Az áldás teológiájának továbbfűzése – Teológiai megjegyzések a Hittani Dikasztérium dekrétumához
December 18-án Fiducia supplicans (magyaros fordításban: Bizalomteljes kérés) kezdettel dekrétumot adott ki a Hittani Dikasztérium. A dokumentum az egész világegyházban élénk visszhangot váltott ki, mivel a rendezetlen életállapotú katolikusok megáldásának lehetőségeiről nyilatkozott. A dokumentum pontos megértéséhez Görföl Tibor, a Vigilia főszerkesztője teológiai elemzéseivel kívánunk hozzájárulni.
Két és fél évvel ezelőtt Luis Ladaria bíboros aláírásával az (akkori) Hittani Kongregáció igen tömör választ (responsum) adott arra a kérdésre (dubium), hogy a Katolikus Egyházban megáldhatók-e azonos nemű párok. A válasz mindössze egyetlen szóból állt: „nem”. A tömör válaszhoz fűzött megjegyzéseiben Ladaria bíboros kiemelte, hogy az Egyháznak azért nem áll hatalmában áldást adni a szabálytalan élethelyzetben lévőkre, mert annak, amire áldást ad az Egyház hivatalos képviselője, „objektíve és pozitívan” összhangban kell lennie a Teremtő akaratával, a teremtésben kifejeződő isteni célokkal, amelyek teljes mértékben Krisztus révén nyilvánultak ki. Mivel pedig
a szabálytalan párkapcsolatok, így az azonos nemű párok nincsenek összhangban a férfi és a nő együttélését érintő isteni szándéknak, nem részesülhetnek az Egyház hivatalos áldásában.
Ezért is váltott ki meglepetést a Víctor Fernández aláírásával megjelent újabb dokumentum, amely, úgy tűnhet, módosítja ugyanezen Dikasztérium korábbi állásfoglalását, mivel lelkipásztori lehetőséget biztosít a szabálytalan élethelyzetű párok, vagyis az azonos neműek és a polgárilag újraházasodottak megáldására.
A két dokumentum azonban nem mond ellen egymásnak, hanem alapvetően eltérő kérdéseket rendez, és más-más teológiai perspektívát tükröz.
A legfontosabb, hogy a Fiducia supplicans Ferenc pápa „atyai és lelkipásztori megközelítésmódjának” (2) fényében továbbfűzi a szentelmények közé tartozó áldások teológiáját. Ehhez felhasználja azokat a válaszokat (Respuestas), amelyeket az egyházfő két bíboros által megfogalmazott tanbeli és egyházfegyelmi kérdésekre (dubia) adott 2023. július 11-én.
Lényeges előzménye a dokumentumnak az a levél, amelyet a Vatikán Pietro Parolin bíboros államtitkár aláírásával október 25-én intézett a német püspökökhöz, a Német Katolikus Püspöki Konferencia főtitkárához, Beate Gilleshez címezve. A levélhez Parolin bíboros csatolta a Víctor Fernández bíboros megjegyzéseit, amelyek leszögezték, hogy a világegyházban jelenleg viták kereszttüzében álló témák közül két kérdésben nincs joguk önállóan dönteni a helyi egyházaknak, így természetesen a németnek sem.
Két kérdésben nincs helye a tárgyalásnak és a mérlegelésnek, hangsúlyozta Víctor Fernández, mert az Egyház tanítása nem tűr felülvizsgálatot. Az egyik ilyen tanítás, hogy az Egyháznak nem áll hatalmában a nők pappá szentelése, a másik ilyen tanítás, hogy a homoszexuális párok objektíve helytelen állapotban vannak.
Elképzelhetetlen, hogy az október 25-én kelt levél és a december 18-án kelt Fiducia supplicans között ellentmondás legyen, hiszen mindkét doktrinális szöveg egyazon Ferdández bíborostól származik. Ráadásul november 10-én Ferenc pápa levelet intézett négy olyan német női teológushoz, aki november 6-án aggályait fejezte ki az egyházfőnek a német egyházban zajló folyamatokkal, nem utolsósorban az azonos nemű párkapcsolatok egyházi elismerésének igényével kapcsolatban. Levelében az egyházfő megerősítette, számára is aggasztó, hogy a német egyházban „számtalan olyan konkrét lépés” észlelhető, „amely azzal fenyeget, hogy e helyi egyház eltávolodik a világegyház közös útjától”. Ez a megjegyzés ismét arra figyelmeztet, hogy nem következett be változás az Egyház tanításában – és gyakorlatában sem.
Miről van tehát szó? A Fiducia supplicans helyes megértéséhez három tényezőt érdemes figyelembe venni. Először is azt, hogy míg
Ladaria bíboros 2021. március 15-én adott negatív válasza kizárólag a liturgikus keretek között adott áldásra vonatkozott, a Fiducia supplicans azonos nemű párok megáldásának lehetőségét biztosító rendelkezése kizárólag nem liturgikus keretet között adott áldásra vonatkozik.
Megjegyzéseiben Luis Ladaria legalább két helyen egyértelművé teszi, hogy liturgikus áldásról beszél. Nyomban fejtegetései elején megemlíti, hogy az Egyházban többen javaslatokat készítenek liturgikus áldásokkal kapcsolatban, majd később arra hivatkozva hárítja el az ilyen áldások lehetőségét, hogy könnyen összetéveszthetők lennének a férfiak és nők házasságkötésével: vagyis hasonló liturgikus formát öltenének. Mit tesz a Fiducia supplicans? Ugyanezt hangsúlyozza. Kiemeli, hogy szabálytalan élethelyzetű pároknak nem adható áldás „szertartásos keretek között” (31), sőt polgári házasságkötéssel összefüggésben sem (39), és nem is szabad szertartást kialakítani és támogatni ilyen párok számára (38). Ugyanakkor megállapítja, hogy
spontán áldások is léteznek, amelyre liturgikus kereteken kívül kerül sor, zarándokhelyeken, az utcán vagy bármilyen spontán helyzetben.
Ilyen alkalmakkor adható áldás szabálytalan helyzetű (azonos nemű vagy polgárilag újraházasodott pároknak), de ügyelni kell arra, hogy az ilyen áldásokban semmi se emlékeztessen a házasságkötést kísérő liturgikus öltözékre, gesztusokra és szavakra (39).
E lényeges és alapvető megkülönböztetésen kívül a Fiducia supplicans egy második szempontból is továbbfűzi a Hittani Kongregáció korábbi tanítását. A korábbi állásfoglalás azt állította, hogy az egyházi áldás mindig magában foglalja annak elismerését és elfogadását, amire irányul: konkrétan párok esetében az érvényes házasságot. Fernández bíboros ezen a ponton egészíti ki elődje fejtegetéseit. Azt hangsúlyozza, hogy Isten áldásának kérése olyanokra is irányulhat, akik „nem igénylik kapcsolatuk legitimitásának elismerését”, hanem azért kérik, hogy ami „igaz, jó és emberileg elfogadható a kapcsolatukban, gazdagodjon, gyógyuljon és emelkedjen fel a Szentlélek jelenlététől” (31). Az áldás tehát azt a kérdést is kifejezheti, hogy a kapcsolatok mentesüljenek tökéletlenségeiktől.
Magyarán míg az áldás teológiájában azelőtt egyértelműnek számított a megáldott valóság helyessége, a Hittani Dikasztérium továbbfűzött áldásteológiája már nem feltételez szerves összefüggést a nem liturgikus (!) áldások és a megáldott kapcsolatok objektív helyessége között.
A szabálytalan kapcsolatok továbbra is objektíve helytelennek számítanak, ez azonban nem zárja ki, hogy az érintettek a kapcsolatukban meglévő értékes tartalmak növekedéséért és hiányosságaik megszűnéséért Isten áldásához folyamodjanak. Azt már 2021-ben Ladaria bíboros is kiemelte, hogy az azonos neműek kapcsolatában is jelen vannak „elismerésre méltó elemek”. Ahogyan a Fiducia supplicanshoz fűzött magyarázatábanStefan Oster passaui püspök fogalmaz: az emberről és a szentségekről szóló tanítás természetesen nem változott, de az áldásról szóló tanításban fejlődés figyelhető meg. Az új áldásteológiát Fernández bíboros egyébként azzal támasztja alá, hogy amennyiben áldásban csak nem helytelen életállapotú emberek részesülhetnének, a szentségekben és az áldásokban való részesülésnek ugyanolyan erkölcsi feltételei lennének, ami pedig nem indokolt.
A harmadik fontos szempont a Hittani Dikasztérium decemberi dokumentumával kapcsolatban, hogy a szöveg nem tartja kívánatosnak a polgárilag újraházasodott katolikusok és az azonos nemű párok megáldásának előmozdítását. A dokumentumból világosan kitűnik, hogy nem előírást fogalmaz meg, hanem lehetőséget kíván biztosítani, ráadásul a szóban forgó áldások megadását kizárólag a lelkipásztorok megítélésére bízza. Ezért is zárja fejtegetéseit Fernández bíboros azzal, hogy elvi megfontolásaival mindent rendelkezésre bocsátott „a felszentelt szolgálattevők okos és atyai megkülönböztetéséhez” (41), vagyis olyan lehetőséget kívánt megfogalmazni, amely lelkipásztori mérlegelésre van bízva.
Magyar Kurir
