Szélsőjobb a baloldalon
A szélsőjobboldal a baloldali mozgalmak rovására hódít Nyugat-Európában. A szociológus szerzőpár abban látja az okot, hogy a szélsőjobb egyszerűen kisajátítja a baloldali szavakat, és cserében a többi áramlat, a baloldalt is beleértve, átveszi a szélsőjobboldal gondolati sémáit.
„Nyugtalanító, ahogy a jobboldali vagy szélsőjobboldali eszmék szétáradnak a politikai térben, elérik a baloldalt is, és egyre gyakrabban visszhangoznak a médiában, sőt úgynevezett értelmiségi körök is úgy veszik át őket, mintha maguktól értetődnének” – olvassuk a párizsi Les inrockuptibles hetilapban Luc Boltanski szociológustól, az aktivista baloldali szociológia Pierre Bourdieu-fémjelezte iskolájának neves képviselőjétől.
Boltanski tanítványával, Arnaud Esquerre-rel nyolcvan oldalas zsebkönyvben elemzi azon melegében a franciaországi radikális jobboldal tavaszi választási sikerének hátterét, és most a baloldali irányzatú politikai-kulturális hetilap kérdéseire válaszolva összefoglalják főbb téziseiket.
A szerzők riasztónak tartják, hogy a jobboldal rég nem látott offenzívában van Franciaországban. Ennek példáját látják a melegházasság elleni tiltakozás tömeges méreteiben, és abban is, hogy neves társadalomkutatók „középpontba állítják a nemzeti identitást”. Boltanski és Esquerre nem mondják ki, hogy a multikulturális modellt elutasító Alain Finkielkrautra gondolnak, de a kérdező név szerint említi a párizsi filozófust. A hetvenes-nyolcvanas években még a nemzeti identitás „dekonstruálása” volt napirenden, mostanra viszont az a relativista felfogás hódít, hogy jóllehet az identitás és a vele kapcsolatos értékek nem velünk születettek, hanem konstruáltak, de azért legyünk rájuk büszkék és adjuk tovább az utánunk jövőknek. A két szociológus külön is fájlalja, hogy neves kommentátorok megértéssel kezelik az ilyen jelenségeket, ahelyett, hogy mereven elutasítanák, mint az intolerancia megnyilvánulását, sőt, még a Nemzeti Front iránt is megértéssel viseltetnek, mondván, hogy meg kell érteni, miért is mozdul „annyi rendes ember” a szélsőjobboldal felé. Mindez a két balos szociológus szerint erős legitimációs hátteret biztosít a szélsőjobboldalnak.
Ráadásul még az új évezred antiglobalizációs mozgalmai és elméletei is a szélsőségesek vitorláját dagasztják, az akkor népszerűvé vált fogalmakat ugyanis a szélsőjobboldal sikeresen állítja a maga szolgálatába. Boltanski elpanaszolja, hogy ma a radikális jobboldal használja azokat a fogalmakat, amelyeket másfél évtizede Eve Chiappelóval közösen írt híres könyvében ő alkalmazott „a neoliberális állam és vállalatvezetés” rendszerének leírásakor. Szerinte a Nemzeti Front megtévesztő szándékkal tünteti fel magát a neoliberalizmus bírálójának, s veszi eközben kölcsön a baloldal gondolatait. Sőt, jóllehet Boltanski a szélsőjobboldalt nagyon is a „rendszer” részének tartja, a Nemzeti Front emberek százezreit képes meggyőzni arról, hogy ő a „rendszer” igazi ellenfele. A baloldal közben kezdi elveszteni hagyományos támpontjait. Például ma már nem számít szalonképesnek (a francia szocialista) Jean Jaurèsre vagy (az olasz kommunista) Antonio Gramscira hivatkozni miközben a jobboldal zavartalanul a maga oldalán használ olyan neveket, mint Orwellét, amelyeknek viselői kifejezetten baloldaliak voltak. Ma már a baloldal csak nagy küzdelem árán tudja visszaszerezni magának az olyan kritikai tartalmú fogalmakat, mint a „társadalmi igazságosság”, az „esélyegyenlőség”, a „köztársaság”, a „demokrácia”, a „rendszer”, az „oligarchia”, vagy a „nép”. Ezek mindegyike olyan jelentésváltozáson megy keresztül, amely a baloldalt fosztja meg egy-egy eszközétől. Ha Európában tovább haladnak a hasonló folyamatok, és a földrészt a nemzeti identitások fogják jellemezni, akkor az „Európa” szó jelentése is megváltozik.
Valamikor a szocialisták még örömmel is fogadták a szélsőjobboldal megerősödését, mondván, hogy ez megosztja a jobboldalt. Ma már azonban a szélsőjobboldal nem a konzervatívokra veszélyes csupán, hanem a baloldal táborának egy részét hódítja el. A két szociológus mindjárt megoldást is ajánl: a baloldal határozottabban bírálja a neoliberális államot, s egyben leplezze le a szélsőjobb szélhámosságát, emlékeztessen a harmincas évekre, amikor a fasiszták a kapitalizmust támadták nacionalista és idegengyűlölő keretben. Bár a két szociológus nem tart „a múlt megismétlődésétől”, úgy véli, hogy a szélsőjobboldal „narratívája” ma sokkal hatásosabb, s e téren a baloldalnak sokat kell fejlődnie.
(metazin)
