Ferenc pápa a felszabadító időről és Isten irgalmas szeretetéről
A Szentatya október 15-én az Úrangyala elimádkozásakor arról elmélkedett, mennyire fontos, hogy észrevegyük és elfogadjuk Isten hívásait. Felszólalt a fegyveres összecsapások beszüntetése érdekében, és bejelentette, hogy apostoli buzdítást tett közzé Lisieux-i Szent Teréz születésének százötvenedik évfordulója alkalmából az Isten irgalmas szeretetébe vetett bizalomról. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
A mai evangélium egy királyról szól, aki menyegzőt rendez a fiának (vö. Mt 22,1–14). Ez a király nagyhatalmú ember, de mindenekelőtt nagylelkű apa, aki meghív másokat, hogy osztozzanak örömében. Szívének jóságát különösen azzal mutatja meg, hogy senkit sem kényszerít, hanem mindenkit meghív, még ha ez azzal jár is, hogy kiteszi magát az elutasítás lehetőségének. Figyeljük meg: menyegzőt rendez, és ingyenesen kínálja fel a találkozás, az ünneplés lehetőségét. Isten is így tesz velünk: menyegzőt rendez, hogy közösségben legyünk vele és egymással. Mi, mindannyian tehát Isten vendégei vagyunk. De a menyegzőn való részvétel időt és bekapcsolódást igényel részünkről, az igenünket igényli, azt, hogy elmenjünk az Úr hívására. Ő meghív, de szabadon hagy bennünket.
Tehát ilyen kapcsolatot kínál nekünk az Atya: meghív, hogy vele legyünk, de meghagyja annak lehetőségét, hogy elfogadjuk vagy ne fogadjuk el meghívását. Nem alárendeltségi viszonyt kínál, hanem apa-fiú kapcsolatot, mely szükségszerűen feltételezi a mi szabad beleegyezésünket. Isten nagyon tiszteli a szabadságunkat, nagyon tiszteli! Szent Ágoston nagyon szép kifejezést használ erre vonatkozóan, amikor azt mondja: „Isten, aki beleegyezésed nélkül teremtett meg téged, beleegyezésed nélkül nem tud üdvözíteni téged” (Sermo CLXIX, 13). És természetesen nem azért, mert nincs meg hozzá a képessége – hiszen ő mindenható! –, hanem azért, mert ő szeretet, és ezért a legnagyobb tiszteletben tartja szabadságunkat. Isten felkínál, és sosem kényszerít!
Ennek fényében térjünk most vissza a példabeszédhez: a király – mondja a szöveg – „elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre, ők azonban nem akartak jönni” (Mt 22,3). Itt láthatjuk a történet drámáját: nemet mondanak Istennek. De miért utasítják vissza a meghívást? Talán kellemetlen volt? Nem, és mégis – mondja az evangélium – „nem törődtek vele, szétszéledtek: az egyik a földjére ment, a másik az üzlete után nézett” (Mt 22,5). Nem törődtek vele, mert a saját dolgaikra gondoltak. És ez a király, aki atya, Isten, mit tesz? Nem adja fel, továbbra is hív, sőt kiterjeszti a meghívást, míg nem talál olyanokat – a szegények között –, akik elfogadják. Közülük, akik tudják, hogy nem nagyon van másuk, sokan jönnek, sőt, meg is töltik a termet (vö. Mt 22,8–10).
Testvéreim, milyen gyakran nem törődünk Isten hívásával, mert a saját dolgainkkal vagyunk elfoglalva! Gyakran azért küzdünk, hogy szabadidőnk legyen, Jézus azonban ma arra hív, hogy felszabadító időt találjunk: Istennek szentelt időt, mely könnyít a szívünkön, gyógyítja lelkünket, növeli bennünk a békét, a bizalmat és az örömöt, megment a rossztól, a magánytól, az élet értelmének elvesztésétől. Megéri, mert jó az Úrral lenni, érdemes teret adni neki. Hogyan és hol? A misében, Isten igéjének hallgatásában, az imádságban, de a jótékonykodásban is, mert azáltal, hogy segítünk a gyengéknek vagy a szegényeknek, hogy társaságot biztosítunk a magányosaknak, hogy meghallgatjuk azokat, akik rászorulnak a figyelmünkre, hogy megvigasztaljuk a szenvedőket, az Úrral vagyunk, aki jelen van a rászorulókban. Sokan azonban úgy gondolják, hogy ez csak „időpocsékolás”, s ezért bezárkóznak saját kis világukba. Ez szomorú. Ez szomorúságot szül. Mennyi szomorú szívű ember van! Szomorúak, mert bezárkóznak.
Tegyük hát fel magunknak a kérdést: én hogyan válaszolok Isten meghívásaira? Adok-e teret az Úrnak napjaim folyamán? Életem minősége a saját dolgaimtól és a szabadidőmtől függ, vagy az Úr iránti és a testvéreim, különösen a leginkább rászorulók iránti szeretetemtől?
Mária, aki igenjével teret adott Istennek, segítsen, hogy ne legyünk süketek Isten hívásaira!
A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:
Kedves testvéreim és nővéreim!
Továbbra is nagy fájdalommal követem, ami Izraelben és Palesztinában történik. Állandóan gondolok a sok emberre…, különösen a kicsikre és az idősekre. Megismétlem felhívásomat a túszok szabadon bocsátásáért, és nyomatékosan kérem, hogy a gyermekek, a betegek, az idősek, a nők és egyáltalán a civilek ne váljanak a konfliktus áldozataivá. A humanitárius jogot tartsák tiszteletben, különösen Gázában, ahol sürgősen biztosítani kell a humanitárius folyosókat és segítséget kell nyújtani az egész lakosságnak. Testvéreim, már nagyon sokan meghaltak. Könyörögve kérem, ne folyjon több ártatlan vér, sem a Szentföldön, sem Ukrajnában, sem máshol! Elég volt! A háborúk mindig vereséget jelentenek, mindig!
Az ima az a szelíd és szent erő, amelyet a gyűlölet, a terrorizmus és a háború ördögi erejével szembe kell fordítanunk. Arra kérek minden hívőt, hogy csatlakozzon a Szentföldön élő Egyházhoz, és október 17-ét, keddet szentelje az imádságnak és a böjtnek. Most pedig imádkozzunk a Szűzanyához! [Üdvöz légy, Mária…]
Továbbra is aggódva követem a hegyi-karabahi válságot. A lakhelyüket elveszített emberek súlyos humanitárius helyzetén túl szeretnék külön felhívást intézni a térség monostorainak és istentiszteleti helyeinek védelméért. Remélem, hogy – a hatóságoktól és az összes lakostól kezdve – tiszteletben tartják és megvédik őket mint a helyi kultúra részeit, a hit kifejeződéseit és annak a testvériségnek a jeleit, amely lehetővé teszi az együttélést a különbözőségekben.
Ma „C’est la confiance” címmel apostoli buzdítás jelenik meg a Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett Szent Terézről: ahogyan ugyanis ez a nagy szent és egyháztanító tanúsította, az Isten irgalmas szeretetébe vetett bizalom az az út, amely az Úrnak és az ő evangéliumának a szívéhez elvezet bennünket.
Szeretném kifejezni közelségemet a római zsidó közösséghez, amely holnap emlékezik meg a náci elhurcolás nyolcvanadik évfordulójáról.
Köszöntelek mindnyájatokat, rómaiak, Olaszországból és a világ számos tájáról érkezett zarándokok! Külön is köszöntöm a subiacói Gonfalone főtestvérületet és a római „Fiat 500” Klubot.
Köszöntöm a Nuovi Orizzonti [Új Horizontok] és más egyesületek, közösségek több mint négyszáz fiatal misszionáriusát, akik tegnaptól jövő vasárnapig „utcai missziót” végeznek itt, Rómában; elmennek a fiatalok találkozóhelyeire, az iskolákba, a kórházakba, a börtönökbe és kimennek az utcákra, hogy hirdessék az evangélium örömét. Kiváló fiatalok! Imádsággal támogassuk őket arra irányuló törekvésükben, hogy meghallják megannyi fiatalnak és szeretetre szomjazó embernek a kiáltását!
Látom az ukrán zászlókat, ne feledkezzünk meg a meggyötört Ukrajnáról!
Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
