Heródes-keresztények – a betlehemi gyermekgyilkosságok margójára
Meghökkentő cím, de rögtön érthetőbbé válik, ha megismerkedünk Nagy Heródessel, a körülötte lévő kultusszal, elfogadottságával és el nem fogadottságával, a Heródes-pártisággal és azzal, hogy milyen kihívást jelent ez a mi keresztény életünkben.
Hogyan lett ez az idumeus származású, azaz nem zsidó, edomita férfi a római vazallus Izrael királya, a Jeruzsálemi Templom építtetője?
Amikor kr. e. 40-ben a pártusok betörtek az izraeli területekre, Heródes, Antipatrosz római helytartó kisebbik fia, Galilea parancsnoka Rómába menekült. A római szenátus sereget bízott rá és kinevezte Júdea királyának – Heródes pedig elindult, és győzött…
Ellentmondásos személyiségét így foglalja össze a wikipédia: „Élete virágjában Júdea államát a tündöklő nagyság – korábban és azóta sem tapasztalt – magasságaiba emelte. Bőkezűsége idegen városokra – Bejrútra, Damaszkuszra, Antiochiára és Rodoszra – is kiterjedt. A küzdelemben jártas, kitűnő vadász és lelkes atléta Heródes pártfogolta az olimpiai játékokat. Befolyását felhasználva védelmezte a diaszpórában élő zsidó közösségeket, és nagylelkű volt mindazokkal, akik szerte a Földközi-tenger medencéjében szükséget szenvedtek. Élete előrehaladtával elmebaj lett úrrá rajta, amely a jószándékú despotát zsarnokká változtatta.”
Finom és óvatos megfogalmazás ez egy királyról, aki hatalomféltésből két saját gyermekét is megölette, s aki – a Szentírás tanúsága szerint -, elrendelte a betlehemi gyermekgyilkosságot is.
A zsidó nép egy része nem szerette idegen származása, illetve Róma-barátsága és a vallási törvények szabadon kezelése miatt. Mások – akiket az evangéliumok „Heródes-pártiaknak” neveznek -, azonban úgy gondolták, hogy Heródeshez kell igazodniuk, ahogy Heródesnek Rómához, mert így részesülnek a hatalomból, vagyonból. Hitték, hogy a király személye és politikája Izrael felemelkedését hozza. Hiszen mennyi jót tett, ő építette újra a Templomot is, amit a világ hét csodája között emlegettek!
És ami nem egészen hét évtizednyi fennállás után semmivé lett - Izrael királyságával együtt -, ahogy azt Jézus előre megprófétálta: „Amikor Jézus a templomból kiment, az egyik tanítványa ezt mondta neki: Mester! Nézd, milyen kövek, és micsoda épületek! Jézus azt felelte neki: Látod-e mindezeket a hatalmas építményeket? Nem marad itt kő kövön, amelyet le ne rombolnának.” (Mk 13, 1-2)
Valóban nem maradt kő kövön! Amikor a római katonák kr. u. 71-ben elfoglalták Jeruzsálemet és felgyújtották a templomot, a megolvadt arany befolyt a kövek közé, ezért a katonák szétverték a köveket, hogy hozzá jussanak a kincshez…
Így hát nem tartott tehát sokáig, hogy kiderüljön, a Heródes-pártiak elképzelése a jövőről és a hatalom megtartásáról téves, több okból is: Heródes tetteit a hatalom megszerzése és megtartása motiválta. Támogatta a határon túli zsidó közösségeket, amíg ez érdekében állott (és nem akarta másra elkölteni a pénzt). Szívesen építkezett, ha azzal saját nagyságát hirdette. (A Templomot is „Heródes templomának” nevezték.) Isten és a többi ember csak másodlagos tényező volt számára egész életben, aminek egyetlen középpontja csak önmaga lehetett. Ez vezet aztán azokhoz a tettekhez, amiket ma úgy mentegetnek, hogy „elmebaj” lett úrrá rajta – ahogy a történelem számos más nagy zsarnokán is, aki önmagát és hatalmát minden és mindenki fölé helyezte, Nagy Sándortól Hitlerig és Sztálinig, és tovább, egészen napjainkig.
Ne gondoljuk azonban, hogy a Heródes-pártiak mind gonosz és kétszínű emberek voltak. Valószínűleg jó részük rendes, vallásos zsidó ember volt, aki eljárt a templomba, bemutatta a kötelezően előírt áldozatot és szerette népét is. Éppen csak azt gondolta, hitte, hogy a Heródes király mutatta út a legjobb, ami az adott körülmények között járható, ez vezet a nemzet felemelkedéséhez, s ha ezt bármi megzavarja - esetleg egy jöttment galileai próféta, akit a hívei titokban Messiásnak hisznek -, a legjobb, amit tehetünk, ha eltüntetjük erről az útról. Keresztre vele!
Nos tehát, milyenek a Heródes-keresztények? Lehetnek nagyon rendes emberek, akik templomba járnak és szépen tudnak beszélni. Úgy vélik azonban, hogy a politikai hatalom megszerzése és megtartása ma is olyan fontos, hogy azért szabad mindent, vagy majdnem mindent megtenni. Hiszen annyi jó fakad ebből! Új templomok és iskolák, épületek és támogatások – mi pedig velük együtt örülünk ennek, de nem tudjuk nem észre venni, hogy mindez alá van vetve a heródesi hatalmi logikának: addig jó, addig lehet, és annak lehet, aki alá veti magát ennek a hatalmi logikának…
Mi azonban Krisztus-hívők szeretnénk lenni, olyan keresztények, akik együtt éreznek az Egyiptomba menekülő szent családdal, sírnak a betlehemi – ukrajnai, gázai, afrikai, ázsiai, európai – gyermekgyilkosságok felett, akik követni akarják Jézus Krisztust akkor is, amikor Ő a hatalom helyébe a szeretetet, a békét, a lemondást teszi.
Jöjj Szentlélek Úristen, és tégy krisztusi emberré minket! Ámen.
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
