A kereszténység és az egyház Ázsiában – a pápa apostoli útja elé
Közeledik Ferenc pápa Srí Lanka-i és Fülöp-szigeteki látogatása. A Vatikáni Rádió „A kereszténység és az egyház Ázsiában” címmel mutatja be a kereszténység helyzetét a térségben.
A kereszténység Ázsiában született, de paradox módon az ázsiai lakosság nagy része számára még ma is „idegen” vallás, vagy rosszabb esetben a volt nyugati gyarmatosítók vallása. A keresztény hit valójában a keresztény korszak első négy évszázadában terjedt el Ázsiában és Észak-Afrikában. Ennek kiindulási pontja Szíria volt, ahonnan a hit eljutott Indiába. A hagyomány szerint Szent Tamás igehirdetésének köszönhetően a Kr. u. 1. században. Kínába a 7. században érkezett el a kereszténység a Tang dinasztia idején Alopen nesztoriánus szerzetes által. 
A kereszténység idegen test Ázsia lakói számára
A keresztény korszak első négyszáz évében bekövetkezett terjedés ellenére a 16. századra, az európai gyarmatosítás „vigíliáján” a kereszténység szinte teljesen eltűnt Ázsiából. Ennek számos oka van: egyrészt a hagyományos keleti vallások jelenléte és a tény, hogy a kereszténység sosem volt államvallás ezekben az országokban. Másrészt a korlátozott keresztény jelenlét és a keresztény közösségek elszigeteltsége is hozzájárult ehhez. Ez a szegregáció faji, kaszt- és földrajzi alapon alakult ki, az évszázadok során megerősítve azt a felfogást, hogy a kereszténység idegen test. A keresztény jelenlétet tovább gyengítették az egyházon belüli megosztottságok. Mindehhez a kulturális és társadalmi örökséghez csatlakozott aztán a gyarmatosítás, amely ugyancsak mélyítette a szakadékot az ázsiai társadalmak és a keresztény közösségek között, ami különösen Dél- és Délkelet-Ázsiában érzékelhető. 
A keresztényeket etnikai kisebbségekkel és a kaszton kívüliekkel azonosítják
A szunnita többségű Pakisztánban a keresztények aránya 2%, ők a társadalom legszegényebb rétegét képviselik. Indiában elsősorban Kerala államban vannak jelen a keresztények, ahol a lakosság 29%-át teszik ki, míg országos átlagban arányuk 3,5%. A hatalmas ország más részeiben, észak-keleten a keresztényeket azonosítják az etnikai kisebbségekkel, illetve a kaszton kívüliekkel, a dalitokkal. A buddhista Mianmarban, a muzulmán Bangladesben és a buddhista Srí Lankán ugyancsak idegen testként tekintenek a kereszténységre.
Globalizáció és vallási fundamentalizmus Ázsiában
Az utóbbi évtizedek globalizációjának nagy szerepe volt a konfliktusok felerősítésében. Felébresztett ugyanis identitáshoz kötődő érzelmeket, ezáltal hozzájárult a nacionalista jellegű vallási fundamentalizmus erejének növekedéséhez. Ez történt az indiai „hindutva” esetében, a hindu „ébredés” ideológiájának előtérbe kerülésével, amely a ma hatalmon levő Bharatiya Janata pártnak ad ösztönzést. Ez az eszmerendszer húzódik meg az utóbbi évek keresztényellenes erőszakos megnyilvánulásai hátterében. Srí Lankán pedig a buddhista nacionalista szerzetesek esetében is ez tükröződik vissza, akiknek politikai súlya jelentősen megnövekedett az évek során, komoly hatást gyakorolva a helyi keresztény közösség helyzetére. Hasonló jelenségek tapasztalhatók Mianmarban és Bangladesben is.
Az evangélium hirdetésének nehézségei Ázsiában
Ebben az ázsiai kontextusban az egyház nehézségekkel néz szembe az evangélium hirdetése terén. II. János Pál szinódus utáni apostoli buzdításában (Ecclesia in Asia, 1999) foglalkozott a kérdéssel. A Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának dokumentuma (Párbeszéd és igehirdetés) 1991-ben megfogalmazta az ázsiai hithirdetést akadályozó tényezőket. Ezek között kiemelte a történelem súlyát; illetve a múltban alkalmazott evangelizáló módszereket, amelyek félelmet és gyanút ébresztettek más vallások követőiben; valamint azt az elképzelést más vallásokhoz tartozók részéről, hogy az egyház evangelizáló tevékenysége saját vallásaik és kultúrájuk tönkretételét okozza. Ehhez kapcsolódik továbbá az a felfogás, hogy a gyarmatosító erőkkel azonosítják a kereszténységet.
„Helikopter-egyház” helyett „szekér-egyház” stratégia
Ezen tényezők figyelembevételével alakult ki egy új krisztológia. A „helikopter-egyház” helyett, amely felülről száll le, hogy hirdesse Krisztust, és emiatt a hatalommal, a gazdagsággal, a dogmatizmussal, az ortodoxiával, a prozelitizmussal és a térítéssel azonosítják, a „szekér-egyház” modelljét kell alkalmazni. Ezt a javaslatot S. J Samartha vetette fel. A „szekér-kereszténység” jellemzői a párbeszéd a szegényekkel és más vallásokkal, valamint a jelenlét azért, hogy szolgáljunk, és nem azért, hogy bennünket szolgáljanak. (vö. S. J. Samartha: One Christ Many Religions towards a Renewed Christology, Orbis Books, Maryknoll NY 1991, 112–120.)
Evokatív pedagógia a hithirdetésben
II. János Pál Ecclesia in Asia kezdetű apostoli buzdításában az evangélium ázsiai hirdetéséhez felkínálja az „evokatív pedagógia” módszerét, amely történetek, parabolák, szimbólumok használatát javasolja. Továbbá egy olyan Jézus-kép bemutatására buzdít, amelyben Jézus úgy jelenik meg mint a bölcsesség mestere, a gyógyító, a megszabadító, a spirituális vezető, a megvilágosodott, a szegények szenvedélyes barátja, az irgalmas szamaritánus, a Jó Pásztor és az engedelmes. A teológiának nincs tehát mindig szüksége elvont koncepciók kifejezésére. Közmondásokkal és az elméletekről szóló reflexióval is közvetíthető, vagy akár tánccal, művészeti alkotásokkal, történetekkel és filmekkel is.
Ázsiai teológiára van szükség
Az ázsiai kontextust két alapvető valóság jellemzi: a szélsőséges szegénység és a vallási sokszínűség, amelyben a kereszténység kisebbségnek számít. Ahhoz, hogy az „ázsiaiság” építőelemeihez, kulturális és vallási hagyományaihoz hű legyen, az ázsiai teológiának előtérbe kell helyeznie a vallásközi párbeszédet és a felszabadítás aspektusát. Ez úgy értelmezendő mint felszabadítás, amelyet a kereszténység ősi kötelékeitől hordoz (pl. a kasztrendszeren való túllépés Indiában), illetve mint az ázsiai társadalmakban tapasztalható gazdasági kihasználás és az egyenlőtlen elosztás alól való felszabadulás. 
A fiatalokra és a nőkre odafigyelő egyház
A világ fiataljainak nagy része, közel 85%-a fejlődő országokban él, közülük 60% Ázsiában. Ezért az Ecclesia in Asia kezdetű apostoli buzdítás felhívja a figyelmet a fiatalokra és az e-generáció kultúrájára. A fiatalokat tehát be kell vonni a plébániai, egyházmegyei tevékenységek szervezésébe, a vallás- és kultúraközi párbeszéd előmozdításába. A frissesség, a lelkesedés, a szolidaritás és a remény lelkülete a béke építőivé teheti őket egy megosztott világban.
A nők szerepéről is szól a pápai dokumentum a „részvételi egyház” összefüggésében. Az ázsiai helyi egyházak biztosítsanak nagyobb lehetőségeket számukra, hogy teológiai kurzusokat és más tanulmányi csoportokat látogathassanak. Fontos a mentalitásváltás, hogy a pasztorális tevékenységben munkatársaknak tekintsék a nőket.
Fotó: Katolisches.de
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír
