Ateista inkvizíció
Az ember szeret falkában támadni. Csak legyenek jól ismert célpontok. Személyek és nézetek. Ezúttal egy filozófus a célpont, amiért kétségbe vonta, hogy a mai darwinisták meggyőző magyarázattal szolgálnak az értelem és az érzelem létrejöttére.
„Szabadgondolkodó inkvizítorok támadnak csoportosan” − olvassuk Leon Wieseltiertől a New Republicban annak kapcsán, hogy Thomas Nagel, a neves filozófus a neodarwinizmus korlátairól merészelt értekezni Az elme és a kozmosz című legújabb könyvében.
A felzúduláshoz voltaképp elég volt a könyv alcímét elolvasni, az ugyanis így szól: Miért majdnem bizonyos, hogy a neodarwinisták materialista anyagfelfogása téves? Mint az alcímből is kiderül, Nagelnek nem a darwinizmus ellen van kifogása, hiszen maga Darwin nem foglalkozott az anyag természetével. Neodarwiniánusnak a kortárs redukcionista materialista felfogást nevezi, amely azt hirdeti, hogy az élet, azon belül pedig különösen az elme és az érzelem keletkezésének titka megoldott ügy. Ezzel szemben Nagel úgy véli, hogy az élet „nem anyagi dimenziói”, a tudat, az ész, az erkölcsi érték, a szubjektív tapasztalat nem redukálhatók az élet anyagi dimenzióira, és még csak nem is vezethetők rájuk vissza egyenesen.
No de mire való a Twitter? Akárcsak a Facebook, egyebek között arra, hogy villámgyorsan mozgósíthassunk egy-egy virtuális közösséget valamilyen kipécézett ellenféllel szemben. Esetünkben nem is akárki, hanem Steven Pinker, a kognitív pszichológia nagyjainak egyike mutatott rá arra a bizonyos ellenfélre. Twitteresen, minden érvelés nélkül: ebben a műfajban éppen az a lényeg, hogy érzelmet szokás kelteni, nem értelmet. „Egy valaha nagy gondolkodó tucatérvelése” − vetette oda, s a materialisták nyomban neki is buzdultak Nagel ellen. De hiszen megjósolta ő ezt már egy korábbi művében, melyben azt fejtegette, hogy van egyfajta korlátlanul hódító „darwinista imperializmus”, amely nem tűri az ellentmondást. Így is lett: új könyve kapcsán tömegestől rontottak rá a tévedhetetlenségükben halálbiztos materialisták, akik Nagel megfogalmazása szerint „egyfajta spekulatív, de mindenre magyarázatot adó darwinizmus fegyverzetében szállnak szembe a vallással”.
Nagel egyébként nem vallásos − Isten őrizz! − teszi hozzá Wieseltier. Sőt, kifejezetten megjegyezte, hogy az evolucionizmusnak, mint minden dolgok egyöntetű magyarázatának elvben nem a vallás az egyedüli alternatívája. De tudta, hogy ez nem menti meg őt a támadásoktól. Mert a mai materialisták nem elégednek meg azzal, hogy Isten nincs, hanem elutasítanak minden olyan világmagyarázatot, amelyben az ész másra nem visszavezethető, önálló valami, nem pedig véletlenszerű képződmény. Pedig Nagel csupán „tágítani szeretné azon dolgok körét, amelyeket nem tekintünk elképzelhetetlennek, lévén, hogy oly keveset tudunk a világról”. Nosza, támadásba lendült hát a „Világi Hit Doktrínájának Szent Kongregációja” − írja Wieseltier, és elsőként a New Statesman szerzőjét, Simon Blackburnt, a neves brit filozófust idézi: „Ha lenne filozófiai Vatikán, ez a könyv jó eséllyel kerülhetne indexre.” A Nation pedig azt írta, hogy Nagel műve „eszköz lesz a csínytevők kezében”.
Persze senki sem akarja Nagel könyvét betiltani, de a lényeg az, hogy nemcsak érveiért, logikájáért támadják. Hanem azért is, mert eretnekséget ír. Hogy nem a jó oldalon áll. Hogy „cui prodest?” Márpedig ezek nem tudományos ellenvetések. Ha valaki az igazságra kíváncsi, nem azt vizsgálja, kitől származik, kinek használ egy-egy elmélet. Egyébként Nagel könyvének bírálatára gyakran természettudósokat kérnek fel, pedig filozófiai műről van szó. Már az is jellemző a mai ortodox materialistákra, hogy mindent természettudományos témának tekintenek. Egyetlen toleráns kritikával azért mégiscsak találkozott a szerző: A New York Review of Books szerzője, H. Allen Orr elismeri, hogy nem egyértelmű, hogyan is keletkezett az elme az anyagból. Hamar magához tér azonban, és megállapítja, hogy ez nem jelent mást, mint hogy egyelőre nem érjük fel ésszel az összefüggést. Erre aztán nem késik Wieseltier lesújtó válasza: de hiszen minden filozófiaszakos hallgató felismeri ezt az érvet: Isten létének, szándékainak, útjainak jól ismert magyarázata ez, amit a materialisták ebben a formájában mindig is megvetéssel kezeltek. A maguk elméletének védelmében viszont zavartalanul felhasználják. Végül is Wieseltier éppen azt kedveli Nagelben, hogy ő nem így gondolkodik. Nem tagad semmit eleve: csak azt, hogy kalodába szorítsák a gondolkodást.
(metazin)
