„Szaúd-Arábia turistákat akar, de keresztényekre nem számított”
– ezzel a címmel számolt be június közepén a New York Times arról, hogy egyre több evangéliumi keresztény turistacsoport érkezik az országba. Az amerikai lap szerint a konzervatív iszlám királyságban senki sem számolt a keresztényekkel, amikor 2019-ben megnyitották az ország határait a szabadidős turisták előtt.
A kormányzati tisztviselők úgy gondolták, először a kalandvágyó utazók jönnek majd, olyanok, akik egy új, szokatlan úti célt keresnek, aztán a luxusturisták és jachttulajdonosok, akik a Vörös-tenger partján épülő üdülőhelyekre özönlenek majd.
Szaúd-Arábia célja a nyitással elsősorban az volt, hogy diverzifikálják a kőolajtól függő gazdaságot, és új, vonzóbb arcukat mutathassák a világnak. A sivatagi királyság az iszlám központjaként a vallási intolerancia egyik hírhedt példája volt, ahol nemcsak a kereszténység, de minden más vallás nyilvános gyakorlása is tiltott volt. Így aztán az országba a mekkai zarándokokon kívül más jószerével be sem tehette a lábát. Emellett a 2001. szeptember 11-ei merényletek is sokkolták a nyugati – elsősorban az amerikai – közvéleményt, hiszen a négy eltérített gépen a 21 terrorista közül 19 szaúdi állampolgár volt. Rijád szerencséjére az amerikai kormányzat az olajérdekeket fontosabbnak tartotta a felelősségre vonásnál, így inkább Irak ellen indították el a nem létező tömegpusztító fegyverek ürügyén a hadműveletet.
Hamarosan újra szaúdiak tízezrei tanultak az Egyesült Államokban, majd amikor 2015-ben az idős és beteges király, Szalmán bin Abdel-Azíz a 29 éves fiát, Mohammed bin Szalmán herceget nevezte meg trónörökösnek, újabb lendületet kapott a nyugati nyitás. A nevének rövidítése alapján MBS-ként is emlegetett herceg a királyságot globális üzleti központtá igyekszik alakítani. Hangzatos társadalmi változásokat kezdeményezett, megfosztotta a vallási rendőrséget hatáskörétől, lazította az öltözködési szabályokat és feloldotta a női vezetés tilalmát.
Közben azonban a politikai elnyomás, ha lehet, még erősebb lett, könyörtelenül elfojtottak minden olyan szaúdi hangot, amely kihívást jelenthetett volna számára. Ennek legborzalmasabb példája az volt, amikor 2018-ban szaúdi ügynökök Isztambulban meggyilkoltak és feldaraboltak egy száműzetésben élő kritikus újságírót, a Washington Post rovatvezetőjét, Dzsamál Hasogdzsit. Az amerikai hírszerzési vizsgálat megállapította, hogy valószínűleg a herceg rendelte meg a gyilkosságot, amit ő persze tagadott. Az amerikai kormányzat ebben az esetben is inkább az olajérdekeket követte, így a kapcsolatok némi szemöldökráncolás mellett zavartalanul folytatódtak.
A szaúdiak mindenesetre úgy érezték, hogy újra javítaniuk kell a külső megítélésükön, ezért megnyitották a határaikat is a turisták előtt. Korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy turisták, pláne keresztények lépjenek a királyság területére, most pedig zarándokcsoportok sora keresi fel a bibliai vonatkozású – vagy annak gondolt – helyszíneket. Mint a New York Times emlékeztet rá, buddhista szerzetesek tavaly részt vettek egy vallásközi találkozón a királyságban, zsidó látogatók pedig nemrég datolyapálmákat ültettek Medinában, az iszlám második legszentebb városában. Egy amerikai–izraeli férfi a fővárosban, Rijádban, a weboldalán már úgy hirdeti magát mint „Szaúd-Arábia főrabbija”.
A gyors változásokat sokan értetlenkedve fogadják, de miután ez a hivatalos irányvonal, jobbnak látják nyilvánosan nem bírálni azt, nehogy a külföldiek helyett most ők kerüljenek bajba.
A turizmus pedig kiválóan alkalmas arra, hogy a hatósági elnyomás és vallási fanatizmus képét ellensúlyozza a vendégszeretet, a nagylelkűség, a fűszeres kávé és a mélyhűtött édességek aromájával.
Merre zajlott az exodus?
De mi köze van a mai Szaúd-Arábia területének a Bibliához? Sokáig úgy gondolták, hogy nincs semmi lényeges kapcsolat, ám az utóbbi évtizedekben egyre többen érvelnek amellett, hogy nem a hagyományos egyiptomi helyszínen, hanem Szaúd-Arábiában van a Sínai-hegy, az a hegycsúcs, ahol a zsidó és keresztény Írások szerint Isten kinyilatkoztatta a tízparancsolatot. A mérvadó bibliatudósok ezt továbbra is cáfolják, ám ez nem csökkenti a zarándokok lelkesedését, akik vállalják a 10-15 000 dollár körüli költséget, hogy nekiinduljanak a nagy felfedező útnak. Míg a hagyományos bibliai zarándokok célpontjai, Izrael és Egyiptom rendelkezik helyi keresztény lakossággal és sok évtizedes tapasztalattal, Szaúd-Arábiában ez a közeg nincsen meg, ezért ide tényleg csak szervezett formában lehet – és érdemes – elutazni.
A keresztények számára ajánlott csomagok fő marketingszlogenje, hogy itt az utazók felfedezhetik az „igazi Mózes hegyét”. Ezt amúgy a szaúdiak még az ezredforduló környékén is hevesen tagadták: „Sem történelmi, sem régészeti bizonyítékok nem támasztják alá ezeket a történeteket” – írták szaúdi régészek egy 2002-es tanulmányban.
Voltak azonban már korábban is olyanok, akik megkérdőjelezték a bibliai régészek általános véleményét, akik Egyiptomba helyezik el a Sínai-hegyet. Az alternatív elméletek is hivatkoznak ókori tekintélyekre, köztük Josephus Flavius római történész írásaira, annak bizonyítására, hogy a Sínai-hegy valójában a Dzsebel al-Lóz (angolul Jabal al-Lawz), egy Szaúd-Arábia északnyugati részén található hegy, és vannak olyan helyi hagyományok is, amelyek szerint Mózes időt töltött a környéken.
Az amerikai evangéliumi keresztényekkel először egy amatőr kutató, Ron Wyatt ismertette meg az arábiai helyszínt. Az 1980-as években Wyatt titokban járt már Szaúd-Arábiában, ahol letartóztatták illegális beutazásért. Ő 1999-ben elhunyt, de nyomában mások is népszerűsítették az elméletet, például Ryan Mauro, aki egy nagy nézettségű YouTube-videót is készített „Mózes hegyének megtalálása” címmel, amelyben kijelentette, hogy a „szaúdiak elrejtették az exodus bizonyítékait”. De vajon lehetnek-e ilyen bizonyítékok? A Biblia leírása szerint miután megtörtént a kivonulás, Mózes Isten útmutatása szerint nem a tengerparti úton vezette a Biblia szerint hatszázezer férfit számláló – a becslések szerint a nőkkel, gyermekekkel és kísérő népekkel együtt legalább kétmilliós – tömeget, hanem útnak indult a kijelentés hegye, a Hóreb felé. Mózes negyedik könyvének leírása szerint az út 11. állomásaként érték el a „Sínai pusztáját”, ahol Isten a tízparancsolatot közölte velük.
A vándorlás útvonalának meghatározásához két pont kulcsfontosságú: a Vörös-tengeren történt átkelés helyszínének és a Sínai-hegynek a beazonosítása. Ezek ugyanis kijelölik a nyomvonalat a többi állomás beazonosításához. Két fő elmélet létezik: egy hipotézis szerint az átkelés a mai Szuezi-csatorna részét képező egyik tavon keresztül történt, míg a kinyilatkoztatás a Sínai-félsziget déli csúcsához közeli Dzsebel Musza (Mózes hegye) tetején történt.
Ezzel szemben az újabb feltételezések a Hórebet (Sínai-hegy) az Arábiai-félszigetre, a mai Szaúd-Arábia északnyugati részére helyezik, és azt állítják, hogy a zsidók átkelésére az Akabai-öböl végén fekvő tíz kilométer széles Tiráni-szorosnál került sor. Frank Moore Cross, a Harvard Egyetem professzora a Biblical Archeology Society lapjában, a Bible Reviewban elmondta: szerinte a Sínai-hegy az arábiai Dzsebel-al-Lóz hegycsúcs, amely a szaúdi–jordán határ közelében az ősi Midián földjén található.
Nem tudományos igénnyel, de hasonló eredményre jutott két amerikai amatőr régész és kincskereső, Larry Williams és Bob Cornuke, akik egy kalandos út során nemcsak bejutottak a külföldiektől elzárt szaúdi királyságba, de sikerült megmászniuk a hegyet is, ahol megdöbbentő felfedezésben volt részük: állításuk szerint megtalálták Mózes oltárát, a tizenkét zsidó törzset jelképező oszlopokat és az aranyborjú talapzatául szolgáló kőrakást.
A felfedezésről a magyarul is megjelent Exodus aranya című könyvükben számoltak be, amelyben fényképekkel is igyekeznek állításaikat alátámasztani. A hegy azonban a szaúdi hadsereg egyik titkos rakétakísérleti telepe mellett fekszik, így független szakértők, régészek eddig nem kaptak lehetőséget arra, hogy Williamsék megdöbbentő felfedezését közelről megvizsgálják. Az arábiai helyszín mellett azonban számos történelmi és bibliai érv is szól. A Midián földje, ahová Mózes Egyiptomból menekült, az Arábiai-félsziget nyugati felén terült el. Ptolemaiosz, a második században élt alexandriai térképész is így ábrázolta, és ezt erősíti meg a korai iszlám hagyomány is.
Mivel Mózes a Hórebhez apósa nyáját terelgetve ment el, ezért logikusnak tűnik, hogy nem kerülte meg közben az Akabai-öblöt, hogy a több száz kilométerre lévő Sínai-félszigetre jusson.
Ha azonban a Dzsebel-al-Lóz melletti csipkebokorban jelent meg neki Isten, akkor legfeljebb egy-két napos vándorlásra volt szükség, hogy odaérjen. Erre utal Josephus is, aki a zsidó vándorlók számára az egyik legfőbb táplálékforrást jelentő fürjekről azt állítja, hogy „ezek sokkal nagyobb számban fordulnak elő az Arábiai-öbölben, mint bárhol másutt a világon”. Egyértelműnek tűnő utalást tesz a hellyel kapcsolatban Pál apostol is egyik levelében, amikor az Istennel kötött első szövetségre utalva így ír: „Mert Hágár a Sínai-hegy Arábiában” (Galatákhoz írt levél 4,25). Pál egy további utalásából egyesek azt is feltételezik – írja a Bible Review idézett írása –, hogy amikor az egykori buzgó farizeus írástudó Jézussal a damaszkuszi úton történt drámai (mai divatos terminológiával „nulladik típusú”) találkozása után nem sokkal „Arábiába ment”, a pusztában Mózes nyomdokait követve a Sínai-hegy vidékén időzött, vagyis a környék legmagasabb pontjánál, a 2580 méteres Dzsebel-al-Lóznál.
Érdekes Pál egyik kortársának, az Alexandriában élt zsidó filozófusnak, Philónnak a megjegyzése is, aki szerint Cippóra, Mózes felesége „arab”, aki „Arábiában” élt. Ha viszont a Sínai-hegyet Arábiában keressük, szükségszerű, hogy az exodus jelképévé vált tengeri átkelés helyszínét is az Akabai-öböl partján keressük.
Amennyiben tartós marad a szaúdi nyitás, elképzelhető, hogy a közeli jövőben a kalandvágyó turisták és hívő zarándokok mellett régészek és más kutatók is a helyszínre utazhatnak, így várhatók még további fejlemények a Mózes hegye utáni kutatásban.
(hetek.hu)
