Ferenc pápa: Nincs életszentség, ha így vagy úgy nem törődünk a szegényekkel!
Június 28-án a Szentatya tizenhetedik katekézisét tartotta az evangelizáció iránti szenvedély témájáról. A tanúságtevők sorában az ausztrál Szent Mary MacKillop alakjára irányította a hívők figyelmét, aki egész életét a szegények oktatásának szentelte.Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim és nővéreim, jó napot kívánok!
Ma tűrnünk kell egy kicsit ezt a nagy meleget! Köszönöm, hogy eljöttetek ebben a hőségben, ebben az erős napsütésben! Köszönöm szépen, hogy idelátogattatok!
Ebben az apostoli buzgóságról szóló katekézissorozatban példamutató férfiakkal és nőkkel találkozunk, akik különböző korokban és helyeken életüket adták az evangéliumért. Ma messzire megyünk, Óceániába, egy sok, kisebb-nagyobb szigetből álló földrészre. A Krisztusban való hit, melyet sok európai kivándorló magával vitt azokra a földekre, hamarosan gyökeret vert, és bőséges gyümölcsöt hozott (vö. Szent II. János Pál: Ecclesia in Oceania szinódus utáni apostoli buzdítás, 6). Köztük volt egy rendkívüli szerzetesnővér, Szent Mary MacKillop (1842–1909), a Szent Szív Szent József Nővérei szerzetes intézmény alapítója, aki Ausztrália szegény vidéki lakosságának szellemi és vallási képzésének szentelte életét.
Mary MacKillop Melbourne közelében született Skóciából Ausztráliába kivándorolt szülők gyermekeként. Már fiatal lányként úgy érezte, arra hívja Isten, hogy ne csak szavakkal szolgálja őt és tegyen tanúságot róla, hanem mindenekelőtt Isten jelenléte által átalakított életével (vö. Evangelii gaudium, 259).
Mária Magdolnához hasonlóan, aki először találkozott a feltámadt Jézussal, és akit Jézus elküldött, hogy vigye el a feltámadásáról szóló hírt a tanítványoknak, Mary szintén meg volt győződve, hogy ő is azt a küldetést kapta, hogy továbbadja az örömhírt, és másokat az élő Istennel való találkozáshoz vonzzon.
Bölcsen értelmezve az idők jeleit, felismerte, hogy a legjobb módja ennek a fiatalok nevelése, annak tudatában, hogy a katolikus nevelés az evangelizáció egyik formája. Az evangelizáció nagyszerű formája! Ha tehát elmondhatjuk, hogy „minden szent egy külön küldetés: az Atya terve az evangélium egyik szempontjának tükrözésére és megtestesítésére a történelem egy meghatározott pillanatában” (Gaudete et exsultate apostoli buzdítás, 19), akkor Mary MacKillop különösen iskolák létesítésével tette ezt.
Az evangélium iránti buzgóságának egyik lényegi vonása a szegényekkel és a kirekesztettekkel való törődés volt. Ez nagyon fontos:
az életszentség útján, mely a keresztények útja, a szegények és a kirekesztettek főszereplők, és az ember nem haladhat előre az életszentségben, ha így vagy úgy nem szenteli magát nekik.
Ők, akiknek szükségük van az Úr segítségére, az Úr jelenlétét hordozzák. Egyszer olvastam egy mondatot, amely szíven ütött; így hangzott: „A történelem főszereplője a koldus: a koldusok hívják fel a figyelmet az igazságtalanságra, a világnak erre a nagy szegénységére.” A pénzt fegyvergyártásra, nem pedig ételkészítésre költik. Ne felejtsétek el: nincs életszentség, ha így vagy úgy nem törődünk a szegényekkel, a rászorulókkal, a társadalom peremére szorultakkal. Ez a szegényekkel és a kirekesztettekkel való törődés késztette Mary MacKillopot arra, hogy oda menjen, ahová mások nem akartak vagy nem tudtak elmenni. 1866. március 19-én, Szent József napján nyitotta meg az első iskolát Dél-Ausztrália egy partközeli kis településén. Ezt sok más iskola követte, melyeket ő és nővérei nyitottak a vidéken élő lakosság számára Ausztráliában és Új-Zélandon. Szaporodtak az iskolák, mert az apostoli buzgóság ezt eredményezi: megsokszorozza az intézményeket.
Mary MacKillop meg volt győződve arról, hogy az oktatás célja a személynek mint egyénnek és mint a közösség tagjának a teljes kifejlődése, és hogy ez bölcsességet, türelmet és szeretetet igényel minden tanár részéről.
Az oktatás és nevelés ugyanis nem abban áll, hogy a tanulók fejét eszmékkel tömjük tele: nem, nem csak erről van szó. Akkor miben áll? Abban, hogy kísérjük és bátorítjuk a tanulókat az emberi és lelki növekedés útján, megmutatjuk nekik, hogy a feltámadt Jézussal való barátság hogyan tágítja ki a szívet és teszi emberibbé az életet. Nevelni annyit jelent, mint segíteni valakit, hogy jól gondolkodjon, jól érezzen (a szív nyelve), és jól cselekedjen (a kezek nyelve). Ez a látásmód egészen időszerű ma, amikor úgy érezzük, hogy „nevelési paktumra” van szükség, mely képes egyesíteni a családokat, az iskolákat és az egész társadalmat.
Mary MacKillopot az evangéliumnak a szegények körében való terjesztése iránti buzgósága arra késztette, hogy más jótékonysági intézményeket is elindítson, kezdve az Adelaide-ben megnyitott Gondviselés Házával, mely elhagyott idősek és gyermekek befogadására szolgált.
Mary mélyen hitt Isten gondviselésében: állandóan bízott abban, hogy Isten minden helyzetben gondoskodik.
Ez azonban nem kímélte meg az apostolkodásából eredő aggodalmaktól és nehézségektől. Marynek pedig jó oka volt bízni az isteni gondviselésben: fizetnie kellett a számlákat, tárgyalnia kellett a helyi püspökökkel és papokkal, irányítania kellett az iskolákat, gondoskodnia kellett nővérei szakmai és lelki képzéséről; később pedig komoly egészségügyi problémákkal is meg kellett küzdenie. Mindezek ellenére nyugodt maradt, türelmesen hordozta a keresztet, mely a küldetés szerves részét képezi.
Egy alkalommal, a kereszt felmagasztalásának ünnepén Mary így szólt egyik nővértársához: „Leányom, sok éve megtanultam szeretni a keresztet.” Nem adta meg magát a megpróbáltatások idején, amikor beborult fölötte az ég, amikor az ellenállás és az elutasítás el akarta venni az örömét. Láthatjátok: minden szent találkozott ellenállással, még az Egyházon belül is. Érdekes. Ő is találkozott vele. Megmaradt abban a meggyőződésében, hogy
amikor az Úr „az ínség kenyerét és a nyomorúság vizét” (Iz 30,20) adta neki, maga az Úr volt az, aki rögtön válaszolt kiáltására, és körülvette őt kegyelmével.
Ez az apostoli buzgóság titka: a folyamatos kapcsolat az Úrral.
Testvéreim és nővéreim, Szent Mary MacKillop misszionáriusi tanítványsága, az ő kreatív válasza kora Egyházának szükségleteire, az ő elkötelezettsége a fiatalok teljes körű nevelése iránt inspiráljon ma mindannyiunkat, akik arra kaptunk meghívást, hogy az evangélium kovásza legyünk gyorsan változó társadalmunkban. Az ő példája és közbenjárása támogassa a szülők, a tanárok, a katekéták és az összes nevelő mindennapi munkáját, a fiatalok javára, egy emberibb és reményteljesebb jövő érdekében!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: vatican.va
Magyar Kurír
