Az utolsó szó Istené
Az itt következő írás 1992-ben Nyugat-Németországban jelent meg.
"Miért gyűlölik Jézus híveit manapság olyan nagyon? Mindenekelőtt azért, mert hozzá tartoznak, a Legmegvetettebbhez, akinek Anyja karjaiban már csecsemőként menekülnie kellett, akit gyermek évei óta üldöztek – míg végül keresztre nem feszítették.
A Jézus iránt érzett szeretet hajtja a hozzá hűségeseket arra, hogy az Ő nyomdokain járjanak, és életvitelükben annyira mások legyenek, mint korunkban bárki más. Megingathatatlanul tartják magukat Isten parancsaihoz, és nem tagadják meg Jézusban való hitüket. Ez formálja életüket és viselkedésüket. Teljes határozottsággal úsznak az árral, azaz korunk sátáni áramlataival szemben. Hiszen ma milliók és milliók emelik fel öklüket Isten ellen, köpik le a keresztet, gúnyolják ki Jézus halálát és hurrogják le övéit. Ezért kerülik a hűségeseket egyre jobban és egyre többen, ezért gúnyolják ki őket egyre gyakrabban.
A mi eleddig még „szabad” világunkban tapasztalható keresztény-üldözés egyre nagyobb méreteket fog ölteni, egyre szélesebb területeken fog elterjedni. Akkor az Istenhez hűségesnek maradtakat még másképp, még jobban fogják gyalázni, ócsárolni és a nyilvánosság előtt rágalmazni. Hazugságokkal és árulásokkal rosszat fognak terjeszteni róluk és erkölcsi gyilkosságot fognak elkövetni rajtuk, anélkül, hogy bármely bíróság fellépne ez ellen. A média segítségével ez könnyen és gyorsan elterjedhet az egész világon. Nemsokára egyre nagyobb mértékben fogják a keresztény műveket tönkretenni és a hívők életét veszélyeztetni. Ez Jézus útján nem történhet másképp.
Aki manapság még úgymond „a világ lelkiismeretét” képviseli, azt minden körülmények között el kell hallgattatni. Nem érvényes egyre jobban erre a helyzetre az, amit Szent Pálnál olvasunk: „A gonoszság titka már munkálkodik, csak annak kell még az útból eltűnnie, ami még késlelteti. Akkor majd megjelenik a gonosz”? (2 Tesz 2,7-8) Ami Sátánt még megakadályozza abban, hogy hatalmát teljes egészében felállítsa, azt ki kell irtani – és erre már folynak a megfelelő előkészületek. (szerk. megj.: ez volt 1992-ben, mára már – úgy tűnik – eltűntek az akadályok a Sátán elől.)
Jézus csak szeretete és szenvedése által teremti meg birodalmát. Ezt a hozzá hűségesekkel együtt teszi meg, akik ugyanazt a lelkületet hordozzák magukban, mint Ő. Bár magukban gyengék, de bensejükben hatalmas erő lakozik. Mert erejük a Jézus szeretetéből fakadó szenvedésre való készségükben rejlik. Miatta képesek sebeket kapni – és Őt jobban szeretni, mint saját életüket. Ezért nincs mit veszteniük, és a sátáni túlerővel szemben a valóságban ezért ők az erősebbek, még ha számuk elenyészően csekély is.
Szenvedésükkel segítik eme hűségesek Isten uralmának eljöttét. Számosan közülük életükkel fognak ezért fizetni a Jelenések Könyvében leírtak szerint: „Nem kímélték életüket halálukig.” (Jel 12,11) Jézus, Isten Báránya megengedi nekik, hogy kis bárányokként kövessék őt, és látszólagos vereségükben így mégis győzzenek. Mert Ő most, az idők végezetén is, sebesült Bárányként győzi le a Sátánt. És akik követik őt, azokat az Ő báránylétével alakítja át, hogy türelmesen és szenvedve és másokért elvérezve Jézus szeretetének győzelmét képviseljék. A szeretethez mindig a győzelem és soha nem a gyűlölet tartozik. A vég a Bárány diadala lesz.
Isten nem mindig a szenvedő és a panasztevő, Isten egyúttal az is, akiről írva vagyon: „Aki az égben lakik, az mosolyog rajtuk, kineveti őket az Úr. De egyszer majd haraggal fordul feléjük, és kemény szót intéz hozzájuk.” (Zsolt 2,4-5) Ez a harmadik világháborúban és a következő büntető ítélkezésekkor lesz nyilvánvalóvá, mert az emberek Isten szeretetét gyűlölettel és gúnnyal vetették el.
Igen, Isten panaszkodik, Isten szenved, Isten szeret – és mégis Ő marad a diadalt arató Úr és Bíró, az egész világmindenség Uralkodója, aki az őrjöngő sátáni erőket legyőzi, és aki végül Jézus örök birodalmát felállítja. Ehhez az Úrhoz akarunk mi tartozni.
Az új világrendek, melyek a földet megmenteni és a béke birodalmát megteremteni akarják, emberi agyak szüleményei, melyeket olyan emberek akarnak megvalósítani, akik elhagyták Istent. De az Új a Szentháromság egy Istentől jön majd – Jézus Krisztus örök birodalmának piciny árnyékaként már a világkatasztrófák ítélőszéke után, aztán tökéletes formában Jézus újraeljövetelekor, mert Istennél van minden igazság, mely bölcsességgel és szeretettel teli szívében született és örök időkig megmarad. Mekkora reménnyel kell ez a hozzá hűségeseket eltöltse! Isten kezében tartja a világunkat. Az utolsó szót Ő, az örök szeretet mondja ki. És ami nagyban az egész világra és az üdvösségtörténetre érvényes, az érvényes a mi egyéni életünkre, a bűn és a sátáni erők ellen vívott személyes hitbeli harcunkra is, a problémáinkra és keserű végidőbeli szenvedéseinkre.
Az utolsó idő ugyan valóban a legnagyobb szenvedések ideje Isten és az övéi számára; de ezek a szenvedések megtörik az utat Isten eljövendő birodalma, az egész világ feletti uralma számára. A keresztényellenes kor után Jézus újra eljön glóriában és dicsőségben. Akkor a hozzá hűségesek megosztják vele kimondhatatlan örömét, mivel szerették Jézust, vele szenvedtek, ők jelentették számára a végső idők borzalmai közepette a vigaszt.
A végső idő az üdvtörténetben és az emberiség történelmében ezért különös, egyszeri korszak. Bár a legnagyobb szenvedéseket, amit a föld valaha látott, hozza magával, mégis különleges dolog ebben az időben élhetni. Soha nem jelentett Isten számára egy Őt szerető, Vele szenvedni hajlandó lélek olyan sokat, mint most. Soha nem vétettek fel a hozzá hűségesek annyira az Ő szenvedésének közösségébe (Fil 3,10), mint most, amikor Isten szenvedései a csúcspontjukat érik el.
Jézus a Legnagyobb és egyben a Legalázatosabb, földi életében szívből megköszönte és örök jutalmat ígért tanítványainak, mert azok kitartottak mellette szenvedéseiben. (Luk 22,28) Haláltusájában, a Getszemáni kertben arra vágyott, hogy vele virrasszanak és imádkozzanak. Jézus azonban ugyanaz tegnap, ma és holnap. Igen, Isten súlyos szenvedései közepette már az Ószövetségben embergyermekeit kereste: „Körülnéztem, de nem akadt senki, aki segítsen” (Iz 63,5), vagy ahogy a 69. zsoltárból ismerjük: „Vártam, hogy valaki megszán, de nem akadt senki, nem volt, aki megvigasztalt volna.” (Zsolt 69,21)
Nem kegyelem számunkra a végső időben, hogy Isten egyáltalán kinyilatkoztatta számunkra szenvedését –, hogy valamit érezni enged nekünk jajszavából –, hogy bepillantást enged nekünk szívébe, és szenvedésének és szeretetének mélységeibe? Őt felüdíthetni és vigasztalhatni akkora kiválasztottság, amelyet nem is vagyunk képesek felfogni. Ezért élhetni, ez az a szent titok, amelyet a hozzá hűségesek ma szívükben hordanak. Őt szeretőket támasztott az Úr magának a végső időkre, olyanokat, akik vele együtt jajgatnak és szenvednek, akik egyedül Istenben találják meg minden vigaszukat, és Isten számára vigaszt jelenteni: ez életük legmélyebb értelme."
(A „Das letzte Wort spricht Gott” című kiadványbból. A fordítást a Szent Margit Lap 129. számában tették közzé.)
