Magyar – cigány nemzeti sorskérdés
A cigányellenesség ellen való fellépés minden keresztény és nem keresztény jól felfogott érdeke. Ez nem azt jelenti, hogy a társadalmi együttélés írott és íratlan szabályait semmibe vev? magatartást megért?en jóváhagyjuk és elnézzük! Érdekünk nekünk, a többségi lakosságnak már csak azért is, mert a magyarellenesség növekedése a cigányság körében számunkra is élhetetlenné teszi ezt az országot – ?k pedig itt maradnak...
A konfliktusokkal terhelt együttélés nemcsak a cigány-magyar jó viszonyt veszélyezteti, hanem árt a cigány közösségnek is.
A cigányság számára az optimális együttélés formája a kettős identitás.
A spirituális összetartozás tudat – ami a magyarságra jellemző -, egységes identitást eredményezhet a cigánysággal még akkor is, ha a cigány-magyar viszony képlékeny, formálódó folyamat.
A cigányságnak Magyarországon 600 éve nem sikerült integrálódni úgy, mint például a jászoknak, kunoknak vagy törököknek. Eddig nem volt olyan nemzeti stratégia sem, amely a cigányság szociális integrációja mellett magyar nemzeti kötődésük megerősítését tűzte volna ki célul. A cigánysággal való együttélés kérdése mostanáig nem volt része a nemzetpolitikai gondolkodásnak.
Az elmúlt rendszerben a társadalom, az emberek számára nem jelentett súlyos problémát a cigányság jelenléte –munkahelye, iskolában stb.- mára ez megváltozott. Eddig úgy tűnt, hogy a cigányság nem játszott szerepet mindabban, ami a nemzet sorsában jelentős és meghatározó volt. A cigányság kívül élt a magyar történelmen és társadalmon. Ezt elfogadta a cigányság és a magyarság is – nem voltak zavaró találkozások a cigánysággal.
Mára ez megváltozott a magyarok többsége naponta találkozik cigányokkal, ami a kulturális különbségek miatt konfliktusokkal terhelt.
Az egymás mellett élés helyett ma együtt kell élnünk. A magyar-cigány együttélés kérdése az egyik legfontosabb nemzeti sorskérdés – meghatározó lehet a nemzet jövőjét illetően, ez már nem morális kérdés – ez a nemzet jövőjét meghatározó tény.
Tudatos cselekvésre van szükség, nehogy spontán folyamatok induljanak el amelynek iránya kiszámíthatatlan. Ez rögtön felveti a kérdést: szabad-e nélkülük nemzetstratégiát tervezni?
A cigányügy Magyarországon párbeszéden alapuló jövőtervezést jelent.
A legnagyobb kisebbséget (700 ezer - 1 millió) nem lehet figyelmen kívül hagyni, amikor a magyarság jövőjéről beszélünk – a kisebbség és többség közös érdekeit kell szem előtt tartanunk. Ez mikro- és makro-környezetre egyaránt érvényes.
A józan paraszti ész azt kívánja, hogy ne engedjük ellenséggé válni azt a közösséget, amely szövetségesünk is lehetne.
A magyar nemzet nincs abban a helyzetben, hogy ezt a szövetséget ne kösse meg – ennek hiánya további konfliktusokat generál!
A kettős cigány-magyar kötődés jelenthet a többségi lakosság számára elfogadható nyugalmat. A kettős kötődés a cigányság integrációjával lehetséges.
Az integráció azt jelenti, hogy a kisebbségben lévő megtartja a saját kultúráját, hagyományát, de ugyanakkor elfogadja a többségi társadalom szabályait – és ezzel együtt ugyanolyan esélyt kapnak a foglalkoztatásban, szolgáltatásokban való részvételre.
A szociális integráció elengedhetetlen feltétele annak, hogy az esélyeik növekedjenek.
Ma a cigányok a szegények legszegényebbjei – és sajnos a magyarok egy része is jó eséllyel hozzá szegényedik a cigánysághoz.
Lehet, hogy nemzeti integrációról csak azt követően lehet beszélni, ha anyagi értelemben vett jólétük legalább a lakosság átlagszintjére emelkedik, de nem felejthetjük el, hogy elsősorban spirituális és morális megújulásra van szükség – és itt nagy felelőssége van a keresztény világnak.
Ki kell törnünk az egymásra mutogatás csapdájából. Többségi részről szakítani kell az un. „önhibás” szemlélettel, amely szerint „a cigányság kizárólag önmaga tehet rossz helyzetéről, sőt a többség problémáját a cigányság okozza”. A cigányságnak viszont szakítani kell a fordított önhibás szemlélettel, miszerint „minden bajáért a magyar többség a felelős”.
Ezzel a szemlélettel lehetővé válik a valóságos okok felismerése.
Az elmúlt hetekben Egerben többnapos konferencián vettem részt, melynek témája „Cigánypasztoráció az Egyházban” volt. Ez a konferencia azt bizonyította, hogy a cigányság kettős identitása nagyon is lehetséges. Ezen a konferencián 140 cigány ember - nők férfiak vegyesen -, vettek részt. Nagyon jó volt megtapasztalni, mennyire jól érzik magukat így: cigánynak és magyarnak és persze Krisztushoz tartozónak lenni. Ezek az emberek az egyház befogadó szeretetét élik, Krisztus-követőkké váltak – küldetésük van a cigányság felé.
Amikor spirituális nemzettudatról beszélünk, akkor nemcsak etnikai spiritualitásról kell beszélni, hanem Isten szeretetéről amely átjár minket, megerősít saját nemzet-tudatunkban is, de amely ezzel együtt is népcsoport és nemzet feletti, mindent átölelő szeretet!
Tarnóczi Mária
(Forrás: Báthory János: Magyar cigánypolitika)
