Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint

dr. Szegedi László: Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint

A Mennyei Atya szava szól Krisztusnak, a szolgálati és királyi papságnak.

Bevezetés

A krisztusi papság gondolatát a 109 zsoltár 7 versével alapozom meg, Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint. Ezt a szöveget a Mennyei Atya mondja a világ teremtése előtt. Megesküdött, hogy a Messiás mindörökké pap lesz. Furcsa mondat. A Mennyei Atyának nem kell megesküdnie, amit mond, igaz. Miért hangsúlyozza, hogy az eskü örökre érvényes? Annyi nyilvánvaló a kijelentésből, hogy az Atyának Krisztus papsága valami miatt rendkívül fontos. Ez az elgondolkodtató, valószínűtlennek tűnő kijelentés a Szentháromság belső világába vezet bennünket. Az Atya atya, bizonyos fokig érthető. A Fiú fiú. A Fiú azért fiú, mert életét az Atyától kapja. A Fiúnak kettős élménye van, egyik, hogy végtelen isteni természete, élete van, a másik, hogy ezt az Atyától kapja. Az Atya mindent odaad, megmutat, megdicsőíti. A Fiú nem olyan mint a gonosz, aki nem tudja elviselni, hogy valaki legyen felette. A Fiú bízik az Atyában, engedelmes neki, alázatos vele szemben, az Atya nagyobb nála abban, hogy neki magától van isteni élete. A Szentlelket nehezebb elképzelni, mert az Atya is, Fiú is lélek. Az a szeretet, amivel az Atya és a Fiú szeretik egymást, ez a Szentlélek.

Az Atya örök gondolata a teremtés. Isten az angyalt, embert is eleve az örök üdvösségre gondolta el. A Fiú feladata, küldetése, hogy az emberiséggel testvériesen ossza meg, amit kapott, az emberi nem minden egyes tagját és az egész emberiséget szeresse, befogadja, bevezesse az isteni életközösségbe. Istent közvetíteni a világnak, ez papi feladat. Krisztus pap. Csodálatos terv. A kis ember rácsodálkozhat, ujjonghat, hogy a Fiú felemeli, bevezeti a szentháromságos közösségbe. A szép tervbe belerondított a bűnbeesés. A mennyei Atya és a Fiú emberileg gondolkodva igen nehéz helyzetbe került. Ő azért küldi földre fiát, hogy megdicsőítse. A bűnbeesés következtében olyan emberiségnek adja, amely leköpi, keresztre feszíteni. Mit legyen a feszült helyzetben?

Az Atya elhatározása, hogy Krisztust odaadja az emberiségnek papként a bűnbeesés ellenére is, érvényes, akkor is ha megölik. Az Atya megesküdött örökre, a bűnbeesés nem írja felül az esküt. Krisztus Atya iránti engedelmességből eljön, pap lesz egy közönyös, kétszínű, képmutató, ritkán igaz emberiséggel szemben. Ez a papság nem idilli hivatás, de megrendítően szent. Ebben az üdvtörténeti rendszerben minél nagyobb Krisztus áldozata annál nagyobb lesz a dicsősége.

Krisztus pap mindörökre. Művéről mondják a teológusok, hogy a világot felemelte természetfeletti rendbe. Más kifejezés, hogy kegyelmet közvetít. Kiengesztelte Istent, megnyitotta a mennyországot. Megalapította Isten országát. Távlatunkban Krisztus azzal az alkotó szeretettel szereti a világot, amivel Őt szereti az Atya. Ez a szeretet Isten Életét Ajándékozó Lélek.

1. Krisztus papságának a kifejtése

1/1 A pap szerepe a társadalomba

Az ember természeténél fogva vallásos lény. A vallásos társadalom, - ma ilyen nincsen, - abszolút odaadást él meg az istenséggel szemben, amit jelképes áldozat bemutatással fejez ki. A közösség hivatalos hódolatát, - amit vallásos közösség fontosnak tart -, a pap mutatja be. A Biblia gondolatvilágában Noé áldozata fejezi ki a bűnbeesett emberiség hódolatát az Úr előtt, amit az Úr elfogadott, és megáldotta a Noétól származó emberiséget. A választott nép életében pedig az ároni papság áldozatai fejezik ki a papság, áldozat gondolatát.

Az Úr Jézus sem önmagát, sem az apostolokat nem nevezte papoknak, mert papsága nagy mértékben különbözött a papi csoportoktól. Urunknak igen mély értelmű sajátos, papi tevékenysége volt. A Zsidókhoz írt levél részletesen kifejtette, és megalapozta a Krisztus papságáról szóló tanításunkat.

1/2 Krisztus papsága

Az Úr Jézus papként, nem egy evilági nép hódolatát fejezte ki istene iránt, és nem az istenség evilági áldását esdette le a nép evilági életére. Jézus Krisztus hitünkben az egész emberiség egyetlen, abszolút, közvetítője Isten és ember között, akit a Zsidó levél tanítása szerint nem emberek választották, nevezték ki főpapnak, hanem Isten. Az Úr Jézus ebben az Isten létével szemben zárt, véges, bűnbeesett világban új világot teremt, új népet hoz létre, amelyben Isten megnyílik a bűnbeesett, de megtérő emberiség felé, és befogadja a maga életközösségébe.

Krisztus Urunk áldozatával kapcsolatban azt kell tudatosítanunk, hogy az Ő áldozata nem jelképes áldozat, hanem teljes életáldozat. Aki amiért él, azért áldozza életét. Ebben a tevékenységben elég az élet gyertyájának egy darabja, a magyar úgy mondja, hogy áldozatot hoz érte. Az Úr Jézus áldozata ilyen életáldozat volt. Mi a különbség az Úr Jézus életáldozata, és az emberek életáldozata között? Az emberek önmagukért hoznak legtöbb áldozatot. Vallásos emberek némi jelképes áldozatot mutatnak be Istennek. Amikor pedig mi emberek bűnt követünk el, akkor az ördögnek áldozunk.

A mi Urunk Jézus Krisztus volt az egyetlen ezen a földön, aki az Atya akaratának teljesítéséért, a világ üdvösségéért áldozta egész életét. Aki a világért áldozza életét a világot nyeri meg. Aki az ördögnek áldozza életét, az ördögöt nyeri meg. Aki a Szentlélekért áldozza életét egészen, az a Szentlelket nyeri meg egészen. Mondhatom az Úr Jézus a világ üdvösségért áldozta életét. Ő a Szentlélek átistenítő erejét akarta megnyerni a maga emberi természete és az emberiség javára. Mondhatom úgyis, hogy az Ő áldozata az örök üdvösség egyetlen forrása. A bevezető gondolatok szellemében mondhatom, hogy a tökéletes fiúi szeretetet élte meg az Atya irányában, amit az Atya viszonzott.

Az Úr Jézus életáldozatának a csúcsa a kereszthalála. Krisztus Urunkban Isten Fia, a világ főpapja könyörgött a keresztfán a bűnök bocsánatáért. Áldozati adománya kereszten feláldozott Teste. Ekkor vált teljesen Istenért vállalt áldozattá Jézus teste, lelke, egész élete. A Mennyei Atya elfogadta áldozatát, és ráárasztotta annak a Léleknek a hatalmát, erejét, dicsőségét, akinek a megnyeréséért áldozta teljesen életét. Ekkor, ott a kereszten nyerte meg a Szentlélek teljes újjáalkotó, átistenítő erejét a maga emberi természete és az emberiség javára.

Húsvétvasárnap reggel nem ébredt arra az emberiség, hogy a mennyországban találta magát, mert a Szentlélek nem áradt ki a világra automatikusan, azt újjáteremtve. Krisztus Urunk embertől emberig, személy szerint hív meg, ajánlja fel Lelkét, és vár választ, hitet, engedelmességet.

A feltámadt Krisztus nem látomásokon, hanem szentségekben, -keresztségben, Eucharisztiában stb keresztül - ajánlja fel Lelkét a bűnbánó emberiségnek. A feltámadással új korszak, a történelem végső ideje kezdődött el. A végső idő titokzatos, megrendítő, sokszor fájdalmas történelem, mert rengeteg bűnön, bukáson keresztül tisztul az emberiség egy része, míg másik része megkeményedik vele szemben, és üldözi Őt. A feltámadt Krisztus a szentségekben működő papi tevékenységét a végső időkben a szolgálati és királyi papságon keresztül gyakorolja.

2. Szolgálati papság

Krisztus Urunk feltámadása után dilemma előtt állt a papi küldetésével. Ha Ő végzi el papi feladatát a világban, akkor ezt nem adja tovább másoknak. Amennyiben átadja, akkor nem ő a pap. Az Úr ezt a problémát a szolgálati papsággal oldotta meg. Krisztus Urunk mindenét átadja, papságát is, de oly módon, hogy ő tevékenykedik bennük papként. Krisztus Urunk nyilvános működése elején kiválasztott fiatal embereket, akiket működése végén megbízott szentségek kiszolgáltatásával, amelyeken keresztül ő tevékenykedik. A pap Krisztus a felszentelt papokon keresztül valóban jelen van a világban. Az egység közöttük nem csupán jogi képviselet, hanem sajátos, szentségi azonosulás. Krisztus bennük él, tevékenykedik velük azonosulva. A papság feladata, hogy az élet nagy piacán pakolják ki Krisztus „áruját” a szentségeket, hogy aki akar „vásárolhasson” belőlük. A papok Jézusként végzik el az adott korban, helyen a szentségi cselekményeket, keresztelnek, bérmálnak, miséznek, adják tovább papi hatalmukat a következő nemzedéknek. Nem úgy van, hogy a pap önti a vizet, Krisztus pedig a Lelket adja, hanem Krisztus is önti a vizet, és a pap is adja a Lelket. Mindez azért van így, hogy Krisztus valóban jelen lehessen papként a világban. Lélegzet elállító Krisztus magatartása, aki azonosul a a szabad akarattal rendelkező szolgálati pap szavaival, tevékenységével, akkor is, amikor bűnt követ el, mert szentségi életközösség örökre érvényes, Isten esküje erre is vonatkozik.

A szentségi szolgálat, mint emberi tevékenység, önmagában nem rendkívüli teljesítmény. Továbbá a szentség kiszolgáltatás önmagában nem elégséges az üdvösséghez. Vegyük fel azt a szélsőséges lehetőséget, hogy Krisztus meghalt a kereszten, tíz millió papja van az Egyháznak, akik keresztelnek, miséznek, elvégeznek mindent szabály szerűen, de sem ők, sem a „hívek” nem élnek hitben, semmibe veszik az egészet, az első misétől az utolsóig. Ebben az esetben Krisztus meghalt a kereszten, meg vagyunk váltva, van számos papunk, létrehozzák a szentségeket, de sem papok, sem hívek közül senki sem üdvözül, mindenki megy a pokolba.

Krisztus megrendítő papi sorsa miatt, amiben a pap is részesül, nem hétköznapi esemény Krisztus szolgálatát papként vállalni. Krisztus és az Egyház számára nagy esemény a szolgálati papság. Az Úr Jézus nyilvános működésében, szociológiai szempontból nézve az apostolok nevelésére fordított legtöbb energiát. Az Ő papnevelő gondolatát, magatartását, sajnos nem nagyon értjük, követjük.

Az Úr Jézus mindenek előtt, és felett az Ő istenségébe vetett élő, tevékeny hitet akarta elmélyíteni bennük. Ez volt az elsődleges, gyakorlati cél. Az Egyházban mindenek előtt a szervezet szolgálatára, működtetésére tesszük a hangsúlyt. Másodszor a személyes bizalmat, baráti kapcsolatot munkálta közöttük, hogy őket is érdekelje Krisztus ügye. A pap nevelés a különböző szerzők aszketikus ki mit tudja. Krisztus Urunk nagyon fontosnak tekintette, hogy az apostolok tudatát, gondolkodásmódját átformálja a sajátjára. Krisztus Urunk gondolkodás módja titokzatos, érthetetlen. Nem tartott előadásokat, csak megjegyzéseket tett. Nem könnyű megérteni, el kell mélyülni tanításában. Mi pedig különböző teológusok eszmerendszerén neveljük az ifjú levitákat, akik közül legtöbben nem ismerik meg Krisztus Urunk gondolkodásmódját. Krisztus Urunk továbbá radikális odaadást várt az apostoloktól. Az apostolok mindenüket elhagyva követték Krisztust. Ezen a ponton visszaléptünk az Ószövetséghez viszonyítva. Ott a papoknak nem lehetett földjük.... A középkorban megszületett az a szerencsétlen gondolat, hogy a szerzetesek kötelessége törekedni a tökéletességre oly módon, hogy külön nem lehet nagybirtokuk, csak közösen. A világi papok nem szerzetesek, tehát nem kötelességük törekedni a tökéletességre. A papnevelés az Úr Jézusnak sem ment könnyen, mint nagypéntek bizonyítja. Az apostolok Pünkösdkor tapasztalták meg Krisztus szeretetét, akkor lettek jézusi papok. Lélek tapasztalás nélkül nem megy.

3 A királyi papság

3/1 Bevezető gondolatok a királyi papsághoz

Isten Fiának az a papi feladata, hogy isteni életét átadja, megossza az emberiséggel. Krisztus, az Ő papi tevékenységének egy részét a szolgálati papságnak adja át, más elemeit pedig a királyi papságnak, vagyis a megkeresztelt híveknek.

A Római Katolikus Egyháznak a múltban rendkívül világos szolgálati pap fogalma, szervezete, és gyakorlata volt. Jellegzetes pap alakja volt az Egyház két meghatározó népének, az izraelitáknak és Róma népének, volt kiktől tanulni. A középkorban a papság jelentőségét növelte a vagyon és a hatalom. Végül a Tridenti Zsinat megerősítette a protestantizmus által megkérdőjelezett szolgálati papság szentségi voltát. A papi nőtlenség kiemelte a papság tekintélyét.

Amilyen mértékben kiemeltük elméletileg és gyakorlatilag a szolgálati papságot, olyan mértékben maradt elméleti, és gyakorlati síkon egyaránt árnyékban a királyi papság.

3/2 A királyi papság biblikus alapja

Maga a kifejezés, hogy királyi papság, vagy papi királyság az Ószövetségre megy vissza. Az Úr azt ígérte Mózesen keresztül az izraelitáknak az Ószövetség megkötése előtt, hogy ők lesznek az Úr papi királysága. Szent Péter azt mondja levelében, hogy a krisztusi hívek igazából a papi királyság. Szent Pál stílusában kifejezve magunkat, az ószövetségi papi királyság, az újszövetségi királyi papság előképe. „Ti választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul lefoglalt nép vagytok(1 Pét 2. 9). Papi királyságot mondunk, ha a nép királysága a hangsúlyos, királyi papságot mondunk, ha a papságon van a hangsúly. A szolgálati papságban az egyén a hangsúlyos. A királyi papságban nem az egyén a jelentős, hanem a közösség, mindig közösségként, királyi papságként szerepel. A közösségnek van papi rangja, méltósága, feladata, szent nemzet, királyi nép.

Krisztus hívei királyi papság, Krisztus a papkirálya. Jézus, mint király itt azt jelenti, hogy ő nem a világi, politikai hatalom vallásos szolgája, hanem saját hatalma van, amivel saját népét létrehozza és kormányozza. Az Úr ország alapító hatalma a Szentlélek ereje. Krisztus királynak, amint mondta, „hatalmam van arra, hogy odaadjam az életem, és van hatalmam van arra, hogy visszavegyem” (Jn 10 18). Van hatalma, lelki ereje, hogy az egész világ javára szent életáldozattá váljon, és van ereje, hogy feltámadjon. Krisztus népe részesül Krisztus hatalmában, hogy Krisztussal áldozattá váljon és feltámadjon. Krisztus népe királyi papság, papi népként kegyelem közvetítő szerepe van a világ felé. Ezt a kifejezést, hogy kegyelem közvetítő, nem szeretem, mert általánosságban mozog, és nem tudjuk meg belőle, hogy mit is kell tennie a királyi papságnak a világ üdvösségéért. Jobb kifejezés, hogy a királyi papságnak részt kell vennie a Lélek átélésében és árasztásban, ajándékozásában a világ javára.

3/3 A királyi papságra szükség van a világ üdvösségéhez

A királyi papság először azért jelentős, mert az Úr Jézus minden hívét meg akar ajándékozni az Ő királyi, papi rangjával, méltóságával, és ezt a királyi papságon keresztül teszi.

A királyi papság nem csupán rang kérdés, hanem világüdvözítő feladata van. A világ a bűnbeesés miatt roppant zárt az Istennel szemben. A híveken keresztül árad Krisztus üdvözítő szeretete a világra, amire okvetlen szükséges a világ üdvösségéhez.

A két különböző papi csoport létrehozása tehát nem csupán pedagógiai bölcsesség, vagy szociális érzék eredménye, mint Izsák áldása Ézsaunak. A szolgálati papság mellett a világ üdvösségéhez szükség van királyi papságra, mert a szentségeket nem elég kiszolgáltatni, hanem élni is kell. Más dolog misézni, és más dolog a misébe bekapcsolódni, élni belőle. A szentségek kiszolgáltatása szolgálati papi feladat, a szentségek megélése királyi papi feladat. A keresztfán ez a kettő egybe esett, a papság szemszögéből két külön elem. Nem vagyunk tudatában, hogy a hívek szentségi életének papi jellege, eleme van. Röviden összefoglalom a lényeget: amikor a hívek átélik a szentségi eseményeket, akkor ez nem csupán egyéni jámborság, hanem ezen az eseményen keresztül tovább árad a Lélek a világba. A szentségek hívő megélése a világ üdvösségének nélkülözhetetlen eleme. A hívek átéléséből árad a Lélek a világra, ez a királyi papság. Amennyiben ezt tudatosan tesszük, akkor beszélünk tudatos királyi papi életről. A mondottakból következik, hogy minden szolgálati papnak is van királyi pap küldetése is.

A királyi papsággal kapcsolatban, ha pontosan akarom kifejezni magamat, azt kell mondanom, hogy a királyi papság számtalan eleme él tudatunkban, gyakoroljuk is, csak lényege, sajátos papi volta van hangsúly árnyékban ami nem kedvez a királyi papság megismerésének és tudatos gyakorlásának. A hívő nép Krisztus életébe kapcsolódik bele. Krisztus minden tette közvetítő, papi tevékenység. Krisztusnak nincs olyan tette, ami nem papi tevékenység. Mindannak, amit a hívek Krisztussal egyesülten tesznek, annak papi jellege, kegyelem közvetítő hatása van a világ felé. Amit pedig a hívek Krisztus nélkül tesznek, annak nincs üdvözítő értéke.

3/4 Királyi papság a keresztségben gyökerezik

A királyi papság szentségi alapja a keresztség. A keresztségben sajátos, végtelenül szent, mély személyi találkozás, egység jön létre a feltámadt Krisztus és a befogadó hívő személy között. Azok a személyek, akik megnyílnak egymás felé, befogadják a másik személyét, bekapcsolódnak egymás életébe, és engedik a másikat, hogy benne éljen, tevékenykedjen. Aki igazán értékeli a másikat, az szolgálatára van a másiknak. Krisztus Urunk isteni személye tökéletesen adja magát, belép a hívő személyébe, és szolgálatra van minden tettének, vele egyesülten végzi minden tettét. A Fiú továbbá megosztja szeretetét, életét a hívővel, hogy ő is vegyen részt Krisztus életében.

A keresztség szentségében - Szent Pál kifejezésével élve, - beárad a kereszteltbe csíra szerűen a meghalt, de feltámadt Krisztus újjáteremtő lelke. (Mondhatom úgyis, hogy azzal a szeretettel szereti, mint az Atyát). Krisztus Urunk beletestesül a megkereszteltbe, azonosul vele, megéli vele a hívő életét. Nem úgy van, hogy a hívő éli a maga életét, Krisztus pedig a sajátját, csupán egy helyen vannak. Krisztus azonosul az ember minden természetes tettével és megszenteli azokat. Amennyiben babát keresztelünk, Krisztus a baba gőgicsélésével, táplálkozásával, alvásával azonosul, és megszenteli, isteni eseménnyé teszi azt. A Lélek nagyon finoman krisztusi tettekre, odaadásra, áldozatra ihleti, indítja, segíti a hívőt természetes, kegyelmi fejlődősének megfelelően. Krisztus a hívő bűneiért engesztel, amennyiben a hívő bűnbánatot tart. Krisztus kiegészíti, megszenteli, felemeli a hívő Istennek szóló tökéletlen életáldozatát krisztusivá, üdvösség szerzővé.

Ábrahám, Mózes életáldozata Krisztuséval egyesítve lett üdvösség szerző.

A keresztségben elnyert Szentlélek bekapcsolja a híveket Krisztus világot átfogó életébe, papi tevékenységébe. Krisztus az egész világért engesztel, hálát ad, dicsőít, könyörög. Krisztus az Ő világot átfogó tevékenységébe be akarja vezetni a hívőt, rajta keresztül is akarja árasztani Lelkét a világra. A hívő a keresztségben felkent pap király, akinek hivatása, hogy Krisztussal, Krisztusban áldozatul adja életét a világ üdvösségért. És a hívő felkent pap, akinek hivatása, hogy Krisztussal könyörögjön az egész világért. Amikor a hívő ezt teszi, akkor nem csupán egy hívő ember jámborkodik, hanem Krisztus tevékenykedik benne.

Krisztus Urunk nem az égben, hanem közöttünk tevékenykedik. Az Úr közöttünk nem magában, hanem szolgálati és királyi papjain keresztül tevékenykedik. Az Úr szolgálati papjain keresztül misézik, és királyi papjaiban éli az Ő életét olyan mértékben, ahogy azok megnyílnak feléje. Krisztus a hívek imájában imádkozik, Ő alázatos bennük, ha Krisztus szellemében alázatosak, Ő szegény, tiszta, engedelmes, stb. olyan mértékben, ahogy a királyi papság megnyílik feléje, és azonosul vele. Ahogy Krisztus nem misézik papok nélkül, nem tud alázatos, engedelmes, stb lenni a királyi papságban annak közreműködése nélkül. Amit Krisztus megél a Lélekből a hívekben itt és most, az az Ő élete, tevékenysége közöttünk.

Krisztus azt tudja tenni ma a világban, amit királyi papjain keresztül tehet. A királyi papok korlátozzák, illetve növelik az életükkel Krisztus hatalmát. Nem pontos kifejezés, hogy a vértanúk vére az Egyház magvetése. Úgy szól pontosan, hogy Krisztusnak a vértanúkban kiömlő vére az Egyház magvetése.

A szolgálati papi tevékenység csúcsa a szentmise bemutatása. A királyi papság szentségi tevékenységének a csúcsa pedig Krisztus oltáriszentségi tevékenységébe való hívő bekapcsolódás. A mennyei Atya úgy látja, fogadja Krisztust az Oltáriszentségben, ahogy a kereszten látta. Krisztus a világ javára odaadja az életét a királyi papságnak, hogy felajánlja a világért. Krisztus az áldozó, szentségimádást végző hívekben folytatja keresztáldozatot felajánló tevékenységét a világ javára. Amennyiben senki sem veszi át tevékenységét, csak ő könyörög az Szentostyában, akkor a világ nem részesül Krisztus áldozatából.

3/5 A királyi papi tevékenység gyümölcse

Fontos kérdés, hogy kik részesülnek, kik nyerik el a Szentlelket a hívek királyi papi tevékenysége nyomán? Ebből nem lehet tudományt űzni. „A szél ott fúj ahol akar. Hallod zúgását, de nem tudod honnan jön és hová megy. Ez áll mindarra, aki lélekből született” (Jn 3 8). Isten teljesen szabad a Lélek árasztásban. Néhány alapelvet azért mondhatunk. Krisztus Urunk azt mondta, „bármit kértek majd nevemben az Atyától, megadja nektek” (Jn 16, 23). Minél inkább azonosul a szentáldozásban a hívő Krisztus szándékával, annál inkább kér Jézus nevében, és annál inkább megnyeri kérését. Krisztus Urunk az utolsó ítéletről szóló beszédékben kiragadott példákat sorol fel, hogy melyek az igaz tettek. Ott az irgalmasság tetteiről van szó, lehetne másfajtákat is felsorolni. A királyi papság Szentlélek árasztása azoknak a számára hasznos, gyümölcsöző, azok részesülnek benne, akikben van nyitottság a krisztusi lelkületre.

Korunkban egyre jobban kibontja a Szentlélek a hívek királyi papi tevékenységét, első sorban nem a teológusokon, hanem választott hívek lelki tevékenységén keresztül. Csak néhány példát említek. Faucault atya hosszú keresés után a tuaregek közé megy, ahol valaha idegenlégiós tisztként működött. Az a hit éltette, hogy az ő igen szeretett testvére, Jézus rajta keresztül jelen van, és megszenteli a tuaregeket. A Szűzanya újkori megjelenései a világ üdvösségéért végzett rózsafűzér imáival királyi papi tevékenysége a híveknek a világ üdvösségéért. Fausztina nővér tanítása az irgalmasság rózsafűzérével a hívek királyi papi tevékenységére épül, továbbá a Szeretetláng is.

4 A királyi papságról való tapasztalásom

A királyi papsággal nem elméleti fejtegetésként, hanem gyakorlatként találkoztam. 1959 hatvanötünket elbocsájtottak a Központi szemináriumból, mert nem jártunk békegyűlésre. Én felszentelt diakónus voltam. Pannonhalmára mentem, kertészeti segédmunkás lettem a nyugdíjas szerzetesek szociális otthonában. Ezerkilencszázhatvan tavaszán bekerült az otthonban Máriás Lajos jezsuita atya, aki nekem ezerkilencszáznegyvennyolcban földrajz tanárom volt Pécsett a Piusz gimnáziumban. Őt ezerkilencszázötvenben le akarták tartóztatni, de elmenekült, és végig rejtőzködött. A magányában számomra csodálatos eucharisztikus karizmája bontakozott ki, ami engem megragadott. Fél éve szenteltek fel titokban pappá. Azt mondta találkozásunk alkalmával, hogy valahányszor kimondod az átváltoztatás szavait, a kenyérből mindig Krisztus teste lesz. Tudtam. Neked nem kell külön felindítanod minden egyes szentmisében a szándékot, hogy át akarsz változtatni, Krisztus közreműködik veled. Tudtam. Azzal folytatta, Krisztus nemcsak az átváltoztatás pillanatában van jelen benned, és nemcsak akkor működik közre veled, hanem egész életed minden tevékenységében, ha felindítod a szándékot, hogy vele egyesülten akarsz cselekedni. Tehát te Krisztussal egyesülten imádkozhatsz, beszélhetsz, dolgozhatsz, pihenhetsz stb. Ebben az esetben tetted annyit ér, amennyit Krisztus ér, érdemel. Ez nekem nagyon sokat jelentett, belegondoltam, hogy jó tetteim sokkal értékesebbek lesznek, ha ezt tudatosítom.

Ezután következett egész addigi életem, és azóta is legmeghatározóbb pillanata. Azt mondta az atya, hogy Krisztus nemcsak a te életedet éli veled egyesülten, hanem az egész világért engesztel, hálát ad, könyörög dicsőít. Te belekapcsolódhatsz Krisztus egész világot átfogó, helyettesítő, közbenjáró papi életébe. Te Krisztussal egyesülten áraszthatod papként a Lelkét a kenyérre, és hívőként áraszthatod az egész világra, vele hálát adhatsz, dicsőíthetsz, engesztelhetsz, könyöröghetsz az egész világért Krisztusként. Ez nekem egészen új volt. Nekem ez ott, akkor, nem elméleti szöveg, hanem valóság lett. Én az egész világot képviselem, intézem ügyeit Isten előtt Krisztusként. Én élhetek Krisztus tevékenységével, mint saját életemmel. Krisztus bennem él, én Krisztusban, egy vagyunk.

Abban az időben naponta egy órát szoktam imádkozni, ima életemnek a Krisztussal való együtt tevékenység lett a lényege. Napközben is igyekeztem gyakorolni. Kezdetben lebegtem, de ez nem tartott örökké.

Ezerkilencszázhatvanháromban amnesztiát kaptam, elkezdhettem papi működésem. Harminchárom hittan órám volt hetente, négy tanyasi iskolával. Autóm természetesen nem volt. Amikor este gyalog mentem tizenkét kilóméteres út végén ,, a havon angyalok röpítettek”, miközben az egész világra árasztottam királyi papi hatalmammal a Szentlelket. Doktori értekezésem erről a témáról írtam. A gyakorlás és elmélkedés alapján azóta is egyre mélyebb és szélesebb körű a királyi papságról, - mert itt arról volt szó - való fogalmam. Nékem a szolgálati papi hivatásomnál nagyobb élményem lett a királyi papi hivatásunk, ami nem egyediségemben, hanem közösen gyakorolva a hívekkel, lélegzetelállító hivatás. A Krisztus életébe való bekapcsolódás nem papi privilégium, hanem minden hívő számára elérhető és gyakorolandó. Megértettem, hogy a szolgálati pap egy darab kenyeret változtat át Krisztus Testévé itt és most, de a hívek királyi papsága királyi papi tevékenységével végig a történelem folyamán, világ méretekben az egész üdvözülő világot változtatja át kozmikus Krisztus Testté, árasztva ki rá az újjáteremtő Szentlelket. Mondhatom úgyis, hogy Krisztusként szereti az egész világot.