Ferenc pápa: Az Úr nem teológiai jegyzeteket vagy lelkipásztori kézikönyvet hagyott ránk!
A Szentatya december 6-án huszonkilencedik alkalommal tartott katekézist az evangelizáció iránti szenvedélyről. Elmélkedésében kiemelte, hogy az evangélium hirdetésének a Szentlélekben kell történnie, vagyis kreatívnak és egyszerűnek kell lennie. Nem szabad megülepednie, hanem állandóan új ihletet kell meríteni a Lélekből mint forrásból. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvérek!
Az előző katekézisekben láttuk, hogy az evangélium hirdetése öröm, mindenki a címzettje, és a mának kell szólnia. Most fedezzük fel az egyik utolsó lényegi jellemzőjét: az evangélium hirdetésének a Szentlélekben kell történnie. „Isten közléséhez” ugyanis nem elég a tanúságtétel örömteli hitelessége, sem az evangéliumhirdetés egyetemessége vagy az üzenet időszerűsége.
A Szentlélek nélkül minden buzgóság hiábavaló és megtévesztően apostoli: a Lélek nélkül az csak a miénk lenne, és nem hozna gyümölcsöt.
Az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításban emlékeztettem arra, hogy Jézus „az örömhír első és legnagyobb hirdetője”, és hogy „az evangelizáció minden válfajában mindig Istené az elsőség, aki meg akar hívni bennünket a vele való együttműködésre, és Lelkének erejével ösztönöz minket” (12). Itt van tehát a Szentlélek elsőbbsége! Ezért hasonlítja az Úr Isten országának dinamizmusát ahhoz az emberhez, „aki magot vet a földbe; utána, akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökik, maga sem tudja, hogyan” (Mk 4,26–27).
A Lélek a főszereplő, ő mindig megelőzi a misszionáriusokat, és ő teszi lehetővé, hogy munkájuk gyümölcsöt hozzon.
Ennek tudata nagy vigaszt nyújt nekünk! És segít világosabban meglátni egy másik, ugyancsak döntő jelentőségű dolgot: azt, hogy apostoli buzgóságában az Egyház nem önmagát hirdeti, hanem egy kegyelmet, egy ajándékot hirdet, és Istennek pontosan a Szentlélek az Ajándéka, ahogyan Jézus a szamariai asszonynak mondta (vö. Jn 4,10).
A Lélek elsőbbsége azonban nem vezethet bennünket tétlenségre. A bizalom nem ment fel a munka alól. Az önmagától növekvő mag életereje nem jogosítja fel a földművest a termőföld elhanyagolására. Jézusnak az egyik utolsó buzdítása így hangzott mennybemenetele előtt: „Megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek […] egészen a föld végső határáig” (ApCsel 1,8). Az Úr nem teológiai jegyzeteket vagy alkalmazandó lelkipásztori kézikönyvet hagyott ránk, hanem a misszióba küldő Szentlelket. És a Lélek által bennünk felébresztett bátor vállalkozókedv arra késztet, hogy utánozzuk az ő stílusát, melynek mindig két jellemzője van: a kreativitás és az egyszerűség.
Kreativitás, hogy örömmel hirdessük Jézust mindenkinek a mai világban. Korunkban, mely nem kedvez a vallásos életszemléletnek, és amelyben az evangélium hirdetése sok helyen nehezebbé, fáradságosabbá és látszólag eredménytelenné vált, kísértésünk támadhat felhagyni a lelkipásztori szolgálattal. Lehet, hogy biztonságos keretek közé menekülünk, mint amilyen a megszokott dolgok ismételgetése, egy belső szférára szűkülő lelkiség csábítása vagy a liturgia központi szerepének félreértett hangsúlyozása. Ezek olyan kísértések, amelyek hagyományhoz való hűségnek álcázzák magukat, de gyakran a Léleknek adott válaszok helyett inkább a személyes elégedetlenségre született reakciók. Ezzel szemben
a Lélekhez való hűség bizonyítéka a lelkipásztori kreativitás, a Lélekben való bátorság, az ő missziós tüzével való lángolás.
Ezért írtam, hogy „Jézus Krisztus képes áttörni a mi unalmas sémáinkon is, amelyekbe megpróbáljuk bebörtönözni őt, és meglep a maga folytonos isteni kreativitásával. Minden alkalommal, amikor igyekszünk visszatérni a forráshoz és megpróbáljuk visszanyerni az evangélium eredeti frissességét, új utak, kreatív módszerek, más kifejezési formák, beszédesebb jelek és a mai világ számára megújult jelentésű szavak tárulnak fel” (Evangelii gaudium, 11).
Kreativitás tehát, és aztán egyszerűség, épp azért, mert a Lélek a forráshoz, az „első evangéliumhirdetéshez” vezet bennünket. „A Szentlélek tüze az” ugyanis, ami „felébreszti bennünk a Jézus Krisztusba vetett hitet, aki halálával és feltámadásával kinyilatkoztatja és közli velünk az Atya végtelen irgalmát” (uo. 164). Ez az első evangéliumhirdetés, ennek kell „középpontjában állnia az evangelizáló tevékenységnek és az Egyház megújítására irányuló minden törekvésnek”, hogy újra és újra elmondjuk: „Jézus Krisztus szeret téged. Életét adta azért, hogy üdvözítsen, és most mindennap melletted él, hogy megvilágosítson, megerősítsen, megszabadítson téged” (uo.)
Testvérek, engedjük, hogy a Lélek magával ragadjon bennünket, és hívjuk őt mindennap: ő legyen létünk és cselekvésünk forrása; ő legyen minden tevékenység, találkozás, összejövetel és evangéliumhirdetés kezdeténél! Ő élteti és megfiatalítja az Egyházat: vele nem kell félnünk, mert ő, aki a harmónia, mindig egyben tartja a kreativitást és az egyszerűséget, közösséget teremt és misszióba küld, megnyit a különbözőségre és visszavezet az egységre. Ő a mi erőnk, evangéliumhirdetésünk lélegzése, apostoli buzgóságunk forrása. Jöjj, Szentlélek!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
