Többségünk simán beismerne egy bűncselekményt, amit el sem követett
Mit gondol, el lehetne önnel hitetni, hogy bűncselekményt követett el, miközben teljesen ártatlan? Nyilván nem. Legalábbis a legtöbben ezt hisszük, de a pszichológiai kutatások egészen mást mondanak.
“Az eredményeinkből úgy tűnik, hogy meglepően könnyű hamis emlékeket generálni arról, hogy valaki bűncselekményt követett el, méghozzá olyan emlékeket, melyek a valódiakhoz hasonlóan összetettek, részletgazdagok” - jelentette ki Julia Shaw, a brit Bedfordshire Egyetem pszichológusa. Shaw és munkatársai ráadásul nem hónapokon át tartó masszív agymosással ültettek be hamis emlékeket a kísérletben részt vevők fejébe, elég volt hozzá alig három órányi barátságos beszélgetés.
A Psychological Science nevű szaklapban megjelent kísérletben a pszichológusok 60, bűncselekményben sohasem érintett egyetemi hallgatót interjúvoltak meg három egymást követő héten át (alkalmanként 40 percig). Mindenekelőtt azonban a kutatók az egyetemisták elsődleges gondviselőivel vették fel a kapcsolatot, és töltettek ki velük kérdőíveket a diákok 11 és 14 éves kora között történtekről. Persze mindezt titokban.
Az első interjún aztán a pszichológus a hallgató két kiskamaszkori élményéről kérdezgetett, de ezek közül csak az egyik volt valós. A kamu sztori az egyetemisták egy részénél egy támadásról, fegyveres támadásról vagy lopásról szólt, másoknál egy emlékezetes helyzetről, mint egy sérülés vagy kutyatámadás. A kamu történetek egyébként több valóságos elemet tartalmaztak a hallgató életéből, ezeket a gondviselővel felvett interjúból nyerték ki a kutatók. A pszichológusok arra kérték az egyetemistákat, hogy meséljék el részletesen a két felhozott emléket. A kamu sztori felidézése persze nem ment, de a pszichológusok lelkesítették a hallgatókat, hogy ennek ellenére próbálkozzanak, sőt speciális módszereket is javasoltak, amikkel könnyebb előhívni az elfeledett emlékeket. A második és harmadik interjún a hallgatók feladata ugyanez volt: meséljenek minél alaposabban a két történetről. Emellett arról is be kellett számolniuk, hogy mennyire elevenek, mennyire tiszták ezek az élmények.
Az egészen meglepő eredmények alapján pedig a diákok 71 százaléka fogadta el és építette be memóriájába a bűncselekmény hamis emlékét. Azaz több, mint az emberek kétharmadát tök egyszerűen meg lehetett győzni arról, hogy egyszer összeütközésbe kerültek a törvénnyel. Egészséges, átlagos embereket, titkosszolgálati módszerek nélkül. Szinte ugyanez volt a helyzet egyébként azokkal is, akiknek a más típusú kamu jutott, ők 76,6 százalékban tették magukévá a meg nem történt eseményeket.
A kutatók szerint ehhez mondjuk nagyon kellett, hogy a hamis emléket valódiakkal bástyázzák körül, hogy elhangozzanak ismerős helyszínek, barátok az egyetemisták múltjából. Az igaz és a hamis emlék felidézésében azért volt különbség: az egyetemistáknak több részlet volt meg a valós emlékből, és biztosabbak voltak abban is, hogy ez tényleg megtörtént.
Képesek vagyunk tehát arra, hogy nem létező emlékeket generáljunk, és ezekben aztán higgyünk is. Ez pedig nyilván hatással van az igazságszolgáltatásra, a szemtanúk szavahihetőségére, a gyanúsítottakra, de hatással van az élet más területein is minden olyan helyzetben, amikor magunkról mesélünk legyen az a pszichológus vagy az új partnerünk kanapéja.
(Sákovics Diana, divany.hu)
