Cigányélet - Betekintés a prostitúció világába
Egy cigány lány volt az első, aki miatt felfigyeltem a prostitúció számomra érthetetlen jelenségére.
A cigányokkal szemben az érzéseim sokáig ambivalensek voltak. Bizonyos dolgok alatt egészen mást értünk mint ők, és ebből adódtak a félreértések. Például iskolát akartam nekik csinálni, hogy az általánost befejezzék. Az iskolába járáson ők azt értették, hogy eljönnek, amikor ráérnek, én meg azt, járnak, minden alkalommal, amikor az órarendjük szerint ott kell lenniük. Amikor ezt az egyszerű különbséget észrevettem, jobban figyeltem a félreértéseinkre, és hogy miből is adódnak.
Nekem az a tapasztalatom, hogy akiket megismerünk, azokkal nagyon jó lehet a kapcsolatunk, de tartunk azoktól, akiket nem ismerünk. Én már régóta dolgozom közöttük, így nincs ilyen problémánk…
Néha elrontjuk a dolgokat és szinte önmagunk ellen dolgozunk. Hittan tanár koromból emlékszem, milyen szorgalmasan jártak a hittanórákra, de amikor az első csomagot megkapták, attól fogva az volt a legfontosabb kérdés, hogy mikor lesz a következő csomag? Ettől kezdve a kapcso-latunk megváltozott. Addig elég volt a szeretet, a gondoskodás, az hogy egyenlő félként tekintsünk rájuk. A szeretetre, gondoskodásra ki vannak éhezve. Fontos, hogy az emberi méltóságukat kapják vissza.
„Na és hány lányt mentettetek már meg?” - szeretik feltenni ezt a kérdést nekünk, és (sajnos) megelégedéssel konstatálják, hogy bizony nagyon keveset.
Amikor számba vettem, hogy kiről is írhatok sikertörténetet, megint szembesültem azzal, hogy bizony szinte egyetlen lány sincs, akinek felhőtlen lenne az élete, akinek minden rendbejött volna az után, hogy volt ereje váltani, új életet kezdeni. Ez nemcsak az anyagi vagy az egészségi állapotuk miatt van így, hanem a lelki sérülések miatt, amiket elszenvednek, vagy amik a prostitúcióhoz vezetnek - nehezen gyógyuló sebek ezek.
Sokat beszélgettünk a lányokkal az életükről. Hogyan váltak prostituáltakká, mit jelent nekik ez az állapot, milyen gondolatok foglalkoztatják őket. Sok olyan esetet mondtak el, amik mindegyikük életében azonos. Mindig ezt hallották: Ki vagy te, egy senki!
- Úgyse tudod, nem tudsz te semmit!
Pedig az életben legfontosabb hogy szeressenek, hogy fontos legyek, hogy valaki okosnak, szépnek és jónak tartson.
A lányok arról számoltak be, hogy nem sze-rették őket, nem törődtek velük, sokan inté-zetben nőttek fel, senkinek nem voltak fonto-sak. Kiemelném most közülük Anna történetét.
Anna zenész cigány családból származik. Édesapja kocsmákban, esküvőkön muzsikált, el tudta tartani a családot. Hatan voltak testvérek, Anna a negyedik. Amikor édesapja meghalt, ő még csak négy éves volt. Intézetbe került, sokáig azt hitte, azért mert szegények voltak. Később tudta meg, hogy „erkölcsi” okok miatt - azaz anyja élte a maga életét és nem akarta, hogy a gyerekei zavarják. Többször haza vitték közben – és volt, hogy visszaszökött az intézetbe, mert otthon idegennek érezte magát! Hiányzott neki a rendszeresség is, az intézetben érezte magát biztonságban, ott szerették.
Jól tanult, sportolt, gitározott. Leérett-ségizett és szakmát szerzett. 18 éves korában ment haza - otthon addig volt becsülete, amíg a pénze tartott. Amikor hazakerült, akkor szembesült azzal, hogy az édesanyjának egyáltalán nem fontosak a gyerekei. Hama-rosan azt tapasztalta, hogy csak a pénze érdekli a családját, majd mikor elfogyott, magára hagyták. Szóba sem került, hogy tovább tanuljon, sportoljon, vagy járjon dolgozni. Csak volt és nem törődtek vele. Nagy veszekedések, evés-ivás, aztán a nélkülözés és a felelőtlen, parttalan élet. Rendszerességnek, mint az intézetben, nyoma sem volt.
Hogy kevesebbet legyen otthon csavarogni kezdett, aztán jöttek az autós pasik, akik elvitték olyan messzire, amennyire csak akart. Persze semmi sincs ingyen – mondták -, egy kis simogatás, összebújás volt a fizetés. Aztán férfiak is úgy érezték, hogy ők is tartoznak és némi pénzzel honorálták Anna odaadását…
Így kezdődött. Annának eszébe sem jutott, hogy ő ezzel a prostitúció útjára lépett.
- A köves utat szerettem – mondja -, mert ez kivezetett a faluból…
El, messzire a családtól és mindattól, ami az „otthont” jelentette. Ez szabadságot adott, új kapcsolatokat, új embereket. Egy kis simoga-tást, egy-két kedves szót. A férfiak sóvárgó tekintetét személye iránti tiszteletnek értel-mezte, úgy érezte, hogy emberszámba veszik, pedig a lelke mélyén tudta, hogy érdekből kedvesek hozzá. Egy kis figyelem, szeretetnek tűnő becézés, ha csak pillanatokra, ha csak előtte, de mégis, ha csak rövid ideig is, mintha szeretnék. Színjáték volt, mindketten ját-szottak, mindig az aktuális partnerrel.
Aztán egy ideig egy ruhagyárban dolgozott, három műszak, szalagrendszer munkásszállás. Ekkoriban ismerte meg az első élettársát, vele lekerült Szabolcsba, az élettárs szüleinél laktak. - Bekerültem a mocsokba - mondja.
Itt is a férfi volt a főnök, mindegy, hogy vályogot vetett, vagy lopni ment, az asszony dolga volt, hogy kiszolgálja. Nem volt becsü-lete, pedig rengeteget dolgozott. Anna is nap-számba járt, fát lopott, hogy fűteni tudjon, a kertet gondozta, főzött, mosott. Jöttek a gyerekek sorban, közben élettársa ütötte-verte, nagy szennyben és gyűlöletben éltek. A gyerekek intézetbe kerültek, aztán egy másik férfival Anna Pestre költözött…
Húsz éve él Anna Sanyival. Először egy rokonnál laktak, aki már „az” volt. Biztatta Annát is, hogy keressen pénzt, könnyítsen az életén. Senki nem mondta, hogy ez nem jó, hogy ez hova vezet. Sanyival élt továbbra is, akit Anna eltartott és elviselt. Alkoholista, verekedős, durva, aki naponta elmondja, hogy „az” vagy és „az” is maradsz, amíg csak élsz.
- Így is hűséges voltam hozzá, nekem nem volt több élettársam - mondja Anna. (A kliensek nem törték meg a hűségét.)
Vannak prostituáltak, akiket kénysze-rítenek, és vannak akik „szabadok”, akiknek az élettársuk a stricijük. Nagy fájdalom volt ez Annának, hiszen védelmet várt volna Sanyitól, nem pedig azt, hogy az utcára zavarja.
Annát húsz éve ismerem, a Mátyás téren hol kevesebb, hol több nő ült körülötte. Emlékszem, amikor a lánya is mellette volt, beszélgetés közben egy idősebb férfi elhívta. Kérdésemre Anna azt válaszolta, ez a nagybátyja, valamit segíteni kell neki, azért mentek el.
Szívesen beszélgettek, de igazából megközelíthetetlenek voltak. Mi röviden el-mondtuk, hogy segíteni próbálunk azoknak a lányoknak, akik ki akarnak szállni a prostitúcióból. Az volt az elgondolásunk, hogy ismerjenek meg bennünket, jó kapcsolat alakuljon ki köztünk és a rendszeres találkozásaink lehetőséget adjanak arra, hogy segítségért hozzánk forduljanak. Voltak családok, akikkel csak beszélgettünk, igaz hogy nagyon sokat. A férfi kollégáim elmesélték nekik, hogy mennyit dolgoznak, közben még tanulnak is. Úgy tűnik ez impo-nált a férfiaknak, mert egy idő után felhagytak a prostitúcióval. Először a férfi járt el dolgozni és rendkívül büszke volt, amikor fizetést kapott. Más érzés volt a munkával megkeresett fizetést zsebre rakni, mint a feleségéből kiverni a prostitúcióval megkeresett pénzt. Visszakapta az emberi méltóságát, valaki lett.
A 90-es évek elején a Józsefváros bizonyos pontjait elárasztották a roma prostituáltak. A cigányok voltak a rendszerváltozás első áldozatai, ők lettek először munkanélküliek, a „nagy lehetőségek” is őket érintették meg először: szerint szabadon árulhatták magukat. „Saját testével mindenki maga rendelkezik” - mondták. Később, másutt találkoztam olyan lányokkal is, akik jobb körökből származtak, iskolázottak is voltak közöttük, de a többség akkor is roma volt.
Anna először nem is tudta mit kell érteni bizonyos szavakon, de hamar beletanult. Menni kellett, csinálni kellett, mert Sanyi űzte, zavarta, kellett a pénz -, hogy a kocsmában elköltse. Rengeteget keresett Anna, de ennek semmi látszata nem volt. Soha nem utaztak, nem jártak szórakozni, nem szépítették a tanácsi lakásukat. Anna azt hitte, hogy jó anya, mindent megad a gyerekeinek, miközben ha jött az üzlet, a gyerekeknek ki kellett menni a lakásból. A gyerekek felnőttek, klasszikus történet: a lány prostituált, a fiú strici lett. Szeretetlenség, békétlenség… egy istent imádtak, a pénzt.
Közben lelkileg is egyre rosszabb lett, a megvetés, a kirekesztettség állandó érzéssé vált. „Kirekesztett, megvetett nők vagyunk, senki nem gondol arra, hogy nekünk is van lelkünk. Ki vagyunk éhezve a szeretetre, elég egy férfinek egy kedves szava és mi mindent odaadunk neki. Pár percig emberszámba vesz.
A legrosszabb, hogy mindig magunkat hibáztatjuk, sosem a másikat. Sanyi engem terrorizált, én ezt nem is vettem észre.
Amíg nem hittem Istenben mély dep-resszióban voltam, többször is gondoltam az öngyilkosságra, az élettársam annyira meg-alázott. Szerettem volna változtatni az élete-men, de el sem tudtam képzelni, hogy hogyan lehetne.
Egyszer a négyéves unokám, amikor az anyja üzletben volt és ki kellett menni a lakásból, összetette a kezét: Istenem csak mehetnék el innen! Mama menjünk világgá! - mondta nekem sírva. Azt hittem megszakad a szívem, ezután már csak arra gondoltam, mit is tehetnék, hogy ennek vége legyen. Mi lesz ebből a szegény gyerekből, ez is strici lesz? Egy szociális munkás járt hozzám a Félúton alapítványtól, mint játék-szenvedélybeteghez, ő hívott el a csoportba. Befogadtak, nem számí-tott, hogy cigány és prostituált vagyok, kedve-sek voltak hozzám, beszélgettek velem, meg-hallgattak. Olyan sokat jelentett, amikor a csoportban hallottam Istenről, olyan gyönyörű volt, mintha a Himnuszt hallgatnám.
Vitába szálltam Istennel: miért hagyod, ha vagy, hogy így éljek? Miért engeded meg ezt a rengeteg szenvedést?
Most már tudom, hogy miért hagyta, azt akarta, hogy én válasszak a jó és a rossz között. Most is jönnek hozzám a lányok, most már azért, hogy Istenről beszélgessünk.”
Szeretjük Annát hallgatni. Nagyon intelli-gens, tisztán, jól látja a dolgokat. Adunk a véleményére. Összegyűlünk a szobájában, ott vannak a barátnői is és imádkozunk. Egymásért és magunkért is. Sanyi is sokszor otthon van, tőle is megkérdezzük, ő mit szeretne, mit kérjünk számára Istentől. Ezen jókat szokott nevetni, de azért megengedi, hogy imádkozzunk érte.
Anna már évek óta felhagyott a prosti-túcióval, talán mióta a csoportba jár. Az a tervünk, hogy a lányokkal, akiknek elegük van ebből az életből egy falusi házba költözünk. Gazdálkodni fogunk és imádkozni. Befogad-juk a lányokat, meg a csellengő, senkinek nem kellő gyerekeket. De főleg Istennel élünk. Beszélgetünk Vele. Elfogadjuk a szeretetét. Megosszuk másokkal is.
Jézus mondja: A bűnös nők megelőznek titeket a mennyek országában…
A szerző Csapó Emma, a Kiút Veled Egyesület - Ökumenikus Segítségnyújtás a Prostitúció Nélküli Világért szervezet elnöke.
(Részlet a hamarosan megjelenő Cigányélet cím könyvből.)
