A béke szavai és tettei
"...a béke nem pacifizmus, nem bújik egy gyáva és rest életszemlélet mögé, amely elhanyagolja az igazság, az igazságosság, a szabadság és a szeretet építésére és védelmére irányuló őszinte erőfeszítéseket...." Visvaldas Kulbokas érsek, apostoli nuncius Béke-világnapi beszéde a kijevi Szent Sándor-székesegyházban. Az alábbiakban a nuncius prédikációjának magyar fordítását közöljük:
Mi, katolikusok minden évben az év első napján ünnepeljük a béke világnapját.
Amikor 1968. január 1-jén Szent VI. Pál úgy döntött, hogy meghívja a katolikusokat és minden jóakaratú embert a béke első világnapjának ünneplésére, ezt a hírt a szeplőtelen fogantatás ünnepén, december 8-án jelentette be.
Elmondhatjuk tehát, hogy a béke világnapjának „anyasága” az Istenszülőé, „apasága” pedig VI. Pál pápáé, aki megjegyezte, hogy számtalan ember beszél a békéről, de szavaik nem mindig fedik a valóságot. Jóllehet az emberek néha a „béke” szót hangoztatják, de valódi szándékuk mások leigázása, gyarmatosítása, közben pedig a népeket megillető igazságosságot és szabadságot emlegetik. Végeredményben nem a béke (világa) épül, hanem az elnyomásé, jóllehet ezt a propaganda rendnek és törvényességnek nevezi.
Másrészt
a béke nem pacifizmus, nem bújik egy gyáva és rest életszemlélet mögé, amely elhanyagolja az igazság, az igazságosság, a szabadság és a szeretet építésére és védelmére irányuló őszinte erőfeszítéseket.
Mert VI. Pál többször hangsúlyozta: a „béke” szót senki sem használhatja ürügyül arra, hogy lemondjon arról, hogy életét hazája és testvérei szolgálatára szentelje, és elkötelezze magát az igazságosság és a szabadság védelmében. Mert ebben az esetben ez nem béke, hanem csak a saját felelősség- és kockázatvállalás előli menekülés.
Már e rövid megjegyzésekből kitűnik, hogy a „béke” szó VI. Pálnál valami különlegesen nagy és igényes dolgot jelent. Vagyis nem szavakról van szó, hanem valódi elköteleződésről.
Mindennapi elköteleződés ez, amelyet Mária elköteleződéséhez hasonlíthatunk,
akit ma Istenszülőként tisztelünk; Mária imádkozik, hisz bemutatja a törvény által előírt áldozatokat, gondoskodik a gyermekről. Később gondoskodik arról, hogy a kánai menyegzőn ne hiányozzék a bor, vagy pedig hogy Jézus „ne veszítse el teljesen a fejét”, amikor naponta tanít a Galileai-tenger mellett, és nincs ideje enni. Végül Mária Jézussal marad a kereszt tövében, és jelen van pünkösd napján is. Tehát Jézus életének minden fontosabb pillanatában – így az Egyház születésének pillanatában is – jelen van Mária.
A két ünnep – Mária istenanyasága és a béke világnapja – egyesítésével VI. Pál pápa arra is buzdít minket, hogy
vegyünk részt a béke építésében, vagyis ne gondoljuk, hogy ez valaki másnak a dolga, mintha mi semmit sem tehetnénk.
VI. Pál azt mondja: mi, keresztények sok mindent tehetünk:
1) Van evangéliumunk, amely számunkra „kivételes és hatalmas eszmék csodálatos kincsestára”, mint például a minden embert egyesítő, egyetemes testvériség gondolata, amely Isten egyetlen, szuverén és szerető atyaságából ered és a mindannyiunkat Krisztussal egyesítő közösségből fakad. Vagyis a keresztény hit és mentalitás arra ösztönöz minket, hogy az egész emberiséget egy nagy családnak tekintsük.
Ebben a családban vannak Ukrajna és más országok ellen támadó gyilkosok és gyarmatosítók, akik mindezek ellenére az emberi család részét képezik. S ezért imádkozunk értük, mert Krisztus értük is meghalt.
2) Nekünk, Krisztusban hívőknek egyedülálló fegyverünk van a béke érdekében: az imádság, melynek elképesztő energiája erősíti erkölcsi és politikai pozíciónkat, és lehetővé teszi számunkra, hogy
Isten irgalmára és erejére támaszkodva a reménytelenség ellenére is reménykedjünk.
Ez a két fő keresztény tényező, vagyis annak felismerése, hogy mindannyian ugyanannak az emberi családnak vagyunk a tagjai, és az imádság erejébe vetett hit ösztönöz, bátorít, továbbá – VI. Pál szavaival élve – képessé tesz bennünket lelki és politikai innovációra.
Tehát (e két érték) Krisztus igazi béketeremtőivé tesz bennünket, aki maga az „igazi, igazságos és kiegyensúlyozott béke, de ténylegesen elismeri az emberi személy jogait és az egyes népek függetlenségét”.
Itt, Ukrajnában ráébredtünk arra, hogy az egyik nehezen leküzdhető emberi probléma abban áll, hogy mindenki csak azt az „igazságot” akarja hallani és megérteni, ami neki tetszik: az agresszor csak önmagát akarja megérteni, és gyakran valami hasonló történik Ukrajna úgynevezett barátaival. Keresztényként milyen eszközzel rendelkezünk ahhoz, hogy tanúságot tegyünk az igazságról, miközben az emberi szívek bezárulnak?
Elsősorban Isten Szentlelkére hagyatkozunk, aki egyedül képes megtérésre indítani a szíveket.
Szent VI. Pál, aki már a mennyekben vagy, és imádkozol értünk, veled együtt békéért könyörögve fordulunk a mi mennyei Édesanyánkhoz, Máriához. Tudjuk, hogy nem vagyunk méltók a béke isteni ajándékára, de mégis kérjük azt. Sok halott, sebesült és elhurcolt gyermekkel, sok hadifogollyal, polgári személlyel, férfiakkal és nőkkel, sőt papokkal, több millió, vérző sebekkel borított ukránnal együtt kérjük:
Urunk, irgalmazz nekünk, és adj nekünk békét.
Fordította: Hidász Ferenc OFM
Magyar Kurír
