Európai Horizontok: a válság és a jövő
Európa olyan újév elé tekint, amely tele van nem könnyen megoldható problémákkal – írja Salvatore Sabatino, a Vatikáni Rádió olasz hírműsorának szerkesztője, az Európai Horizontok rovatának kilencedik részében.
Első helyen áll a szegénység, amely az öreg földrészen csaknem 120 millió embert érint, azaz minden negyedik állampolgárt. Ezek az emberek tengődve élnek, számukra mindennapos a lemondás. Sabatino szerint második helyen áll a munkanélküliség, annak összes pusztító szociális hatásával; 2008-tól kezdve több mint 26 millióan veszítették el munkahelyüket, a fiataloknak több mint 50 százaléka munkanélküli. Közben egyre nő a hajléktalanok száma, amely a szélsőséges marginalizáció jelensége. Ez egyben azért is válik gyakorivá, mivel a család, amely a nehézségek idején valóságos biztos kikötőt jelent, kemény megpróbáltatásoknak van kitéve. Lehetséges azonban egy új gazdasági és társadalmi modell.
„Én vagyok Európa, mi vagyunk Európa”: Több mint egy jelmondat – az együttélés, a szolidaritás, a javakban való osztozás gondolata, amelyet veszély fenyeget annak a válságnak a következményeként, amely magával sodorta az alapító atyák európai alapelveit. Ma a napirendi pontokat nem az egység fogalma diktálja, hanem a válság, amely a leggyakrabban visszatérő szóvá vált, nemcsak az emberek, hanem főleg az intézmények körében – fejti ki gondolatait a szerkesztő.
Sabatino úgy véli: a válság nem egy fogalom, hanem olyan valóság, amely kihat a több mint 500 millió európai állampolgár mindennapi életére. Európa, még ha lassan is, de reagált a válságra, bevetve legjobb erőit és védőkorlátokat húzott fel, bár olykor talán túlságosan is „kizárólagosan” gazdasági szempontokat követve. Mindezt az állampolgárok rovására tette, akikre a krízis földrengésként zúdul, rendkívül súlyos társadalmi következményeket teremtve. Mindez az egyenlőség hiányává alakul át és inkább a bizalom, mintsem a gazdasági élet válságává. Az a veszély fenyeget, hogy az európai intézmények és állampolgárok kohéziója folyamatosan felbomlik.
A legnagyobb veszély annak a kockázata, hogy haldoklik maga az európai szociális rendszer, amely valóságos példaképet jelentett az egész világ számára. Hová tűntek az alapvető jogok? Hová tűnt a szolidaritás? Mi lesz Európából? – veti fel a kérdést a szerkesztő. Az elemzők szinte mindnyájan a gazdasági adatokra koncentrálnak; 2013 jelenti majd a változás évét, 2014-től kezdve pedig ismét növekedés áll be. Ugyanakkor terjednek a „mikrohitel”-projektek, amelyek kisebb kezdeményezéseket finanszíroznak, és képesek arra, hogy alapjaiban lendítsék fel a gazdasági életet.
A létfontosságú élelmiszerek cseréje is szerepel a kezdeményezések között. Főleg Görögországban, de máshol is, mint Spanyolországban, Szlovákiában, Olaszországban és Franciaországban. Olyan intézkedésekről van szó, amelyeket a COMECE, az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága is javasolt. A válság megoldásának receptjét kínálja fel a szociális piacgazdaság európai modelljében, hogy hatékony védelmet nyújtson a legvédtelenebbeknek. A válság ugyanis egyben etikai és kulturális, tehát antropológiai válság is.
Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) szerint nem lehet úgy párbeszédet folytatni a világgal, hogy csak a problémákkal nézünk szembe; szembe kell nézni a problémák kulturális előfeltételeivel is. Ezek az intézkedések a szolidaritásban jelölik meg a szükséges gyökereket, amelyek egyéb gyökerekkel fonódnak össze. A keresztény gyökereket, a szórakozott Európa elfelejtette megöntözni és fennáll annak a veszélye, hogy elhalnak.
Bárcsak az európaiak magukévá tették volna a Caritas in Veritate enciklika üzenetét! – véli Sabatino. Ebben XVI. Benedek pápa a látóhatáron jóval túlra vetett fényt, erőteljesen hangsúlyozva, hogy keresni kell az igazságot, meg kell azt találni, és a karitatív „gazdaságban” kell kifejezésre juttatni. A szeretetet pedig az igazság fényében kell értelmezni, értékelni és gyakorolni. Ez a felfogás kiindulási pontot jelenthet Európának.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír
