Ferenc pápa elmagyarázta, mit jelent a szegény, szegényekért élő egyház
Elsőként azt hangsúlyozta, hogy a legfontosabb dolog, amit adhatunk, az evangélium. Az Egyház nem egy civil szervezet. Legfontosabb feladata, hogy Jézusról beszéljen, nem pedig az, hogy hatékony legyen. „Az Egyház a föld sója, a világ világossága, arra kapott meghívást, hogy az Isten országának kovászát jelenvalóvá tegye a társadalomban, és ezt mindenekelőtt a tanúságtételével teszi, a testvéri szeretet, a szolidaritás, a megosztás tanúságtételével” – mondta a Szentatya.
A válság idején még inkább fontos, hogy magunkra vegyük a szegények fájdalmát. Az nem lehet, hogy mi, keresztények „csak saját magunkkal foglalkozzunk, magunkba zárkózzunk, elbátortalanodjunk”. Az Egyház nem zárkózhat magába – ismételte Ferenc pápa. Hozzátette: „Fennáll ez a veszély: bezárkózunk a plébániára, a barátokkal, a mozgalmunkkal, azokkal, akikkel ugyanúgy gondolkodunk … de tudjátok, mi történik ekkor? Amikor az Egyház bezárkózik, megbetegszik.” Ahogyan mondta: az Egyháznak ki kell lépnie önmagából és el kell indulni a létezés peremvidékei felé. Majd hozzátette: ha valaki kilép az otthonából, érheti baleset. Ám sokkal jobb, ha baleset éri az Egyházat, mint ha megbetegszik. „Lépjetek ki! Lépjetek ki!” – buzdította a jelenlévőket.
Amikor kilépünk, másokkal találkozunk. A hit találkozás Jézussal. És nekünk ugyanazt kell tennünk, amit Jézus tett: találkozni másokkal. Arra buzdított, hogy gondoljunk az idősekre, akik egy nép bölcsességét jelentik, és a gyermekekre! Meg kell teremtenünk a találkozás kultúráját, mindenkivel: „a barátság kultúráját, azt a kultúrát, ahol testvérekre találunk, ahol beszélhetünk azokkal is, akik nem úgy gondolkodnak, mint mi, azokkal is, akiknek más a hitük. Mindenkiben van valami, ami közös velünk: mindenki Isten képmása, Isten gyermeke. Találkozzunk mindenkivel, anélkül, hogy hovatartozását vizsgálnánk. És a másik fontos dolog: találkozzunk a szegényekkel. Ha kilépünk önmagunkból, rátalálunk a szegénységre.
Szomorúan állapította meg, hogy napjainkban nem felkavaró hír, ha megfagy egy hajléktalan. A botrányok az igazi hírek. Az sem hír, hogy rengeteg gyermek éhezik: „ez súlyos dolog, nagyon súlyos! Nem nyugodhatunk bele!” Arra buzdított, hogy ne legyünk túl jólnevelt keresztények, akik teázás közben teológiai kérdésekről diskurálnak., hanem legyünk bátor keresztények, akik elindulnak, hogy megkeressék Krisztus testét.
Ezt követően Ferenc pápa felidézett egy párbeszédet arról, milyen kérdéseket szokott feltenni püspökként a gyónásra érkezőknek és általában mit válaszoltak:
- Szokott alamizsnát adni?
- Igen, atyám.
- Jól van, jól van. Mondja, amikor alamizsnát ad, a szemébe néz annak, akinek ad?
- Nem tudom, nem figyeltem erre.
- És amikor alamizsnát ad, megérinti azt az embert, akinek ad, akinek odadob egy pénzdarabot?
Majd így folytatta: „Ez a fontos: Krisztus teste, megérinteni Krisztus testét, magunkra venni ezt a fájdalmat a szegényekért.” A szegény ember Krisztus teste.
A pápa arra szólít fel, hogy a keresztény ember számára a szegénység nem lehet szociológiai, filozófiai, kulturális kategória. „Nem, ez egy teológiai kategória! Talán azt mondhatnám, hogy az első kategória, mert az Isten, Isten Fia megalázta magát, szegénnyé lett, hogy velünk járjon az úton. Ez a mi szegénységünk: Krisztus testének szegénysége, az a szegénység, amit Isten Fia hozott el nekünk megtestesülésével. A szegény, szegényekért való Egyház azzal kezdődik, hogy elindulunk Krisztus teste felé. Ha elindulunk Krisztus teste felé, elkezdünk megérteni valamit, elkezdjük megérteni, mit jelent Urunknak ez a szegénysége. És ez nem könnyű” – mondta.
Hangsúlyozta, hogy a világias lelkület árt a keresztényeknek. A jelenlegi válság érinti a közerkölcsöt, a politikát is. Az embert magát érinti a válság, hiszen lerombolja, kivetkőzteti az erkölcsből. Ha a közéletben és a politikában nincs jelen az erkölcs, akkor mindent meg lehet tenni. Fontos feltenni magunkban a kérdést, hogy keresztényként mit kell tennünk a válság idején.
Korunk erkölcstelenségének érzékeltetésre egy bibliai midrást mesélt el, egy 12. századi rabbi által leírt történetet, amely arról szól, hogy Bábel tornyának építéséhez téglákat kellett készíteni. Nagy munkával készültek, értékes téglák voltak. Ha a torony építése közben egy felcipelt tégla leesett, az hatalmas tragédia volt. Ha viszont egy munkás esett le, az nem jelentett semmit. Ilyen korban élünk: ha a bankok befektetései veszítenek értékükből, az tragédia. Ha emberek halnak éhen, az nem tűnik fel senkinek. A szegény, szegényekért élő Egyház ezzel a mentalitással fordul szembe – magyarázta Ferenc pápa.
Magyar Kurír
(tzs)
