A mag kicsírázik

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2023. november 16. csütörtök

Timothy Radcliffe gondolatai a szinódus utáni időszakra: "Néhány nap, és tizenegy hónapra hazamegyünk. Ez úgy tűnik, hogy az üres várakozás ideje lesz. Viszont valószínűleg ez lesz az egész Szinódus legtermékenyebb időszaka, a csírázás ideje. Ahogy Jézus mondta: „Isten országa olyan, mint az az ember, aki magot vet a földbe. Utána, akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökik, maga sem tudja hogyan.”

Több százezer szót hallgattunk meg az elmúlt három hét alatt. Néha azt gondoltuk: „Túl sok a szó!” E szavak többsége pozitív volt, a remény és a törekvés szavai. Ezek a szavak el vannak vetve az Egyház talajába. A következő tizenegy hónapban ezek a szavak ott fognak munkálkodni életünkben, képzeletünkben és tudatalattinkban. Amikor pedig eljön a megfelelő pillanat, gyümölcsöt fognak hozni.
Az osztrák költő, Rainer Maria Rilke így ír:
Bár a paraszt dolgozik serényen,
a nyárrá változik vetése, mégsem
elég. A föld ajándékot ád.
(Lator László fordítása) [1]
Bár látszólag nem történik semmi, bízhatunk abban, hogy ha szavaink szeretetteljesek, akkor azok rügyezni, virágozni fognak olyan emberek életében, akiket nem ismerünk. Ahogy Lisieux-i Szent Teréz mondta, és nemrég a Szentatya idézte: „C'est la confiance et rien que la confiance qui doit nous conduire a l'Amour”. „A bizalom, és csakis a bizalom vezethet el bennünket a Szeretethez”[2].
Olyan lesz ez a tizenegy hónap, mint egy várandósság. Ábrahámnak és Sárának megígérik, hogy leszármazottaik többen lesznek, mint a tengerpart homokja. De úgy tűnik, nem történik semmi. Amikor harmadszor vagy negyedszer hallja ezt az ígéretet a sátorban elrejtőzve az idegenektől a Ter, 18-ban Sára, már nevet. Valószínűleg keserédes a nevetése. Hallotta már mindezt, és továbbra is meddő maradt. De egy év múlva kacagó gyermeket szül.
Tehát mi, testvéreim, új élettel vagyunk várandósok. Ha megbocsátanak, ez arra emlékeztet, amikor először próbáltam Latin-Amerikában spanyolul beszédet tartani. Egy püspök összezavarodott - ami nagyon ritka. Azt hitte, hogy ír ferences vagyok és nem angol domonkos. Elmagyaráztam, ő elpirult, és én azt mondtam: „El obispo esta embarrazado”. Azt akartam mondani, hogy „A püspök zavarban van”. Sajnos azt jelentette: „A püspök terhes”.
Ez az aktív várakozás időszaka. Hadd ismételjem meg Simone Weil szavait, amelyeket a lelkigyakorlaton idéztem. „A legértékesebb ajándékokat nem úgy szerezzük meg, hogy keresni kezdjük őket, hanem úgy, hogy várunk rájuk... A várakozásnak, a keresésnek ez a módja elsősorban figyelmes. A lélek kiüríti saját tartalmát, hogy a szemlélt embert úgy, ahogy van, teljes igazságában befogadja.”[3]
Ez mélységes ellentétben van a mai kultúrával, ellenkulturális. Korunk globális kultúrája gyakran polarizált, agresszív, mások nézeteit elutasító. Ezt kiáltja: Kinek az oldalán állsz? Amikor hazamegyünk, az emberek megkérdezik: „A mi oldalunkon harcoltál? Szembeszálltál azokkal a felvilágosulatlan emberekkel?” Mélyen imádkoznunk kell, hogy ellenálljunk a kísértésnek, amivel megadnánk magunkat a pártpolitikai gondolkodásmódnak. Azzal visszazuhannánk konfliktusokkal teli társadalmunk nagy részének steril, meddő nyelvezetébe. Ez nem a szinodális út. A szinodális folyamat inkább szerves és ökológikus, mint versengő. Inkább hasonlít egy fa elültetéséhez, mint egy csata megnyeréséhez. Néha a csaták elkerülhetetlenek. Gondoljunk Szent Athanázra! Így aztán sokaknak nehéz lesz megérteniük, hogy mit is csinálunk, néha magunkat is beleértve!
De ha nyitva tartjuk elménket és szívünket azok felé, akikkel itt találkoztunk, kiszolgáltatva reményeiknek és félelmeiknek, akkor az ő szavaik csírázni fognak a mi életünkben, és a mi szavaink az övéikben. És bőséges termés lesz, teljesebb igazság, az Egyház megújul.
Az emberiség első hivatása a Paradicsomban az volt, hogy kertész legyen. Ádám gondozta a teremtést, kimondta Isten teremtő szavait, elnevezte az állatokat. Ebben a tizenegy hónapban, testvéreim, kertészkednünk kell, hogy gondozzuk a zsenge növényt, a Szinódust. Termékeny, reményteli szavakat fogunk mondani, vagy pusztító és cinikus szavakat? Vajon a szavaink táplálni fogják a termést, vagy mérgezni? A jövő kertészei leszünk, vagy maradunk a régi, steril konfliktusok csapdájában? Mindegyikünk választ.
Szent Pál ezt mondta az efezusikanak: „Semmiféle rossz szó ne hagyja el ajkatokat, hanem csak olyan, amely alkalmas az épülésre, hogy amiben kell, javára váljék hallgatóitoknak.” (Ef 4,29)

[1] The Sonnets to Orpheus XII’, in Selected Poems with Parallel German Text, trans. Susan Ranson and Marielle Sutherland (Oxford, 2011), p.195
[2] https://www.vatican.va/content/francesco/en/apost_exhortations/documents/20231015-santateresa-delbambinogesu.html#_ftn1
[3] Waiting on God, trans Emma Crauford, London 1959, p.169.

(dunapartiiskola.sapientia.hu)

You have no rights to post comments