Magyarország sötét oldalából
„Nem akarok innen elmenni, itt legalább nem üt senki” – magyarázta egy nő, miért él nyolc éve egy sufniban, és dolgozik a nagy házban élő családnak, akiknek a maradékát eszi. Magyarország az EU-ban a szexuálisan kizsákmányolt nők egyik fő kibocsátó országa. A futtatás és csicskáztatás mellett a modernkori rabszolgaság többi fajtájáról is konkrét példákon keresztül esik szó az Anthropolis Egyesület könyvében.
Már nem bírtam nézni, hogy éhezik a fiam. Rászorultam. A lánytestvéreim akkor már kint álltak az utcán. – így kezdődik a 28 éves, általános iskolát végzett Rita története. A nő szülei meghaltak, azért nem tanulhatott szakmát, mert anyját ápolta. „Odakerültem az unokatestvéremhez. Helyet adtak nekünk, de onnantól kezdve, ha kellett, ha nem, kinn kellett állnom az utcán, reggeltől estig. Ott voltak velem végig, figyeltek. Várták, hogy mikor mennyi pénzt keresek. Ha mégis otthon voltam, akkor takarítottam, főztem, mostam, mindent megcsináltam. Abból kaptam én is enni, amit főztem, de már ott felhánytorgatták a fiamról, hogy mennyit eszik. Sajnálták az ételt tőle. Pedig én kerestem a pénzt, nem ők.”
Már a rabszolgaság sem a régi
Bár a könyv ismerteti a rabszolgaság történetét is az ókortól a transzatlanti rabszolgaszállítmányokon át napjainkig, alapvető különbséget tesznek a történeti és a jelenkori rabszolgaság között, mivel ma már minden országban tilos a rabszolgaság,
a népességnövekedés miatt a rabszolgasorban élő emberek „piaci értéke” jelentősen csökkent, ráadásul a gyarmatosítás után maradt állapotok sem könnyítik meg a kiszolgáltatott csoportok helyzetét.
Az unokatestvére felesége bottal ütötte, amiért nem akart ott maradni, de nem tudta elviselni, hogy verték a fiát és kiabáltak vele. „Megmondtam, hogy én megyek, nem maradok velük. Nem állok kint reggeltől estig. Nem engedem többé senkinek azt, hogy a fiamat verjék” – mondta arról, hogy lett takarító. „Szerdán fizetés van, és tudom, hogy a fiam tud enni.”
Tulajdonuknak tekintik
Az esettanulmány, mely eredetileg egy kutatásban készült, most az Anthropolis Egyesület Modernkori rabszolgaság című könyvében jelent meg (a szerzők: Mihalkó Viktória-Szabó Mónika-Haidegger Mariann, innen ingyen letölthető), melyet pénteken mutattak be. A kötet egyszerre ismeretterjesztő munka és oktatási kézikönyv, mely a rabszolgaság történetét, jelenkori előfordulási formáit is bemutatja amellett, hogy konkrét óravázlatokat kínál a téma iránt fogékony pedagógusoknak.
Rabszolgaságnak azt tekintik a szerzők, amikor valakit fogva tartói tulajdonuknak tekintenek, ellenőrzésük alatt tartanak. A rabszolgasorba kényszerítetteket munkára kötelezik, megfosztják emberi méltóságuktól és akár fizikailag bántalmazzák. Világszerte máig is létező formái például a ház körüli, szerződéses, háztartási, háborús, szexuális és adósrabszolgaság.
„Tizenegynéhány éves lányok és fiúk kénytelenek áruba bocsátani testüket, vagy idejüket egy focilabda megvarrásáért, hogy a családjuk megéljen. A földön kéregető koldus akkor sem tudna mást csinálni, ha szeretne, mert egy maffia tagjai figyelik minden mozdulatát.”
Egy lány ára egy csomag kokain, 7-8 éves gyerekeket fegyverbe küldenek, vagy taposóaknát felkutatni, vagy kakaóbabot és gyapotot szedni – sorolja az elrettentő példákat az előszóban Lux Ágnes gyermekjogi szakértő.
Az eredeti angol tankönyvet a szerzők alaposan kibővítették, és a magyar viszonyokra szabták. Reményeik szerint a könyv segít abban, hogy a társadalom is megismerje a problémát, így a prevenció és a bűnüldözés területen is nagyobb sikereket tudunk elérni, mondta el a bemutatón Mihalkó Viktória, a könyv egyik szerzője. Lux Ágnes szerint a könyv alapos segítséget ad pedagógusoknak ahhoz, hogy nyitott társadalmat tudjanak építeni.
36 millió rabszolga
Világszerte csaknem 36 millió ember él rabszolgaságban a Walk Free Foundation globális rabszolgaság-indexének becslése szerint. A világ rabszolgáinak több mint 60 százalékát öt ország adja: Indiában 14 millió, Kínában 3,2 millió, Pakisztánban 2 millió, Üzbegisztánban 1,2 millió, Oroszországban 1 millió rabszolga él az összesítés szerint. A legsúlyosabban érintett terület Délkelet-Ázsia, Európában az összes áldozat 1,6 százaléka él. Magyarország a vizsgált 167 ország közül a 75. helyen áll.
A bemutatóra meghívott vendégek saját munkájukban szerzett tapasztalataik alapján rámutattak, Magyarországon is, mint a világ többi táján, a legveszélyeztetettebb csoport a nők és a gyerekek, a fogyatékkal élők, nehéz szociális helyzetben és hátrányos helyzetben élők.
Végállomás: Amszterdam, Zürich
A rabszolgaság formái közül nem érint minket mindegyik, de például az adósrabszolgaság, a ház körüli rabszolgaság és a szexuális rabszolgaság igen erősen. Sőt, kifejezetten közép-kelet-európai jelenség a csicskáztatás. Ez nálunk egyre szélesebb formát ölt, és sokszor a férfiakat érinti egyébként. Erősen jelen van a koldultatás is. Van olyan áldozat is, akinek az életében a rabszolgaság többszörösen is jelen van, napközben például ház körüli munkára kényszerítik, éjjel pedig prostitúcióra.
Magyarország egyszerre kibocsátó, tranzit- és célország a szexuális kizsákmányolás céljából folytatott emberkereskedelemben, egyben kényszermunkát végzők kibocsátó országa. A magyar női áldozatok legtöbbször Amszterdamba és Zürichbe kerülnek, de célország emellett Ausztria, Olaszország, Görögország, Németország, Írország, Norvégia, Kanada és az Egyesült Arab Emírségek is.
Bár pontos adatokat a rabszolgasággal kapcsolatban nem lehet mondani, hiszen erős a látencia, de Sebhelyi Viktória szociológus elmondta, hogy EU-s viszonylatban benne vagyunk az öt legnagyobb kibocsátó országban a szexuális kizsákmányolás területén.
Ráadásul, hogy a magyar szabályozás mennyire elkerüli ezeket az áldozatokat, azt mutatja, hogy az áldozatok azonosítása legtöbbször nem is itthon történik. A könyv szerzői úgy gondolják, nagyon fontos, hogy ezekről a jelenségekről a tanórákon is szó legyen, hiszen például a szexuális kizsákmányolás tekintetében a prevenció lehet a leghatékonyabb eszköz.
Amikor az állam a rabszolgatartó
A könyvből kiderül, hogy a világ különböző pontjain a rabszolgaság más-más formái a legelterjedtebbek. „A cellában aludtunk és dolgoztunk. Néha arra kényszerítettek, hogy hajnali két óráig dolgozzunk, hogy a termelési ütemet tartani lehessen. Naponta csak kétszer adtak enni, húst csak hetente egyszer kaptunk” – számolt be egy kínai áldozat, a Falun Gong vallási csoport egyik tagja, akit két hónapig tartottak fogságban. A börtönben arra kényszerítették, hogy külföldre készülő termékeket készítsen ingyen, főleg játékokat, bevásárlótáskákat. „A cellánk nagyjából 28 négyzetméteres volt, amibe 20 rabot zártak és volt bent egy vécé is. Állandóan éhesek voltunk, de napi több mint 15 órát kellett dolgoznunk.”
Sebhelyi Viktória a bemutatón elmondta, amikor nevelőintézetben dolgozott gyermekfelügyelőként, a 12 gyerekből 10 gyerek volt érintett családja által a szexuális kizsákmányolásban, és ebből nyolc gyereket kényszerítettek is a prostitúcióra.
Ráadásul mivel a prostitúció büntethető, ezekre a kiskorúakra a törvény elkövetőként, nem pedig áldozatként tekint. A bemutatón megjelent szakemberek szerint ez a könyv segíthet annak a tisztázásában, hogy mindenki, aki bármilyen módon érintett a modernkori rabszolgaságban, az áldozat, és úgy is kell rá tekinteni. Még akkor is, ha a rabszolgaságnak pont az az egyik ismertetőjegye, hogy az érintett nincs tisztában azzal, hogy áldozat.
Vincze Barbara újságíró, aki több hónapnyi kutatómunka után a Svájcban dolgozó magyar prostituáltakról írt négyrészes cikksorozatot (itt és itt és itt valamint itt tudja elolvasni), szintén azt hangsúlyozta, hogy bár nagyon fontos a törvényi szabályozás, sokszor semmit sem ér, hiszen a rabszolga-helyzetben lévők pont helyzetük miatt képtelenek érvényesíteni jogaikat. Ő is azt tapasztalta, hogy az áldozatok soha nem kérnek segítséget, hiszen egyrészt szégyellik magukat, másrészt zsarolják őket.
A nagy házban még sosem voltam
A könyv példákkal is hangsúlyozza, hogy Magyarországon sem csak a prostitúcióra kényszerített lányokat, nőket érinti a rabszolgaság. Egy esettanulmányban Aranka története is megjelenik: őt sokat verte a férje, mire egy falubeli nő felajánlotta, hogy költözzön hozzájuk, szállást és munkát is kap tőlük.
Először jó volt, örültem, hogy nem üt senki.
„Idehoztak ebbe a kis házba. Reggel nagyon korán kell kelni, öt órakor. Megetetem az állatokat, a disznókat, a tyúkokat, a lovakat, utána az udvaron teszek-veszek. Én kapálok, gyomlálok, ültetek, szedem le az érett terméseket. Enni, inni meg szállást kapok érte, meg minden nap vesznek egy liter bort” – mondta nyolc év után. Pénzt nem kap, a nagy házban még sosem volt bent, a bentiek maradékát eszi. Az iratait elvették. „Azt mondták Mártiék, még a kapun se menjek ki, mert az uram kerestet és azt üzente, hogyha megtalál, megöl.”
Nem gondoltam még arra, hogy kimegyek a kapun, mert mindig be van zárva. Meg egyébként is hova mehetnék? Nem akarok innen elmenni, itt legalább nem üt senki.
Az esetet, ahogy Ritáét is, Sebhelyi Viktória kutatásaiból idézi a könyv: Aranka helyzete a ház körüli, Ritáé a szexuális rabszolgaságra példa.
Az Anthropolis az elkövetkező hónapokban négy képzést szervez, melyekre várják tanárok és trénerek jelentkezését, hogy merjenek ezekről a kérdésekről az iskolában is beszélni. A Modernkori rabszolgaság című képzési kézikönyv letölthető az Anthropolis Egyesület honlapjáról.
(index.hu)
