Jacques Mourad homszi érsek tanúságtétele a dzsihadisták fogságáról és korunk vértanúiról
Ferenc pápa a 2025-ös szentévre való tekintettel július elején létrehozta az az Új Vértanúk, a Hit Tanúságtevői Bizottságát, amely összeírja mindazokat, akik az elmúlt negyedszázadban vérüket ontották Krisztus megvallásáért. Jacques Mourad homszi érsek, aki egykor az Iszlám Állam terrorszervezet foglya volt, több szíriai társa keresztény tanúságtételét is felidézte a Vatikáni Rádiónak.
Jacques Mouradot 2015-ben Szíriában rabolták el, és öt hónapig tartották fogva az Iszlám Állam (ISIS) dzsihadistái, mielőtt sikerült megszöknie. A szír katolikus lelkipásztor, aki tavasz óta homszi érsek, közel került a vértanúsághoz. „Térj meg, különben levágjuk a fejedet” – fenyegették fogvatartói. Ez az ultimátumként elhangzott mondat a papszentelési fogadalmát idézte fel. Így emlékszik vissza: „Pontosan ebben a helyzetben voltam: vagy tovább hordom a keresztet Krisztussal a halálig az Egyház és a világ üdvösségéért, vagy feladom, de akkor feladom a hivatásomat is.”
Megértette, hogy továbbra is hordozni fogja a keresztet, „de nemcsak azért, hogy hordozzam a keresztet, hanem a fogvatartóimra gondolva is. Az az ajándék, amit ebből a tapasztalatból nyertem, hogy az ima szellemében tekintsek ezekre az emberekre, a dzsihadistákra és kérjem Istent, hogy világosítsa meg a szívüket, térítse meg őket. Nem értem, hanem az ő üdvösségükért és világunk békéjéért. Ez a teljes Istenbe vetett bizalom megszabadított minden félelemtől. Amikor szembekerülsz a halállal, megjelenik egy bizonyos félelemérzés, amely behatol a lelkünkbe.
Valahányszor éreztem ezt a félelmet, elimádkoztam a rózsafüzért; a félelem elmúlt és bátorsággá változott.”
„Ma ezt az élményt kegyelemnek tekintem, olyan kegyelemnek, amely a nyolcadik napon kezdődött, közvetlenül naplemente előtt.” Mourad érsek felidézte, hogy túszként töltött első hete végén meglátogatta Rakka kormányzója. Nem tudta, hogy az előtte álló férfi az Iszlám Állam vezetője Szíriában. „Amikor megkérdeztem tőle: »Miért vagyunk foglyok, és mit vétettünk, hogy fogságban tartanak?«, az iszlamista vezető azt válaszolta: »Tekintsétek ezt az időt a visszavonulás időszakának!« Ez a válasza teljesen felforgatta életem hátralévő részét” – mondta az érsek a Vatikáni Rádiónak adott interjújában. Bevallotta, soha nem várt ilyen választ egy szélsőséges vezetőtől, aki az egyik legvérszomjasabb csoport élén áll. „Bár Krisztus tanítványa számára nincsenek ellenségek, és ha lennének is, szeretnünk kell őket” – mutatott rá a főpásztor.
Hogyan szerethetsz egy ellenséget, aki meg akar ölni, és akit meg akarsz ölni? Ez Krisztus szeretetének misztériuma, amelyet világosan kinyilatkoztatott, amikor a kereszten azt mondja: »Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.«”
Jacques Mourad atya fogvatartása ötödik hónapjában megszökött egy fiatal muszlim férfi segítségével, aki körülbelül 15 társával több tucat túsz szökését szervezte meg. A homszi érsek hangsúlyozta: „Isten meg akart menteni ebben a világban, hogy továbbra is szolgálhassam Őt, hogy tanúságot tegyek a fontos evangéliumi alapelvről: Ha békét akarsz, kezdd a szíved megnyitásával.”
Egy évvel Jacques Mourad elrablása előtt, szintén Homszban, meggyilkolták Frans van der Lugt holland jezsuitát a kolostorának kertjében. Jacques Mourad 2015-ben tehát nagyon jól tudta, mivel áll szemben dzsihadista fogvatartóit illetően. Az érsek felidézte: „Frans atya számomra és minden szíriai számára az ő Urához, Jézus Krisztushoz való hűség példája volt. Életét Szíria és a szíriai nép iránti szeretetnek szentelte. Példája a megtestesült Krisztusé, aki mindenkihez eljuttatja az Atya szeretetének üzenetét, az igazi üdvösség csak a szeretet és az önmagunk odaajándékozása által érhető el.”
Paolo Dall’Oglio atya, egy másik jezsuita eltűnésének 10. évfordulója alkalmából, akiről 2013 óta nincs hír, szentmisét mutattak be Rómában. A megemlékezésen jelen volt Jacques Mourad érsek is. Dall’Oglio atyával közel harminc éven át éltek együtt. A két férfi közösen újította fel a Mar Musa kolostort feltűrt ingujjal. 1986 óta ismerték egymást: „Úgy ismertem Paolo atyát, ahogyan magamat, és úgy szerettem, ahogyan magamat szeretem. Számomra ő egy élő vértanú, akár él, akár halott.”
Az érsek kifejtette: „Az a vértanú, aki mindig az Egyház emlékezetében él, az Egyház és Isten népének szívében. Mindenhonnan jöttek az emberek, hogy találkozzanak vele. Ha összerakjuk az üzeneteket és a leveleket, amiket kapott vagy küldött, enciklopédiát készíthetünk belőlük. Mindig ott volt mindenkiért, a legkisebbekért és a legnagyobbakért, a tudatlanokért és a bölcsekért, a hívőkért és minden más emberért.”
„Tanúsíthatom, hogy
az ima az egyetlen, ami értelmet adott a bebörtönzésemnek, a mindennapi életemnek.”
Mourad érsek számára fogolynak lenni a legrosszabb dolog, amivel egy Isten képmására teremtett ember sújtható. „Szabadnak lettünk teremtve, hogy szabadon gondolkodhassunk, szabadon beszélhessünk, hogy szabadok legyünk mozgásunkban. Isten adta nekünk ezt az ajándékot, és egy embert fogolyként tartani olyan cselekedet, amely ellenkezik Isten akaratával az Ő teremtésében.” Ilyen értelemben „az egyetlen gyakorlat, amely segít az embernek megélni ezt az alapvető szabadságot, az az ima, mert ez az, ami lehetővé teszi, hogy kilépjünk önmagunkból, hogy Istennel legyünk, és azzal éljünk, akit szeretünk” – hangsúlyozta Jacques Mourad. Paradox módon bebörtönzésének ideje volt a legtermékenyebb időszak lelki életében, Istennel és Szűz Máriával való kapcsolatában.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
