Ferenc pápa: „Jézus, te bennem élsz: mindennap szeretnék találkozni veled!”
November 15-én a Szent Péter téren tartott általános kihallgatáson a Szentatya a tíz évvel ezelőtt kiadott Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításból merített négy pont alapján elkezdte összefoglalni az evangelizáció iránti szenvedélyről és a hívők apostoli buzgóságáról tartott katekézissorozatát. Mai elmélkedésének témája: Az evangéliumhirdetés öröm. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Miután találkoztunk az evangélium hirdetésének különféle tanúival, szeretném ezt az apostoli buzgóságról szóló katekézissorozatot négy pontban összefoglalni, melyeket az Evangelii gaudium apostoli buzdítás ihletett, amely ebben a hónapban lesz tízéves. Az első pont, mellyel ma foglalkozunk, az első a négy közül, csakis arra a magatartásra vonatkozhat, amelyen az evangelizáló tevékenység lényegileg múlik, ez pedig az öröm.
A keresztény üzenet, ahogy az angyalnak a pásztorokhoz intézett szavaiból hallottuk, egy „nagy öröm” hirdetése (Lk 2,10). És mi ad okot rá? Talán egy jó hír, egy meglepetés, egy kedvező esemény? Sokkal több, egy személy: Jézus! Jézus az öröm. Ő az emberré lett Isten, aki eljött hozzánk! A kérdés tehát, kedves testvéreim és nővéreim, nem az, hogy hirdessük-e, hanem az, hogy miként hirdessük. És ez a miként az öröm.
Vagy örömmel hirdetjük Jézust, vagy nem hirdetjük, mert hirdetésének bármely más módja nem képes továbbítani Jézus igazi valóságát.
Ezért az elégedetlen keresztény, a szomorú keresztény, a zúgolódó keresztény, vagy ami még rosszabb, a haragos és neheztelő keresztény nem hiteles. Beszél majd Jézusról, de senki sem hisz neki! Egyszer azt mondta nekem valaki, amikor ilyen keresztényekről beszélt: „Ezek tőkehalarcú keresztények!”, vagyis fapofák, kifejezéstelen arcúak. Pedig az öröm elengedhetetlenül fontos! Mindenképp oda kell figyelnünk az érzéseinkre. Az evangelizálásban az ingyenesség működik, mert teljességből, nem pedig kényszerből fakad. De amikor ideológiák alapján akarunk evangelizálni, bármennyire is szeretnénk, az nem működik, az nem evangelizálás, nem az evangéliumot nyújtjuk. Az evangélium nem ideológia: az evangélium örömhír, az öröm hirdetése. Az ideológiák hidegek, mindegyik. Az evangéliumot az öröm melege járja át. Az ideológiák nem tudnak mosolyogni.
Az evangélium mosoly, mosolygásra késztet, mert az örömhír megérinti a lelkünket.
Jézus megszületése – mind a történelemben, mind az életünkben – az öröm kezdete: gondoljunk csak arra, mi történt az emmauszi tanítványokkal, akik nem tudtak hinni az örömtől, és a többiek is mind, amikor a tanítványok együtt voltak az imateremben, Jézus belép, de ők nem tudtak hinni az örömtől (vö. Lk 24,13–35). Öröm tölti el őket, mert a feltámadt Jézus köztük van. A Jézussal való találkozás mindig örömet hoz. De ha ez nem történik meg veled, akkor az nem igazi találkozás Jézussal.
És amit Jézus a tanítványokkal tesz, az azt üzeni nekünk, hogy a tanítványok az elsők, akiket evangelizálni kell, az elsők, akiknek be kell fogadniuk az evangéliumot, azok mi, keresztények vagyunk. Ez nagyon fontos. A mai rohanó és zavaros világban mi is azon kaphatjuk magunkat, hogy a hitet egyfajta lemondó érzéssel éljük meg, abban a meggyőződésben, hogy az emberek már nem hallják meg az evangéliumot, s ezért nem is éri meg a fáradságot, hogy hirdessük. Sőt egyenesen az is megkísérthet, hogy hagyjuk „a többieket”, hadd járják a maguk útját. Ezzel szemben épp most van itt az ideje, hogy visszatérjünk az evangéliumhoz, hogy felfedezzük: Krisztus „mindig fiatal és az újdonság szüntelen forrása” (Evangelii gaudium, 11).
Így az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan a kincset talált ember lelkesedésével térünk vissza a mindennapi életbe: vidám volt az a két tanítvány, mert rátaláltak Jézusra, ő pedig megváltoztatta az életüket. És felfedezzük, hogy a világban bőségesen élnek olyan testvéreink és nővéreink, akik a remény szavára várnak. Az evangéliumot ma is várják: a mai ember olyan, mint minden idők embere: szüksége van rá. A programozott hitetlenségben és az intézményesített világiasságban élő civilizációnak is szüksége van Jézusra; sőt, különösképpen a vallási érzék tereit üresen hagyó társadalomnak van szüksége rá. Ez a kedvező idő Jézus hirdetésére. Ezért szeretném újra mindenkinek elmondani:
„Az evangélium öröme betölti azok szívét és egész életét, akik találkoznak Jézussal.
Akik engedik, hogy üdvözítse őket, azok megszabadulnak a bűntől, a szomorúságtól, a belső ürességtől és az elszigetelődéstől. Jézus Krisztussal mindig megszületik és újjászületik az öröm” (uo. 1). Ezt ne felejtsük el! És ha valaki közülünk nem érzékeli ezt az örömöt, kérdezze meg magától, vajon megtalálta-e Jézust. A belső örömöt. Az evangélium mindig az öröm útján jár. Az evangélium a nagy örömhír! Arra kérek minden keresztényt, bárhol és bármilyen körülmények között éljen is, hogy újítsa meg ma találkozását Jézus Krisztussal. Valamennyien csendesedjünk el ma egy kicsit, és mondjuk: „Jézus, te bennem élsz: mindennap szeretnék találkozni veled! Te személy vagy, nem eszme. Te társ vagy, nem program. Te Szeretet vagy, aki megannyi problémát megoldasz. Te az evangelizáció kezdete vagy. Te, Jézus, az öröm forrása vagy.”
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
