Vízipipázás: tények és tévhitek
A vízipipázás már az első időkben sem volt ártalmatlan szórakozás, hiszen kábítószerek (hasis, ópium) fogyasztására használták. Az évszázadok alatt kifejlesztett füstbelégző készülék és a dohány hamarosan „találkoztak”, és a keleti népek dohányzásának elterjedt formájává vált a vízipipázás.
A történészek még vitatkoznak azon, hogy az arabok, az indiaiak, esetleg a perzsák vízipipáztak először. Abban viszont egyetértenek, hogy erre már jóval Amerika felfedezése előtt sor került. A vízipipákat eleinte a kókuszdió héjából készítették, a benne levő kókusztej jelentette folyadékot, amelyen a füstöt átszívták.
Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában a XX. század végén kezdett terjedni a fiatalok körében a vízipipázás, világjárvánnyá azonban a XXI. század elejére vált. Mivel a vízipipázás elsősorban az arab országokban volt széles körben űzött tevékenység, a kutatók nem fordítottak elég figyelmet neki, és tudományos értékű ismereteink lényegesen elmaradnak attól, mint amennyit a cigarettázásról tudunk. Ma még mind a közvélemény, mind az orvosi társadalomban számos tévhit kering a vízipipázással kapcsolatban. Az elmúlt néhány évben azonban – a vízipipázás terjedésével együtt – új és bizonyító erejű vizsgálatok eredményeit publikálták orvosi szaklapokban.
A Tüdőbeteg.hu cikkhozzászólásának legnagyobb érdeklődést mutató témaköre éppen a vízipipázás. Fontosnak tartjuk, hogy a tények és tévhitek rövid bemutatásával hozzájáruljunk ahhoz, hogy a vízipipázók, a nem vízipipázók, fiatalok és idősebbek, laikusok és szakemberek pontosabb képet kaphassanak erről a rohamosan terjedő veszélyes divatról.
A vízipipa működése
A vízipipa fejét speciális vízipipadohánnyal töltik meg. Ez a dohányon kívül általában melaszt ízesítő anyagokat, pl. gyümölcsdarabokat, kávét, csokoládét tartalmaz. A dohány fölött egy szűrőn izzik a szén. A dohánnyal töltött fejet egy merev cső köti össze a vízipipa testét képező edénnyel, amelyben folyadék, általában víz található. A cső vége kb. 2-3 cm mélyen beleér a vízbe, a felszín felett pedig egy másik nyíláson egy szájrésszel ellátott cső csatlakozik az edényhez. A szájrész megszívása során keletkező vákuum szívóhatása révén kerül a folyadékon át a füst az edénybe, majd onnan a légutakba. A vízipipa működtetéséhez, égve tartásához erőteljesebb szívásokra van szükség, mint a cigarettázásnál.
A vízipipázásnál használt dohány mennyisége lényegesen meghaladja az egy szál cigarettában lévő dohány mennyiségét. Egy vízipipázás általában 30-60 percen át tart. Egyetlen 45 perces vízipipázás során egy személy átlagosan percenként kétszer, összesen mintegy 100 alkalommal szív bele a vízipipába, egy szippantás pedig kb. 3 másodpercig tart. A vízipipázás általában csoportos tevékenység, gyakran kávéházakban, szórakozóhelyeken vagy csoportos összejöveteleken élnek vele a fiatalok, de egyre gyakoribb, hogy ki-ki otthonába is beszerez egy vízipipát, és használja is azt.
A vízipipa folyadékja nem szűri ki a nikotint a dohányfüstből
A vízipipázással kapcsolatos leggyakoribb tévhit az, hogy a vízipipázás egyáltalán nem vagy sokkal kevésbé veszélyes, mint a cigarettázás. Azt gondolják, hogy a vízipipában lévő folyadék kiszűri az ártalmas anyagokat, lehűti a füstöt, és az így megszűrt hideg füst teljesen ártalmatlan.
Ha ez igaz lenne, akkor nem lett volna fontos, hogy a vízipipába kábítószereket rakjanak az ősi időkben, és nem lenne fontos ma a dohány használata. Tévhit, hogy a vízipipában lévő víz kiszűri a nikotint.
Az Egyesült Államokban a vízipipázáshoz leggyakrabban használt dohányok nikotintartalma (2-4%) általában magasabb volt, mint a cigaretták nikotintartalma (1-3%).
Mérések bizonyítják, hogy egyetlen 45 perces vízipipázás hatására a vér nikotintartalma a 60-szorosára nő, a nikotin bomlásterméke, a kotinin is ugyanilyen nagy mennyiségben mutatható ki a vérben a vízipipázás után. A nyálban kimutatható nikotin és kotinin tartalom még ennél is nagyobb mértékben emelkedik: a nikotintartalom a 600-szorosára, a kotininé pedig mintegy 300-szorosára nő egyetlen vízipipázás során (ld. táblázat).
|
Vízipipázás előtt (ng/mL) |
Vízipipázás után (ng/mL) |
|
|
Nikotin (plazma) |
1,11 |
60,31 |
|
Kotinin (plazma) |
0,79 |
51,95 |
|
Nikotin (nyál) |
1,05 |
624,74 |
|
Kotinin (nyál) |
0,79 |
283,49 |
A kutatók szerint napi 2 vízipipázás során annyi kotinin ürül a vizelettel a szervezetből, amennyi napi 2 doboz cigaretta elszívása során belélegzett nikotinnak felel meg. Mérések bizonyítják tehát, hogy a vízipipázás során nagy mennyiségű nikotin kerülhet a szervezetbe, a nikotinról pedig tudjuk, hogy használata addikcióhoz, hozzászokáshoz vezethet.
Természetesen, a havi egyszeri vízipipázás ugyanúgy nem valószínű, hogy nikotinfüggőség kialakulásához fog vezetni, mint ahogy a havi 1-2 szál cigarettát elszívó embert sem tekintjük függő dohányosnak. A felmérések ugyanakkor azt mutatják, hogy a vízipipát kipróbáló fiatalok közül 8-szor többen válnak dohányossá, mint azok közül, akik sohasem próbálták ki a vízipipát.
A kezdő vízipipázók több mint 90%-a gondolja úgy, hogy a cigaretta sokkal inkább okoz hozzászokást, nikotinfüggőséget. Ezzel szemben a Nílus deltavidékén élő falusi egyiptomiak körében végzett felmérés azt mutatta, hogy a vízipipázó, a cigarettázó és a minkét dohányzási formának hódolók egyformán nagy arányban – mintegy 90%-ban – szerettek volna leszokni a dohányzásukról.
Vízipipa és a szénmonoxid
A füstök egyik legjellegzetesebb összetevője a szénmonoxid. Minél tökéletlenebb az égési folyamat, annál több szénmonoxid keletkezik.
A belélegzett szénmonoxid visszafordíthatatlanul kötődik a vérben lévő hemoglobinhoz, amely így nem tud többé oxigént szállítani a sejtekhez, és fölöslegesen kering tovább az ereinkben. A szénmonoxid hatására szűkülnek az erek, romlik a sejtek és szövetek vérellátása, emelkedik a vérnyomás és a pulzus. A szénmonoxid az egyik fő oka dohányosoknál kialakuló szív- és érrendszeri betegségeknek: magas vérnyomás, szívinfarktus, súlyos érszűkületek.
A vízipipázás során izzó szén biztosítja a dohánykeverék felmelegítéséhez szükséges hőt. A szénmonoxid forrásaként tehát a dohány mellett az izzó szén, valamint a dohányhoz kevert szerves adalékok – melasz, gyümölcsök, ízesítő szerek ¬– egyaránt fontos szerepet játszanak.
A vízipipa belélegzett füstjében akár 3-szor annyi szénmonoxid is lehet, mint a cigarettafüstben. 1832 egészséges szaud-arábiai önkéntesen végzett mérés azt mutatta, hogy a vízipipázás sokkal nagyobb mértékben emelte a szénmonoxidhoz kötött hemoglobin (CO-Hgb) szintjét, mint a cigarettázás. A nemdohányosoknál mért 2%-ról 6%-ra nőtt a CO-Hgb szintje a cigarettázás hatására, míg 10%-ra a vízipipázók vérében.
Tévhit, hogy a vízipipa kiszűri a rákkeltő anyagokat a füstből
Beszélgetéseim során gyakran hallom a fiataloktól, hogy a vízipipa füstje szerintük azért nem tartalmaz kátrányt, mert a vízipipázás során nem ég papír. Rákkeltő anyagok azonban nem csak a cigarettapapír égése során keletkeznek.
Egy vízipipázás során belélegzett füstben kb. 50-szer több a rákkeltő policiklikus aromás vegyületek mennyisége, mint amennyi egyetlen cigaretta füstével szív magába a dohányos. Egy indiai felmérés szerint 25 hörgőrákos beteg közül 22 vízipipázott.
A vízipipázás egyéb veszélyei
A vízipipázás azonban nem csak a cigarettafüstben megszokott és köztudottan káros anyagok (nikotin, szénmonoxid, kátrány stb.) miatt veszélyes. A közösségi szertartás, a közös eszközök (ugyanaz a vízipipa, közös csutorák) használata különböző fertőző betegségek terjedését segítheti elő. Ezek közül kiemelendő a nyombélfekély kórokozójának számító Helicobacter pylori, a hepatitis C, a herpesz vírusa, különböző légúti vírusok vagy a HIV (az AIDS vírusa) által okozott betegségek.
Egyiptom a magyar turistáknak is kedvelt úti célja. Az utazási irodák által kínált programok között gyakran megtaláljuk a vízipipázást is. Mielőtt bárki kipróbálná a közös vízipipázást, gondoljon arra, hogy Egyiptomban gyakori a tuberkulózis(TBC) A Mycobacterium által okozott fertőző betegség, amely elsősorban a tüdőt támadja meg. Van azonban tüdőn kívüli, ún. extrapulmonalis formája is. , és a TBC-s megbetegedések 17%-át vízipipázás során kapta el egyik személy a másiktól.
A vízipipázás további veszélyét jelenti, hogy a füstöt beszívó személy nem mindig tudja, hogy minek a füstjét vagy gőzét szívja el. Gyakran előfordul, hogy kábító hatású szert raknak a dohányra, vagy a folyadékba. Folyadékként a fiatalok nem mindig vizet használnak egyes vízipipázók: alkohollal, illetve egyéb bódító hatású folyadékkal is gyakran próbálkoznak, amelyek belélegezve a légutak hatalmas felületén keresztül pillanatok alatt felszívódnak, és súlyos mérgezésekhez vezethetnek.
Mivel a vízipipázás során keletkező füst összetétele, hőmérséklete, illetve a belégzések száma, tartama és mélysége jelentősen eltérnek a cigarettázásétól, ezért nem szerencsés a vízipipázás és a cigarettázás mennyiség szerinti összehasonlítása.
A rendelkezésünkre álló adatok arra elegendőek, hogy bizonyítsák: a vízipipázó személyek ki vannak téve ugyanazoknak a káros hatásoknak, mint a hagyományos dohányosok (cigaretta, pipa, szivar), ráadásul a cigarettázásnál nem alkalmazott különböző adalékok, illetve a közös eszközhasználat veszélyeivel is számolnunk kell.
1. BMC Public Health 2005.
2. Pediatrics 2005.
3. Tobacco use in shisha. Studies on waterpipe smoking in Egypt. WHO 2006
4. An Emerging Deadly Trend: Waterpipe Tobacco Use. American Lung Association. 2007.
5. Addiction 2008.
tüdőgyógyász szakorvos, főszerkesztő
