"Szeretet az Isten"

Cantalamessa atya ferences szerzetes és a vatikáni pápai ház szónoka. Ezévi harmadik nagyb?jti beszédjének címe "Szeretet az Isten". Örömmel adjuk közre ennek szövegét:

"Az els? és legfontosabb hír, amit az Egyháznak tovább kell adnia, s amit vár a világ, hogy Isten Szeretet. De ahhoz, hogy az evangelizálok képesek legyenek hitelesen  ezt hirdetni, szükséges, hogy ?ket egészen átjárja ez a bizonyosság, hogy ez tegye ragyogóvá az életüket.

A kifejezésnek: ’Isten Szeretet’ kettős jelentése van, az egyik, hogy Isten a tárgya a szeretetetnek, a másik, hogy Isten az alanya a szeretetnek, ez utóbbi a mi szeretetünket jelenti Isten iránt, míg a másik az Isten irántunk való szeretetét jelenti. S mivel az emberi személy, inkább aktív, mintsem passzív, ezért mindig adva van a lehetőség arra, ami az első jelentés, azaz, hogy mi tegyünk alamit Istenért. Ezt tükrözi a keresztény prédikáció is, amikor bizonyos korokban, szinte kizárólagosan arról beszél, hogy kötelességünk Istent szeretni. ("De Deo diligere").

De a biblikus kinyilatkoztatás példákat ad a második jelentésre is, arra, hogy beszél Isten szeretetéről, s nem csak az Isten iránti szeretetről. Arisztotelesz mondta, hogy Isten annyiban a világ mozgatója, amennyiben rá irányul a szeretet. Azaz, amennyiben a szeretet tárgya és a teremtmények végső oka.[1] Azonban a Biblia éppen ennek ellenkezőjét állítja, azt ugyanis, hogy Isten a világot azért teremtette, és tartja fenn, mert szereti.  

S ezért amikor Isten szeretetéről beszélünk, nem az a fontos, hogy arról legyen szó, hogyan szereti az ember az Istent, hanem, hogy Isten szeret, mégpedig előbb szeret."Mert az a szeretetet, hogy nem mi szeretjük Istent, hanem Ő szeret bennünket." (1 Jn 4:10). Minden ettől függ, a mi Isten-szeretetre való képességünk is." Azért szeretjük őt, mert Ő előbb szeretett minket." (1 Jn 4:19).



1. Isten szeretete örök

János a nagy távlatok embere. Mások, Krisztus földi történetének rekonstruálásakor, a Máriától való születéssel kezdték. János azonban nagyot lép visszafele, az időből az örökkévalóságba szökell. "Kezdetben volt az Ige.” S ugyanezt teszi a szeretettel kapcsolatban is. Mindenki más, még Pál is, arról beszélnek, ahogyan Isten szeretete megnyilvánul a történelemben, és eléri csúcspontját Krisztus halálában. János viszamegy a történelem előttire. Nem csak rámutat Istenre, aki szeret, hanem arra az Istenre mutat rá, aki maga a Szeretet. „Kezdetben volt a Szeretet. a Szeretet Istennel volt és Isten a Szeretet” – ezt jelenti a megfejtése a kijelentésnek: Isten Szeretet. " (1 John 4:10).



Erről a kijelentésről írta Ágoston: "ha semmi mást nem írt volna ebben a levélben, vagy semmi más nem állna a Szentírásban, csak ennyi, hogy Isten Szeretet, nem kellene többet kárdeznünk.” [2] Hiszen az egész Biblia nem más, mint Isten szeretetének az elbeszélése. [3] S ez az a jóhír, aki hordozza és megmagyarázza az összes többit. Végeláthatatlan viták voltak és lehetnek arról, hogy van-e Isten vagy nincs. Én mindenesetre azt hiszem, hogy a legfontosabb kérdés nem Isten létére vonatkozik, hanem Isten szeretetére.[4] Amennyiben feltételeznénk a létét, szeretet nélkül, inkább megfélemlítene, mintsem, hogy örvendeznénk léte miatt, mint ahogyan ezt látjuk számos nép és civilizáció esetében. A keresztény hit nagyon határozott ebben: Isten az Aki Van, és Isten Szeretet

A kiindulópontunk a Szentháromság. Miért hisznek a keresztények a Szentháromságban? A válasz: azért, mert hiszik, hogy Isten Szeretet. Ahol az Istenről, mint legfőbb Hatalomról, vagy Törvényről gondolkodnak, ott nincs szükség több személyre, s ezért nem is értik a Szentháromságot. A törvényt és a hatalmat egy valaki is gyakorolhatja, a szeretetet nem.

Nincs olyan szeretet, mely ne irányulna valamire vagy valakire, amint a filozófus Husserl mondja, mint ahogyan nincs ismeret sem, mely nem valaminek valakinek az ismerete lenne. De kinek a műve, hogy Isten szeret, hogy szeretetnek nevezzék? Az emberiség? De hiszen az ember legfeljebb évmilliók óta létezik, ez előtt mit jelentett az, hogy Isten szeretet? Ez nem kezdődhetett az idő egy adott pillanatában, mert Isten nem változik. A kozmosz? De hiszen a kozmosz csak néhány billió éve létezik, s az előtt, mit jelentett az, hogy Isten szeretet? Nem mondhatjuk azt sem, hogy önmagát szerette, mert az önszeretet nem szeretet, hanem önzés, a pszichológusok azt mondanák: nárcizmus.

Hát itt jön a keresztény kinyilatkoztatás, melyet az Egyház Krisztustól kapott, s melyet vall a Credo-ban. Isten szeretet, az idők előtt, mert Ő önnön magában a Fiú is, az Ige, akit végtelen szeret, aki a Szentlélek. Minden szeretetben jelen van három valóság, minden szeretetnek van három alanya, mégpedig valaki aki szeret, valaki, aki felé irányul a szeretet, s maga a szeretet, mely egyesíti őket.

2. Isten Szeretete a teremtésbn.

Az örök szeretetnek az időben történ szétáradása az üdvösség történet. S ennek első foka a teremtés.

A szeretet, természeténél fogva szétárad, közli önmagát. Mint ahogyan a cselekvés követi a létet, a szerető létezés feltétele, hogy Isten szeretetből teremt. "Miért teremtett minket az Isten?” A régi katekizmus válasza:”Azért, hogy Őt megismerjük, szeressük és szolgáljuk ebben az életben, s boldogok legyünk vele a Mennyországban”. Cáfolhatatlan, de nem teljes válasz. A végső kérdésre felel, arra, hogy mi végre vagyunk a világon, mi végre alkotott minket Isten, s nem válaszol az oksági kérdésre, hogy milyen okból teremtett bennünket Isten. Mi késztette arra, hogy minket megteremtsen? S erre nem az a köteles válasz, hogy azért, hogy szerethessük őt, hanem a helyes válasz az: azért, mert szeret minket.

A rabbinikus teológia szerint, melyre a Szentatya legutóbbi könyvében hivatkozik: „A kozmoszt nem azért teremtette Isten hogy minél többféle dolog legyen égen és földön, hanem azért, hogy legyen megfelelő ’hely’ a szövetség stámára, az Isten és ember között elhangzó szerető ’Igen’ számára.” 5]. A teremtés célja, hogy szolgálja a szerető Isten dialógusát teremtményével.

Mennyire távol áll ettől a keresztény látásmódtól az a felfogás, amire adventben hivatkoztak ateista túdósok. Egy fiatal fiú vagy leány számára a legsúlyosabb szenvedés, amikor felfedezik, hogy véletlenül jöttek a világra, hogy őket nem akarták a szüleik, nem várták, mintegy elhibáztak valamit, s azért születtek meg. Az ateista scientizmus úgy tűnik ezt a szenvedést az egész emberiségre ki akarja terjeszteni.

Senki sem képes bennünket jobban meggyőzni arról, hogy szeretetből vagyunk teremtve, mint Sziénai Szent Katalin, a Szentháromságos intézett lángoló imájában: "Hogyan is alkottad, Ó Örök Atya, ezt a te teremtményedet? Tűz lobogott benned, ó végtelen Szeretet, bár láttad a Te Világosságodban mindazt a gonoszságot,melyet teremtményed majd elkövet végtelen jóságod ellen, de úgy tettél, mintha ezt nem is látnád, tekinteted teremtésed szépségén pihent, akit Te, szeretettől megittasodva szerettél, akit szeretetből magadhoz vontál, és a magad képmásiságával, hasonlatosságával ajándékoztál meg. Örök Igazság, megajándékoztál engem azzal az igazsággal, hogy a szeretet késztetett arra, hogy megalkosd az embert. „

S ez nem csak agape, nem csak irgalmas szeretet mely ajándékoz és leereszkedik, ez eros is a maga tiszta mivoltában, ez vonzalom az iránt, akire a szeretet irányul, vágy és lenyügözöttség annak szépségével.   ,

3. Isten szeretete a kinyilatkoztatásban.

Isten szeretetének második foka a kinyilatkoztatás, a Szentírás. Isten elsősorban a prófétákon keresztül beszél szeretetéről. Ozesnál azt mondja: „Amikor még gyermek volt Izrael már szerettem "Én tanítottam járni Efraimot, karomba vettem őt " A szeretet kötelékével kötöttem meg, lehajoltam hozzá és tápláltam.” "Hogyan feledkezhetnék el rólad Efraim? "Szívem megrendült bensőmben, gyöngéd és erős szeretetté lett együttérzésem.”   (Hosea 11:1-4).



Ugyanezt a hangot találjuk Izaiásnál: "Elfeledkezhet-e az asszony szopós gyermekéről, hogy ne könyörülne méhe fián? (Iz.49:15) és Jeremiásnál: " Efraim nem elsőszülöttem-e? Nem kedves fiam-e? Bár sokszor felemeltem ellene szavam, de megemlékezem róla. Szívem szánalomra indult, irgalmazok neki." (Jer.  31:20).



Ezekben a jövendölésekben egyidejüleg fejeződik ki Isten szeretetének atyaisága és anyaisága. Az atyai szeretet kezdeményez, stimulál. Azt akarja, hogy a fia felnőjjön, eljusson az érettségre. Ezért korrigálja, ezért nem dícséri, amikor jelen van, nehogy azt higgye, már célba ért, már nem kell fejlődnie.

Ezzel szemben az anyai szeretet elfogadó és gyöngéd, bensőséges, az anyaság mélységéből származik, onnan, ahol a gyermek formálódott, s ez az anya egész személyiségét igénybe veszi, betölti együttérzéssel.

A szeretetnek ez a két típusa – emberi sznten – a férfias és a női szeretet többé kevésbé megkülönböztethető. A filozófus Seneca mondja "Hát nem látod a különbséget az apai és az anyai szeretet között? Az apa korán ébreszti gyermekeit, nem engedi őket lustává válni, és a verejtékig sőt néha a könnyekig megdolgoztatja őket. Ezzel szemben az anya magához öleli őket, nem ellenkezik velük, nem szomorítja, nem fárasztja őket."[6] Mindenesetre a pogány filozófusok istene csak atyai szellem, aki gyöngeség nélkül szeret. a Biblia Istenében azonban ott van az anyaiság is, aki a gyöngeséggel együtt szeret.

Tapasztalatból ismerünk másféle szeretetet is, azt a szeretetet, amelyről az áll: „erős, mint a halál, a tűznek lángja” (cf. Ct 8, 6) s Istenre vonatkoztatva is megtaláljuk a szeretetnek ezt a típusát is a Bibliában, azért, hogy bemutassa, mlyen szevedélyes szere-lemmel szeret bennünket Isten. A jegyesi szeretetnek minden szakaszára és szenvedélyességére hivatkozik ez okból, a szerelemre lobbanástól a nász öröméig, a szakítás tragédiájáig, az újrakezdés reményéig, az új szövetségig. (cf Jer. 2:2); the (cf Iz 62:5); (cf. Oz.2:4 ff (cf Oz. 2:16;Iz 54:8).



A jegyesi szeretet alapvetően vágy és választás. S ez igaz, hiszen az ember vágyódik Isten után, de bár misztérium, az is igaz, hogy Isten vágyódik az ember után, el akarja nyerni a szeretetét, örvendezik felette, mint ahogyan a vőlegény örvend a menyasszonynak. (Iz. 62: 5).



Amint a Szentatya a Deus Caritas est-ben megjegyzi, a mennyegző, mint metafóra végigkíséri csaknem az egész Bibliát, ez a szövetség nyelvezete, mely leginkább bizonyitéka annak, hogy Isten irántunk való szeretete egyszerre erosz és agape, egyszerre vágyó és önajándékozó szeretet. Nem lehet csak irgalomra redukálni, mely szeretetet gyakorol az ember iránt

4. Isten szeretete a megtestesülésben.

Így jutunk el Isten szeretetének a csúcspontjához, a megtestesüléshez. "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy Egyszülöttét adta érte". (Jn.3:16). S a megtestesülés kapcsán ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel, mint a teremtés kapcsán. Miért lett Isten emberré? Sokáig az volt a válasz: azért, hogy megváltsa az embert a bűnből. Duns Scotus mélyítette el ezt a választ, amikor a szeretetre hivatkozott mint a megtestesülés okára, mint ahgyan a Szentháromság minden aktusa szeretet.

Isrten – mondja Dun Scotus – elsősorban önnön magát szereti, másodsorban akarja, hogy legyenek, akik szeretik őt. S amennyiben a megtestesülés mellett döntött akkor minden bizonnyal azt akarta, hogy legyen rajta kívül valaki, aki a lehető legnagyobb szeretettel szereti őt. [7] A megtestesülés akkor is létre jött volna, ha Ádám nem vétkezik. Krisztus az első Isten gondolatában és akaratában, elsőszülött minden teremtmény között." (Kol. 1:15), s nem csak egy váratlan, ádám bűne miatti probléma megoldása.

De még Scotus válasza is töredékes, és ki kell egészíteni anak alapján, amit a Szentírás mond Isten szeretetéről. Isten nem csak azért akarta a Fiú megtestesülését, hogy legyen valaki, aki méltón szerethető Őt, hanem mindenekelőtt hogy önmagán kívül szerethessen valakit, aki méltó a szeretetre. S ez az Emberfia, akiben az Atya kedvét találja, és akiben mindannyian fiak vagyunk a Fiúban.

Krisztus maga, Isten ember iránti szeretetének legfőbb bizonyitéka, nem csak objektív értelemben, mintegy szerető bizonyíték, hanem szubjektív értelemben is. Azaz nem csak bizonyítja Isten szeretetét, hanem Ő maga Isten szerete, aki azért öltött emberi formát, hogy a mi helyzetünkön belül szerethessen és szerethessük őt. Kezdetben volt a szeretet, és a szeretet testté lett. – ahogyan egy régi keresztény író írt parafrázist a János [8] 



Szent Pál Isten szeretetének erre az új formájára hazsnálja a kifejezést: Isten szeretete Jézus Krisztusban. (Rom. 8:39). S ezek szerint, ahogy az előbb mondtuk, Isten iránti teljes szeretetünket isten irnánt konkrétan Jézus Krisztus iránt kell kifejeznünk, azért, mert Isten a maga irántunk való teljes szeretetét Krisztusban gyüjtötte össze és fejezte ki irántunk.

5. Isten Szeretete kiáradt szívünkbe

Isten szeretetének története nem fejeződött be krisztus húsvétjával, hanem folytatódott a pünkösd eseményben, mely jelenvalóvá és hatékonnyá teszi Isten szeretetét Jézus krisztusban, a világ végéig. S ezért nem kell pusztán azon erölködnünk, hogy emlékezzünk Isten szeretetére, mint valami múltbeli eseményre. "Isten Szeretete kiáradt szívünkbe, a nekünk adatott Szentlélek által.” (Rom. 5:5).



De mi ez a kiáradó szeretet, amit a keresztségben kaptunk? Isten irántunk való érzelme? Irántunk való jóakarata? Hozzánk jalása? Valami szándéka? Sokkal több ennél, valami egész reális valóság. Szó szerint ez: Isten Szeretete, a Szeretet, mely a Szentháromságban áramlik az Atya és a Fiú között, és mely a megtestesülésben emberi formát öltött, mely most részt vesz ebben, a „bennlakozás” formájában "Atyám is szeretni fogja, hozzá jövünk és lakást veszünk nála.” (J.n 14:23).



Részeseivé válunk az isteni természetnek, azaz az isteni szeretetnek "(2 Péter 1:4), Keresztes Szent János azt mondja erről, hogy, a kegyelem által a szeretet örvényében találjuk magunkat, mely szünet nélkül árad a Szentháromságban az Atya és a Fiú között, vagy még inkább, abban, ami most, mint a szeretet örvénye van az Atya és a Fiú, a föltámadott Jézus Krisztus között, akinek mi tagjai vagyunk

6. Hittünk Isten Szeretetében

Szentatya, tiszteletreméltó atyák, testvérek, szegénye-sen, de mégis azt próbáltam megmutatni, hogy mennyire objektív Isten szeretetének megnyilatkozása a történelemben.

De most elérkeztünk önmagunkhoz. Mit fogunk tenni, mit akarunk mondani ezek után, hogy hallottuk, szeret bennünket az Isten? Első válasz: viszont szeretni Őt. S hát nem ez az első és fő parancs? A másik lehetséges válasz: szeretni egymást, ahogyan Isten szeretett minket! Hát nem azt mondja János evangelista, hogy ha Isten szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást?" (1 Jn. 4:11)? Tehát ez akkor a második, az első nem ez. Az első az, hogy hiszünk, Isten szeretetében. Miután kimondta János apostol, hogy Isten Szeretet, kijelenti: mi hittünk Isten irántunk való szeretetében. (1 Jn. 4:16).



Igen, ez hit, de speciális hit, hihetetlen, ámélkodó hit, bármennyire is paradoxon egy hit, mely nem tudja átérteni mit és hogyan, de mégis hisz. Hogyan lehetséges, hogy Isten, aki a maga nyugodt örökkévalóságában boldog, nem csak az után vágyódik, hogy megteremtsen bennünket, hanem azért is közénk jön személyesen, hogy szenvedjen? Hogyan lehetsé-ges? Igen, ez az álmélodó hit, mely boldoggá tesz minket.

Clive Staples Lewis a nagy convertita és apologéta, írt egy példa nélküli elbeszélést: A Csűrcsavar levelei címmel. Ezeket a leveleket egy öreg ördög írja egy tapasztalatlan fiatal ördög számára, akinek az a feladata, hogy a kárhozatba vigyen egy fiatal londoni férfit, aki nem rég tért meg. Útbaigazításokat ad neki a ’munkájához’. Igen modern, találó morális és aszketi-kus tanulmány, amennyiben ’fordítva’ olvassuk az utasításokat

Egy adott ponton a szerző az ördögök közötti párbeszéd tanúivá tesz bennünket. Nem bírják fel ésszel, hogy az Ellenség – ők így nevezik Istent, - valóban szereti az emberi férget és vágyódik annak szabad döntésére. Bizonyosak benne, hogy ez nem lehetséges. Ez minden bizonnyal valami trükk. ’Folyamatosan vizsgáljuk – mondják – attól a naptól fogva, hogy a Mi Atyánk – így nevezik Lucifert – pontosan ez okból, eltávozott tőle. Még nem értjük pontosan mi az értelme ennek a trüknek, de egy napon meg fogjuk érteni.’ [10] Isten szeretete teremtményei számára –az ördögök számára is, a misztériumok misztériuma. S úgy vélem, ebben legalábbis igazuk van a démonoknak.

Úgy tünhetne, mintha ez valami könnyű és kellemes hit lenne, pedig talán ezt a legnehezbb elhinni nekünk embereknek is. Valóban hisszük, hogy Isten szeret bennünket? Mintha nem hinnénk valójában, vagy eléggé! Amennyiben hinnénk, az élet, mi magunk, a dolgok, események, minden azonnal átalakulnak a szemünk előtt. Akkor azonnal Vele lennénk a paradicsomban, mert ez a paradicsom: élvezni Isten szeretetének teljességét.

S a világ még nehezebbé teszi, hogy higgyünk a szeretetben. Aki egyszer csalódott, megsérült, fél a szeretettől, fél szeretni, mert tudja, milyen borzalmas a csalódás. Oly annyira, hogy egyre nő azoknak a száma, akik képtelenek hinni Isten szeretetében, sőt akik egyáltalán képtelenek bármiféle szeretetre. Kiábrán-dultság és cinizmus jellemzi szekularizált kultúránkat. Személyes szegénységünk és nyomorunk mondatja velünk aztán. Ó, igen, isten szeretete csodálatos, de  én nem vagyok arra méltó

Az embereknek szükségük van arra, hogy tudják, isten szereti őket, és ezt a jó hírt leginkább Krisztus tanítványai vihetik el nekik. A világban sokan osztoznak a keresztények isten-félelmében, aggódnak a szociális igazságért, az emberi jogokért, a békességért, a toleranciáért, de senki – se a filozófusok között, se a többi vallások között viszi hírül az embernek, hogy Isten szereti őt, hogy Isten előbb szereti őt, hogy irgalommal szereti, vággyal, erosszal és agapeval szereti.

Szent Pál javasol egy módszert, hogyan alkalmazzuk a magunk konkrét életére Isten szeretetének fényét. Azt írja: ’Ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől? Szorongattatás, üldöztetés, éhinség, mezítelenség, veszély vagy kard? Mindezeken győzelmeskedünk általa, aki szeret minket." (Rom. 8:35-37). Isten szeretetének ellenségeit Pál megtapasztalta saját életében. (cf. 2 Kor. 11:23 ff).felidézi ezeket és azt mondja, egyik sem összehasonlítható erőben Isten szeretetével.

Nekünk is ezt kell tennünk, tekintsünk életünkre, úgy, amint van, hozzuk napvilágra a bennünk lapuló félelmeket, szomorúságokat, ellentmondásokat, erkölcsi hibákat, fájdalmas emlékeket, melyek megaláznak bennünket, és helyezzük mindezeket annak a gondolatnak a fényébe, hogy Isten szeret engem. Szent Pál arra hív, kérdezzem meg magamtól mi az, ami életemben meg akar engem nyomorítani?

Az Apostol személyes élettapasztalatából tekint rá a környező világra és mondja: "Biztos vagyok abban, hogy sem élet, sem halál, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelen sem jövendő, sem magasság, sem mélység, semmi a világon nem szakíthat el bennünket Isten szeretetétől, mely krisztus Jézusban, a mi urunkban van" (Roma. 8:37-39). Pál rátekint az ’evilágra’ a maga csalóka hatalmával, a pusztulás nyomorúságával, az élet csalfaságaival, s a sötét mélységek hatalmával, mely olyan rettegésbe tudta tartani az ókori embert.

Mi is megtehetjük ugyanezt, rátekinthetünk a bennünket körülvevő világra, mely ijeszt bennünket. Lehet, hogy amit Pál magasságnak és mélységnek nevezett, az számunkra a makro és mikro-kozmosz, az univerzum és az atomok. Bármi agyonnyomhat minket, az ember egyedül törékeny és gyönge, s az universum annyival hatalmasabb nála, s ráadásul még rémesebb, hogy a tudományos felfedezések következményeit az ember már nem tudja kontrollálni, ahogyan ez drámai módon látható mosz a Fukushima-i atomreaktoro-knál..



Minden megkérdőjelezhető, minden összeomolhat, amit biztosnak tartottuk, sak egy nem: isten irántunk való szeretete mindennél erősebb. "Az Úr nevében a mi segítségünk, aki az eget és a földet alkotta.”

(VATICAN CITY, APRIL 1, 2011 (Zenit.org) - Fordította Sztrillich Ágnes SSS)

Jegyzetek

[1] Aristotle, Metaphysics, XII, 7, 1072b.


[2] St. Augustine, Treatise on the First Letter of John, 7, 4.


[3] St. Augustine, "On the Catechizing of the Uninstructed," I, 8, 4: PL 40, 319.


[4] Cf. S. Kierkegaard, "Upbuilding Discourses in Various Spirits, 3: The Gospel of Suffering," IV.


[5] Benedict XVI, "Jesus of Nazareth Part II," Libreria Editrice Vaticana (in Italian), 2011, p. 93.


[6] Seneca, "On Providence," 2, 5 f.


[7] Duns Scotus, "Opus Oxoniense," I, d. 17, q. 3, n. 31; Rep., II, d. 27, q. un., n. 3.


[8] "Evangelium Veritatis" (of the Codes of Nag-Hammadi).


[9] Cf. St. John of the Cross, Spiritual Canticle A, Strophe 38.


[10] C.S. Lewis, "The Screwtape Letters," 1942, Chapter XIX.