Ferenc pápa: Mária az az asszony, aki szolgálja felebarátját és Istent dicsőíti
Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony főünnepén a déli Úrangyala elimádkozásakor a Szentatya az aznapi evangéliumból kiindulva a felebarát szolgálatáról és Isten dicsőségéről elmélkedett. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Ma, Nagyboldogasszony főünnepén Szűz Mária a mennyei dicsőségbe testben és lélekben való felvételét szemléljük. A mai evangélium is úgy mutatja be őt nekünk, amint felfelé halad, de ezúttal a „hegyek közé” (Lk 1,39). Miért megy fel a hegyekbe? Hogy segítsen rokonának, Erzsébetnek. Ott mondja el a Magnificat öröménekét. Mária felmegy [a hegyekbe], és Isten Igéje feltárja előttünk, hogy mi jellemzi őt felfelé menet: a felebarát szolgálata és Isten dicsérete.
Mária az az asszony, aki szolgálja felebarátját, és Mária az az asszony, aki dicsőíti Istent.
Lukács evangélista egyébként Jézus életét is felfelé, Jeruzsálem felé tartó emelkedésként beszéli el – felfelé a kereszten való önfeláldozás helyére. Ugyanígy írja le Mária útját is. Jézus és Mária végeredményben ugyanazt az utat teszik meg: két élet, amely a magasba ível, amely Istent dicsőíti, és szolgálja testvéreit. Jézus mint Megváltó, aki életét adja értünk, a mi megigazulásunkért; és Mária mint szolgáló, aki azért megy, hogy szolgáljon – két élet, amely legyőzi a halált és feltámad; két élet, amelynek titka a szolgálat és a dicséret. Nézzük meg közelebbről ezt a két aspektust: a szolgálatot és a dicséretet.
A szolgálat. Akkor emelkedünk a magasba, amikor lehajolunk, hogy testvéreinket szolgáljuk: a szeretet az, amely felemeli az életet. Menjünk, és szolgáljuk a testvéreinket, és ezzel a szolgálattal mi is „felemelkedünk”. De szolgálni nem könnyű. A Szűzanya, aki éppen fogant méhében, mintegy 150 kilométert utazik, hogy Názáretből eljusson Erzsébet házához. A segítségnyújtás mindannyiunknak sokba kerül. Ezt tapasztaljuk a fáradtságban, a türelemben és az aggodalomban, amelyekkel a másokkal való törődés jár. Gondoljunk például azokra a kilométerekre, amelyeket naponta sokan megtesznek a munkahelyükre és vissza, és arra a sok teendőre, amelyet másokért végeznek; gondoljunk arra, hogy mennyi időt és alvást áldoznak egy újszülött vagy egy idős ember gondozására; arra az erőfeszítésre, amelyet az Egyházban és az önkéntes munkában tesznek sokan azok szolgálatára, akiknek nincs mit adniuk cserébe. Csodálom az önkéntes munkát. Fárasztó, de felfelé ível, és a végén elnyeri a mennyországot. Ez az igazi szolgálat.
A szolgálat azonban Isten dicsérete nélkül meddővé válhat. Valóban, amikor Mária belép rokona házába, az Urat dicséri. Nem beszél az utazás fáradalmairól, hanem ujjongó ének tör ki szívéből. Mert aki szereti Istent, az tud dicsérni. És a mai evangélium a „dicséretek áradatát” mutatja meg nekünk: a gyermek, aki felujjong Erzsébet méhében (vö. Lk 1,44), és Erzsébet, aki áldó szavakat és az „első boldogságot” mondja: „És boldog, aki hitt” (Lk 1,45). Mindez Máriában csúcsosodik ki, aki a Magnificatot énekli (vö. Lk 1,46-55). A dicséret növeli az örömöt.
A dicséret olyan, mint a létra: magasba emeli a szíveket. A dicséret felemeli a lelkeket, és legyőzi a csüggedés kísértését.
Észrevettétek, hogy az unatkozó emberek, azok, akik a fecsegésnek élnek, képtelenek a dicséretre? Kérdezzétek meg magatoktól: én képes vagyok dicsérni? Milyen jó, ha minden nap dicsérjük Istent, és másokat is! Milyen jó a sajnálkozás és a panaszkodás helyett hálában és áldásban élni, duzzogás helyett felfelé emelni a tekintetünket! Vannak emberek, akik mindennap panaszkodnak. De lásd, hogy Isten közel van hozzád, lásd, hogy ő teremtett téged, lásd, hogy mi mindent adott neked. Dicsérd, dicsérd őt! Ez a lelki egészség.
Szolgálat és dicséret. Tegyük fel magunknak a kérdést: vajon a szolgálat vagy az önzés szellemében élem-e munkámat és mindennapi elfoglaltságaimat? Ingyenesen, azonnali haszonra való törekvés nélkül szentelem-e magam valakinek? Egyszóval, a szolgálatot teszem-e életem „ugródeszkájává”? És a dicséretre gondolva: Máriához hasonlóan ujjongok-e Istenben (vö. Lk 1,47)? Imádkozom-e, áldva az Urat? És miután dicsőítettem őt, terjesztem-e örömhírét azok között, akikkel találkozom? Mindenki próbáljon meg válaszolni ezekre a kérdésekre.
A mennybe felvett Édesanyánk segítsen bennünket, hogy a szolgálat és a dicsőítés által napról napra magasabbra emelkedjünk.A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:
Kedves testvéreim és nővéreim!
Szeretettel köszöntök minden jelenlévőt, a rómaiakat és a különböző országokból érkezett zarándokokat. Külön is köszöntöm a veronai egyházmegye fiataljait, akiknek a legjobbakat kívánom a Rómában töltött nyári élményeikhez.
Ma a békéért való könyörgésünket Ukrajna és minden háború sújtotta régió számára – sajnos nagyon sok van! – bízzuk a mennybe felvett Szűz Máriára. A fegyverek zaja elnyomja a párbeszédre tett kísérleteket; az erő törvénye győzedelmeskedik a jog ereje felett. De ne csüggedjünk, reménykedjünk, és imádkozzunk tovább, mert Isten az, aki a történelmet irányítja. Hallgasson meg minket!
Ma, a Szűzanya napján köszöntöm a Szeplőtelen Szűzanya-plébánia fiataljait is! Mindenkinek szép ünnepet kívánok! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!
Fordította: Hollósi Judit
Magyar Kurír
