Gyűlöletbeszédnek minősítette a bíróság a bibliai etikát
Gyűlöletbeszédnek, pontosabban gyűlölet-bűncselekménynek minősítette a kanadai legfelsőbb bíróság a homoszexualitás bibliai alapú kritizálását, akár élőszóban hangzik el, akár írásban jelenik meg. Pakisztanizálódik Kanada? (...)
Úgy tűnik, a bíróságok ítélkezési tempója Kanadában sem jobb, mint itthon: William Whatcott még 2001-2002-ben terjesztett szórólapot, amikor a saskatooni iskolafelügyelőség elrendelte, hogy a homoszexualitásról való ismereteket be kell építeni a tanrendbe. Whatcott úgy gondolta, bibliai idézetekkel támasztja alá érvelését, amely szerint a homoszexuális aktusok „piszkosak”, a gyerekeket pedig jobban érdekli, hogy a barbibabákkal játsszanak, mint az, hogy „miként szodomizálja egymást két homoszexuális férfi”. A férfit a Kanadai Emberi Jogi Bizottság citálta bíróság elé, s most 7500 dollárt kell fizetnie az Emberi Jogi Bizottságnak és két homoszexuálisnak, akik sértve érezték magukat.
A bíróság úgy ítélte meg: mivel a „szodómia” szót nem vonatkoztatta a szerző a heteroszexuális kapcsolatokra is, ezért a szórólap egy specifikus embercsoport elleni támadás volt. Emellett a testület nyíltan kimondta: problematikusnak tartja, hogy a férfi olyan „tisztelt forrásokat” is felhozott véleménye alátámasztására, mint a Biblia, mivel a „negatív általánosításainak” ezzel akart hitelt adni. A döntés szerint a bíróságoknak ugyan nincs olyan tekintélye, amellyel értelmezhetné a Bibliát, ám nem hagyhatja figyelmen kívül, ha az ilyen szövegeket a gyűlöletbeszéd elleni törvény paragrafusaiba ütköző módon használják fel.
Érdekes, hogy másmilyen döntést hozott az albertai fellebviteli bíróság Stephen Boissoin lelkész ügyében, aki egy helyi lap vezércikkében fejtette ki elmarasztaló véleményét a homoszexualitásról. A bírósági döntés értelmében azért mentették fel, mert csak általában ítélte el a homoszexuális aktusokat, anélkül, hogy konkrét személyekre vonatkoztatta volna azokat. Az albertai bíróság szerint a lelkipásztornak és másoknak is joguk van kifejezni véleményüket a homoszexualitással kapcsolatban, akár támogatólag, akár elítélőleg.
Nem így vélekezok azonban a kérdésről a kanadai legfelsőbb bíróság. E testület meggyőződése szerint a cselekmény és a cselekvő gyakran nem választható el egymástól, azaz lehetetlen azt mondani, hogy elítéljük a bűnt, de szeretjük a bűnöst, mivel a cselekedet gyűlölete eleve elválaszthatatlan az elkövető személy vagy csoport gyűlöletétől. A bíróság azzal ugyan egyetért, hogy a szexuális orientáció és a szexuális aktus közt különbséget lehet tenni, ám a viselkedés elítélése szerintük gyakran csak arra szolgál, hogy elkendőzzék vele a hátrányos helyzetű csoportok, emberek elleni támadást.
Mint az idézett cikk is rámutat, az egyik probléma, hogy a kanadai gyűlöletbeszéd-törvény (mint általában a legtöbb) nem fogalmaz világosan, és olyan kifejezéseket használ, mint „gyűlöletnek tesz ki vagy a gyűlöletnek való kitevés felé tendál”, valamint „fennáll a veszélye” (risk, likely, can).
Másrészt alapvetően ez az egész gyűlöletbeszédesdi nagy marhaság: sokkal többet árt, mint használ, hiszen megteremti az öncenzúra és a félelem légkörét – főleg ha tisztázatlan és általánosító kifejezések kerülnek be a gyűlöletbeszéd elleni törvényekbe. Másrészt – de erre már számtalanszor rámutattunk – ugyancsak kettős a mérce, amikor a művészeti és szólásszabadság jegyében egyházakon, intézményeken, egyes csoportok szerint létező transzcendens személyeken lehet gúnyolódni, de a „hátrányos helyzetű” titulust maguknak kiharcoló csoportokon nem. És persze az is vicces, amikor az ilyen csoportok kommunista módszerrel, adminisztratív úton, jogilag akarják megoldani e problémákat.
Az meg egyszerűen félelmetes, hogy a bírósági érvelés mennyire a progresszív nézetek harcostársául szegődött, és tagad olyan egyszerű és könnyen belátható megállapításokat, hogy különválasztható tett és elkövető. Ez az egyik legalapvetőbb jézusi és keresztény tan, az ellene felhozott érvelés pedig gyakorlatilag elnémít mindenkit, mivel ez a logika begubózó és zárt rendszert alkot. Speciel a bíróság ezek szerint tagadja a katolikus katekizmus kitételét, miszerint a homoszexuális viselkedés elítélendő, a homoszexuális beállítottság nem szerencsés, de önmagában még nem bűn; és a homoszexuális személyek felé szeretettel, tapintattal kell közeledni, és figyelembe kell venni érzékenységüket.
Abszurd, amikor csak elméletben és általánosságban lehet kritizálni egy világnézetet vagy egy viselkedési módot, mert ha konkrétan a képviselőit kritizáljuk, akkor gyűlöletbeszélünk. Nagyon túlteng az önérzet és az érzékenység egyesekben.
Innen már csak egy lépés, és ennek a logikának teljesen megfelel, hogy Kanada adoptálja a pakisztáni blaszfémia-törvény kapcsán kialakult gyakorlatot: ott már az is bajba kerül, aki az istenkáromlás (és Mohamed-káromlás, iszlám-kritizálás) elleni törvényt kritizálja, hiszen nyilván azért ellenzi, mert ő maga is blaszfémiát szeretne elkövetni. Azaz a törvény hatálya alá esik (hogy még nem követte el, az nem érdekes, de szeretné) a törvény kritizálása, az iszlamista csoportok pedig blaszfémiával vádolják azokat is, akik el merik vállalni a beperelt személyek védelmét. Lassan hozhatnának Kanadában egy olyan törvényt, hogy aki a gyűlöletbeszéd elleni törvényt kritizálja, az rögtön a hatálya alá esik, hiszen nyilvánvalóan aljas és rejtett módon óhajtana elkövetni alattomos támadást hátrányos helyzetű csoportok ellen.
A gyűlöletbeszéd-törvények szabadságellenesek, és jobban veszélyeztetik szabadságunkat, mint amennyire megvédenek bármilyen csoportot. Lehessen szabadon polemizálni, kritizálni egyházakat, világnézeteket, vallásokat – de a „hátrányos helyzetű” csoportokat is, legyenek azok akár homoszexuálisok. Jelenleg nem úgy tűnik, hogy a kereszténység veszélyeztetné mások szabadságjogait, inkább fordítva. És ajánljuk mindenki figyelmébe Paul B. Coleman könyvét: Censored. How european „hate speech” laws are threatening freedom of speech.
(...)
(mandiner.blog)
