Térden állva a gyermekek előtt - Böjte Csaba testvér írása
Ki gyermekekkel foglalkozik, az tudja, hogy mindenik évnek
megvan a maga keresztje... Van olyan tanév, mikor a mumpsz, máskor a
gripa környékezi meg a nagycsaládot, és biza akkor "elindult a gyűrű
vándorútra egyik kézből a másikba", és nehéz megfékezni a járványt.
Persze nemcsak járványos betegségek indulhatnak el a gyermekek
világában, hanem különféle divatok, hóbortok is, melyeket a
felnőtteknek szintén nagyon nehéz megérteni, befolyásolni. Volt egy év, mikor
főleg a fiaink elkezdtek cikizni a tanárokkal, az osztályok szinte
versenyeztek, hogy ki tud rálicitálni csínytevésben a másikra. Nekik
nagyon jó bulinak tűnt, de egy - egy tanár biza a felmondását
fontolgatta. Mi mást tehettem volna, újból és újból összeszedtem az
intézet belső udvarára a gyerekeket és néha szépszóval, máskor meg
minden pedagógiai haragomat csatasorba állítva próbáltam a fiaimat
nevelgetni, a kedvesség és a jóság útján tovább terelgetni.
Tavasz fele, már az egész pedagógiai eszköztárunk romokban hevert.
Magamba roskadva, behívtam az intézet vezetőjét, és megbeszéltük,
hogy ha már nincs eredménye annak, hogy a gyerekek fejét mosogassuk,
akkor próbáljuk meg a lábukat is megmosni. Nagycsütörtökön a
szentmisén szépen minden osztályból a legcsintalanabb gyereket
kiültettük az első padba, és az evangélium után úgy papi
ruhában, prédikáció helyett letérdeltem szerre mindenik fékezhetetlen
kiscsikó elé, és szelíden, ahogyan mesterünktől, Jézus Krisztustól
tanultam, megmostam a "tanítványaim" lábát.
Döbbenetes élmény volt a zsúfoltságig telt templom előtt szerre,
nyugodtan letérdelni, megmosni, megtörölni, majd megpuszilni a
gyermekek lábait... Hihetetlen csend volt a templomban, én nem mondtam
semmit, csak céltudatosan végeztem a dolgomat, a kántor úr közben énekelt egy
nagyon szép, szomorú éneket.
A történetet én a gyerekeknek szántam, pedagógiai célzattal, de
igazából engem is végtelenül megindított a szertartás. Ott és akkor
döbbentem rá, hogy Péter lábát mosva, az én lábamat is megmosta a
Mester... Bár Júdás zsebében ott zörgött a harminc ezüstpénz, Jézus
mégis lehajolt és az ő lábát is megmosta.. Aztán belém nyilalt a
felismerés: Jézus nemcsak megmosta a fiai lábát, hanem utána meg is
halt értük a kereszten! "Vajon én megtudnék halni ezekért a
"rosszcsont" gyerekekért?" A lábmosás szertartását befejezve felálltam, és
csendesen néztem őket, míg az orgona utolsó akkordjai is elhaltak.
Néztem a fiaimat és annyira szépeknek láttam őket, mint addig soha
sem!
Végtelen csendben folyt le a nagycsütörtöki szertartás, a megfosztott
oltár előtt sokáig némán térdeltünk. A végén, a sekrestyében mindenik
" tanítványom" odajött, hozzám bújtak, megöleltek csendesen. Néma
percek után az egyik, talán a legcsintalanabb megszólalt: "Csaba testvér, én többet
rossz nem leszek!" Én sem, én sem, vízhangozták a többiek a mélyről
jövő jó elhatározást. Évek teltek el, ma már felnőtt emberek,
elsodorta őket a múló idő, de én úgy gondolom, hogy legtöbbjüknek
sikerült megtartani a tiszta szívből felfakadt őszinte fogadalmat.
Egy biztos, ha találkozunk, akkor ugyanazzal a szeretettel tudjuk egymást
átölelni.
Jézus Krisztus útján járva, de különösen ott térden állva a gyermekek
előtt, örökre megértettem, hogy szeretetre, csak végtelen alázattal és
nagy-nagy szeretettel lehet tanítani a testvéreinket. Csak akkor van
jogom szeretetet kérni és elfogadni, ha kész vagyok a másikért
vállalni akár a halált is. Ezen a szinten már nem az a fontos, hogy a
másik mit csinált, mondott, hogy a zsebében csörög a harminc ezüstpénz
vagy nem, hanem egyszerűen csak az, hogy van, s te alázattal, boldog
örömben érette vagy.
Csodálatos dolog érettetek lenni! Megérteni azt, hogy létünk értelme maga a szeretet!
Kisebb testvéri szeretettel Csaba t.
Debrecen, 2011. április 19.
