi oktatási és szociális intézmények vezető tisztségeinek nagyobb részét ők töltik be.
– A mai ember azt várja, és a szinódus vonatkozásában sokszor felfokozott az igény, hogy a tanácskozásból eredmény szülessen. Mit tekinthetünk a mostani püspöki szinódus „eredményének”?
– Nehéz előre eredményről beszélni, amíg még meg sem tartottuk a püspöki szinódust. Szerintem jó eredmény lenne, és ezt a Szentatya is jelezte, ha nagyobb erővel, nagyobb világossággal állítanánk a krisztusi családeszményt nemcsak az egyház, hanem a világ elé is, és olyan gyakorlati utakat jelölnénk meg, amelyek ehhez segítenek. Ugyanakkor nyilván szándék az is, hogy azok, akik nem ennek az eszménynek megfelelően élnek, vagy úgynevezett sebzett családokban vagy ellentmondásos életkörülmények között, azok felé is megnyilvánuljon a pasztorális figyelem és segítőkészség. Tehát ezek a főbb irányok. 
– A rendes püspöki szinódus végén is elkészül az összegző dokumentum, a jelentés?
– Igen, ezt a jelentést tavaly úgy, ahogy volt, átadták a pápának. De ha a Szentatya nem szándékozik szinódus utáni apostoli buzdítást kiadni, akkor ennek a dokumentumnak a jelentősége korlátozottabb. Valószínű, hogy a szinódus végén a pápa beszédet mond, amelyben szinte azonnal reflektál a hallottakra, hiszen a Szentatya tavaly is ott ült közöttünk a szinódusi aulában az elejétől a végéig, talán csak a szerdai általános kihallgatások ideje alatt volt távol. Várhatóan az ő beszéde lesz az, ami a munka eredményét figyelembe véve iránymutatásokat tartalmaz.
– Az olvasók mit tehetnek azért, hogy tájékozottak legyenek? És mivel segíthetik a szinódus munkáját?
– Azt javaslom, olvassák a Magyar Kurírt. És imádkozzanak a szinódus munkájáért. Ezt kértük Názáretben is a katolikus családoktól, akik megígérték, hogy az Angyali Üdvözlet bazilikájában rendszeres csoportos imával fogják kísérni a szinódus munkáját, hiszen végül is nem a szinódusról van itt szó, hanem a családról, a családokról és így az egyház és az emberiség jövőjéről.
Fotó: Lambert Attila, News.va
Kuzmányi István/Magyar Kurír
Hozzászólások
"Pap: Ígéred-e, hogy leendő feleségedet (férjedet) tiszteled és szereted, míg a halál el nem választ benneteket egymástól?
Vőlegény (Menyasszony): Ígérem."
"... és téged el nem hagylak, holtom iglan-holtodigl an semmiféle bajban. Isten engem úgy segéljen!"
A Szentírásban az igenről és a nemről ezt olvassuk:
"az igen igen, a nem nem. Ami ezenfelül van, a gonosztól való." (Mt 5, 37)
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.