Miért élnek tovább a nők?
A nők várható élettartama a föld minden táján hosszabb, mint a férfiaké. Mindez azért is érdekes, mert a nők egészségügyi ellátásától és életkörülményitől többé-kevésbé független tényről van szó. Mindegy, hogy egy afrikai törzsben dolgoztatják-e őket szinte rabszolgaként, vagy Indiában, elmaradott higiéniás körülmények között szülik-e meg a gyermekeiket, esetleg egy fejlett, nyugati ország kutatólaborjában dolgoznak-e - a várható átlagélettartamuk néhány évvel mindenütt magasabb, és ezt a férfiak veszélyesebbnek tartott életmódja sem magyarázza. Ami ráadásul első ránézésre veszélyesebbnek tűnik ugyan, de nem biztos, hogy valóban az.
A férfiak nem halhatnak bele a szülésbe, kisebb az esélyük rá, hogy egy nő vagy egy másik férfi megerőszakolja és megölje őket, és ha nem választanak önként rizikós életvitelt, illetve odafigyelnek az egészségükre, könnyedén elkerülhetik az egyéb kockázatokat is.
Ennek függvényében nem biztos, hogy az eltérő életkörülményekben kell keresnünk az okokat, de nézzük meg, miként befolyásolja a nemek átlagéletkorát a szociális, hormonális illetve genetikai hatások együttese.
Társadalom
A férfiak egészségére hagyományosan a nők szoktak odafigyelni.
A házasság hagyományos formájával a férfi általánosságban egészségmegőrzést nyer, míg a nő, úgy tűnik, az egyedülállókhoz képest veszít.
"Bebbington és munkatársai (1981) azt találták, hogy a férfiak esetében a házasság védelmet jelentett a súlyos depresszió és a szorongászavar ellen: a házas férfiak 2,6%-a, míg az egyedülálló férfiak 8%-a szenvedett ilyen zavarban. A nők esetében a házasság hatása fordított: az egyedülálló nők 4,1%-a szenvedett depresszióban vagy szorongási zavarban, a házasoknál ez az arány több mint négyszeresére nőtt (18.4%)
Mások is kimutatták, hogy a házasság a nők esetében növeli, a férfiak esetében csökkenti a mentális betegségek kockázatát." (K. Oatley, J. M. Jenkins: Érzelmeink)
Hozzá kell tennünk, hogy a két nem a szorongás kezelésében is más. Felmérések szerint a férfi hajlamos alkoholba és tudatmódosító szerekbe fojtani bánatát, félelmeit (menekülő, kompenzáló magatartás) míg a nő inkább megpróbálja valamilyen módon kezelni a fennálló problémát, esetleg szakember segítségét kéri (támaszkodó, segítségkérő, ám alapvetően szembenéző magatartás). Az agresszió kifejezése is különbözik: a nők és férfiak érzelmeit vizsgálva a kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a nőket hagyományosan agressziójuk elfojtására szocializálják, amit így gyakrabban fordíthatnak önmaguk ellen, míg a férfiak esetében elfogadottabb, hogy ha nem is testi agresszió, de dühöngés formájában a környezetükön vezetik le a feszültséget. Felmérések igazolják, hogy a nők elsősorban saját magukat okolták kudarcaikért és a saját viselkedésükben keresték a hibát, míg a férfiak gyakrabban jelöltek meg külső okot, vagy valamilyen politikai eszmét, ha hosszú távú sikertelenséget éltek át (rövid távú kudarcnál ez fordított lehet). Sajnos a hozzáállás egyik esetben sem feltétlenül vezet pozitív eredményre és nem a kívánatos változást idézi elő. Sőt, valószínűnek tűnik, hogy öngyilkosságot is ezért kísérel meg több nő mint férfi. Pedig a női és férfiagresszió fokában nem biztos, hogy akkora az eltérés, ahogyan azt a hagyományos szemlélet véli. Egy közelmúltban végzett kísérlet szerint, ha a nőket a tesztelés közben nyíltan figyelték a férfiaknál átlagosan kevesebb, míg ha nem, átlagosan több bombát voltak hajlamosak ledobni egy számítógépes szimuláció során. A női agresszió gyakran lehet kirobbanó, önkárosításba forduló, vagy kerülő úton érvényre jutó latens, elfojtott jellege miatt.
Hormonok
A férfi szervezetében több tesztoszteron termelődik, ami kedvez a rövidtávú kockázatvállalásnak. A tesztoszteron a legfontosabb férfi nemi hormon, mely kis mértékben megtalálható a nők szervezetében is, de míg az ösztrogénnek idegsejtépítő és sejtvédő funkciói ismertek, addig a tesztoszteron túlzott mennyisége hosszú távon az egészségre káros hatásokat válthat ki. Évszázadokkal ezelőtt feljegyezték, hogy a kasztrált férfiak átlagosan hosszabb életre számíthatnak, akkor is, ha eltekintünk a kockázatvállalástól és a veszélyes életmódtól. A túlzott tesztoszteronlöket valószínűleg azért lehetett hasznos, mert kialakulásakor a hímek rövid távon, fizikailag versengtek egymással, s a pillanatnyi erőfölény döntött arról, melyiküknek lesz lehetősége párzani. A vesztes annak ellenére szelektálódott ki, hogy esetlegesen egészségesebb és stabilabb immunrendszerrel rendelkező egyed volt. Az emlősöknél és a férfiaknál a hormonok aránya erősen eltolódott a tesztoszterontúlsúly felé, ráadásul ezen akkoriban még az sem segíthetett, hogy a nőstények és nők nem feltétlenül a legmagasabb tesztoszteronszintű férfiakat részesítették előnyben. Mire a párzásra került a sor, kizárólag a legerősebbek maradhattak életben, vagy legalábbis ők birtokolhatták az adott területet.
Előbbi feltevést onnan is valószínűsíthetjük, hogy a nők körében több érdekes kísérlet is bizonyította a mérsékeltebb tesztoszteronszint preferenciáját. Amellett, hogy a túl magas tesztoszteronszinttel rendelkező férfiaknak gyengébb a spermiumminősége, arcvonásaik is markánsabbak és ferdébbek lehetnek, ami a szabályosság és szimmetria romlásához vezet.
A Florida Atlantic University tudósai vizsgálatukban az anyagi helyzet és egyéb társadalmi tényezők jelentőségét hasonlították össze a férfiak attraktivitásával, és arra az eredményre jutottak, hogy a nőknek- egyéb tényezőktől függetlenül- több orgazmusuk van a külsőleg vonzó férfiakkal. Egész pontosan: minél vonzóbb külsőleg egy nő partnere, annál gyakrabban él át vele orgazmust. Dr. Todd Shackelford pszichológus, a tanulmány egyik szerzője azt fejtegette, hogy evolúciós kapocs lehet a jó külső és a jobb minőségű gének között. Azok a nők pedig, akik rendszeres orgazmust éltek át, nagyobb eséllyel estek teherbe, mert a hüvelyizmok összehúzódása segíti a megtermékenyülést. A kutatócsoport vezetője szerint a jó megjelenés nagy mértékben örökletes tulajdonság és a jó gének mutatója lehet."
"Többek között egy dél-amerikai egyetem kutatása mutatott rá arra, hogy a nők elsősorban szaglás alapján választják ki leendő partnereiket. De ne gondoljuk azonnal, hogy a külső ezek szerint másodlagos. A kísérlet vezetői a kapott eredményekből arra a következtetésre jutottak, hogy a szabályos menstruációs ciklussal rendelkező nők, csupán az orrukra hagyatkozva képesek azokat a pólókat kiválasztani, amelyek tulajdonosai a tesztben résztvevő, legvonzóbb külsejű férfiak. Fogékony napjaikon ez még inkább fokozódott. Ilyenkor "szagolták ki" leginkább a legjobbképű férfiak pólóit. A vizsgálatok emellett arról is tanúskodtak, hogy a jóképű férfiak egészségesebbek, termékenyebbek, és a szexuális teljesítőképességük is jobb (többször képesek gyönyörhöz juttatni partnereiket). Ez különösen érdekes, annak tudatában, hogy a túl magas tesztoszteronszinttel viszont csökken az egészséges spermiumok száma, romlik az immunrendszer s asszimetrikussá válhat az arc is."
Az izomtömeg mennyiségéről végzett kutatások szintén alátámasztották, hogy a túl nagy méret inkább taszítani, mintsem vonzani fogja a nőket (Swami 2007, Thompson 1992). Egy érdekes eredmény szerint a férfiak többsége, amikor sportolni kezd, nem a női ízléshez hanem más férfitársai erejéhez viszonyítja, milyen izmosnak és "nagynak" kellene lennie. A kép pedig így igencsak csalóka lesz. A férfiak átlagosan 13 kilóval, vagy akár többel is súlyosabb testtömeget tartanak ideálisnak annál, mint ami a nők számára még vonzó. Míg a nőket kifejezetten taszítja a vaskos, tölgyfaszerű test és inkább a váll-derék arányaira figyelnek, a férfi gyakran a dominancia és elrettentés eszközeként tekint a hatalmas méretekre. A férfi példaképek és a női vonzalom tárgyai a médiában is rendszeresen elcsúsznak egymás mellett, emiatt gyakori, hogy a nők által sztárolt közszereplőket férfitársaik nemes egyszerűséggel nőiesnek vagy melegnek nézik.
A testszőrzettel kísértetiesen hasonló a helyzet. A férfiak hajlamosak úgy gondolni, hogy a nők nem egyszerűen elfogadják, hanem vonzónak is találják a fokozott testszőrzetet, mint a férfiasság és a magas tesztoszteronszint egyik jelét. A vizsgálatok ezzel ellentétben azt igazolják, hogy a világ számtalan országát tekintve csupán a nők kis százalékának tetszik a kifejezetten szőrös mellkas. Vizuálisan tesztelve még azok egy része is a szőrtelenre voksolt, akiknek szóbeli vagy írásbeli teszt során más volt a válaszuk a feltett kérdésre.
"Rantala (2010) vizsgálatában 20 férfit kért meg arra, hogy borotválják le szőrzetüket a mellkasukon és törzsükön. A férfiakról a beavatkozás előtt és után is készítettek fényképeket, amelyeket így, párban mutattak meg a vizsgálatban résztvevő 552 fő női értékelőknek, akiket arra kértek, hogy válasszák ki a számukra vonzóbb képet."
"Ebben a vizsgálatban Rantala és mtsi. (2010) azt találták, hogy a peteérés időszakában lévő nők számára a borotvált férfi testek vonzóbbak voltak, mint a szőrösek. A vizsgálat eredményei tehát azt mutatják, hogy a résztvevő nők számára a férfi testszőrzettel kapcsolatos preferenciájuk ciklusuk termékeny pontján inkább közelít a nyugati szépségideálhoz (szőrtelenség), mint a férfiasság hagyományosnak mondható jelképéhez, a szőrösséghez."- (Forrás: szepsegkutatás.blog.hu)
A tudósok annak ellenére próbálnak folyamatosan magyarázatot találni rá, hogy a nők miért a szőrtelen férfiakat preferálják jobban, hogy semmi különösebb indok nincs arra, miért kellene a szőrösebbnek tetszenie nekik.
Áttérve az ösztrogénre, ez a női nemi hormon viszonylag kis mennyiségben található meg a férfiakban, s hormonháztartásuk függvényében nem is lenne jó, ha mindez megváltozna. Az alacsonyabb tesztoszteronszint is csak egy egészséges határon belül lehet pozitív, magas ösztrogénszinttel viszont kifejezetten nőies jegyeket eredményezne, úgy mint mellnagyobbodás, a testzsír mennyiségének növekedése, a férfiasan lapos test elvesztése. Pedig a női hormonok hatása annyira jótékony is lehet, hogy a közvetlenül klimax előtt gyermeket vállaló nők hosszabb életkorra számíthatnak általa.
"Egy másik érdekes eredmény, hogy azok a nők, akik negyvenes éveikben szülnek először, négyszer nagyobb eséllyel érhetik meg századik életévüket, mint a korábban szülők, mivel a terhesség éppen akkor "pörgeti fel" az agyukat, amikor egyébként életkoruk alapján már rosszabbodna a memóriájuk. A késői gyermekáldásnak köszönhetően viszont mentális képességeik fejlődnek, ezáltal tovább is élnek - állítják a kutatók." - A szülés felpörgeti az agyműködést
Kiegészítő megjegyzés, hogy a 35 fölött gyermeket vállaló anyák nem biztos, hogy hasonló korú partnerrel fognak a legnagyobb sikerrel járni, egy másik hasonló vizsgálat szerint ugyanis amellett, hogy 35 éves kor felett a vetélések és a magzatnál tapasztalt genetikai rendellenességek feléért az apa életkora tehető felelőssé, a 40. életévüket betöltő férfiak átlagosan 4-szer hosszabb idő alatt ejtenek teherbe egy bármilyen életkorú- akár fiatal- nőt, mint egy 30 alatti férfipartner. (Magyarul férfiak esetében a nemzőképesség 40 éves korukra a negyedére csökken húszas éveikhez képest, ezért is lenne különösen fontos az egészséges, alkohol és dohányzásmentes életmód továbbá az elhízás kerülése.)
Genetika
Egy újabb elmélet szerint a férfiak alacsonyabb átlagélettartamának nem csak a hormonháztartásuk, illetve kockázatvállalóbb életmódjuk és rosszabb szorongáskezelésük az oka - ami, a nők átlagosan halmozottabb, rövidtávú "önagressziójával" szemben gyakorlatilag hosszú távú öngyilkosságnak is tekinthető - hanem egy alapvető genetikai különbség is. Ez pedig még csak nem is a genetikai értelemben instabilabbá tevő y kromoszóma, hanem a mitokondrium. Külön érdekessége a felfedezésnek, hogy eddig úgy tartották, csupán a nagymamák evolúciósan előnyös, lányaik és unokáik rátermettségét segítő utódgondozó "funkciója" áll a jelenség mögött.
A mitokondriumról tudni kell, hogy egy önálló genetikai anyaggal rendelkező, kizárólag anyai ágon öröklődő sejtszervecske, melynek hatása igen fontos, ugyanis a sejtek energia előállításában és raktározásában játszik szerepet. Azt is mondhatnánk, hogy sejtjeink "erőnlétét", állóképességünk ezen részét főleg anyai ágon örököljük. Mindemellett a mitokondriummal és a fiúutódok esetében az x kromoszómával igazzá válik, hogy valamelyest több genetikai információt öröklünk anyai, mint apai ágon.
A történet azonban eredetileg nem így kezdődött. Nem volt egyértelműen eldöntött tény, hogy a mitokondrium anyáinktól származzon, ugyanis a férfiak sejtjei is szíves-örömest továbbadnák ezt az információt, csakhogy a hímivarsejtek számára már az esély sem adatik meg erre: az apai mitokondriumokat egyszerűen kivégzi az anya szervezete a fogantatás során, így azok be sem juthatnak a petesejtbe. Ennek oka a nemek között genetikai szinten is zajló szaporodási verseny, melyet Richard Dawkins biológus fegyverkezési versenynek is nevez. Alapja, hogy a két nem az eltérő szaporodási stratégia miatt már a gének szintjén is ellenérdekelt.
Az emberi hímek ezzel a harccal nem jártak olyan rosszul, mint első látásra tűnik: egyes fajoknál a női mitokondriumok megölhetik magukat a hím embriókat is (fontos kihangsúlyoznunk, hogy ez a lépés elsősorban válaszlépés és semmi esetre sem szándékos vagy tudatos). Úgy tűnik, a női szervezet bizonyos előnnyel bír a genetikai háborúban, mely előnyt a hímek szervezete külsőleg próbált kompenzálni, amire válaszul a női szervezet újabb trükköket vetett be. Az életkor tekintetében a hímek a harcot egyelőre elvesztették- bár ennek részben saját versengésük és a női szaporodási stratégiákkal ellentétes törekvésük is lehet az oka.
A Current Biology szaklap nemrég arról is beszámolt, hogy a mitokondriumok pusztán egyoldalú örökletes hatásuknál fogva is hátrányosan befolyásolhatják a férfiak életkorát. A természetes szelekció elősegíti a káros mutációk kiszűrését, aminek egyik mozzanata éppen az öröklődésben rejlik. A mitokondriumok öröklődése viszont kizárólag az anyához kötött, annak ellenére, hogy a férfiak szervezetében is ugyanolyan fontos szerepet játszik a sejtszervecske. Damian Dowling, az ausztrál Monash Univeristy evolúciós biológusa ecetmuslicákon próbálta tesztelni a jelenséget. Azonos mitokondriális DNS-sel rendelkező muslicákat kereszteztek eltérő DNS-sel rendelkező muslicákkal. Bizonyos idő elteltével a hímek jóval kevesebb ideig éltek, mint a nőstények. A feltevés az ember esetében is logikusnak mutatkozik: a kizárólag anyai ágon történő öröklődés miatt az evolúció csak a nőkre káros mutációkat tudta kiszűrni. Mivel a férfiak nem adhatják tovább mitokondriumaikat az utódaiknak, ezért a részükre hátrányos mutációk az évmilliók során felhalmozódtak, ami rövidebb várható élettartamhoz vezethetett. Ha tehát egy, a mitokondriumban létrejövő mutáció csak a férfiakra volt veszélyes, sajnos minden további nélkül átmehetett a szelekciós szűrőn.
(nokesferfiak.blog.hu)
