A mohó elit miatt
Rómaiak, ókori indiaiak, kínaiak, maják: a nagy civilizációs összeomlásoknak az a közös jellemzője, hogy prédának tekintették a természetet, és az elit nem vett tudomást a közeledő katasztrófáról. Természet- és társadalomtudósok vizsgálták, mikor omolhat össze fejlett ipari civilizációnk.
Mi a tanulság a római birodalom, vagy a legalább annyira fejlett indiai Maurja- (Kr. e. 325–183) és Gupta-birodalom (320–550), illetve a maják bukásából? Az, hogy a fejlett, kifinomult, bonyolultan szervezett és kreatív civilizációk egyszerre törékenyek és múlékonyak. Ezekben a civilizációkban zsákmánynak tekintették a természetet. Ha pedig az ember és természet kapcsolatát a ragadozó-préda viszony jellemzi a leginkább, annak belátható időn belül katasztrófa lesz a vége, és az emberek húzzák a rövidebbet.
Ez a lényege annak a társadalom- és természettudományokat összefogó kutatásnak, amelyet az amerikai Nemzeti Társadalom- és Környezetkutató Szintézisközpontban (SESYNC) végzett egy matematikus, egy politikatudományi és egy időjárás- és klímamodellezéssel foglalkozó kutató. Az elemzés szerint a globális ipari civilizáció összeomolhat a következő évtizedekben a természeti erőforrások fenntarthatatlan kiaknázása, valamint a szegények és gazdagok között egyre szélesebbre nyíló szakadék miatt.
Safa Motesharrei, Jorge Rivas és Eugenia Kalnay abból indult ki, hogy komoly aggodalmak övezik a népességnövekedést és a természeti erőforrások felhasználását, már csak azért is, mert jól tudjuk az elmúlt ötezer év történelméből, hogy egy-egy civilizáció összeomlását évszázadokig tartó gazdasági, népességbeli és szellemi hullámvölgy követi. A három szerző szerint a nagy történelmi összeomlások közös jellemzője a környezetterhelés, illetve az anyagi javak egyenlőtlen eloszlása volt. Tanulmányuk arról szól, hogy egy négy egyenletből álló, egyszerűsített modellel vizsgálják az összeomlás lehetséges forgatókönyveit. Az egyenletek az elit és a közemberek számának, valamint a természeti erőforrások és a felhalmozott vagyon alakulását írják le.
A dinamikus ember-természet modell (HANDY) kifejlesztését részben a NASA Goddard Űrintézete támogatta, a kutatás vezetője az alkalmazott matematikával foglalkozó Motesharrei volt. Az eredményeket összefoglaló tanulmányt a szakmailag lektorált Ecological Economics szakfolyóirat elfogadta közlésre, de még nem jelent meg a lapban.
Hány évszázad telik el az összeomlásig?
Egy civilizáció összeomlását öt tényező befolyásolja: a népesség, az éghajlat, a víz, a mezőgazdaság és az energia. A tényezők összjátéka akkor vezethet összeomláshoz, ha a természet teherbíró (megújuló) képességén túlmenően használjuk fel az erőforrásokat, és ha a társadalom gazdag elitre és szegény tömegekre-közemberekre szakad. Az elitet úgy határozzák meg a szerzők, mint olyan réteget, amelynek tagjai tízszer-százszor többet fogyasztanak a tömegeknél. A tanulmány szerint a halmozódó feszültségekre a technológiai fejlődés sem egyértelmű megoldás. Tény, hogy hatékonyabbá teszi a természeti erőforrások felhasználását, de egyúttal növeli az egy főre eső fogyasztást és végső soron az erőforrások kiaknázását is.
A kutatók több forgatókönyvet dolgoztak ki jelenlegi civilizációnk ábrázolására, amelyre szerintük leginkább az egyenlőtlenség a jellemző. Leszögezik: ilyen körülmények között nehéz elkerülni az összeomlást. Az egyik változat szerint az egyenlőtlen társadalom 600-800 éven át is fennmarad, egészen addig, amíg az egyre nagyobb létszámú és többet fogyasztó elit miatt éhínség tör ki a tömegek között, és bekövetkezik az összeomlás. A másik változatban nagyobb fogyasztási rátával számoltak. Egy ilyen társadalomban 350-450 év telik el az összeomlásig. Előbb a tömegek létszáma kezd csökkenni, majd az elité, mert az ő esetükben a vagyontöbblet plusz erőforrásokat biztosít, ugyanakkor lehetővé teszi számukra, hogy a katasztrófa árnyékában is úgy éljenek, mintha mi sem történt volna (a szerzők szerint ez volt jellemző a római és a maja birodalom összeomlására).
A forgatókönyvek szerint van lehetőség a katasztrófa elkerülésére. Az egyenlőtlen társadalom fenntarthatóvá válik, ha a vagyonkülönbségeket jelentősen csökkentjük, és a népességnövekedést szigorú ellenőrzés alatt tartjuk. Motesharrei, Rivas és Kalnay vizsgálatai szerint viszont az sem mindenre megoldás, ha egy társadalomban nincs elit: a természeti erőforrások túlzott felhasználása itt is összeomláshoz vezethet. Egy dolgozókra és nem dolgozókra oszló, ún. méltányos társadalom is katasztrofális mértékben tudja növelni fogyasztását, itt pedig az lehet a megoldás, ha csökken az egy főre eső fogyasztás, és csökkennek az egy főre eső munkaórák.
A következtetések értékelésekor érdemes figyelembe venni, hogy elméleti jellegű, a társadalmi-gazdasági folyamatokat leegyszerűsítve modellező tanulmányról van szó. A The Guardian viszont felhívja a figyelmet két, gyakorlatibb elemzésre is, amelyeket a KPMG üzleti tanácsadó cég, valamint a brit kormány tudományos irodája készített. Mindkét tanulmánynak az a lényege, hogy az egymásra rétegződő élelmezési, vízellátási és energiaszolgáltatási krízis akár tizenöt éven belül „szuperviharrá” állhat össze.
(Sipos Géza, origo)
