Démoni megszállottság - vallási áldással
A "háromezer isten országában" Indiában a theyyam-rituálé során a kiválasztottak azért imádkoznak, hogy megszállja ?ket egy isten vagy démon, hogy aztán annak nevében beszélhessenek, adjanak tanácsot és fogadják a hódolók tiszteletét. A rituálé után az ember visszanyeri a saját öntudatát. Állítólag ilyenkor a táncos semmire sem emlékszik, ami a tánc során és utána történt, amíg az isten a testében lakozott. A beszámolót egy utazási portálról vettük át, és az írásból az is látszik, hogy aki ezt látta és leírta az sem érti, hogy valójában mibe keveredett...
"Idén Észak-Indiában - ahol már közel 1 éve élünk - szokatlanul kemény volt a tél, gyakran csupán 2 celsius fokot mutatott a hőmérő higanyszála...és gondoljunk bele, itt gyakorlatilag egyetlen lakásban vagy házban sincs fűtés...gyakran még zárható ablak sem. A mi lakásunk ablakai szerencsére legalább zárhatóak, azonban fűtésünk nekünk sincs. Így egy idő után úgy döntöttünk, hogy a leghidegebb napokat India déli részén fogjuk eltölteni, melegben. Mi szerencsések vagyunk. De nem csak azért, mert idén kikerültük a telet, hanem mert csodálatos dolgokat is láttunk az utazásunk során. Például élő istenekkel találkoztunk :-)
Ehhez először is el kellett mennünk az állandóan zöld, vízben gazdag, trópusi Keralába, amelyet a helyi emberek is az Isten saját országának tartanak. De Keralán belül sem mindegy, hova téved az ember...istenekkel csak Kannur környékén lehet találkozni és kizárólag télen. Ugyanis ez a theyyam rituálé időszaka...ekkor a környékbeli városokban, falvakban, eldugott kis vidéki templomokban gyakran törik meg az éjszaka csendjét a dobok ellenállhatatlan hangjai, amelyekkel a szent táncot kísérik.
Na de mi is az a theyyam? Az elnevezés a szanszkrit daivam szóból származik, amely jelentése: isten. Sok tudós úgy gondolja, hogy a rituálé egy ősi, még az árják korát megelőző szertartás „túlélése”, amely idővel beépült a hinduizmusba. Mások úgy tartják, hogy valamivel később alakult ki, mint az alsóbb kasztok békés, a hatalmasok által még elfogadhatónak ítélt formájú tiltakozása a szegényeket ért sérelmekre. Ugyanis a theyyam táncosok kivétel nélkül a hindu társadalom legalsó rétegéből, a kaszton kívüli érinthetetlenek közül kerülnek ki. És a táncok gyakori témája a kaszt alapú igazságtalanság, a történetekben az istenek ez ellen fellépnek és a szerencsétlen sorsú szegények védelmére kellnek. Lassan pedig már kezdünk eljutni a theyyam lényegéhez. Mert a theyyam az nem egy egyszerű tánc, hanem egy komoly vallási rituálé. A táncot megelőzi a táncosok felöltöztetése, a tradícióknak és vallási szimbolikának tökéletesen megfelelő öltözékekbe és maszkokba. Minden istennek és démonnak megvan ugyanis a hagyományos megjelenési formája. Öltöztetés közben és után pedig mindig elmondják a megfelelő imákat, hogy...az isten a táncosba költözzön. Amikor ez megtörténik, akkor erre az időre megszűnik a táncos saját személyisége és a teste felett az adott isten veszi át a hatalmat. Egész pontosan ő lesz az isten. Az isten járja el a történetet elmesélő táncot. Az isten fogadja a jelenlevők hódolatát. Igen, még a papokét is, akik a hétköznapok során soha nem hajolnának meg és érintenék meg egy kasztonkívüli érinthetetlen lábát. Másnap már biztos nem engednék be a házukba, de ott és akkor ő már nem egy érinthetetlen, hanem maga az élő isten. Ennek megfelelően is bánik vele mindenki. A tánc végén áldozatot mutatnak be neki, a nézők sorban járulnak elé, a tanácsát kérik vagy egyszerűen csak az áldását. És boldogok, mert az isten meghallgatja őket és foglalkozik a problémájukkal.
Hihetetlen hangulata van a theyyam táncnak. Mi egy erdő közepén levő kis templomnál tartott szertartást látogattunk meg. Ez a rituálé két éjjelen és nappalon át tartott folyamatosan, a táncosok felváltva, sorban egymás után következtek. Mi az első éjjel végefelé, pár órával a napfelkelte előtt csatlakoztunk, az esemény csúcspontján, amikor a legfontosabb isteneket és démonokat idézték meg a táncosok. Amikor megérkeztünk épp a következő táncos öltöztetését fejezték be. A szent tűz kísértetiesen lobogott és misztikus fénybe vonta a táncos kifestett arcát és a maszkját. A maszk legalább 7-8 méter magas volt, a tetejét szinte alig lehetett látni a tűz vibráló fényében. Elképesztő súlya lehet egy ilyen maszknak, mégha lehetőleg könnyű anyagból is készítik el...a theyyam táncosok nem is szoktak sokáig élni. Az évnek ebben a szakaszában egyik esemény után mennek a másikra, ugyanis minden falu szeretne legalább egy theyyam rituálét rendezni, nincs idejük kipihenni magukat, pedig egy-egy tánc hihetetlenül igénybe veszi őket mind fizikailag, mint lelkileg. Mégis, az évnek ebben a szakaszában a legboldogabbak. A legtöbb táncos ugyanis csak egyszerű kétkezi munkás, aki nagy szegénységben, a társadalom peremére szorulva él, ilyenkor viszont megbecsült emberek, akik a testüket ajánlják fel az isteneknek, hogy azok megjelenjenek közöttünk.
De térjünk vissza a rituáléra. Amikor az öltöztetés befejeződött és az utolsó idéző varázsszavak is elhangzottak, akkor a beöltöztetett táncos egyszer csak megrázta a fejét, mint aki akkor tér öntudatra. A dobok elkezdtek szólni és a táncos – pontosabban ekkor már az isten, a táncos alakjában - szép lassan, ritmikus léptekkel elkezdett körbejárni az udvaron. Ahogy a dobok ritmusa egyre fokozódott, a tánc is úgy gyorsult. Számunkra a történet, amit a tánc szimbolizált, nem volt követhető, de ez nem is volt lényeges. Az egész esemény hangulata így is elragadott minket. A tánc csúcspontján az isten végiglátogatta a nézők egyes csoportjait, akik mind tiszteletteljesen köszöntötték. Majd amikor az utolsó dobszó is elhalt és a tánc befejeződött, az élő isten leült az udvar egyik sarkában és a hívők sorban elé járultak.
Mindenki mélyen meghajolt az isten előtt és megérintette a lábát, majd átadta a neki szánt áldozati adományt. Ezek után az isten meghallgatta a mondandójukat és válaszolt a kérdéseikre, vagy ha úgy ítélte meg, akkor segítséget ígért a kérelmezőnek, majd megáldotta őt. Az isten elé járulók között vegyesen voltak magasabb és alacsonyabb kasztba tartozók, öregek és fiatalok, hagyományos ruhákba és farmerbe-ingbe öltözöttek. Egy közös volt bennük...a tisztelet, amit az isten felé mutattak.
Amikor a kérelmezők és tanácsot kérők elfogytak, akkor az isten még egyszer körbesétált az udvaron, megáldotta a nézőket és visszavonult, hogy a segítők szép lassan, a megfelelő imák elmondása és szertartások elvégzése közben megszabadítsák a maszkjától. A táncosból ekkor az isten eltávozott, hogy helyét a mérhetetlen fáradtság vegye át. Az ember visszanyerte a saját öntudatát. Állítólag ilyenkor a táncos semmire sem emlékszik, ami a tánc során és utána történt, amíg az isten a testében lakozott. Csak egyfajta fájó üresség marad benne, ám mégis boldogsággal tölti el a tudat, hogy az isten elfogadta a testét.
Amíg az egyik táncost vetkőztetik, már közben öltöztetik is a következőt. A rituálé hasonló, de természetesen az adott istennek vagy démonnak megfelelő. És amikor a következő isten megjelenik, akkor a dobok újra dübörögni kezdenek. Három táncot néztünk végig, mire végetértek már egészen kivilágosodott. Hihetetlen élmény volt."
(sajo beszámolója, ong.hu)
