Kihívások Ferenc pápa Egyháza előtt – az egyháztörténész szemével (2. rész)
Andrea Riccardi az olasz Limes folyóiratnak adott interjúban fejti ki átfogóan, milyen feladatokkal kell szembenéznia a harmadik évezred Egyházának. A második részben Afrikával, Európával és a reformok kérdésével foglalkozik.
A misszionáriusok korát követő Afrika nagy problémája a helyi egyházak működtetése. Sok a pap, erős a klerikalizmus és a hierarchia. A gyarmati korszak végét követően komoly katolikus politikai vezetők tűntek fel, mint Léopold Sédar Senghor és Julius Nyerere. Ma már az a kérdés, hová tűnt a katolikus vezető réteg. Eltűnésük egyrészt betudható annak, hogy az Egyház elveszítette az oktatás monopóliumát, másrészt pedig éppen a túlzott klerikalizmusnak. Ráadásul egyre növekvő gyorsasággal alakulnak független egyházak. A népesség gyorsan szaporodik, ami növeli ugyan a katolikusok számát, de ha Róma nem lesz képes kellő vonzerőt gyakorolni az újonnan lett katolikusokra, ők is könnyen a pünkösdi egyházakhoz pártolhatnak át. Egy-egy ember megtéréséhez lehet, hogy elég egy hónap, akár egy nap is, de ahhoz, hogy egy földrész kultúrája átalakuljon, évszázadok kellenek.
Az Egyház számára nagy kérdés Európa is: Wojtyla és Ratzinger meg voltak győződve róla, hogy ha Európa elveszik az Egyház számára, akkor maga a kereszténység is elveszik. Riccardi úgy véli, Bergoglio is így gondolkodik majd, nem hanyagolja el ezt a földrészt. Valószínűsíthetően új pasztorális tervet dolgoz ki a kontinens számára, és fontos lesz számára az ökumené kérdése, különösen az ortodox egyházzal való közösség.
Ferenc pápa gyökereit tekintve európai: két útlevele van, egy argentin és egy olasz. Másrészt bizonyos értelemben maga Argentína is olyan, mintha „Európa széle” lenne. Ráadásul Buenos Aires-ben sok ortodox él, és a legnagyobb latin-amerikai zsidó közösség is itt van jelen. Bergoglio száméra fontos az egyház egységének kérdése. Lelkisége a zsinatból merítkezik: a párbeszéd és a találkozás alkotják életének tartóoszlopait. Riccardi ugyanakkor figyelmeztet: mégsem jó, ha teológiai értelemben haladó szellemű pápának nevezzük. Igaz, hogy erősen társasági ember és nem fél például a szegények egyháza kifejezést használni, amelyről régóta nem hallani ilyen szinten; ám inkább azt mondhatjuk róla, hogy egy igazi jezsuita, komoly pasztorális-társadalmi elkötelezettséggel.
Melyek a legnagyobb veszélyek, amelyeknek ki van téve pápasága? Leginkább a túlzott elvárások. Nagyon hosszú a lista, amely a megoldandó kérdéseket tartalmazza. Sokan várják a kúria reformját. Erről már II. János Pál pápa is azt mondta, hogy ha minden energiájával erre koncentrálna, nem maradna ideje semmi másra. Bergogliónak bizonyára nehéz döntéseket kell majd hoznia.
Riccardi kifejezte meggyőződését, hogy az új pápának reformokat kell végrehajtania. Ugyanakkor biztos abban, hogy ezt a néppel és a püspökökkel együtt teszi majd meg, bevonja őket az egyház kormányzásába. Innentől kezdve a nép pápájának lenni politikai tartalommal is bír majd. Mást jelent magára venni egy ilyen hatalmas terhet – ezért tudja örömtelien tenni. Riccardi azt is hangsúlyozza, hogy maga Róma nagy jelentőségre tesz szert Bergoglio pápaságában. Ő egész életében pap és a püspök volt. Eddig Buenos Aires-ben, most Rómában. Ez a hozzáállása lehetővé teszi számára egyrészt, hogy kapcsolatban maradjon a valósággal, az emberekkel. Ugyanakkor ez teszi lehetővé azt is, hogy az ökumenikus párbeszédet és az Egyház missziós küldetését egy ismert és elismert, jelentős központból folytassa. Az Egyház nem lehet egy elvont nemzetközi valóság, mintha egyfajta ENSZ lenne a hit vonatkozásában. Intézményként persze egyetemes akar lenni, de ehhez meg kell őriznie alapításából adódó önazonosságát, amelyet éppen az ad meg neki, hogy Róma Egyháza. Riccardi hangsúlyozza: ilyen volt II. János Pál pápa egyházképe is.
Magyar Kurír
(tzs)
