Einstein, Darwin és más nagy tévedők
A világ melléfogások útján halad előre. A veterán fizikus a nagy elődök hibás elméleteiről szóló könyvből vigaszt merít a maga tévedésére is, és megállapítja, hogy tévedések nélkül nincs haladás. Mellékesen megjegyzi, hogy a politikai vezetőket már nehezebb felmenteni felelősségük alól, ha nagyon melléfognak, mert az ő balfogásaik végzetes következményekkel járhatnak.
„Mivel a természetről alkotott képünk tökéletlen, elméleteink érvényessége időleges. De attól még hasznosak lehetnek” – írja a New York Review of Booksban Freeman Dyson, a Princeton Egyetem emeritus fizikaprofesszora.
Erre a megállapításra Mario Livio asztrofizikus és népszerű tudományos szerző legújabb könyve, a Zseniális melléfogások kapcsán jutott. Livio szinte a kezdetek óta a Hubble teleszkóp stábjában dolgozik. Olaszos neve ellenére Romániában született, majd 1950-ben Izraelbe emigrált, és csak 1991-ben, már ismert fizikusként vállalt állást Amerikában, mindjárt a Hubble űrtávcsövet üzemeltető tudományos intézetben.Könyvében nagy tudósok példáján mutatja be, hogy a legnagyobbak is tévednek. Darwin téves képzeteket táplált az öröklődésről: azt gondolta, hogy a szülők egyes tulajdonságai mintegy keverednek az utódokban. Kortársa, Mendel viszont rájött, hogy az öröklődés véletlenszerű, de az egyes tulajdonságok (később génnek elnevezett) hordozói statisztikai valószínűséggel ismétlődnek. Ő értett a statisztikához, Darwin nem. Darwin nem jött rá, hogy az általa elképzelt öröklési rendszerben az elméletében kulcsszerepet játszó új mutációk nem terjedhetnének el, mert fokozatosan felhígulnának az öröklődés során. Mendel viszont tudta, hogy elmélete alátámasztja Darwinét, mégsem közölte ezt, mert nem akart maga is a Darwint érő támadások célpontjává válni. Az eredmény: életében egy szerzetesház nem túl sikeres rendfőnöke volt, s csak halála után lett világhírű tudós.
Lord Kelvin felfedezte a hő és az energia alaptörvényeit, de tévesen számította ki belőlük a Föld korát, mert azt hitte, hogy a Földköpeny szilárd, tehát a hő ennek megfelelően terjed. Pedig a vulkánkitöréseket látva sejthette volna, hogy a kéreg alatt képlékeny köpeny húzódik, amelyben a meleg részek emelkedése és a hidegebbek süllyedése révén terjed a hő. Fred Hoyle rájött, hogy az élethez oly nélkülözhetetlen elemek, mint az oxigén, a nitrogén, a szén és a vas nagy csillagok magvában végbemenő nukleáris reakciók termékei, de másfelől tévesen azt hirdette, hogy a világegyetem mindig is létezett, és nem volt ősrobbanás. Ráadásul elmélete mellett akkor is kitartott, amikor az ősrobbanásra már kísérleti bizonyíték volt. Végül pedig Einstein, az általános és a speciális relativitás-elmélet kidolgozása után rájött, hogy sötét anyagnak is léteznie kell, de ezt a megállapítását – tévesen – visszavonta. Már nem volt az élők sorában, amikor kiderült, hogy tévedett, amikor azt hitte, hogy tévedett.
„Amióta elolvastam Livio könyvét, egészen másként tekintek a tudományra” – írja Dyson. Már-már minden nagy felfedezésben a „zseniális melléfogást” keresi. Minél zseniálisabb egy gondolat, annál kockázatosabb is egyben. Ha az ember ismeretlen területre merészkedik, óhatatlanul fennáll a veszély, hogy eltéved. Dyson megvallja, hogy neki csak egyszer volt villámcsapás-szerű felismerése, de az is tévesnek bizonyult. Matematikai logikával halálos biztonsággal kizárta a gyenge töltésű bozonok létezését, s amikor aztán kísérletileg bebizonyosodott, hogy az az elemi részecske mégiscsak létezik, gratulálnia kellett azoknak a kollégáinak, akik mindig is hittek a W-bozonban. „Édesanyám arra tanított, hogy a sport csak annak élvezet, aki tud veszíteni.”
A politikában, az állam- és hadvezetésben – jegyzi meg Dyson – már nem intézhető el egy-egy melléfogás megbocsátással vagy lovagias gratulációval. Hannibál zseniális átkelése az Alpokon Karthágó pusztulását eredményezte. A Pearl Harbor elleni zseniális támadás pedig végromlásba döntötte a Japán birodalmat. Kína 1433-ban, amikor tudomány és technika dolgában legalább olyan fejlett volt, mint Európa, megsemmisítette hajóhadát, és még az addigi tengeri felfedezésekről készült feljegyzéseket is. Most, hat évszázad múltán kezd felzárkózni a Nyugathoz. És miért? Mert a vezetők kicsinyes viaskodásaikkal voltak elfoglalva ahelyett, hogy az ország hosszú távú érdekeit tartották volna szem előtt. „Olyan betegség ez, amely minden kormányzatot fenyeget, s ez alól a demokráciák sem kivételek” – figyelmeztet Dyson, és megkönnyebbülten állapítja meg, hogy a tudomány hibái ennél azért szerencsére kisebb károkat szoktak okozni.
(metazin)
