Gyermekek név nélkül
"Az abortált magzatok körülményeiről szól ez a részlet. Elmondom azt, amit láttam, és amit sokan tudattak velem, de különösen Szent Rafael arkangyal." - Részlet egy olasz nyelvű könyvből, amelyhez az előszót a Róma jelenlegi exorcistája (ördögűzője) írta.
"Az abortált gyermekek lelke általában a tisztítótűzben van, de sorsuk főleg attól a választól függ, amit abortuszuk pillanatában adnak. Amikor akart (tudatos) abortuszról van szó ezek a magzatok áldozatként jelennek meg, akiket feláldoztak a szüleik önzésének oltárán.
Egyesek közülük egyszerűen nem voltak képesek a halálukat elfogadni. Agresszívekké váltak, s ellenérzéssel tele az élőkkel szemben. Mások viszont depresszióba, vagy kétségbe estek. Ismét mások, de ezek kevesen vannak, felajánlották halálukat Istennek, s így vértanúk lettek. Ők azt mondták nekem, hogy saját vérükben keresztelkedtek meg az Istennek történt felajánlás révén, és így azonnal a mennyországba jutottak. Így én is megértettem, hogy a vérkeresztség, azaz a saját halálunk és vérünk teljes felajánlásának ereje Krisztus áldozatával egyesít minket. Ezeken a ritka kivételeken kívül az abortált magzatok döntő többsége, akikkel találkoztam, ahogy mondtam a tisztítótűzben van. A pokolban egyet sem láttam közülük.
Megmagyarázták nekem, hogy átmenni a tisztítótűzön szükséges ezen kisdedek számára. Ki kell gyógyulniuk a szüleik visszautasítása és a külvilág fénye megtapasztalásának hiánya által okozott súlyos sebekből. A tisztulás, olykor fájdalmas ösvényét kell végig járniuk. Megismertem olyan abortált magzatokat, akik a szomorúságtól, kisebbségi érzéstől valósággal őrültek voltak, és szenvedtek, mert az a téveszme gyötörte őket, hogy senki sem szerette őket. Gyakran mesélték el nekem, hogy irigykednek azokra, akik megszülethettek, különösen szerencsésebb testvéreikre, akiket szüleik elfogadtak. Súlyosabb esetekben hallottam, hogy Istent vádolják, miért nem védte meg őket. Mindez viszont sok bajt okoz az élőknek is, amiről majd a családfa gyógyítása kapcsán fogok beszélni.
Az abortált kisdedek engem főleg a keresztelésre kértek. A legfőbb igényük ezzel kapcsolatban, hogy a keresztséggel nevet is kapjanak. Az a tény, hogy nincs nevük az önazonosságuk hiánya miatt mérhetetlen fájdalmat okoz. „Nevet adj nekem!” Ezt a mondatot ismételték, s hallottam annyi és még annyi alkalommal. Nevet kérnek, hogy személynek érezhessék magukat. A legtöbb esetben még nevet sem tudnak maguknak választani. „Adj nekem nevet!”
A keresztségen túl még kérik imáinkat és arra vágynak, hogy apjuk és anyjuk legyünk. Sok abortált magzat mondta nekem, hogy Krisztusban édesanyjának tekint engem. Lelki apát és anyát szeretnének érezni, hogy azok segítsék és bevezessék őket a kegyelmi életbe. Az abortált gyermekeknek nagy szükségük van arra, hogy szüleik, akik elvetették őket bánják meg bűnüket és térjenek vissza Istenhez. Igénylik szeretetüket, hitüket Istenben és a reménységet. Szüleik életéből táplálkoznak, ha az utóbbiak képesek önmagukat Istennek ajánlani ezekért a gyermekekért. Így a szülők visszaszerezhetik a lelki apaságot és anyaságot, jóllehet a testit elvesztették, helyesebben eldobták. Ez az abortált magzatok felajánlásának ösvényét megkönnyíti és ők a maguk részéről segítenek szüleiknek.
Az átélt tapasztalataim alapján megfigyelhettem, hogy az abortált kisdedek, ha részesülnek a keresztség kegyelmében és szívből megbocsátanak az Istenhez vezető utat hihetetlen gyorsasággal teszik meg, miután nincsenek a földi tapasztalatokkal megterhelve. Így a választottak valóban impozáns seregévé válnak, ami óriási segítség az élőknek. Imádkoznak érettünk nagylelkűen viszonozva szeretetünket. Én személyesen is megtapasztaltam imájuk segítségét. Látomásban oly sokszor láttam a Szűzanyát körülvéve azoknak a gyermekeknek fénylő lelkével, akik már bejutottak az égbe, „Mária kicsiny mártírjai” – ahogy szeretik magukat meghatározni.
A „befagyasztott” magzatok
Sok tapasztalatom volt a laboratóriumokban mesterséges megtermékenyítéshez használt és megfogant embriókkal. Őket befagyasztották, hogy majd felhasználják, vagy kidobják.
Ezeknek az embrióknak, akiket én magzatoknak nevezek, a helyzete drámai. Lelkük érti mindazt, ami történik velük. Ők az élet és a halál között érzik magukat. Folyton az őket körülvevő hidegről beszélnek, ami elönti a lelküket. Rettegésben és félelemben élnek mindazért, ami történhet velük. Magukat csak úgy határozzák meg, hogy az emberiség utasította el őket. Azonban közülük sem hiányoznak olyanok, akiknek sikerül bízni az Istenben és felajánlani magukat Neki.
Ezek a magzatok is kérték tőlem a keresztséget. Névre vágynak és Isten, valamint a mi szeretetünkre. Az atyai és anyai szeretetre, imára hihetetlen nagy szükségük van. Ők a legelhagyottabb és elkeseredettebb lelkek, akikkel találkoztam. Óriási sóhaj ez, ami ezekből a laboratóriumokból száll föl, sóhaj, amit annyiszor hallottam ima közben, s amit nem mulasztottam el felajánlani Istennek. Sőt ezeknek a teremtményeknek a kiáltása hallható és felemelhető Istenhez imádságban, szentmisében mintha az ő saját imádságuk lenne! Sőt ezek a gyermekek segíthetnek felajánlani és megszentelni szenvedésüket! Hihetetlen segítség lenne ez nekik és az egész emberiségnek!
2005. december 28-án, amikor az Egyház megemlékezik az ártatlan aprószentekről Jézus kifejezte vágyát, hogy ez a nap legyen részben az abortált magzatok emléknapja is. Jézus kérte, hogy imádkozzunk értük, családjukért és szentmiséket mondjanak az abortusz súlyos bűnének kiengesztelésére."
Stefania Caterina: Túl a nagy határon Kiadó: Luci dell Esodo Srl Velence 2008.
Fordította: Bakos Batu
