„Annyira szeretnék az emberekhez közelebb álló Egyházat!” – Interjú Ferenc pápával
A Credere című olasz katolikus hetilap február 11-i számában jelent meg az az interjú, amelyet a lap főszerkesztője, Vincenzo Vitale atya, paulinus szerzetes készített a Szentatyával, aki beszélt többek között kedvenc evangéliumi szereplőiről, az imádság évéről, a fiatalokról, a nőkről, a másoktól való tanulás és az áldás fontosságáról. Az alábbiakban a teljes interjú fordítását közreadjuk.
Nem titkolom, nagy izgalommal haladok át a Szent Anna-kapun, megyek fel az Apostoli Palota lépcsőjén, hogy találkozzam Ferenc pápával, aki meglepetésemre két nappal korábban felhívott, és értesített arról, hogy szívesen ad interjút a Credere folyóiratnak. Szemtől szemben állni a Szentatyával nem mindennapi dolog. Izgatottan érkezem, azon töprengve, hogyan köszöntsem, hogyan kezdjem, de az ő egyszerre kedves és egyszerű üdvözlése elég ahhoz, hogy feloldja a feszültségemet és megnyugodjak. Szent Ágoston egyik mondata jut eszembe, amikor a hívekkel való kapcsolatáról elmélkedik: „Értetek vagyok püspök, veletek vagyok keresztény.” Az az érzésem, hogy a két dimenzió összhangban él Róma püspökében, aki ilyen testvériesnek „mutatkozik”. Olyan pásztor, aki tudatában van az Isten népéhez való tartozásának és közelségének. Meglehetősen hiányolja is az emberekkel való kapcsolatot, ahogyan azt őszintén elmondja a Credere folyóiratnak adott interjúban.
– Szentatya, az evangélium szereplői közül melyik áll legközelebb a szívéhez, melyikkel azonosul leginkább, melyikhez tér vissza leggyakrabban?
– Nem csak egy van, több is van, akiket nagyon szeretek. Az egyik Lázár, mert halott volt, és feltámadt. Ez a saját életemre, saját megtérésemre emlékeztet, arra, ahogyan az Úr kiemelt a sírból. Egy másik szereplő a naimi özvegyasszony, aki halott fiát gyászolja: tetszik, hogy képes siratni azt, akit elvesztett. Tetszik az az asszony is, aki titokban érinti meg Jézus ruháját (Mk 5,25–34). Az imádságban néha ilyen kissé merész dolgokat teszünk, hogy az Úr meghallgasson bennünket. Több nőt is említek, különös, nem igaz? Aztán Márta: Mária persze szemlélődő, de aki dolgozik és intézi a dolgokat, az Márta. Ő nagyon emlékeztet engem azokra a férfiakra és nőkre, akik keményen dolgoznak a hitért az Egyházban. És végül az apostolok: Péter a maga „lobbanékonyságával”, aztán Jánosnak a szemlélődő képessége. Azt mondtam, hogy „tetszenek” nekem, jobban mondva, közel érzem magamhoz őket. Aztán a modern szentek közül Szent Ferenc.
– Szentatya, a múltban az Egyház mindig is képes volt az egyszerű emberekhez szólni, és „népi” hitet javasolni. A mai korban azonban úgy tűnik, a kereszténység szavai már nem szólnak kortársainkhoz, különösen a fiatalokhoz. Hogyan érhetjük el ma az emberek szívét?
– Erre nincs általánosan érvényes válasz. Bizonyos országokban, a harmadik világban vagy Latin-Amerikában vannak olyan lelkipásztori tapasztalatok, amelyek az egyszerű emberekhez szólnak: megszólítják a fiatalokat… a fiatalok nyelvén beszélnek. Másfelől vannak „kifinomult” valóságok, melyek nem érkeznek meg, mozgalmak, melyek egy kicsit „választékosak”, s hajlanak arra, hogy magukat felsőbbrendűnek érző emberekből önálló „egyházacskát” alkossanak. Ez nem Istennek a hívő, szent népe. Isten népe olyan hívőkből áll, akik tudják magukról, hogy bűnösök, és haladnak előre. Én nem nézem rossz szemmel a mozgalmakat, melyek sok jót tesznek.
A mozgalom akkor jó, ha beilleszt téged a tényleges Egyházba, de ha válogat, ha elszakít az Egyháztól, ha elhitetik veled, hogy te különleges keresztény vagy, az nem keresztény magatartás.
– Szentatya, közeledünk a 2025-ös szentévhez. Ön azt akarta, hogy ezt egy felkészülési év előzze meg, melynek középpontjában az imádság áll. Miért?
– Azt kértem, hogy fokozzuk az imádságot, és így készüljünk arra, hogy jól éljük meg a szentévet, mely kegyelmi esemény. Újra fel kell fedeznünk az imádság értékét és szükségességét, személyes szinten, az Egyház és a világ életében.
Az Úr mondta nekünk azt, hogy imádkozzunk! „Imádkozzatok, imádkozzatok, kérjetek, és adatik nektek.” Ne felejtsük el ezt! Ne felejtsünk el kopogtatni az ajtón!
– Szentatya, az utóbbi időben azt láttuk, hogy nehézkesen, bottal és kerekesszékben közlekedik. A „selejtezés kultúrája” megbünteti azokat, akik nem tartják a lépést. Ön hogyan éli meg gyengeségét, korlátait?
– Az Egyházat fejjel kormányozzák, nem lábbal. Természetesen a korlátok ellenére is lehet előrehaladni. Ehhez a témához tartozik, hogy
a lelkipásztori munkában segítenünk kell a korlátokkal küzdő embereket: el kell kerülnünk, hogy elrejtsük és „kiiktassuk” őket.
Ki lehetne találni néhány tevékenységet az Egyházban ezeknek az embereknek, hogy érezhessék, hogy az Egyházhoz tartoznak. Egy keresztényt sosem szabad „kiiktatni”, vagyis nem szabad félreállítani. Az „kiiktató kultúra” nem keresztény dolog.
– Szentatya, Ön mindig is különös szeretettel viseltetett az egyszerű emberek és az egyszerű emberek hite iránt. Volt-e olyan helyzet, olyan találkozás a pápasága alatt, amelyet különösen a szívében őriz?
– Két epizódra emlékszem, az egyik itt Rómában, a másik Argentínában történt. Két évvel ezelőtt az egyik általános kihallgatáson egy asszony integetett nekem, és magához hívott, én pedig odamentem. Egy idős parasztasszony, nyolcvanhét éves, de nem látszott rajta. Megkérdeztem tőle, mit eszik, hogy ilyen jó formában maradjon: raviolit, válaszolta, raviolit, amit ő készített…, és megadta a ravioli receptjét. Megkértem, hogy imádkozzon értem. Biztosított róla, hogy fog imádkozni, de azt is mondta, hogy legyek óvatos. Akkor megkérdeztem tőle, hogy értem vagy ellenem imádkozik-e. Erre ő azt mondta: „Nem, Szentatya, ne tévedjen, ott bent ellene imádkoznak.” Az öregek bölcsessége, bátorsága!
A másik epizód Buenos Aires egyik nyomornegyedében történt, ahová misézni jártam, amikor érsek voltam. Az utam során tudtam meg, hogy II. János Pál meghalt. A nyomornegyed egyszerű emberei az új pápa megválasztásáról beszélgettek. Egy idős asszony megkérdezte tőlem, hogy én lehetnék-e pápa. Igen, mondtam neki. Akkor ő egy tanácsot adott nekem, azt, hogy vegyek egy kiskutyát. Megkérdeztem tőle, miért. „Mielőtt enne, adjon enni a kiskutyának, és várjon egy kicsit…”
– Ön előtt egyetlen pápa sem adott ekkora teret és ilyen fontos pozíciókat a nőknek a Római Kúrián belül. Ön többször elmondta, hogy az Egyház „női arcának” kérdése nem csupán a hatalom kiegyensúlyozásán múlik. Minek kell még történnie ahhoz, hogy a nők valóban részt vehessenek az Egyház életében?
– Itt fontos szem előtt tartani a péteri és a máriás elvet. A péteri elv a szolgálatra vonatkozik: Péter, a püspökök és a felszentelt papok. A máriás elv egyházi, az Egyházhoz való tartozás: mert az Egyház nő, az Egyház menyasszony. Péter nem nő, nem menyasszony. Az menyasszony-Egyház fontosabb, mint a szolgálatvégző-Péter! Fontos, hogy a Kúrián belüli munkát megnyissuk a nők előtt. De ott vannak azok a nők is, akik segítik a papi szolgálatot: van például egy perui apácákból álló kongregáció; a nővérek elmennek a kis falvakba, ahol nincs pap, vezetik a plébániákat, keresztelnek (hiszen világi hívők is keresztelhetnek), áldoztatnak, temetnek… amíg nem érkezik oda a plébános. De a nőknek nem a szolgálatban való részvétele a legfontosabb, hanem a nők jelenléte. A Római Kúriában most több nő van, és még több lesz, mert bizonyos megbízatásokat jobban teljesítenek, mint mi, férfiak. Például a kormányzó Raffaella Petrini nővér csodálatos dolgokat művel. A püspököket kiválasztó dikasztériumban is vannak nők… Ezek mind olyan posztok, ahol nőkre van szükség. Ebben jelenleg is halad előre egy folyamat. Több női titkár is van, gondoljunk Alessandra Smerilli nővérre az Átfogó Emberi Fejlődés Szolgálatának Dikasztériumában, vagy másokra, például az Evangelizáció Dikasztériumában, a szerzetesekért felelős dikasztériumban…
– Tisztában van azzal, hogy korszakos változást indított el?
– Nem igazán! Mondják nekem, igen. Haladok előre, ahogy tudok.
– Hit – Éljük meg a hit kalandját [Credere. Per vivere l’avventura della fede] – ez a címe a hetente megjelenő folyóiratunknak. Szeretnénk segíteni az embereket a hit útján, abban, hogy örömmel éljék meg az evangéliumot. Önnek jelenleg mi szerez örömet?
– Az emberek szereznek nekem örömet! Boldog vagyok, amikor emberek között vagyok.
Amikor a hivatalos ügyintézéssel foglalkozom, persze elvégzem a teendőimet, de amikor az emberekkel lehetek, az valami más. Szeretnék szabadon járni az utcán, de ez nem lehetséges.
Néhányszor megtettem, például, amikor szemüveget vagy hanglemezeket vásárolni mentem, de titokban. Én tanulok az emberektől! Amikor találkozol egy családapával, akinek annyi a havi jövedelme, hogy éppen csak meg lehet élni belőle, és aki eljön gyónni, és elmeséli, hogy amikor hazaér fáradtan, nem tud a gyerekeivel lenni, mert azok már alszanak, és reggel már hamarabb munkába indul, mielőtt ők felébrednek; és aztán elárulja neked, hogy az a legnagyobb öröme, amikor vasárnaponként a gyerekeivel játszhat… akkor tanulsz! Az emberek sokat szenvednek… mi, klerikusok néha jómódban élünk… látnunk kell az emberek munkáját, szenvedését.
– Szentatya, a Fiducia supplicans nyilatkozat közzététele után számos reakció érkezett. A részletkérdéseken túl miről szól voltaképpen az írás? Mi a dokumentum lényege?
– A legsúlyosabb bűnök azok, amelyek „angyali” külsővel álcázzák magukat (vö. 2Kor 11,14).
Senki sem botránkozik meg, ha megáldok egy vállalkozót, aki talán kizsákmányolja az embereket: pedig ez rendkívül súlyos bűn! Ellenben megbotránkoznak, ha egy homoszexuálist áldok meg. Ez a képmutatás!
Nekünk mindenkit tisztelnünk kell. Mindenkit! A dokumentum lényege a befogadás.
– Egyesek azt az ellenvetést teszik: hogyan lehet megáldani egy meleg párt?
– Csakhogy én nem „azonos neműek házasságát” áldom meg, hanem két embert, akik szeretik egymást, és arra is kérem őket, hogy imádkozzanak értem. A gyóntatás során mindig, amikor ilyen helyzetek előjönnek – homoszexuálisok, újraházasodottak –, mindig imádkozom, és megáldom őket. Az áldást senkitől sem szabad megtagadni. Mindenkit, mindenkit, mindenkit! De vigyázat, konkrét emberekről beszélek, olyanokról, akik képesek a keresztség felvételére.
– Szeretné-e üdvözölni a Credere folyóirat olvasóit?
– Örülök, hogy ennek a folyóiratnak az olvasói vagytok, mely sok jót tesz. Az a nagyszerű ebben a folyóiratban, hogy perspektívákat nyit. Annak van jövője, akinek vannak perspektívái!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Forrás: Credere, anno XI, numero 6, 11 febbraio 2024, 16–23.
Magyar Kurír
