Balaton, te csodás?
A múlt héten nyaraltunk néhány napot a Balatonnál. Az üres Balaton mentén, amúgy csodaszép tájakon. Az alábbi interjúban egy idegenforgalmi szakember beszél a "Balaton-illúzió" mögötti valóságról és arról, mit kellene tenni:
Csupán a véletlenek szerencsétlen egybeesésének tulajdonítja Katz Péter azt, hogy június végén és július elején a magyar sajtóban egymás után jelentek meg negatív hírek a Balatonról, annak vízminőségéről és a tó körüli szolgáltatások színvonaláról. A bükfürdői és a sárvári Danubius Health Spa Resort szállodák igazgatója ugyanakkor állítja: az állandó rövid távú stratégiák helyett egy vadonatúj, hosszú távra szóló koncepciót kellene létrehozni. Beszélgetés szállodákról, Balatonról, fürdőruhában szaunázásról, magyar és külföldi vendégekről.
„Ránk jár a rúd, de mi is teszünk érte, hogy a hátunkon csattanjon az ostor” – mondja Katz, akivel bükfürdői irodájában ültünk le beszélgetni. Az igazgató aktív Facebook-felhasználó, így napra pontosan követte a Balatonnal kapcsolatos cikksorozatot.
„Sokan nem is gondolják, hogy a sajtóban megjelenő, olykor valóban felelőtlen találgatások mellett a mostani lépfenefertőzés is tönkreteheti egy régió idegenforgalmát – utóbbinál a Tisza-tóra célzok. S miközben a Balaton a magyarországi turisztikai hirdetések középpontjában helyezkedik el, a közös, felelős gondolkodás és a távlatokba nyúló tervezés teljesen hiányzik a honi szakma életéből. Rövidtávon lehet, csak nem érdemes tervezni” – folytatta az igazgató.
Leszámolás a balatoni nosztalgiával
Ausztriában az Alpok hideg vizű tavai mellett olyan fejlett infrastruktúrájú idegenforgalom épült ki, amelyről idehaza csak álmodozhatunk. Amikor idén tavasszal Hallstattban jártam, szinte döbbenten figyeltem, hogyan csináltak az osztrákok a „semmiből” „valamit”, azaz a kis falvak magas szintű idegenforgalmi szolgáltatásaival miként tudtak száz- és százezreket a térségbe vonzani. Katz Péter szerint a sógorok nem tettek mást, mint felismerték, hogy mire van igénye az embereknek és azt építették fel. Ezt kellene tenni a magyar tengernél is.
„A Balatonon nem a lángos, palacsinta, rántott hús, hekk, gulyásleves gasztronómiai ötszöggel van a legnagyobb probléma” – mondja a direktor. „Amikor tombol a kánikula, ezek az ételek fogynak a legjobban, s tudomásul kell venni, hogy az ott nyaraló tömeg legnagyobb részének ez a kínálat tökéletesen megfelel. Amitől azonnal meg kellene szabadulnunk, az a nosztalgikus emlékkép, hogy a tó egykoron az NDK-ban és NSZK-ban élő rokonok és családok találkozóhelye volt. Ennek a történetnek 25 éve vége, mi azonban mégsem veszünk erről tudomást. Valami különleges álomvilágban élünk, s azt várjuk, hogy egyszer csak tömegek jelenjenek meg a Balatonnál. Amíg nem teszünk érte, senki nem fog ide jönni. Amíg nem lesz turizmustörvény, amíg az ágazat nem kapja meg az őt megillető helyet Magyarországon, addig továbbra is marad a csodavárás és a sóhajtozás, hogy jaj, ezek a magyarok már megint az Adriára mennek. Az amúgy cseppet sem olcsóbb a Balatonnál, sőt, egyes szegmenseiben méregdrága. Nézze meg, hányan utaznak oda úgy, hogy még a porcukrot is itthonról viszik magukkal, nem is beszélve a konzervekről, meg a száraztésztáról. A harmadik napon lesz elegük az egészből, de inkább ott görnyednek a tűzhely felett, csak hogy elmondhassák: ők nem a Balatonra, hanem a tengerhez mentek. Mindez nem több puszta önámításnál.”
Visszacsábítható a magyar vendég
Ha már itt tartunk, érdemes felidézni, hogy egyesek „nemzeti tragédiaként” fogták fel, amikor a horvát vagy a bolgár idegenforgalmi hivatal intenzív kampányba kezdett Magyarországon. Sokan egyenesen árulásnak titulálták, hogy miközben itt van nekünk a Balaton (és a Velencei tó), addig a tévéből és az újságokból is ömlöttek ránk a „Gyertek az Adriai-tengerre, vagy a bolgár tengerpartra” tartalmú reklámok. Ám a szállodaigazgató szerint másokat okolni saját sikertelenségünkért nem más, mint séta a tévúton.
„Nem értek egyet azokkal a véleményekkel, melyek szerint aki egyszer elhagyta a Balatont és a tengert választotta, azt soha nem lehet visszacsábítani a belföldi turizmushoz. Persze jó lenne saját magunkat megcsinálni és a korlátainkkal tisztában lenni. Hazánknak nincs tengere. Lehet a Velencei tó mellett fák kivágása árán homokos műtengerpartot építeni, de teljesen felesleges. Ez nem Magyarország. Aztán láttam olyan eszement logikával felépített számításokat, amelyekben az állt, hogy egy hét egy főre a Balatonon (szállodával, reggelivel, éttermi ebéddel és vacsorával) pontosan annyi, mint 7 nap Indonéziában. Szigorúan a számokat nézve mindez még igaz is lehet. Csakhogy azt senki nem teszi hozzá, hogy a távoli országba el is kell repülni. Hogy a magyar belföldi turisták legnagyobb része nem beszél idegen nyelvet, ezért abszolút nem érezné magát biztonságban, egy olyan országban, ahol rengeteg mindenre oda kell figyelnie. Kezdve az eltérő éghajlattól, az egészségügyi szempontokon át, rengeteg minden mással bezárólag. A magyar turista itthon érzi biztonságban magát. Tetszik, vagy nem, ez jellemző a többségre, arról nem is beszélve, hogy nagyon tudatos utazónak kell lenni ahhoz, hogy valaki fél évvel a tervezett indulás előtt olcsó repülőjegyekre vadásszon a világhálón, vagy szállodák kedvezményei után kutasson. Sokat köszönhetünk a SZÉP-kártyának, mert ha az nem lenne, idehaza már becsukhattuk volna a boltot. Azt a kijelentést meg határozottan visszautasítom, hogy a kártya miatt szálltak el a magyar szállodaárak. Ez egyszerűen nem igaz.”
A „magyar-image” borzalmas állapotban van
Hisszük, vagy nem, 2014-ben a magyarországi wellness-szállodákban még mindig 70 százalék a külföldiek és csak 30 a magyar utazók aránya. Sokan ezt azzal magyarázzák, hogy a wellnessre és gyógyászatra épülő hotelek árai elszálltak, megfizethetetlenek, s ezért a rengeteg osztrák és német vendég. Katz Péter ezt is másképpen látja, bár a következő mondatával nem biztos, hogy osztatlan sikert arat.
„Véleményem szerint egy kétágyas szoba all inclusive, azaz teljes ellátással 40 ezer forintért nem drága. A külföldieknek semmiképpen az erős euró és a gyengébb forint miatt. Azzal én is tisztában vagyok, hogy egy német vagy egy osztrák nyugdíjas helyzetét semmilyen szinten nem lehet összehasonlítani egy magyaréval. Ám ennek ellenére a nyári időszakban a vidéki szállodákban akár 40 százalékban is magyar vendégek pihennek. Mehetnénk lejjebb az árakkal, de ha ezt a szobát 30 ezer forintért adnánk, akkor sem ugrana meg a magyar látogatók száma. Lejjebb pedig azért nem mehetünk, mert akkor már veszteséget termelne a ház. Ugyanakkor fel szoktam tenni magamnak a kérdést: miért jönnek hozzánk a külföldi vendégek? S nem tudom rá a választ. Az úgynevezett magyar image borzalmas állapotban van. A külföldiek szemében Magyarország olcsó ország lett, s ez egyáltalán nem tesz jót az iparágnak.
Textilháború a szaunában
E meglepő kijelentés nem is annyira az, ha egy kicsit mögé nézünk az iménti mondatnak. Biztosan önök is tapasztalták már, amikor egy-egy szállodában (legyen az balatoni, vagy más helyen lévő) szinte háború robban ki a meztelenül szaunázni kívánó külföldi és a szemérmes magyar vendégek között. Vagy belegondoltunk-e már abba, hogy a négycsillagos szállodákban a vacsorához jobb esetben rövid, rosszabb esetben fürdőnadrágban érkező magyar utazók elriasztják a külföldieket? Ugye nem. Pedig ezek a jelenségek nem légből kapott történetek, hanem 25 évvel a rendszerváltozás után is létező, mindennapos problémák.
„Akadnak még számomra is megfejthetetlen dolgok. Negyedszázada köszöntünk el attól az időszaktól, amikor senki sem törődött azzal, hogy miben vacsorázik a vendég. Mégis megállt az idő. Hiába tesszük ki a táblát, hiába figyelmeztetjük a turistákat, hogy adják meg a tiszteletet egymásnak és a helynek, mintha a falnak beszélnénk. Azzal vágnak vissza, hogy ők kifizették a nyaralást, ezért azt csinálnak, amit akarnak. Ilyenkor tehetetlenek vagyunk. Sokan nem hiszik el, de mindez vendégriasztó tényező a külföldiek szemében. Mint ahogyan azt sem hinné senki, hogy a külföldi nyaralók reklamációjának legfőbb tárgya az, hogy a magyarok fürdőruhában szaunáznak. Ilyenkor nem tudunk mást tenni, mint széttárjuk a kezünket és megértést kérünk.”
Prága jobban teljesít Budapestnél
Katz Péter az érettségi letétele után, 1976-ban kezdte pályafutását Budapesten. Dolgozott Bécsben is, de a legjobban a sárvári és a bükfürdői szállodában végzett munkáját szereti. A már többször említett hosszú távú gondolkodásra több példát is említ, miközben felteszi a kérdést, hogy miért utazik négyszer annyi turista Prágába, mint Budapestre.
„A két főváros nagyon hasonlít egymásra. Mindkettőnek csodálatos az óvárosa, mindkettő történelmi hely, s mindkettő a közép-európai régióban fekszik. Mégis, mit csinál jobban Prága, mint Budapest? – ezen elmélkedünk a különféle szakmai konferenciákon. Az biztosan igaz, hogy Prága sokkal intenzívebb kampányt folytat saját érdekében, mint Budapest. Nálunk van egy-két kihegyezett esemény, a Forma-1-es Magyar Nagydíj három napja (megjegyzem, már ez a hétvége sem olyan, mint húsz évvel ezelőtt), vagy a Sziget-fesztivál. Prága meg azt mondja, hogy gyertek hozzánk bármikor. Ők kitalálták, befektettek és megcsinálták. Vagy nézze meg a török tengerpartot. 1992-ben semmi sem volt ott. Ma egymás hegyén-hátán állnak az all inclusive ötcsillagos szállodák. A Földközi-tenger török partvidéke áprilistól októberig „nyaraltat”, télen meg a futballturizmusnak ad helyet, azaz a fél kontinens náluk készül fel a tavaszi idényre. A jobbtól, sikeresebbtől nem szégyen tanulni. Oda kell menni, és meg kell nézni, mások hogyan csinálják. Nem Balaton-miniszter, meg magyartenger-ellentengernagy kell ide, hanem felelős gondolkodás. Másképpen nem fog menni.
(Lantos Gábor, origo)
