Nyáry Krisztián és Török Sándor a politikai kereszténységről
"Ez a könyv ma szó szerint elém esett a polcomról. Címe: A szemtanú naplója. Török Sándor, mélyen hívő keresztény író esszéit tartalmazza 1941-ből. Erdélyi magyar volt, és csak pont annyira zsidó, hogy katolikus vallása egy darabig mentességet jelentsen számára a zsidótörvények alól. Felmenői nemzedékeken át keresztények voltak, apja és nagyapja a királyi közigazgatás tisztviselőiként dolgoztak. Később ő lett a Keresztény Zsidók Szövetségének egyik vezetője, aki Horthy Istvánnén keresztül eljuttatta a kormányzóhoz az Auschwitz-jegyzőkönyv egy példányát.
Ma elsősorban ifjúsági művei, a Csilicsala csodái, a Kököjszi és Bobojsza vagy a Hahó, Öcsi! miatt ismert, ha egyáltalán az még. Ebben az írásában a politikai kereszténységről írt egy hívő szemszögéből:
„Dulakodás a kereszt körül
Amióta Szent István király az országot fölajánlotta az Ég Királynőjének, patronánkul kérve a Megváltó Anyját, Koppányékon, tatárdúláson, törökrabságon, mindenen keresztül – melyeknek során kiérdemelte Magyarország »a kereszténység védbástyája« titulust – azótától fogva mindmáig éppen ez a mostani talán a legkevésbbé keresztény korszaka hazánknak. Meg ne tévesszen senkit az, hogy a kívu¨l viselt, folytonosan igazolt, hangosan szájon hordott, apróhirdetett és jelvényes kereszténység napról-napra erősödik. István király talán egész életén át nem mondta ki annyiszor Jézus Krisztus nevét s a kereszt és kereszténység szavakat, mint ahányszor utóbbi időben hetenként kimondta akár egy párttitkár is.
A napi politika rátette a kezét az Evangéliumra s használja kortesbeszédül. Emberek, akik teljes életberendezésükkel háttal állanak a keresztnek, megérkeznek frissen a faluba, leugranak a kocsiról, kezelnek jegyzővel, bíróval, egy-két pohár bort elkoccintanak, egy cigarettát elszívnak, aztán fölállanak a hordóra és nem ígérnek többé vasútállomást, mocsárlecsapolást, orvost és patikát, útépítést, ivóvizet, hanem ígérnek azt, amiből nekik maguknak van a legkevesebb: kereszténységet. Közéletünkben csakúgy röpködnek az üres mellekből süketen földöngő szentséges szavak – ám semmi melege ennek nincsen, semmi hitele nincsen. Bibliai idézetek hangzanak el minduntalan, melyekből a csak kissé járatos fül is kihallhatja: hohó nem tudod az idézet előzményeit és nem tudod a következményeit! Annyit tudsz, amennyire gyermekkorodból emlékszel... hohó, azóta nem volt a kezedben! – S mennyi tudatos ferdítése a kereszténység fogalmainak! És e fogalmak folytonos lengetése közben kétszínű játékok a napi politika szövevényei között, személyes bosszúk – melyek újabb és újabb bosszúállásokat szülnek mindenki leskelődik, mindenki figyel valakit, minden igaz eszmény felborulóban...
Veszélyes játék ez, mely a legegyenesebben materialista fogalmakat, a legönzőbb s gyakorlati, bár nem észszerű ténykedéseket, összekeveri hitbeli dolgokkal; a zilált, összekuszálódó, erejüket veszítő, értelmükből kiforduló fogalmak között egy egész ország lelke meghasonul önmagával, sötétben marad. (…) De szálljunk alább: előfordul-e vajon, hogy egy-egy estén azt mondja némelyik miután a fórumon egész nap a kereszténységről prédikált – na, ma elalvás előtt nem olvasom a saját kinyomtatott beszédemet, nem olvasok detektiv regényt sem: ma megnézem, hogy voltaképpen mi van a hegyi beszédben! Nem hiszem, hogy nagyon sok volna ilyen a »keresztény« politikusok között. Gondolom olyan van, aki vasárnap templomba megy, olyan is, aki húsvét hétfőjén öntözködni jár, karácsonykor mákoskalácsot eszik, s ezzel ki is van a kereszténysége (…)
Gyakorlati kereszténységet teremteni, intézményesen, máról holnapra nem lehet. Nem lehetne akkor sem, ha az országban minden zsidó egyszerűen máról-holnapra meghalna s önműködően el is temetődne, hogy azzal se legyen baj. Ettől még az ország nem lenne keresztény. Ez nem a zsidókon múlik, hanem az általános kereszténytelenségen. (…) Mert most folyik még csak igazán a kufárkodás a templomban. És éppen Krisztusra való hivatkozással folyik. Őreá hivatkoznak, akit harminc ezüstért adott el Júdás. Ó, most sokkal nagyobb a tét! Igaz, hogy Júdás csak a testet árulta el, csak a porhüvelyt szolgáltatta ki, míg most a szellemét árulják el, most a lelkét mérik ki. (…)
Persze mindennek, amit fentebb elmondottam, mégis csak más súlya volna, ha nem az én együgyű naplóm volna, hanem valami ilyent írhatnék fölébe, hogy: Pál apostol levele a Pannóniabeliekhez. De én nem vagyok apostol, közrendű polgár vagyok s féltem a hazámat, hogy ím, aláhanyatlik kezében a kereszt. Hiszen igaz …, majd fölemeli valaki ismét! A kezek, amelyekben aláhanyatlik, múlandók; a kezek, melyek fölemelik majd ismét, azok is múlandók. Minden kezek, melldöngető öklök, harsányan rikoltozó szájak, mind múlandók — míg a kereszt: öröknek látszik.”
(1941)"
(Nyáry Krisztián facebook oldaláról)
