Fogyatkozó pillangóink figyelmeztető szárnyrebbenései
A Magyar Madártani Egyesület az idén először hirdetett eredményt az „Év lepkéje” kategóriában, és a szavazás során ezt a címet a fecskefarkú pillangó kapta. Bizonyára feltűnő szépségével érdemelte ki a győzelmet! Ez a védett, veszélyeztetett lepkefajunk az egyre gyakoribb késő tavaszi fagyok és a nagyüzemi mezőgazdaság intenzív vegyszerhasználata miatt országszerte megritkult az utóbbi években, ezért is nagy öröm, ha az ember saját kertjében pillantja meg ezt a csodálatos pillangót! A levendulát látogatja legszívesebben, a „közönséges” káposztalepkék, citromlepkék, dongók, vadméhek közül méretével, pompás színeivel is kiragyog.
De a nyíló virágok sokasága, a vegyszermentes, tiszta környezet önmagában még nem elég ahhoz, hogy gyakrabban találkozzunk vele! Fejlődésének korábbi szakaszaiban is kíméletet érdemel. Hernyó korában elsősorban ernyős virágokon találjuk meg, és a bebábozódás előtti utolsó alakjában olyan feltűnő, hogy biztonsággal felismerhető, és – ha egy hernyóról egyáltalán lehet ilyet mondani – a szépsége miatt is figyelemreméltó, a kártétele pedig igazán nem számottevő. Ezért is érdemes a kertbe édesköményt ültetni, hiszen ez az egyik kedvenc tápnövénye. Néha felbukkan a kapor, a sárgarépa levélzetén, de nálunk sokszor a rután tanyázik, táplálkozik napokon keresztül, mielőtt elrejtőzne a bebábozódáshoz. A peték, a hernyók, a bábok, a kifejlett imágó tehát minden alakjában más-más élőhelyet igényel, kiterjedt kapcsolati hálójába sokféle növény tartozik.
A fecskefarkú pillangók különös szépségüket talán éppen azért kapták egykor ajándékul a Teremtésben, hogy látványos fogyatkozásuk, megritkulásuk felhívja az emberek figyelmét természeti környezetünk elszegényedésére? Ez lenne a küldetésük, sajátos feladatuk?
De van egy másik, egyelőre még jóval gyakrabban látható gyönyörű lepkefajunk is, a nappali pávaszem. Ha kiterjeszti bársonyos, bordó szárnyait, négy óriási kék szem villan meg rajta, ami praktikusan a madarak elijesztésére szolgál, akik így nem tudják, táplálékkal, vagy egy bagollyal kerültek-e szembe hirtelen, és sürgősen továbbállnak a bizonytalan látványtól megrémülve. Bizonyára ez a megfigyelés ihlette meg a klasszikus műveltségű és ábrándos lelkű természettudóst, Linnét is, amikor a lepke tudományos nevét kiötlötte: Inachis Io. Inakhosz görög király szépséges lánya volt a monda szerint Ió, akit Zeusz megszeretett, de a féltékeny Héra elől el akarta rejteni, ezért hófehér üszővé változtatta. Héra mégis megtalálta, és megszerezte az üszőt, őrzését pedig a százszemű Argoszra bízta. Argosz soha nem aludt el, ezért semmit nem lehetett tőle ellopni, de Zeusz Hermészt, a tolvajok pártfogóját bízta meg, hogy segítsen visszaszerezni Iót. Hermész odalopódzott a szörny közelébe, és lantján olyan csodálatosan játszott, hogy Argosz szempillái a gyönyörűségtől elnehezedtek. Amint utolsó két szeme is lecsukódott, Hermész egy csapásra levágta a fejét. Emléke azonban megmaradt, hiszen a lepkén ma is ott vannak a gyönyörű pávaszemek, és amikor a szárnyait összezárva megpihen, a látvány valóban felidézi a mondabeli Argosz utolsó mozdulatait…
De azokban a boldog időkben, amikor a virágok és a lepkék elnevezésével foglalkoztak a görög mitológiában járatos tudósok, senki nem sejtette, milyen veszedelem tör majd a lepkékre az ezredforduló környékén!
A pávaszem petéjét többnyire a csalánra rakja, itt fejlődnek ki a hernyók, amelyek a leveleket rágcsálják, és ha jóllaktak, be is bábozódnak ott helyben. Nálunk a kukoricatáblák mellett, a vízlevezető árkok mentén szinte mindenütt ott nő a csalán, és sokféle rovarnak, lepkefajnak a táplálására szolgál. A csalán mirigyszőrös levélzetén azonban könnyen megtapad mindenféle virágpor, így a kukoricáé is. De mi történik, ha a kukorica már nem „valódi”, hanem beleépítették a Bacillus thüringiensis rovarpusztító génjeit? Akkor bizony a mérgező virágpor is bejut a hernyó gyomrába, abbahagyja a táplálkozást, legyengül, végül sok közülük elpusztul. Ezeket a kísérleteket még jó húsz évvel ezelőtt végezték el Darvas Béla professzor irányításával, amikor nagy volt a veszélye, hogy génmódosított kukoricafajták kerülnek Magyarországon köztermesztésbe. Ez végül azóta sem valósult meg, de akkoriban a biotermesztők, környezetvédők, sok felelősen gondolkodó gazdálkodó összefogása és a politikusok bölcsessége is kellett, hogy Magyarország a mai napig mentes az első generációs génmódosított növényektől! Hogy ezt sikerült elérni, abban bizony a nappali pávaszemnek is komoly szerepe volt, hiszen a kísérletek eredményei igazolták a kukoricába átültetett rovarpusztító gének veszélyességét a Pannon Biogeográfiai Régió védett rovarfajaira nézve.
Ma azonban megint hasonló veszélyekkel kell szembenéznünk, és újra „árgus szemekkel” kell figyelnünk, hiszen az EU Bizottság új GMO-javaslata feláldozná a fogyasztók jogait és komoly környezeti károkat okozna, ahogy a Magyar Természetvédők szövetsége írja pár napja kiadott sajtóközleményében:
„Brüsszel-Budapest, 2023. július 5. Az Európai Bizottság ma közzétette a génmódosított növények új generációjának (új GMO-k, vagy most már úgynevezett „új génkezelési technikák”) deregulációjára vonatkozó jogalkotási javaslatát. A javaslat eltörölné az engedélyezési és jelölési követelményeket, az élelmiszerbiztonsági és környezetvédelmi vizsgálatokat és az új GMO-kra vonatkozó mindenféle felelősségi eljárást. Ennek következtében a fogyasztók, a gazdák és az élelmiszer-feldolgozók nem kaphatnának tájékoztatást arról, hogy az általuk termesztett, vásárolt és elfogyasztott növények és élelmiszerek tartalmaznak-e új GMO-kat vagy sem.
Az Európai Bizottság a polgárok jogainak védelme helyett az óriáscégek hosszan tartó kampányának enged. Megdöbbentő látni, hogy a Bizottság lényegében azt mondja, hogy az agrobiznisznek nem kell viselnie a teszteletlen új GMO-k szántóföldjeinkre kiengedése és tányérjainkra való kijuttatása által jelentett kockázatokat, de a fogyasztóknak, a gazdáknak és a természetnek igen – emelte ki Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének programvezetője.”
Vajon ezúttal sikerül Hermésznek, (mai nevén talán a nemzetközi agrobiznisznek…) elaltatni a százszemű Argosz, vagyis a felelősen gondolkodó európai polgárok éberségét? Vagy vészesen fogyatkozó gyönyörű pillangóink figyelmeztető szárnyrebbenéseire még időben felriadunk? Vagy elég, ha a teremtett világ iránti felelősségteljes gondoskodás helyett könnyelműen csupán a Gondviselésre hagyatkozunk?
„…eh, mért gondoskodnám?
Jó az Isten, majd gondot visel rám.
Dalaim, mik ilyenkor teremnek,
Pillangói könnyelmű lelkemnek”
(Petőfi Sándor: Dalaim)
Szöveg és kép: Lechner Judit
Magyar Kurír
