Ferenc pápa: Csak attól féljünk, hogy értéktelen dolgokra pazaroljuk életünket!
Mintegy húszezer hívővel együtt imádkozta el a Szentatya a déli Úrangyalát június 25-én. Elmélkedésében a vasárnapi evangélium alapján attól óvott, hogy életünket a szemétbe dobjuk, hogy másodlagos dolgokra pazaroljuk. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim és nővéreim, jó napot, szép vasárnapot kívánok!
A mai evangéliumban Jézus háromszor is azt mondja tanítványainak: „Ne féljetek” (Mt 10,26.28.31). Ne féljetek! Nem sokkal korábban arról beszélt, hogy az evangéliumért üldöztetéseket kell majd elviselniük, s ez a helyzet a mi korunkra is igaz: az Egyháznak ugyanis a kezdetektől fogva a sok öröm mellett sok üldöztetésben is része volt.
Paradoxnak tűnik: az Isten országáról szóló hír a béke és az igazságosság üzenete, mely a testvéri szereteten és a megbocsátáson alapul, mégis ellenállásba ütközik, erőszakot vált ki és üldöztetést szenved.
Jézus azonban arra biztat, hogy ne féljünk: nem azért, mert minden rendben lesz a világban, nem, hanem azért, mert az Atya számára értékesek vagyunk, és semmi sem fog elveszni abból, ami jó. Ezért azt mondja, ne hagyjuk, hogy a félelem meggátoljon bennünket, hanem inkább valami mástól féljünk, csak egyetlen dologtól. Mire mondja Jézus, hogy félnünk kell tőle?
Ezt egy olyan képen keresztül fedezzük fel, amelyet Jézus ma használ: ez a „Gyehenna” képe (vö. Mt 10,28).
A „Gyehenna” völgye olyan hely volt, amelyet Jeruzsálem lakói jól ismertek: ez volt a város nagy szeméttelepe. A rá való utalással Jézus azt akarja mondani, hogy amitől igazán félnünk kell, az az, hogy szemétbe dobjuk az életünket.
Jézus azt mondja: „Igen, ettől féljetek!” Mintha azt mondaná: nem annyira attól kell félni, hogy nem értenek meg vagy hogy kritizálnak bennünket, hogy elveszítjük a hírnevünket és az anyagi előnyöket azzal, ha hű maradunk az evangéliumhoz, hanem attól, hogy olyan triviális dolgok hajszolására pazaroljuk az időnket, amelyek nem adnak teljes értelmet az életnek.
Ez fontos számunkra. Ugyanis ma is kinevethetik vagy hátrányosan megkülönböztethetik az embert, ha nem követ bizonyos divatos modelleket, melyek azonban gyakran másodrendű valóságokat állítanak a középpontba: például dolgokat az emberek helyett, teljesítményt a kapcsolatok helyett. Vegyünk néhány példát. Gondolok itt a szülőkre, akiknek dolgozniuk kell, hogy eltartsák családjukat, de nem szabad csak a munkának élniük: arra is időt kell szánniuk, hogy a gyerekeikkel legyenek. Gondolok a papokra és a szerzetesnővérekre: teljes elszántsággal kell végezniük szolgálatukat, de nem szabad elfelejteniük, hogy időt szenteljenek a Jézussal való együttlétre, különben a lelki világiasság csapdájába esnek, és elveszítik identitásukat. Azután gondolok a fiatalokra, akinek ezernyi teendője és szenvedélye van: iskola, sport, érdeklődési körök, mobiltelefon és közösségi háló, de szükségük van arra, hogy konkrét emberekkel találkozzanak és megvalósítsák nagy álmaikat, anélkül, hogy időt pazarolnának olyan dolgokra, amelyek nyom nélkül elmúlnak.
Testvéreim és nővéreim, mindez némi lemondással jár a hatékonyság és a fogyasztás bálványaival szemben, de ez szükséges ahhoz, hogy ne vesszünk el olyan dolgokban, amelyeket aztán eldobunk, ahogy akkoriban a Gyehenna völgyénél tették.
A mai Gyehennákba viszont gyakran az embereket dobják: gondoljunk társadalmunk utolsóira, akikkel nemegyszer hulladékként és nem kívánt tárgyként bánnak.
Igen, nehéz hűségesnek maradni ahhoz, ami számít; nehéz szemben úszni az árral, nehéz kiszabadulni a közfelfogás szorításából, nehéz elviselni, hogy félrelöknek a divatos irányzatok követői. De ez nem számít, mondja Jézus: ami számít, az az, hogy ne dobjuk el a legnagyobb értéket: az életet. Csak ennek szabad megriasztania bennünket!
Tegyük fel magunknak a kérdést: én mitől félek? Attól, hogy nem birtokolhatom azt, amit szeretnék? Attól, hogy nem érem el a társadalom által rám erőltetett célokat? Mások ítéletétől? Vagy attól, hogy nem találja tetszését bennem az Úr, és nem az ő evangéliumát teszem az első helyre? Mária, a mindig szűz, bölcs anya, segítsen, hogy bölcsek és bátrak legyünk döntéseinkben!
A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:
Kedves testvéreim és nővéreim!
Nagyon elszomorított, ami néhány nappal ezelőtt a hondurasi Támara női büntetés-végrehajtási intézetben történt. A rivalizáló bandák közötti borzasztó erőszak halált és szenvedést eredményezett. Imádkozom az elhunytakért, imádkozom a családtagjaikért. A Suyapai Szűzanya, Honduras oltalmazó édesanyja segítse, hogy az emberi szívek megnyíljanak a megbékélésre, és teret adjanak a testvéri együttélésnek, a börtönökben is!
Ezekre a napokra esik Emanuela Orlandi eltűnésének negyvenedik évfordulója. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy még egyszer kifejezzem közelségemet a családjához, különösen az édesanyjához, és biztosítsam őket imáimról. Imáimban megemlékezem mindazon családokról is, amelyek elhunyt szerettük miatt szenvednek.
Köszöntelek mindannyiatokat, rómaiak, Olaszországból és más országokból érkezett zarándokok! Külön is köszöntöm a kolumbiai Bogotából jött híveket.
Köszöntöm a pisai világi ferences rend testvériségét; a gubbiói, perugiai és spoletói fiatalokat; a Limbadiból érkezett csoportot, mely a település védőszentjét, a fiatal Szent Pantaleót ünnepli; a cesenai és longianói autós zarándoklat résztvevőit; továbbá a Radio Maria Italia önkénteseit, akik egy nagy transzparenssel arra hívnak mindannyiunkat, hogy helyezzük magunkat Szűz Mária „köpenye alá”, hogy Istentől a béke ajándékát kérjük. És ezt különösen a meggyötört ukrán népért kérjük.
Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican.va
Magyar Kurír
